Orbán Viktor pedig ismét ügyesen ütötte le a magas labdát.

Egész egyszerűen nem lehet egy izraeli miniszterelnök ellen elfogatóparancsot kiadni.

Hosszasan fejtegethetnénk, de a szavak nem tudnak elég hatásosak lenni. A lényeget a fenti, narancssárgával szedett mondat tökéletesen tartalmazza, aki ebből nem ért, annak nem is érdemes magyarázni talán.

Inkább az a kérdés, hogy milyen bíróság gondolta azt, hogy ezzel nem saját magát lehetetleníti, jelentékteleníti el, darálja be? Milyen emberek döntöttek arc nélkül, személyes felelősség nélkül (testületileg) ilyen lehetetlen hülyeségről? Miért nem gondoltak arra, hogy hirtelen sokakban felmerül: Miért kellene az ilyen intézményekben részt venni, miért kellene elismerni őket?

Ez a blog nehezen vádolható oroszbarátsággal vagy nyugat-ellenességgel (ahogy Netanjahu politikájának helyeslésével sem). Mégis azt vallja, hogy az orosz elnököt sem szabadott volna ugyanígy betámadni. Ha más érvet nem is hozunk elő: Hogyan segíthetne ez bármilyen megbékélést?

Nem arról van szó, hogy az országvezetők érinthetetlenek. Érinthetetlenebbek, mint más, de nem teljesen. Máshogy kell őket kezelni, különösen 2025-ben. Ez már nem az a világ, ahol Milosevics börtönbe küldhető volt. Ráadásul Putyin és Netanjahu nyilván nem is Milosevics.

Ahogy oroszbarátsággal, ez a blog kormánypártisággal is nehezen vádolható. De Orbán Viktornak most igaza volt és azt tette, amit kell. Nem sok olyan magyar ember lehet, aki nem ért vele egyet. Persze azt nem értem, miért ennek a mi pici országunknak kell rendet tennie a világban. Nyilván ez valami Dávid-Góliát sztori (hogy stílusosak legyünk). Vagy a szándékos kavarásról szól. Esetleg a példamutatásról? Mindegy egyébként.

Senki ne higgye, hogy nincs szükség nemzetközi szervezetekre. Egyszerűen csak újakra van igény (lásd pontosan 5 évvel ezelőtti WHO bejegyzésünket). Amikben nem ilyen fogalmatlanok ülnek, mint ezek szerint a mostani Nemzetközi Büntetőbíróság páholyaiban.