Ma Magyarországon az emberek többsége munkahelyi körülmények között funkcionális analfabéta.

Az írni/olvasni/számolni tudás nem azt jelenti, hogy valaki ismeri a betűket és a számokat, hiszen ezeknek a képességeknek a minősége is számít. A nem megfelelő minőségre használjuk a funkcionális analfabetizmus fogalmát. 

Attól, mert valaki megtanulta a betűket és a számokat, még nem biztos, hogy érti, amit olvas, nem biztos, hogy összefüggően, szerkesztetten tud írni valamiről és (bár eredetileg nem tartozik az analfabetizmus szó alá, én most hadd vegyem ide) nem biztos, hogy át tud tekinteni egy kicsit bonyolultabb számolást. 

A minőség mindig relatív, a környezet követelményei alapján lesz valami jó vagy éppen gyenge minőségű. A funkcionális analfabetizmusra évtizedek óta azt hozzák példaként, hogy valaki elolvas egy néhány oldalas történetet és utána nem tudja pontosan elmondani, miről szólt a szöveg. Még szembetűnőbb eset, ha valaki nem tud feliratos filmet nézni, mert nem képes annyira gyorsan olvasni, mint amire szükség lenne. Ez a bejegyzés azt állítja, hogy ma, 2018-ban mások, pontosabban sokkal magasabbak az elvárások és ezért mást értünk funkcionális analfabetizmuson, mint régebben. 

A munkahelyek világában olyanok az olvasással/írással/számolással kapcsolatos követelmények, amelyek alapján az emberek döntő többsége funkcionális analfabéta. Nem arról van szó, hogy a mostani emberek butábbak, azaz analfabétábbak, mint az elődeik. Valószínűleg ennek éppen az ellenkezője az igaz. Ugyanakkor a régen elégségesnek vagy jónak számító képességek ma már messze nem kielégítőek. Megnőttek a követelmények. 

Ez a bejegyzés nem arról szól, hogy az országban sok a képzetlen ember, hanem arról, amiről nem beszél senki: hogy a képezett, sőt jól képzett (felelős munkát végző, sokszor közép- vagy felsővezetői pozícióban lévő) emberek is funkcionális analfabéták.

Az olvasás képessége nem azt jelenti, hogy a nyaralás alatt el tudom olvasni valamelyik Dan Brown regényt vagy végig tudok pörgetni egy olyan cikket, aminek az a címe, hogy TOP 5 látnivaló, TOP 6 válási ok vagy TOP 2 munkahelyi stresszforrás. 

Egy munkahelyen képesnek kell lenni arra, hogy gyorsan el tudjunk olvasni bonyolult szöveget, hosszú mondatokat. Meg kell érteni egy szerződés tartalmát, közbeszerzési vagy pályázati kiírást, hatósági szabályozást, bírósági végzést, kamarai tájékoztatót, belső minőségbiztosítási előírást, felügyelőszervek utasításait, szakmához kapcsolódó törvényi rendelkezéseket. 

Az írás képessége nem azt jelenti, hogy meg tudom válaszolni a szomszéd szobában ülő kolléga érdeklődő e-mailjét a sarki kifőzde aznapi menüjével kapcsolatban vagy kézzel írott papirkát tudok hagyni a szabadságon lévő munkatárs billentyűzetén, hogy mekkora a pénztárhiány. Mégcsak azt sem, hogy nagy szenvedések árán háromsoros feljegyzést tudok írni a könyvelésnek, ki tudok tölteni egy postai feladóvevényt és egy kiküldetési formanyomtatványt vagy esetleg alkalmas vagyok arra, hogy kísérőlevelet írjak egy csomaghoz. 

Egy munkahelyen elvárás lenne, hogy bonyolultabb leveleket írjon az ember (akár hatóságoknak vagy pályázati ellenőrnek) vagy meg tudjon fogalmazni egy kiemelt ügyfélnek szóló árajánlatot kísérő tájékoztatót. A legtöbb pozícióban elvárás lenne az is, hogy a munkatárs szükség esetén egy (szakterületéhez kapcsolódó) 1-2 oldalas PR cikket viszonylag kis energiaráfordítással le tudjon tenni az asztalra, összefoglalót tudjon írni az igazgatóság vagy akárki más részére a futó projekt állásáról, mint ahogy az is, hogy képes legyen értelmes és frappáns, stílusos és megfelelő méretű Facebook posztokat közzétenni, prezentációkat összeállítani. Egy munkahelyen képesnek kell lenni a kollégákkal áttekinthető és lényegre törő módon e-mailezni. 

A számolás képessége nem azt jelenti, hogy számológéppel képes vagyok összeadni a telefonszámom számjegyeit és ez alapján hozzám illő horoszkópot keresni az interneten. De még csak nem is azt, hogy meg tudom állapítani egy számla áfa-tartalmát. 

A számolás képessége azt jelenti, hogy nagyobb fejfájás nélkül át tudom tekinteni kisebb-nagyobb szervezetek éves költségvetését. Korrekt, összeszedett és mások számára is érthető árajánlatokat tudok adni, sőt különösebb számolás nélkül érzem, hogy bizonyos számok nagyságrendileg jók-e vagy teljesen hamisak, azaz elfogadhatóan becsülök valószínűségeket (a munkakörhöz kapcsolódó, tehát ismert területen). A számolás képessége azt jelenti, hogy meg tudok csinálni olyan számításokat, amiknek nem csak végre kell hajtani, hanem a menetét előre el kell tervezni, pl egy irodaköltöztetés költségeinek a becslése vagy párhuzamosan futó, egymáshoz kapcsolt kutatási munkák időigényének kiszámolása. 

Az óriáscégeknél mindenre külön ember van, akiknek a saját, nagyon szűk feladatkörükben kell munkát végezniük (ettől helyettesíthetőek könnyen, egyébként). Áttekintésre, általános képességekre nincs szükség. Minél nagyobb egy vállalat, annál inkább futószalag melletti munkás mindenki. Itt nem nagy baj, ha valaki funkcionális analfabéta, sőt a nagyvállalatok ezeket keresik. A kisebb tárasságoknál (ahol a többség dolgozik) viszont elvárás lenne, hogy mindenki tudjon írni/olvasni/számolni. 

Nézzünk néhány példát. Kérések, amiknek nem kellene gondot okozniuk, de legtöbb esetben megvalósíthatatlannak bizonyulnak, sőt a kérés egyből falba ütközik (minden esetben az adott terület felelős vezetőjét kérdezzük/kérjük, közepes méretű vállalkozásnál): 

Kivitelezőnek az iroda felújításával kapcsolatban:
„Alaposan átbeszéltük a szempontokat. Légyszíves a héten adjál egy részletes, áttekinthető, műveletenkénti árajánlatot, mert szűkösek a forrásaink és lehet egyes részek átalakítását kihagyjuk most.”

Marketingesnek:
„Beesett egy PR cikk lehetőség. Le tudtok adni valamiről egy kb 2000 karakteres, érdekes írást holnap reggelre?”

Titkárságnak:
„Rohannom kell, itt van egy 40 oldalas pályázati kiírás, most kaptam. Megnéznéd, hogy nagyjából alkalmasak vagyunk-e? Egy fél óra múlva hívj fel, kocsiban leszek.”

Könyvelőnek:
„Most érkezett meg a NAV-vizsgálatunk közel 30 oldalas határozata. Alaposan elmeszeltek. Össze tudnád foglalni röviden, hogy miért kaptunk büntetést? A héten el kellene döntenünk, hogy fellebbezzünk-e.”

Sales-embernek:
„Küldök mindjárt egy szerződéstervezetet, amit az új partner javasolt. Tudom, hogy a jogászunk két hét szabadságon van, de elolvasnád délutánra, hogy az érdemi részek megfelelőek-e? Jó lenne még ma visszajelezni.”

Mérnöknek:
„Megjött az építésügyi hatóság válasza, elutasították a kérésünket. Elolvastam, úgy látom, nem is értették, amit kértünk. Légyszíves írj nekik egy válaszlevelet udvariasan, de részletesen, hogy mit is akarunk. Ha ez sem használ, bemegyek személyesen.”

Pénzügyesnek:
„Végre megkaptuk a bírósági végzést a kártérítési perünkkel kapcsolatban. Szép vaskos anyag. Kiszámolnád, hogy mennyi jár nekünk?”

Laborosnak:
„Beszélj légy szíves az ÁNTSZ-szel és nézd meg a vonatkozó szabályokat te is, aztán rajzolj egy folyamatábrát, hogy mikorra-milyen munkákat kellene elvégezzünk, hogy végre elindulhasson a vegyszeres munka.”

Webshoposnak:
„Töltsetek le valami adatkezelési sablont az internetről és írjátok át a mi folyamataink szerint, hogy megfeleljünk a GDPR-örületnek vagy legalábbis ne kapjunk egyből büntetést, hogy még szabályzatunk sincs. Pénteken nézzük át.”

Raktárosnak:
„Mennyi lehet az angol nyelvű címkés árú, ami több, mint 30 napja itt áll a raktárban? Nem, ne leltározzatok, csak úgy nagyságrendileg kérdezem.”

A funkcionális analfabetizmus eredménye, hogy mindent a szakértők csinálnak. Külön ember van, aki cikket tud írni. Külön ember van, aki értelmezni tudja a pályázati kiírást. Külön ember, aki elmondja, miről szól a bírósági ítélet. Az általános írástudó a jogász. Ha valamit meg kell írni (sablonszerződés, liftkezelési vagy tűzvédelmi szabályzat) vagy el kell olvasni (NAV-határozat, kamarai tájékoztató), akkor az a feladat őt találja meg. Annyira természetes, hogy a munka nyelvét nem beszéljük, hogy fel sem tűnik: más dolgozik helyettünk. Mást dolgoztatunk, mást fizetünk meg csak azért, mert analfabéták vagyunk.

Ez a bejegyzés nem arról szól, hogy mindenkinek mindenhez kell értenie. Nem arról szól, hogy a pályázati tanácsadó, a jogász, a sajtós és a többi szakember munkája fölösleges. Csak annyit állít, hogy a munkavállalóktól elvárható lenne, hogy a saját szakterületük környékén maradva számolni, írni és olvasni tudjanak, bizonyos mértékig. Ez a bejegyzés arról szól, hogy ezt a bizonyos mértéket ma Magyarországon nagyon kevesen érik el. Ha valaki az előbbi képességek közül legalább egynek a birtokában van, akkor jobb, ha tudja: nagy kincset őriz.  

PR cikket, valaki?