Egyértelmű miért nem tette, bibliai idézet is van rá.

Balog Zoltánnak tegnap le kellett volna mondania hivataláról. Leginkább azért, mert az egyébként is megtépázott hírű egyházára és annak híveire (akik legtöbbször tisztességes, egészséges gondolkodású, normális emberek - mint bármelyikünk) bajt és szégyent hoz.

Nem a jogászkodás (ki a konkrét felelős) számít és még csak nem is az, hogy pontosan mi történt valójában (bár azt gondolná az ember, hogy nem véletlenül ködösítenek), hanem a népharag, ami így olyan helyen is kárt tesz, ahol nem kellene.

Balognak nem azért kellett volna lemondania, mert felelősnek érzi magát, hanem azért, hogy egyházát megvédje a szükségtelen és igazából jogtalan támadásoktól. Hogy elterelje a közhangulat csapkodó hullámait attól, ami állítólag a legfontosabb számára.

Érdekes dilemma volt persze. Ha lemond, könnyen ráfogják, hogy Orbán Viktor utasítására/nyomására tette és ezzel tovább erősíti azt az egyébként is erős képet, hogy a református egyház a Fidesz alszervezete, hogy a nagy múltú történelmi egyházat a kormánypárt bedarálta. Talán ennek elkerülése végett is szavaztak bizalmat Balognak a vezetésben.

A lemondani/nem lemondani kérdés elsőre kecske-káposzta, pontosabban van-rajta-sapka problémának tűnik, de lett volna megoldás.

Tudatosan vagy véletlenül, a bizalmat szavazók kínálták ezt lehetőséget. Az egyház határozottan (86% szavazott Balog maradására) kiállt a (feltételezett) kormányzati nyomás ellen. A szavazásnak van egy olyan üzenete is, hogy „mindegy, mit gondol Orbán Viktor, mi döntjük el, ki lehet itt zsinati elnök, ki lehet itt püspök”. Az egyház immunrendszere működik/működött.

A bizalmi szavazás után Balognak kellett volna azt mondania, hogy „köszönöm, de nem fogadom el”. Kifejezetten elegáns lett volna.

Nem ezt mondta. Ragaszkodott a ranghoz, hatalomhoz, a társadalmi pozícióhoz, amit az előbbiek hoznak. Van egy bibliai igehely, ami pont erről a helyzetről szól. Márk 10: 25. „Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten országába bejutni.”

Ha szabad valamit tanácsolni a református egyháznak: Az első adandó alkalommal küldjék nyugdíjba a lelkészi elnöknek álcázott (az egyháznak pénzt és szégyent hozó) politikusukat és egy arra érdemes, tiszteletre méltó, bölcs embert válasszanak a helyére. Hosszú távon megéri. Könnyen fognak találni ilyet.