mi nem haldoklunk

mi így élünk

mi így élünk

Miért kell a kormánynak mindenbe beleszólni?

2020. december 15. - p.a

parl1.jpg

És nem szabadna reklámfelületnek használni az alkotmányt, mert elértéktelenedik. 

Értem én, hogy igazából keveseket bánt, ha az apa hivatalosan is férfi és az anya hivatalosan is nő. Azt is értem, hogy ezzel a kijelentéssel alapvetően majdnem mindenki egyetért, és elég sokan vannak (sokkal többen, mint a törvény kárvallottjai), akiknek kifejezetten tetszik, hogy a kormány jogszabályi szinten is kiáll a hagyományosnak mondott családmodell mellett. 

Igen, ami történik, az érthető, hiszen a szavazati matek ezzel is javul. Azt is értem, hogy a mai, reklámokra épülő korban keresve sem találunk jobb felületet egy-egy üzenetnek, mintha belefoglaljuk az Alaptörvénybe

De igazából értem is meg nem is. Mert még jobban érteném, ha a párt és a kormány arra törekedne, hogy minél kevésbé szóljon bele az emberek életébe. Ha nem próbálná mindenáron megmondani, hogy mi a jó és mi a nem jó, hanem rábízná az emberekre. Ha a kormány, illetve annak egyes tagjai nem nevelni akarnák a népet, hanem szabadabbá és (mindenféle értelemben) gazdagabbá tenni. Nem lenézni, hanem elismerni. 

Persze nehéz meghúzni a határt. Mi az, ami tényleg az alkotmányba való és mi az, ami csak a politikai propaganda része (és beemelésével csak koptatja az Alaptörvényt)? Nehéz megmondani, hogy mik a társadalmi együttélés miatt szigorúan szabályozandó területek és mit kell az emberek belátására hagyni. 

Az orbáni állam ügyesen feszegeti a határokat, például az abortusz-tilalom nálunk biztosan nem lesz alapnorma (bár logikailag pont úgy lehetne, mint az apa-anya preferencia), hiszen nettóban nem hozna szavazatokat. 

Az egyes eseteken lehet vitatkozni, de a tendenciákat nézve mégis egyértelműnek tűnik, hogy az aktuális kormányzat hajlamos beleszólni abba is, amibe nem feltétlenül kellene. 

Kicsit rúgunk ide, kicsit rúgunk oda és lassan nem lesz olyan társadalmi csoport, amelyikbe nem gyalogolt volna bele a hatalom. Szükségtelenül. Miért nem merül fel, hogy az emberek többsége csak élni akar (egyre jobban élni) és nem erkölcsi szólamokat hallgatni? Nem logikus-e, hogy felnőtt ember megérti ugyan, ha egy társadalomban vannak szabályok, de mégis azt szeretné, hogy minél kevésbé határoznák meg neki, mi a jó és mi a rossz? 

Az anya-apa kérdés tényleg keveseket érint. A kisebbséget szeretjük beszabályozni, de elfelejtjük, hogy más ügyekben mi magunk vagyunk a kisebbség - és előbb-utóbb ránk is sor kerül(het). Az meg valahogy eszünkbe sem jut, hogy általában jobb lehet egy olyan helyen élni, ahol az állam nem csak az én szabadságomat hagyja meg, hanem a másikét is. 

Ez a bejegyzés nem az apákról és anyákról szól, hanem a lassan már mindent jobban tudó államról. Pontosabban arról, hogy nem kellene így lennie, csak ezt választottuk.

parl2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://miigyelunk.blog.hu/api/trackback/id/tr1116344140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnight coder 2020.12.16. 08:47:07

A következõ szerintem az lesz, hogy beleveszik hogy mikrosütõben nem szabad macskát szárítani.

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2020.12.16. 08:50:28

@midnight coder: És ezzel meg is alakul a KDNP környezetvédelmi frakciója. Hirdethetik, mint megvalósított zöld célkitűzés.

szekertabor · provo.blog.hu 2020.12.16. 10:23:36

Valóban nem lenne szükség arra, hogy alaptörvényben rögzítsenek evidenciákat, ha közben ideológiai okból nem hirdetnének, nem oktatnának egyetemeken ezzel ellentétes tanokat. És még ebben az esetben is elegendő lenne rábízni a mindenható tudományos világra, hogy jusson általános végkövetkeztetésre. Mivel azonban ezek a konkrét evidenciák jelentős hatással vannak a gyermekek életére, akik nem jogképesek, és nem képesek megvédeni a saját érdekeiket, ezért sajnos a jogalkotó országgyűlés feladata, hogy a joghierarchia legmagasabb szintjén rögzítse azokat az elveket, amelyek a gyermekek egészséges testi-lelki fejlődésének feltételei.

