Nem olyan jó.

Bár minden turisztikai rovat így kezdődik (szóljon bármelyik tájegységről), szabadjon leírnom, hogy a Bükk Magyarország talán legszebb része. Szabadjon leírnom, mert régóta ezt gondolom. Ha hétvégi házat vennék, nem valahol a Balaton mellett keresgélnék, hanem errefelé.

Lillafüred környéke a kastély megépülése óta (1920-as évek vége, erről egyszer majd lesz külön bejegyzés a politikai rovatban, tanulságos sztori) rákerült a térképre. Az utóbbi 20 évben is szépen fejlődött, ha nem is rohamléptekben, de alapvetően jó irányba és ma már tényleg rengeteg programot kínál a nyaralni/hétvégézni ide érkezőknek. 

Én azt hiszem, hiába a kisvasút, a kastélyszálló, a kalandpark, a barlangbemutató, az éttermek – a fő vonzerő mégiscsak a hegy: az erdő, a sziklák, a panoráma, az élővilág. Minden más csak eköré épül. 

És a hegy nincs megbecsülve. Persze az is lehet, hogy pont ott voltam, ahol nem kellett volna, minden más rendben van. Alább egyetlen, rövid túraútvonal bejárásából vonok le általános következtetéseket és ha kiderül, hogy tévedek az általánosítással (nyugodtan meg lehet írni), annak csak örülni fogok. 

Régebben sokszor jártam erre. A Szentlélektől északra lévő Látó-kövek mindigis a kedvenc helyem volt, úgyhogy most is innen indult a rövidnek tervezett kirándulás. Mária-forrás, Cakó-kő, Odvas-kő, Bujdosó-kő, kéktúra-útvonal és újra Mária-forrás. Kis kör. Az érdemi rész kb 5 kilométer. Gondoltam, hogy egy hozzám hasonló gyakorlott kiránduló kb 1 óra alatt végigjárja. Majdnem öt lett belőle. 

Kaland volt, így utólag. Ott mérgelődés. 

1. Ami érthető: Az idei tavasz a kései hóval komoly károkat okozott az erdőben. Kidőlt fák mindenütt. Nem itt-ott. Nem néhol. Mindenütt. Az út nagy részén az ember alattuk bújik át, fölöttük mászik, ugrál egyikről a másikra. Fárasztó és lassító, de végülis rendben van, kihívás. Viszont aki nem elég mozgékony (mert idős, túl fiatal, túlsúlyos, stb), az ráfázik. Az első néhányon átküzdi magát, aztán már nem fordul vissza, mert előre biztos kevesebb van. Fenét. Végig, sőt egyre nehezedő akadálypálya várja. Egészen hihetetlen. 

A kidőlt fákról nem tehet senki, persze. Az is érthető, hogy miért nincsenek eltakarítva. Elmagyarázták nekem, hogy ilyenkor nem szabad fűrésszel végigdarálni az erdőt, mert amit az erdei életközösségben nem vágott taccsra  az áprilisi havazás, azt tönkretenné a favágó. 

Értem. De emberek, miért nem lehet kitenni egy táblát a leágazásnál, hogy ez az irány nehezen járható??? Én jó formában vagyok, végigrambóztam, de sokan nem tudják megcsinálni, pedig a térkép alapján könnyű útszakasznak tűnik. Miből állna gondolni másokra, foglalkozni az utakkal? 

2. Ami nem érthető: Jelentős részeket benőtt a bozót. Úgy értem, hogy az ösvényt, a turistautat. Combközépig ér a fű, mellig a csalán, nyakmagasságban lógnak összenőve a cserjék. Ilyen a híres kéktúra idevágó szakasza is. Az út annyira van karbantartva, mint amennyire Csernobil környékét képzelem. Ennek az az eredménye, hogy az ember csapatokban, ötösével söpri le magáról a kullancsokat. Nyolcat lépek, kullancs-söprés. Megint nyolcat, ismét söprés. Kilométereken át. Belassít ez is, miközben a természet élvezete helyett csak a bosszankodás jut. Természetjáró üzemmódból túlélőbe kapcsolunk. Közben bujkálás, intenzív csaláncsípés. Ha legalább 40 kullancsot nem szedtem le magamról, akkor egyet sem. Ilyenkor, ilyen helyen nem használ semmiféle kullancsriasztó. 

Kalandtúra. Jó az, nem? Nem. Az ember nem ezért jön ide. Ezeket az ösvényeket rendben kellene tartani. De jól láthatóan senki nem foglakozik ezzel. Mondják, hogy a Bükk mostanában az egyik legkullancsosabb, legfertőzöttebb terület az országban. Nem véletlen. Ha valaki nem profi és nem figyeli magát menet közben folyamatosan, akkor este zuhanyzáskor igencsak kellemetlen meglepetés éri. Különösen, ha gyerekében talál félszáz befúródott vérszívót. 

Ezt a bejegyzést olyan ember írta, aki az elmúlt 25 évben bejárta az ország jó részét, a Bükkben pedig 15-20 éve talán minden ösvényt, sokat többször is. Ez nem a városi gyerek sírása, hogy az erdőben csalán van és nagyon süt a nap és nagyon fúj a szél és fúúújj-undorító, bogarak másznak a fán. Ez a bejegyzés arról szól, hogy nyugdíjasokat, gyerekeket viszünk az erdőbe, rábeszéljük őket az egészségesnek mondott természetjárásra, de a karbantartás és odafigyelés nélküli ösvények egy életre elvehetik bárki kedvét az erdőjárástól. 

Karbantartás kell. Anélkül nincs turizmus. Táblázni, tájékoztatni kell. Anélkül nincs turizmus. És az emberek legközelebb inkább plázázni mennek. Majdnem azt gondolom, hogy megértem őket. 

Igénytelenek vagyunk. Mit várunk másoktól? 

Tegyük rendbe a Bükköt. Magyarország csodálatos része. Talán mindennél jobban megérdemli a törődést.