Nem azért, mert kevés a benzin.
Várakozni kell a tankolásra. Régebben továbbhajtottam, ha minden kútoszlop foglalt volt. Ma már normális, ha két autó áll mindegyiknél és harmadikként érkezem a sorba. Olyan nincs is, hogy egyből én tankolhatok, sőt szerencse, ha csak az éppen tankoló mögé állhatok másodikként.
Miért van ez? Nyilván nem azért, mert nincs vagy kevés a benzin, hiszen ha nem lenne, egyáltalán nem lenne sor sem. Bár lokálisan lehet, hogy egy-egy kifogyott állomás vevői a másikhoz állnak (azaz ugyanannyi autó jut kevesebb benzinkútra), de általában nem ez a helyzet. Ott is sor van, ahol a környék összes töltőállomása üzemel.
Az utóbbi hónapokban ránk zúduló kényelmetlenségek után már gondolkodás nélkül elfogadjuk, hogy egy kicsit megint rosszabb lett az élet. Pedig a sor csak két hülye szabálynak köszönhető.
1. Tankolási limit: 50 literes, de valahol 20 literes egyszeri (a Molnál: napi) vásárlási korlát. Sok személyautónak ez nem jelent valódi korlátozást, de a kicsit nagyobbak már kicsúsznak az 50-ből (az én kocsim 66-os) és természetesen nem csak személyautók futnak az utakon. Nem nehéz belátni, hogy a járművek ugyanannyit mennek, ugyanannyit fogyasztanak, mintha nem lenne limit. Mivel a benzinigény változatlan, többször tankolnak. Több tankolás = nagyobb terhelés a kutaknál = hosszabb sorok.
2. A speciális szabályok miatt kialakított többlet-adminisztráció. Tegnap tankoltam, a következő beszélgetés zajlott le:
„Forgalmi?”
„Teljes áras vagyok.”
(megnézi a kútnál álló autót, látja, hogy magyar)
„Akkor számlát írunk?”
„Nem kell, csak fizetnék.”
„Benzinkártyás? Csak mert látom, bankkártyát tart a kezében.”
„Nem, simán csak fizetnék.”
„Se számla, se forgalmi, az hogy lehet? Biztos, hogy teljes áras, nem 480?”
„Biztos.”
(lesajnálóan néz rám, de végre fizethetek)
És ez az egyszerűbb eset. A kedvezményesnél jön a forgalmikeresgélés (kocsiban maradt, táska alján van), kamerába mutatás, stb. Közben gyűlik a sor mögöttem és kint a kútnál is.
Azt mondják, a limittel a visszaéléseket szűrik ki. Nem nagyon lehet így kiszűrni semmit. A 20-as limitnek pedig kifejezetten az a célja, hogy elijessze, máshová terelje a vevőket (és így ne termeljen veszteséget a kút).
A hatósági árak bevezetésénél a hatóság soha nem veszi figyelembe a többletadminisztráció költségét, ami jelen esetben nem csak a benzinkutat, hanem az tankolásra várókat is terhei (ez utóbbiakat nem pénz, hanem kidobott idő formájában). A hatósági árak káros hatásáról írtuk ebben a bejegyzésben.
A 480-as árplafon kivezetésével mindkét fenti ok megszűnik. Kevesebb lesz a benzinfelhasználás is, vagyis a szakértők által jósolt hiány veszélye is csökken. Igazán léphetne a kormány.
(a nyitókép nem Magyarországon készült)