mi nem haldoklunk

mi így élünk

mi így élünk

A polgármesterek nem jól értelmezik a maszkviselést szabályozó rendeletet

2020. november 12. - p.a

mask1.jpg

Vagy simán csak lusták?

Mostanra mindenki tudja, hogy szerda 0 óra óta közterületeken kötelező a maszkviselés, pontosabban azokon a közterületeken, amit az adott önkormányzat kijelöl. A szabály így szól: 

„A hatodik életévét be nem töltött kiskorú kivételével mindenki köteles a 10 000 főnél nagyobb lakónépességű település belterületén a  települési önkormányzat által kijelölt közterületen, illetve nyilvános helyen, kivéve a  sporttevékenység során, valamint a  parkokban, illetve zöldterületeken, orvosi maszkot, munkavédelmi maszkot, illetve textil vagy más anyagból készült maszkot olyan módon viselni, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan elfedje.” 

Azaz a maszkviselés nem kötelező sehol, kivéve, ha az önkormányzat megjelöl bizonyos helyeket, ahol onnantól kezdve nem szabad maszk nélkül tartózkodni. Egyes polgármesterek (elsőként talán Karácsony Gergely) egyből kormányzati támadást sejtettek a rendelkezés mögött, mondván, Orbán Viktor rájuk tolja a felelősséget, velük végezteti el a koszos melót, vezetteti be a népszerűtlen intézkedéseket. Ezek a polgármesterek tévedtek/tévednek. 

mask2.jpeg

Az igazi baj, hogy legtöbbjüknek második nekifutásra sem sikerült átlátnia a rendelkezés lényegét és általános, minden közterületre érvényes maszkviselésről határoztak. Belerohantak az intelligencia nélküli megoldásba (fideszesek és nem-fideszesek egyaránt). 

Pedig a szabály nem arról szól, hogy a nyilvánvalóan szükséges állandó és általános maszkviselésről helyben döntsenek és ezzel az emberek haragját a helyi politikusok nyeljék be.

mask5.jpgA szabály lényege az lett volna, hogy a nyilvánvalóan szükségtelen állandó és általános maszkviselést ne kelljen elrendelni, de azokon a közterületeken (számtalan ilyen van), ahol ez fontos lehet, a maszkviselési kötelezettség számonkérhető legyen. És erről a kormány még ha akarna, akkor sem tudna rendesen rendelkezni, mert a helyi viszonyokat a helyi emberek tudják megítélni. 

Nézzünk két példát:
1. Teljesen fölösleges a családi házas, kertvárosi részen maszkot hordani, amikor az emberek a házuk előtt söprögetik a leveleket.
2. Nagyonis szükséges lehet maszkot hordani az iskola előtt gyerekükre várakozó szülőknek vagy a pékségnél sorban állóknak. 

Ezt kellett volna megérteni és alkalmazni. Kicsit gondolkozni a helyi adottságokon, nézegetni a térképet és melózni a pontos szabályozáson. A polgármesterek többsége gyáva vagy lusta vagy buta volt ehhez. Persze nem lepődünk meg nagyon, hiszen még emlékszünk a tavaszi ámokfutásukra

Vannak azért pozitív példák is, normális, intelligens megoldások, például ez.

mask3.jpg

Befejezésképpen egy kis kérdés-felelek: 

Dehát az utcán is fújja a szél a vírust, így terjed, nem tudtad?
Egy fenét. Tavasszal talán ezt hittük (ettől féltünk), de ma már senki nem mond ilyet. Szabadtéren, tömeg nélkül a vírus terjedésének valószínűsége gyakorlatilag nulla.

Olyan nehéz felvenni azt a maszkot, amikor kilépsz az utcára?
Nem. És még sokminden nem lenne nehéz, csak minek csinálunk (miért várnak el) értelmetlen dolgokat? 

Általános, egyszerű maszkviselési szabály kell. Az emberek hülyék, csak az ilyet értik, nem?
Nem, az emberek nagy része nem hülye, sőt igénye, hogy értse, amit csinál. Elég könnyű elmagyarázni nekik, mi-miért van. Sőt, aminek látják az értelmét, azt általában be is tartják. Az értelmetlen rendelkezéseket nem fogják. 

Nekem egyszerűbb, ha mindenhol hordani kell a maszkot, ha nincs részletes szabályozás.
Hát hordjad, eddig is hordhattad. 

Tényleg elvárható a polgármestertől, hogy laza szabályokat hozzon? Ő legyen a felelős, ha valaki megbetegszik?
Nem laza, hanem értelmes, érthető, lényeglátó szabályokat kell hozni, amik vállalhatóak.

Tényleg elvárható a polgármestertől, hogy olyan szabályokat hozzon, amivel talán sokan nem értenek egyet? Hiszen mindenki maszkviselés-párti.
Eddig mindenki maszkviselés-párti volt. Amíg nem kell maszkban levelet söpörnie a kihalt külvárosi utcán a kockaháza előtt.
Egyébként igen, elvárható. 

És mi van azzal, ahol tényleg szükséges volt az általános maszkviselés elrendelése? Olyan nem lehet?
De lehet. Ott rendeljék el úgy. Mondjuk nehéz ilyet elképzelni.

Még egy hülye szabály, hülye politikusoktól, mit kell ezen pörögni?
Pörögni nem kell, nyilván fel kell venni a maszkot, ahol úgy rendelték. Viszont szomorú látni, hogy politikusaink között (most épp a helyi politikusokról van szó) sok olyan van, aki nem érti a rendelkezések lényegét (vagy gyenge vagy lusta bizonyos döntéseket meghozni).

A bejegyzés trackback címe:

https://miigyelunk.blog.hu/api/trackback/id/tr6916283766

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása