Az csak duma, hogy ez emberi kötelesség

Úgy tűnik, az emberek nagy része nem akar afrikai és arab bevándorlókat. Még csak azt sem írom, hogy a többségük nem akar, mert ez a bejegyzés nem arról szól, hogy kinek van igaza és kik vannak többen.  Ez a bejegyzés arról szól, hogy Merkel és egy rakat bevándorláspárti politikus miért támogatja a bevándorlást, függetlenül attól, hogy a választóik mit gondolnak erről. 

Európa legnagyobb problémája, hogy nincs elég melós. Nem azért nincs, mert nincs elég ember. Több, mint 510 millióan élnek az Unióban. 

Sokan-sok helyen cikkeztek arról, hogy az európai korfa mennyire egészségtelen szerkezetű, azaz a népesség elöregszik. Egyre kevesebben lesznek a munkaképes korúak és egyre többen az eltartottak. A probléma nyilvánvaló, a megoldás nem annyira. A bevándorlás frissességet és erőt hozhat, de látni kell, hogy nem feltétlenül jelent hosszú távú megoldást, ráadásul nem kizárólagos gyógyír. A korfa-kérdés külön bejegyzést érdemel, most ennél jobban nem taglalom. 

Merkel körei nem csak (és főleg nem) attól félnek, hogy kiöregszenek a melósok és nem lesz elég burkoló, pénztáros, taxis és irodai dolgozó. A fő félelmük az, hogy lesz, csak drága lesz. 

Bár innen Budapestről a francia/német/angol bérszínvonalat csodálatosnak gondoljuk, igazából ezek nagyonis nyomott bérek, köszönhetően a folyamatos bevándorlásnak. A török vendégmunkások Németországban, az indiai munkáshadak Londonban és a kibővült EU bérlemaradásban lévő országaiból (köztük Magyarországról) érkező olcsó munkaerő évtizedek óta alacsonyabban tartotta a dolgozók bérét, mintha nem lett volna bevándorlás. 

Magyarországon állandó beszédtéma az elmúlt években kialakult munkaerőhiány, ami igazból nem munkaerőhiány, hanem bérszínvonalhiány, mivel a jelenség nagyobbik, fájóbb része abból adódik, hogy az egyébként elérhető munkaerő nem kap annyi pénzt, hogy elvállalja az adott munkát (írtunk erről röviden itt és hosszabban itt). A nyugati országok munkaerőpiaca bevándorlás nélkül hasonló nyomás alá kerülne (illetve a meglévő nyomás még nagyobb lenne). Talán kevesen emlékeznek, de a ’90-es évek elején az NSZK pont ugyanilyen okokból volt lelkes országegyesítő: égető szüksége volt arra, hogy megszerezze az keveset kérő kelet-német munkásokat. 

Nyugat-Európa egy kisgömböc. Állandó utánpótlás kell neki az olcsó munkaerőből, hogy a jelenlegi gazdasági rendszer és ezzel a jelenlegi társadalmi rend fennmaradjon. Lassan elfogynak a kivándorolni hajlandó magyarok, lengyelek és románok, utánpótlás kell. A német, francia és angol elitnek nem az a célja, hogy ne legyen a szomszédban afrikai menekült- és munkásszállás vagy ne legyenek olyan mellékutcák, ahova testőrség nélkül nem lehet bemenni. Éppen ellenkezőleg: a cél az, hogy mindig legyenek jobb életben reménykedő szegények, akik kevés pénzért is hajlandóak dolgozni. Ha ez nyomornegyedekkel jár, akkor azzal jár. 

A nyugati alsó- és középosztály jó része persze nem akar nyomornegyedeket és az ezzel járó bűnözést. Nem akar más, talán hangosabb, harsányabb, agresszívabbnak tűnő és így félelmetes árnyékot vető kultúrát a szomszédjába. A melósok nem akarnak olcsó konkurenciát. Merkel és a hasonlók állandó egyensúlyozásra kényszerülnek az elit követelései és a többséget alkotó szavazópolgárok igényei között. Ilyen értelemben a kapitalista demokrácia nem többségi demokrácia, hiszen senki nem hiszi, hogy az elit tagjainak ugyanúgy egy szavazatuk van, mint mindenki másnak. Az érdekérvényesítő-képességük sokkal-sokkal nagyobb, mint a szegényebb vagy inkább: kevésbé tehetős rétegeknek. Az európai elitnek érdeke a bevándorlás. Az elit el tudja magát szeparálni, az elitnek nincs mitől félni. Az elit pénzt akar keresni, amit csak olcsó munkaerővel lehet. Ilyen sokat, legalábbis. 

Magyarországról nézve a nyugat gazdagsága azt a benyomást keltheti, hogy a társadalmi különbségek kisebbek és mindenki egy hajóban evez. Az igazság az, hogy szupergazdagok egyre szupergazdagabbak. Nem tudnának azok lenni, ha a többiekkel, a melósokkal meg kellene osztani a pénzüket. Legalábbis mindent megtesznek, hogy minél kevésbé kelljen. Nyugat-Európának, amennyiben a jelenlegi társadalmi rendet fenn akarja tartani, elsősorban olcsó munkaerőre van szüksége. 

Az olcsó munkaerő persze versenyképességet jelent. Tudjuk, a versenyképesség csökkenésével mindenki (beleértve a melóst is) rosszabbul jár. A kérdés az, hogy az olcsó munkaerő és így a bevándorlás ösztönzése jelenti-e az egyetlen utat a nyugati jólét fenntartásához, a versenyképesség megőrzéséhez. Tényleg azzal jár-e a legjobban a német/francia/angol munkás, hogy szomszédba nélkülözéshez szokott, háborút megélt afrikai és arab családok költöznek? Lehet, hogy igen, de akkor ne csodálkozzunk, ha sokaknak ezt nehéz elfogadni. Ne csodálkozzunk, ha ebből politikai tőkét lehet kovácsolni. 

A fentiek után felmerül az is, hogy milyen vonatra ül fel Orbán Viktor azzal, hogy kőkemény bevándorlás-ellenes álláspontot képvisel? A szegény emberek és a középosztály hőse lehet. Az elit ellensége és ezzel az elit szemében a kapitalizmus ellensége. Rengeteg, egyenként is beláthatatlan társadalmi és gazdasági kérdés megnyitásának támogatója. A bevándorlás nagyobb kérdés, mint aminek elsőre látszik, Pandóra szelencéje. A bevándorlás ma már a nyugati kapitalizmus egyik alapvető eleme és jellemzője. 

Létezik-e demokrácia a most tapasztalt súlyú elit-kapitalizmus nélkül? Ha nem, akkor az Orbánt (is) szállító vonat vakvágány lehet, legalábbis hosszú távon nem maradhat demokratikus vonalon. De Európa elitje nem olyan, mint a magyar. Nem olyan, amit csak úgy le lehet váltani. Nem is tudom, hogy a történelem során sikerült-e bármikor. Azt hiszem, nem. Hogy ez jó hír-e, nem tudom.  

Bevándorlás? Mi nem haldoklunk, mi így élünk.