Billy Hill 2020.12.16. 15:44:31

@midnight coder: Nem, a következő egyelőre az kell legyen, hogy az apa az egy db. hímnemű személy, az anya pedig egy db. nő. Nem több - ugyanis ebből is fakadhat probléma. ;-)

6.Lenin 2020.12.16. 16:49:40

@midnight coder:

Amerikában pert nyert egy illető, mert a mikróban szerette volna szárítani a macskát, de az nem élte túl
A pacák beperelte a céget, hogy nem volt benne a használati utasításban , hogy tilos macskát szárítani a mikróban. A bíróság a javára döntött, be kellett volna írni a használati útmutatóba.
Mi gondolsz miért írnak annyi mindent a gyógyszerek mellékhatásairól? Ne lehessen perelni, ha valaki egy laikus tanácsaira hallgatva szedné, és négy lába nőne tőle, és ezért kártérítésért perelné a gyártót.

Túlbecsülöd a mai emberek szellemi képességeit, ha evidenciákat emlegetsz.

6.Lenin 2020.12.16. 16:58:25

www.blikk.hu/aktualis/belfold/angyal-elvira-csillag-tamara-elso-transznemu-hazassag-polgardi/rmbwttw

Akinek ez tetszik ajándékozza nekik a gyerekét néhány évre, ugyanis a sajátjaik is otthagyták őket.

Pont az ilyen estek miatt kell az alkotmányba is beírni (sajnos), hogy ennek az őrületnek elejét vegyék.
Miért szeretnének őrültek Istent játszani?

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2020.12.16. 19:59:18

@Billy Hill: Hát igen, ebből elég sok probléma szokott adódni, de eddig mindenki megoldotta alkotmányon kívül. Illetve inkább úgy mondom, hogy nem azért volt a probléma, mert nem volt benne az alkotmányban. De igaz, attól még beletehetjük, gondolom elfér.

Esetleg még arról lehetne értekezni, hogy a bor az vörös. De valami megengedő módon, hogy lehessen úgy is, hogy amikor olyan kedvem van, akkor fehér.

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2020.12.16. 20:04:31

@6.Lenin:
A fenét. Nem kell az ilyen magamutogató alakokkal foglalkozni.
És főleg: Nem azért nem kell nekik adni a gyereket, mert benne van az alkotmányban. Akkor sem kapnának, ha nem lenne benne.
Egyébként meg tőlem éljenek, ahogy akarnak.

a nagy hohohorgász 2020.12.16. 20:21:06

kedves poszter, szerinted az apa lehet nem hímnemű, azaz férfi????? nem azt kérdezem aki felneveli te kis buzi, hanem azt aki összehozza.... Ha láttál már olyan gyereket akihez nem kellett egy férfi apa, akkor szólj... köszi

a nagy hohohorgász 2020.12.16. 20:23:18

és a gyereket nevelheti ugyan két akármicsoda... akkor is annak a gyereknek 1 anyja van ( NŐ) és egy apja (FÉRFI), a többi gendertudomány

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2020.12.16. 20:27:03

@a nagy hohohorgász:
Nem tudom mit buzizol itt, igyál egy kis valamit így este.

Egyébként ha így állunk hozzá, akkor azt is beleírhatnánk, hogy a nap keleten kell. Amit te mondasz, az tényleg azt jelenti, hogy fölösleges alkotmányban rögzíteni.

De persze a vita nem arról szól, amit írsz.

És persze lehet biológiai apa nélkül gyerek, de ez nem tartozik ide.

a nagy hohohorgász 2020.12.16. 20:47:21

@p.a: kérlek mondd el hogyan lehet biológiai apa nélkül gyerek? de most komolyan. Van gyereked? és hogyan fogant? és miért nem nélkled?

amúgy meg ti akarjátok bebizonyítani hogy a nap nyugaton kell fel.....

