Az is kérdés, hogy érdemes-e egyáltalán államilag kisegíteni.
„…már most látható, hogy a magyar turizmust alapjaiban rázhatja meg a konfliktus” – írja az index.hu, azt fejtegetve, hogy nem csak Hévíz környékének sorsa kérdéses (a hvg.hu erről szóló cikke itt), hanem Sárvár, Miskolctapolca és számos egyéb hely is jelentős mértékben számított az orosz vendégekre.
Az oroszok idén egészen biztosan elmaradnak, de esélyes, hogy a következő jópár évben sem lehet számítani rájuk. Azonban ennél sokkal nagyobb a baj. A kilátások annyira elkeserítőek, hogy könnyen lehet: az elmúlt két koronavírusos (bezárásokkal, állami támogatásokkal, túlélési kényszerrel jellemzett) évre hosszú ideig úgy fogunk tekinteni, mint a magyar turizmus utolsó jó időszakára.
A koronavírus kivéreztette a fővárost, nehezen helyrehozható károkat okozott. A turisztikai infrastruktúra fokozatosan leépült (éttermek, pékségek, buliközpontok, szálláshelyek zártak be), az irány megfordíthatatlannak tűnik.
A Balaton mellől elmaradoztak a pénz-nem-számít külföldi vendégek, bár ezeket részben helyettesítette a határzárak (a határzárakat ez a blog az első pillanattól elfogadhatatlannak tartotta) és külföldön tomboló vírustól való, mesterségesen gerjesztett emberi félelmek miatt megugró belföldi kereslet.
Messziről nézve Magyarország nagyon közel van Ukrajnához. Az ország sok helyen azonnal utazásra-nem-tanácsolt kategóriába került (lásd pl a CNN erről szól cikkét), de a szakmai szervezetek ellenzése nélkül is érthető, hogy a külföldi turisták nem errefelé tervezik a nyaralásukat vagy a hosszú hétvégéiket (még akkor is, ha nem tudnak a légtéren átrepülő, bombát szállító drónokról). Persze nem csak minket érint ez, még Horvátországban is elmaradnak a foglalások.
Háború + koronavírusban leépült infrastruktúra = a külföldiek nem fognak jönni. A forint leértékelődése (Magyarország olcsósága) nem elég nagy ahhoz, hogy a negatív hatásokat ellentételezze, ráadásul a vendéglátás áremelkedése messze inflációs átlag fölött várható.
Budapest nem számíthat a belföldi turizmusra, sohasem számíthatott. Az igazi probléma, hogy valószínűleg mostantól az ország többi része sem. Az ukrán válság miatt félelmetessé váló gazdasági lejtmenetet sokan meg fogják érzeni. A tovább pörgő infláció és a jövedelemcsökkenés (ide értve az ismét elinduló munkanélküliséget) szegényebbé teszi az átlagmagyart.
Akinek így is lesz pénze, az nem a Balatonhoz és Hajdúszoboszlóra fog menni, hanem Spanyolországba, Olaszországba, talán Horvátországba, esetleg még messzebb. Különösen, hogy két éve balatonozik és hiányzik neki a valódi tenger és az egzotikum. Akinek nem lesz pénze, az leginkább sehova sem viszi a családot, maximum a vidéki nagymamához.
Az utazási irodák újabb problémákkal szembesülnek. Egész térségek esnek ki a terveik közül, miközben az elszegényedést ugyanúgy (talán még jobban) megérzik, mint mindenki más.
Azt hittük, a koronavírus után felszabadul, fellendül a magyar turizmus, de várhatóan még mélyebb pontra kerül. Olyan mélyre, ahonnan nehéz lesz visszajönni. Különösen, hogy a visszajövetel időpontja nem látható. Ez a blog azt jósolja, hogy a nyakunkon lévő (és egyre inkább felpörgő) gazdasági válság legalább (azaz nagyon optimista esetben) két évig velünk marad.
A szabályozásra, beavatkozásra, majd-erőből-megoldjuk mentalitásra hajlamos kormányunk nemsokára nagy kérdéssel szembesül: Érdemes-e a turizmust kisegíteni? Lehet, hogy a racionális válasz az lenne, hogy érdemben nem, mert belátható időn belül úgyis reménytelen marad a helyzete. Inkább oda tegyük a pénzt, inkább ott segítsünk, ahol hasznot hoz.