Moszkva, Párizs, Brüsszel, London egy sorban.

A legtöbb hétköznapi, normális emberhez (mint pl ennek a bejegyzésnek az olvasója és az írója) a Crocus City Hall terrortámadása hozza igazán közel a világpolitikát. Ehhez képest az ukrán front, a tajvani feszültség, sőt még a mostanában olyan sokat emlegetett atomháború is távoli érdekesség csupán. Mert egy hasonló terrortámadás bármikor-bárhol megtörténhet, legalábbis így érezzük (valószínűleg jól érezzük).

A moszkvai áldozatok pont olyanok, mint mi. Rosszkor voltak rossz helyen, miközben olyan életet éltek, mint mi. Igyekszünk nem belegondolni, attól még igaz.

A moszkvai terror tragédiája rámutat egy másik tragédiára. Bár a politika szeretné elfeledtetni velünk, a valódi frontvonalaknak nem az ukrán-orosz határon vagy nem az EU és Oroszország között kellene húzódnia. Ott, Moszkvában ugyanolyanok az emberek, mint Párizsban, Brüsszelben, Rómában, Münchenben, Bécsben vagy Budapesten. Oroszország európai ország, európai emberekkel. A terroristák és az Iszlám Állam eszméje nem európai.

Nem látszik a kiút. Arról kellene beszélni, hogyan jutottunk ide, hogy mi a megoldás. De már beszélni is szinte lehetetlen erről. Maximum a hibáskeresésig jutunk, pedig az nem visz semmire. Bár a történelmet a győztesek írják, könnyen lehet, hogy megítél minket, bárki is lesz a győztes.