6.Lenin 2020.12.16. 21:09:29

@p.a:

Felőlem is élhetnek az ilyenek, ahogy akarnak, de nekik gyereket adni, szerintem bűncselekmény. Amúgy van nekik, de ők megtagdták az ifjú párt.
Csodálkozom, hogy nem érted, miért is kellett az alkotmányba foglalni. Pedig egyértelmű.

Laci a lipicai, és Zsuzsa a szépséges mangalica hölgy ma frigyre léptek a budapesti prájd keretén belül. Az ott felvonulók óriási üdvrivalgása közepette.

A fiatal pár terveiben szerepel, hogy gyereket fogadnának örökbe, mert mégis csak családban jobb egy gyereknek, mint esetleg az utcán csavarogva felnőni.

Ja, kifelejtettem az esemény dátumát 2024 júliusának, legszínesebb hetében.

(nehogy esetleg az új hatalom első lépésként lehetővé tegye a családalapítást élőknek, és élettelen tárgyaknak is) Sajnos nem lehet kizárni ennek lehetőségét.

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2020.12.16. 21:13:39

@a nagy hohohorgász:
Női petesejtből létrejöhet teljes értékű élet. Ezt használja ki a klónozás is. A hímivarsejtről ugyanez nem mondható el. De ennek a felvetésednek nincs semmi köze sem a bejegyzéshez sem az anya-apa-alkotmány témakörhöz. Ez utóbbi ugyanis nem a biológiáról, hanem az ideálisnak mondott család felépítéséről szól.

Sok olyan család van ám, ahol a gyereknek nincs köze a férfi családfőhöz (apa).

Ha dühös vagy, akkor javaslom, hogy sportolj valamit, az szokott segíteni. Egyébként egész szép este van, persze ez a korai sötétedés és napközbeni szürkeség nem tesz jót a hangulatnak.

6.Lenin 2020.12.16. 21:25:07

@p.a:

De miért kell kísérletezni mindenféle torz, és hosszútávon nem igazolt módszerekkel, amikor van időtlen, és természetes módja a faj fenntartásának?

Evolúciós törvény, hogy a szaporodásképtelen faj kipusztul, vagy ez lenne a cél, hogy az emberi faj kipusztuljon?
(nem szülök gyereket, mert káros a környezetre mozgalom pl.)

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2020.12.16. 21:26:33

@6.Lenin: És az abortusz? Azt mivel magyarázod, hogy nem kerül bele? Ha valami, az tényleg elveszi a gyerek esélyét.

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2020.12.16. 21:29:48

@6.Lenin: A fajok mindenképpen kipusztulnak előbb-utóbb. De itt nem erről van szó. Az általad linkelt szörnyű pár nem az emberi faj, mert az köszöni és nagy többségében jól szaporodik. Ha lesz emberi kipusztulás, akkor az nem a szaporodás elmaradása miatt fog megtörténni (belátható időn belül).

De látod, hogy a bejegyzés nem erről szól, oda is van írva a végére. Arról szól, hogy a kormánynak nem kellene mindenbe beleszólnia. Vagy legalábbis nem törvényszerű.

6.Lenin 2020.12.16. 21:35:29

@p.a:

Látod ez egy jó 5let, remélem a 10. módosítás , vagy ahhoz közeli ez lesz. Mert az öngyilkosság. Harcolnak is érte/ellene manapság.

Szerintem is rövidesen ez lesz a következő módosítások egyike. Hiszen valamiért a liberálisok szeretnek érte harcolni, pedig a legaljasabb gyilkosságok egyike, egy magatehetetlen, védekezésre képtelen élőlényt meggyilkolni.
Mikor a védekezés ma már nem egy megoldhatatlan dolog.

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2020.12.16. 21:39:42

@6.Lenin: De legalább ne mondjad, hogy az én ötletem. :)
Mindenesetre így konzekvens, amit mondasz.

Valahogy úgy vagyok ezzel, hogy nem-megszületni is jobb, mint úgy megszületni, hogy senki nem akarja, hogy megszülessél. Értve ez alatt, hogy aktívan nem akarja, azaz kifejezetten nem akarja senki.

