Inkább az, hogy a magyarok miért nem.
Minden nap olvassuk, hogy növekszik a nyomás a nyugat-európai kormányokon, főleg Németországban, ahol az elemzők már a kancellár lemondását is felvetik. Legújabban azért, mert lázong a mezőgazdaság. Elégedetlenek a gazdák, fenyegetnek. Követelik a termelésre vonatkozó szigorú uniós szabályok enyhítését/eltörlését vagy legalábbis annak tiltását, hogy olyan import áru kerüljön az EU-ba, amire nem ugyanolyan szigorú szabályok vonatkoznak (pl ukrán gabona). Követelik azt is, hogy a kormány segítsen a költségeik mérséklésében (pl gázolaj-támogatás).
Az uniós mezőgazdaság mindigis nehéz és bonyolult terület volt, politikai és gazdasági értelemben egyaránt. Olyan lápvidék, ahol igazán jó megoldást nem lehet találni. Ennek fő oka, hogy világviszonylatban az európai mezőgazdaság nyilvánvalóan nem tud versenyképes áron működni, ugyanakkor még a legliberálisabbaknak sem nehéz belátni, hogy az élelmiszertermelés más kontinensre történő kiszervezése öngyilkos projekt lenne. Marad tehát az ágazat jelentős állami támogatása, a kivételek kivételeinek normává tétele, ami persze még nagyobb hatékonytalanságot és versenyképtelenséget von maga után.
A helyzet bonyolult, jó megoldás nincs, soha nem is volt és egy ilyen rövid blogbejegyzés nem csak megoldást nem tud nyújtani, de még elégséges helyzetleírást sem.
Évtizedekig azt hittük, hogy a gazdáktól félni kell. Hogy a mezőgazdaság olyan terület, amihez nagyon-nagyon óvatosan kell viszonyulni, mert bármikor robbanhat. Most, 2024-ben rá kellett jönnünk, hogy eddig kényelmes helyzetben voltunk. A világgazdaság és a világpolitika, sőt az egyes tagországok költségvetési helyzete úgy változott, hogy a gazdák, pontosabban az egész mezőgazdaság bajba került. De most tényleg. Bajba került és az „igazán jó megoldás nincs” helyzet a körmünkre ég.
Érthető, hogy a nyugati gazdák ki vannak bukva. Ez a blog azt jósolja, ennél még jobban ki lesznek bukva.
Ami viszont nem érthető, hogy a magyar gazdák miért nincsenek az utakon/tereken.
Az üzemanyag kigazdálkodhatatlan (a traktor sokat fogyaszt, ezt ugye nem kell magyarázni), az energia ára soha-nem-látott magasságban (határozott idejű szerződésekkel a legrosszabbkor bekötve), a földbérleti díjak meredeken emelkednek (a hosszú távú, sokszor 20 évre kötött bérleti szerződések legtöbbször automatikus inflációs indexálást tartalmaznak), a műtrágya hullámvasúton (rosszabb esetben ez is magas áron előre lekötve), a béremelési kényszer jelentős, a finanszírozási költségek a magas kamatok miatt elrettentőek. Az eszközbeszerzési, gépbérleti és karbantartási díjak hasonlóan emelkedtek, mint mondjuk a személyautók piacán. A biztosítások díjemelkedése jól kielemzett, minősített probléma, nem csak ezen a területen. Az állami támogatások időzítése (mikor érkezik a pénz?) teljesen kiszámíthatatlan.
És a bevételek? A laikus olvasó azt gondolná, hogy a 2022-es, híresen aszályos, veszteségekkel teli évhez képest jól sikerült a 2023, ugye? Lehet, hogy másfélszer vagy kétszer annyi a termés, de a piaci ár a felére zuhant. Jó esetben a bevétel nem változott, csak sokkal-sokkal több szállítási költség rakódik mellé.
Mindezek mellé jön az a magyaros viszonyrendszer, ahol a magyar gazda érdemi érdekképviselet és jogi/pénzügyi tudás híján leginkább csak csinálja, amit mondanak neki (köti az elé terített, számára rossz szerződéseket) és aminek a leírására itt most nem vállalkozunk.
A magyar gazdák nem jól állnak. Hogy miért hallgatnak, azt nem tudni. Valószínűleg kiszolgáltatottabbak, mint nyugati társaik. De ami késik nem múlik. Az ország vezetése időt nyer, de a probléma nem fog megoldódni. Ez a blog azt javasolja az illetékeseknek, hogy készüljenek arra, hogy a gazdák veszteségtömegeit kezelni kell. Pénzzel vagy más nyugtatóval. Mezőgazdaságra szükség van, ezt még a hülye is tudja.
