Úgy tűnik, ez lesz a 21. század legnagyobb kérdése.

A fasizmus szitokszó. Csak a legszélsőségesebbek vallják magukat fasisztának. A szóhoz kapcsolt érzelmek megakadályozzák, hogy világosan gondolkodjunk róla, hogy világosan értékeljük. A fasizmus tehát tabu. Az alábbiakban a fasizmus szót nem így kezeljük (a tabut feloldjuk), hanem semleges fogalomként. A fasizmus (itt, most) nem eleve rossz (nyilván: nem eleve jó). Azt javaslom, csak olyanok olvassanak tovább, akik képesek ezt megérteni/elfogadni.

Aki a definíciós részt nem akarja elolvasni, nyugodtan ugorja át a következő, dőlt betűs narancssárga részt.

A fasizmusnak nincs egyértelemű definíciója. Különböző gondolkodók különböző módon írták körül a lényegét. Talán egyik meghatározás sem tökéletes.

A bejegyzés lényege független a pontos definíciótól. Itt most csak arra van szükség, hogy valami nagyon általános, csak nagyságrendi, ezért széles körben elfogadható körülírást végezzünk (kérem így kezelni a következő bekezdéseket).

Fasizmus van akkor, amikor az államszervezésben és -működésben rendszerszinten és rendkívül hangsúlyosan jelen vannak az alábbi jellemzők:

*erős vezér, aki tekintélyével irányt mutat, ellentmondást nem tűr, akaratát szinte teljesen át tudja vinni az ország ügyeivel kapcsolatban, vallásos hithez hasonlítható a belé vetett bizalom és sokan közel tévedhetetlennek tartják, az államszervezet és  a közélet ehhez igazodik

*az állam érdeke (ország, nemzet) megkérdőjelezhetetlenül az egyén érdeke fölé emelkedik, sokkal inkább igaz, hogy az egyén van az államért, mint fordítva; az egyén feláldozható, boldogsága huszadrangú szempont

*a múlt (mitikus szintre emelt) dicsősége fontosabb, mint a jelen élhetősége és a jövő fenntarthatósága, de a jövő mindig sikeresként jelenik meg

*a rend jelentőségének hangsúlyozása, a rend és törvény ellen vétők erkölcsi semmisségének természetessé formálása

*egyes, akár csak lazán körülhatárolt csoportok ellenségként történő megjelölése, fenyegető ellenségkép kialakítása

*elsöprő propaganda alkalmazása

Az előző pontokból következnek egyéb jellemzők is, amelyek inkább tünetek:  Olyan elvek hangsúlyozása, mint az adott népcsoport sokasodásának fontossága, az népcsoport életterének kérdése (régen is a miénk volt), a nemi identitások központi témává emelése (ehhez erős erkölcsi bírálatot társítva), a nemzet áldozatként történő bemutatása, az egyszerű ember (a dolgozó) középpontba helyezése (és ezzel az értelmiség degradálása), a munka dicsőítése, központilag jóváhagyott kultúra, államvallás kialakítása, stb.

Ezen a ponton ismét szeretném jelezni, hogy ebben a bejegyzésben a fasizmus szóhoz nem kapcsolódik eleve negatív értelmezés, íz. Aki ezt a hangulatot nem képes félretenni, de úgy érzi, hogy fenti leírásban számára sok a szimpatikus elem (pl mitikus múlt, nemzet elsőbbsége, sokasodás fontossága, erős vezető), az innentől nyugodtan helyettesítse be a fasizmus szót valami számára szimpatikussal (pl: erős ország).

A liberalizmus ellentéte ma nem a konzervativizmus, hanem a fasizmus (én jobban szeretem a liberális-fasiszta-kommunista háromszögben való elhelyezést, de most elég nekünk az előbbi, egydimenziós tengely).

A fentiek szerint ma Oroszország egyértelműen fasiszta ország. Magyarország nem fasiszta, de a jó úton és nagyon gyorsan halad a fasiszta országgá válás felé, azaz egyre inkább fasiszta és egyre kevésbé liberális.

Valami ilyesmire gondolhat Orbán Viktor, amikor azt mondja, hogy „Brüsszel és Budapest nagyon más ideológiákat képviselnek, és másképp gondolkodnak magáról az emberi lényről, valamint arról, hogy a társadalomnak hogyan kell működnie” és így érthető meg, amikor azt mondja, hogy „az utóbbi 30 évben az európai történelem összes rossz dolga Brüsszelből eredt”. Erről beszél Putyin és Lavrov is, amikor azt hangsúlyozzák, hogy a bolygón több rendszer is élhet egymás mellett, senki (vagyis az USA, a Nyugat) ne erőltesse rájuk a világképét. Ezért érzik, hogy a Nyugat veszélyt jelent rájuk, hiszen a liberalizmus tényleg fenyegeti a fasizmust (és viszont). Így érthető meg az ukrán háború lényege is.

A fasizmus a 20. században megbukott (sárba tiporták, szitokszó lett), ennek köszönhető a liberalizmus századvégi aranykora. A bukás okáról hosszan lehet vitatkozni, de biztosan sok köze van ahhoz, hogy a fasizmusnak nem volt kidolgozott közgazdaságtana és valamilyen okból elmondhatatlanul véressé tette a világot (ami nem csak a liberálisok számára elfogadhatatlan).

A fasizmus által okozott szenvedéseket mára elfelejtettük, illetve találunk rá más magyarázatot. Sokan azt gondolják, hogy van már működő gazdasági modell (a kínaira hasonlító államkapitalizmus). Az adatkezelés robbanása nagyban segíti a fasiszta állam működtetését. Az információs forradalom elképzelhetetlenül hatékonnyá tette a propagandát.

Nagyon nagy kérdés, hogy létezik-e fasizmus vérfürdő nélkül, mert hosszabb távon nem lehet véres a történelem (nem bírja el az emberiség).

Bár a fasizmus szót nem szerencsés a XX. század előtti rendszerekre alkalmazni, látni kell, hogy a fasiszta jelleg az elmúlt 5000 év történelmében sokkal inkább jellemző, mint a liberális vagy a kommunista. Nem véletlen, hogy ez utóbbi kettő hívei sokáig forradalmian újnak, az emberi történelem végállomásának gondolták a rendszerüket. Az emberek a múlt nagy részében csak hangyák (katonák és dolgozók) voltak, vezér irányította őket és természetes volt, hogy az államért (országért, nemzetért) éltek-haltak. A liberalizmus mindezt megfordította, de a történelemszemléletünk (és az összes történelemkönyvünk) továbbra is állam-, ország-, nemzetközpontú maradt (ami sokat elárul rólunk, a liberalizmusról és a fasizmusról is).

Nem tudni, melyik rendszer áll a történelem jó oldalán, melyik nyeri a történelmet. Lehet, hogy az individuum szabadsága (elsőrendűsége), ezzel együtt a humanizmus és a békét és szeretetet hirdető  kereszténység csak egy kitérő volt. Lehet, hogy visszatért, sőt igazából most jött el a fasizmus kora. Hogy ki-milyen rendszerben szeretne élni, az nem számít. A vezérek majd eldöntik. Persze könnyen lehet, hogy ők is kényszerpályán mozognak.

„egy gyümölcsfa a történelem:
minden probléma újra és újra megterem
újra és újra és újra és újra
ez a természete”