De nem akarlak ezekről meggyőzni, ne értsd félre.

a nagy hohohorgász 2020.12.16. 21:40:09

@p.a: szóval azt állítod mindenféle sperma nélkül a női petesejtből egy egészséges gyerek lesz? úgy hogy amit a nőbe(nem 3. genderbe hanem nőbe te fasz) beletesznek ahhoz soha semmi köze nem volt egy férfinak???????????????????? ez most komoly?????????? Na látod az ilyen hülyék miatt kell tvbe iktatni hogy az apa férfi az anya meg nőőőőő

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2020.12.16. 21:44:42

@a nagy hohohorgász:
Nem tudom, mit értesz egészségesen, de a szó fizikai értelmében igen (és nem gyerekről beszéltem, hanem "élet"-et írtam).
Amúgy mindegy, iktassanak be bármit a tévébe, nem szoktam nézni.

Az nem világos, hogy mit élsz ki azzal, hogy trágárkodsz, miközben más nem csinálja. egyéb környezetben be szoktál illeszkedni vagy mindig ilyen vagy?

6.Lenin 2020.12.16. 21:46:43

@p.a:

A kormány az egészséges nemzetért felelős. Nem azért, hogy te a malacoddal kefélsz. Ez utóbbi a te dolgod, de...

Mennyi minden volt még néhány évvel ezelőtt elképzelhetetlen. Ma már a gyereket akkor is megölhetik, ha csak a feje van kint. Néhány éven belül, már lehetséges, hogy akár 3-4 éves kor alatt is meg lehet ölni.
mióta "divat" a gyerekek nemváltása? És ha átbillen a nemek közti egyensúly a "divat" miatt?

Szerintem szó sincs itt a kormány beleszólásáról. A kormány próbál védekezni egy (?) őrült divatot megelőzve.
Ha ennyire egyértelműen elfogadott-szerinted- az anya, apa, gyerek felállás , akkor kit zavar, hogy az Alkotmányban is rögzítik?
Akkor nem vihar a biliben?

Ki szól bele, hogy esténként végig keféled a kedvenc háziállataidat? Akkor jogos lenne a felháborodás, ha rögzítenék, a papagájt mégse kellene macerálnod. Másnak se.

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2020.12.16. 21:50:26

@6.Lenin: Nem ez a vihar, hanem az, hogy a kormány egyre több dologba beleszól, amibe nem kellene. Szerinted ez még jó, én meg már korábban is csodálkoztam, hogy nincs más dolguk. De körbejárunk azt hiszem.

Hogy neked az "egészséges nemzet"-be a malacos példád belefér, azon most hadd csodálkozzam én.

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2020.12.16. 21:54:51

@6.Lenin:
Egyébként szerintem a kormány nem az egészséges nemzetért felelős, hanem azért, hogy az emberek szabadsága és gazdagodása növekedjen. Ez benne is van a bejegyzésben. Csak ne határozza meg a KDNP meg a többiek, hogy mikor egészséges a nemzet.

Lehet/kell erről beszélgetni (úgy értem társadalmilag), de biztosan nem a kormánynak kell meghatározni. Esetleg segíthet a párbeszéd kibontakozásában. És itt megint jön az, hogy hol az értelmiségi, mi a feladata, bólogatóemberek vannak mindenütt, stb.

6.Lenin 2020.12.16. 21:55:34

@p.a:

Látod, itt a probléma. A megszületni, nem-megszületni dillema nem a magzat problémája.

Szerintem pedig igen csak a kormányok feladata a nemzet fenntartása, az utódok megszületésének biztosítása, lehetőleg normális környezetbe, és ezekhez a lehető legtöbb támogatást megadni.
Ahhoz pedig, hogy az evolúció néha kegyetlen, vagy vicces is tud lenni, az más sara tényleg.

a nagy hohohorgász 2020.12.16. 21:59:07

@p.a: azt élem ki a káromkodásommal hogy előre tudom nem a kérdésemre válaszolsz.... A kérdésem továbbra is az. hogyan csinálnak szerinted nőből egészséges gyereket bármiféle dologgal amihez nem kell férfi(férfi sperma, férfi gének stb)????? várom válaszod

a nagy hohohorgász 2020.12.16. 22:01:00

@p.a: a tv egyenlő törvény, azt nem nézni kell hanem olvasni és felfogni

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2020.12.16. 22:02:32

@a nagy hohohorgász: Válaszoltam, hogy pl klónozással. Az élethez nem kell férfi, csak praktikus. Olvass utána. Ha azt akarod, hogy biológia-önképzőkört tartsunk, abban én most nem leszek partner.
Eleve sem a bejegyzéshez sem az alapproblémához nincs ennek a felvetésednek köze, ahogy írtam is az előbb. Az alkotmány sem erről szól, nem ilyen értelemben apázik-anyázik.

