És nem szabadna reklámfelületnek használni az alkotmányt, mert elértéktelenedik. 

Értem én, hogy igazából keveseket bánt, ha az apa hivatalosan is férfi és az anya hivatalosan is nő. Azt is értem, hogy ezzel a kijelentéssel alapvetően majdnem mindenki egyetért, és elég sokan vannak (sokkal többen, mint a törvény kárvallottjai), akiknek kifejezetten tetszik, hogy a kormány jogszabályi szinten is kiáll a hagyományosnak mondott családmodell mellett. 

Igen, ami történik, az érthető, hiszen a szavazati matek ezzel is javul. Azt is értem, hogy a mai, reklámokra épülő korban keresve sem találunk jobb felületet egy-egy üzenetnek, mintha belefoglaljuk az Alaptörvénybe. 

De igazából értem is meg nem is. Mert még jobban érteném, ha a párt és a kormány arra törekedne, hogy minél kevésbé szóljon bele az emberek életébe. Ha nem próbálná mindenáron megmondani, hogy mi a jó és mi a nem jó, hanem rábízná az emberekre. Ha a kormány, illetve annak egyes tagjai nem nevelni akarnák a népet, hanem szabadabbá és (mindenféle értelemben) gazdagabbá tenni. Nem lenézni, hanem elismerni. 

Persze nehéz meghúzni a határt. Mi az, ami tényleg az alkotmányba való és mi az, ami csak a politikai propaganda része (és beemelésével csak koptatja az Alaptörvényt)? Nehéz megmondani, hogy mik a társadalmi együttélés miatt szigorúan szabályozandó területek és mit kell az emberek belátására hagyni. 

Az orbáni állam ügyesen feszegeti a határokat, például az abortusz-tilalom nálunk biztosan nem lesz alapnorma (bár logikailag pont úgy lehetne, mint az apa-anya preferencia), hiszen nettóban nem hozna szavazatokat. 

Az egyes eseteken lehet vitatkozni, de a tendenciákat nézve mégis egyértelműnek tűnik, hogy az aktuális kormányzat hajlamos beleszólni abba is, amibe nem feltétlenül kellene. 

Kicsit rúgunk ide, kicsit rúgunk oda és lassan nem lesz olyan társadalmi csoport, amelyikbe nem gyalogolt volna bele a hatalom. Szükségtelenül. Miért nem merül fel, hogy az emberek többsége csak élni akar (egyre jobban élni) és nem erkölcsi szólamokat hallgatni? Nem logikus-e, hogy felnőtt ember megérti ugyan, ha egy társadalomban vannak szabályok, de mégis azt szeretné, hogy minél kevésbé határoznák meg neki, mi a jó és mi a rossz? 

Az anya-apa kérdés tényleg keveseket érint. A kisebbséget szeretjük beszabályozni, de elfelejtjük, hogy más ügyekben mi magunk vagyunk a kisebbség - és előbb-utóbb ránk is sor kerül(het). Az meg valahogy eszünkbe sem jut, hogy általában jobb lehet egy olyan helyen élni, ahol az állam nem csak az én szabadságomat hagyja meg, hanem a másikét is. 

Ez a bejegyzés nem az apákról és anyákról szól, hanem a lassan már mindent jobban tudó államról. Pontosabban arról, hogy nem kellene így lennie, csak ezt választottuk.