6.Lenin 2020.12.16. 22:05:10

@p.a:

Kezdem érzékelni miért is zavar téged ez a módosítás, Összekeversz bizonyos fogalmakat.

Nemzet, kormány, a kormány feladata, felelőssége, az egyén szerepe a közösségben, mit is jelenthet az egyén felelőssége magával szemben, másokkal, és az egész közösséggel, amiben él.
Mit is jelenthet az egyéni szabadság a társadalomban, mi a felelőssége a közösséggel szemben. Ebben ma nagy a zűrzavar, az itt is nyomon követhető.

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2020.12.16. 22:05:45

@a nagy hohohorgász:
Nagy baj van ott, ahol a tévé a törvény. Ilyen volt az Idiocracy filben is, na azt pont láttam, tanulságos.
Na jól van, igazából nem akarok veled kötözködni, ne vedd magadra, elnézést kérek.

a nagy hohohorgász 2020.12.16. 22:23:39

@p.a: a tévét már te írtad te pöcs( én tvbe-t írtam), a libsi hlyeséggel nem versz át. Küldj egy linket ahol úgy klónoznak mintha sosem lett volna férfi a földön.... köszi

a nagy hohohorgász 2020.12.16. 22:24:52

@p.a: ja és ugye tudod minek szól a káromkodás??? hogy már megint nem a kurva kérdésre válaszolsz bibsi-libsi....

a nagy hohohorgász 2020.12.16. 22:26:59

@p.a: amúgy abban igazad van, hogy nagy baj van ott ahol az rtl klub a törvény....

midnight coder 2020.12.17. 08:39:46

@p.a: Igazából bármelyik sejtedbõl elõ lehet állítani a klónodat megfelelõ eszközökkel. Ehhez ma kell egy nõi petesejt, de hosszabb távon szerintem e nélkül is megoldható lesz.

midnight coder 2020.12.17. 08:44:16

@6.Lenin: "De miért kell kísérletezni mindenféle torz, és hosszútávon nem igazolt módszerekkel, amikor van időtlen, és természetes módja a faj fenntartásának?"

Pl. azért, mert az evolúció már csak olyan, hogy a gének változnak. Na most, normál körülmények között ez kb. úgy zajlik, hogy születik 10-15 gyerek, ebbõl meghal 8-12, a maradék 2-3 legerõsebb tovább szaporodik. Na most, ha elvetjük a Taigetoszt, és nem akarunk páronként vagy 10 csecsemõt vagy kisebb-nagyobb gyereket megölni, akkor valahol máshol kell beavatkozni a folyamatba, ellenkezõ esetben szelekció híján egyre betegesebb lesz a populáció, mert a szar génkombinációk is továbbmennek.

Sir Galahad 2020.12.17. 09:09:04

Na most az tényleg tök jó lenne, ha nem szólnának bele az ember életébe. Kezdetnek mondjuk nem tolnák kéretlenül az arcomba a homoszexuális propagandát, nem lenne pride menet, nem menne a tévében kólareklám homoszexuálisokkal, nem tűzögetnének középületekre szivárványos zászlót, nem adnának ki a gyerekeket homoszexuális propagandával zaklató mesekönyvet és még sorolhatnám. Na ha ez mind nem lenne, akkor az államtól is elvárnám, hogy ne szóljon bele senki életébe. Jó lenne.

6.Lenin 2020.12.17. 10:12:27

@midnight coder:

És, ha a férfi fogja kihordani a hibás génekkel rendelkező gyereket, a nő meg ki tudja mi a fszt fog csinálni ebben, mondjuk váltogatja a pisilőjét hetente. Az egészségesebb populációt fog eredményezni.
Miiért nem azzal kísérleteznek, hogy eleve kizárják a hibás gének továbbterjedését.
Előre vizsgálva a nő, és a férfi génjeit. Ismerjük minden egyes részlettét a génjeinknek?

Miért azzal foglalkozunk, hogy eleve hibás embereket tartunk rengeteg pénzért életben? Sok egészséges magzatot meg kikaparnak, megölnek.
Ez lenne az emberi intelligencia csúcsa? Csaknem erről szeretnél meggyőzni?
süti beállítások módosítása