mi nem haldoklunk

mi így élünk

mi így élünk

Az infláció kevésbé ismert jellemzői

2021. október 31. - p.a

down2.jpg

Romlik a pénzünk. De van, aki azért jól jár.

Kevesebbet ér a megtakarításunk, kevesebbet ér a havi keresetünk. Romlik az életszínvonalunk, szegényedünk. Azt mondják, valamekkora infláció kell a gazdaságnak, hogy megőrizze a rugalmasságát, hogy növekedhessen (az utóbbi évtizedekben a főpénzügyérek ezt 2% körülire tették), de a mostani 5-6-7% már ellenkező hatást vált ki, sőt pánikszerű nyilatkozatokat is hallunk itt-ott. Arról nem is beszélve, hogy Magyarországon kevesen hiszik el, hogy tényleg csak ennyi a pénzromlás üteme.

Ugyanakkor az inflációval nem mindenki jár rosszul. Jöjjön itt a pénzromlás két jellemzője, amiről kevés szó esik.

1. A kormányzatot nem zavarja az infláció, alapvetően jól jár vele. Legalábbis rövid távon. A hétköznapi ember attól szenved, hogy a bevételei nem nőnek a kiadásaival összemérhető mértékben. Az elmúlt évben a fizetések nem növekedtek annyit, mint az élelmiszerárak vagy a benzinár. A központi költségvetés ennél jobb helyzetben van.

Az adóbevételek döntő részét (jellemzően kb a felét) az áfa adja. Mivel ez %-os mértékben van meghatározva, pont annyival növekszik, mint a termék alapára. Inflációs környezetben a pénzügyminiszter azt érzékeli, hogy egyre több forgalmi adó folyik be, miközben a kiadásai nem feltétlenül követik az inflációt (a költségvetési kiadások között kevés az uborka és nőgyógyászati kontroll, de sok a bérköltség). És hiába drágább az állam által is vásárolt üzemanyag, az költségvetés bevételei akkor is jobban nőnek, mint az átlag magyar emberé (magas benzinár=magas adótartalom). Ezt a hatást erősíti az inflációs időszakra jellemző emberi reakció, hogy a párnában (bankszámlákon) tartott pénzt kimozgatják, elköltik a ijedt polgárok. A gazdaságba áramló, eddig parkolópályán lévő plusz pénz egyrészt tovább növeli az inflációt, másrészt extra illetéket, áfát és egyéb adóbevételeket generál.

Azaz a költségvetés nem úgy éli meg a pénzromlást, mint a gazdaság többi szereplője (hanem sokkal pozitívabban), különösen, hogy a belföldi (értsd: hazai pénznemben, forintban) fennálló állami tartozás pont úgy inflálódik, mint másnak a vagyona. Általánosan igaz, hogy az infláció a belföldi eladósodás eltüntetésének egyik módszere lehet.

A két hatás (bevételek növekedése, adósságok reálértékének csökkenése) kifejezetten jó helyzetbe hozza az államot. Kedvező időszak ez a költségvetés konszolidálására, a költségek csökkentésére. Úgy tűnik, nálunk inkább a támogatás-alapú, az állami kiadásokat felpörgető gazdaságpolitika nyer teret.

Érdemes megjegyezni, hogy a jegybank kormánytól való függetlenségének (tankönyvi) elve nem véletlen. Az MNB elsődleges feladata (lenne) az infláció elleni küzdelem. Leegyszerűsítve mondhatjuk, hogy „ezért van”. A fentiekből is látszik, hogy a kormányzatnak nem feltétlenül érdeke az infláció visszaszorítása (különösen választási évben). Igazi probléma, hogy a jegybank inflációellenes nyilatkozatait nagyban hitelteleníti a jegybankelnök gyakran hangoztatott véleménye, miszerint a központi bankok szerepe már nem a kormányzat ellensúlyozása, hanem a kormányzati célok segítése.

2. Az infláció vagyoni átrendeződést hoz. A pénzromlás nem egyenlően hat a gazdaság szereplőire. Valakinek ugyanúgy vagy még jobban nőnek a bevételei, míg mások vagyona és reáljövedelme erősen csökken. Az árstruktúra változása egyeseket felemel, másokat mélybe ránt. Gondoljunk csak bele, hogyan érinti a termelőket a búza vagy a kukorica eladási árának soha nem álmodott 50-80%-os emelkedése és hogyan érinti a nagy gázfogyasztó gyárakat az ipari energia repülése. A koronavírus eleve felborította az egyes iparágak közötti egyensúlyt (vö: vendéglátás vs laborszolgáltatás), amit az infláció tovább kavar.

Jól látszik, hogy az árak emelkedése nem csak magyar probléma. Kínától az USA-ig reng a föld. Nem véletlen. A világpolitika szintjén is újraosztják a lapokat. Az erőviszonyok változásának oka és következménye is a globális inflációs nyomás. Lesz, aki jól jár, lesz aki nem. Erre szokták mondani, hogy „turbulens idők jönnek”.

Ez a blog 2020 áprilisában komoly inflációt jósolt, akkor, amikor szinte mindenki más még deflációtól félt. Most azt állítja, hogy a magyar gazdaság jóval nagyobb bajban van, mint azt sokan gondolják, illetve a világgazdaság botladozása (rengése?) nem annyira koronavírus hatásainak köszönhető (az csak katalizátorként hatott), hanem a gazdasági/politikai átalakulások korábban nem gondolt felgyorsulásának. Mindezek ellenére itt Magyarországon nem vagyunk annyira rossz helyzetben, igaz, a reménykedés csupa olyan tényezőre épül, amiknek a kormányzati gazdaságpolitikához nincs köze.

A bejegyzés trackback címe:

https://miigyelunk.blog.hu/api/trackback/id/tr2116740862

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.11.02. 12:31:30

@konrada: ze! elég lett volna leírnod, hogy hülye példát írtál, mert nem gondoltad végig, nem pedig itt belekezdeni egy szalmabáb harcba, hogy bizonyítsad, hogy te aztán tévedhetetlen vagy, mert ha véletlen úgy tűnne, akkor az első pont lép életbe.;))

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.11.02. 12:32:08

@konrada: az első személyeskedés. Ez bizony a tiéd...

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.11.02. 12:33:32

@konrada: " egy hülyeséget - ami bárkivel előfordulhat - de ahelyett hogy elegánsan tovább lépnél azzal, hogy jó, hülye példa volt, inkább azon erősködsz, hogy egy magyar anyanyelvűnek - ha megfelelő képzést kapott volna - kéne oktatni az angolokat az angol nyelvre.;))"

És megint. Én ilyet nem írtam. Te gyengeelméjû vagy?

konrada 2021.11.02. 12:37:25

@Igazamvanvagyigazamvan?:
"Aki pedig odakinn használhatatlan diplomát szerzett, az bizony "alantas" munkát végez odakinn.
Azért azon elgondolkodhatnál, mennyit ér a magyarországi nyelvvizsga, ha a nyelvtanár odakinn nem kap végzettségének megfelelő munkát... "

;)))))

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.11.02. 13:03:28

@konrada: ezt sem vagy képes értelmezni? Kár.

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.11.02. 14:48:25

@konrada: szánalmas, amikor valaki a saját butaságán röhög.

CSOKKI MÁLNA 2021.11.02. 17:08:11

@s: Akkor a béka segge alatt volt a magyar gazdaság teljesítőképessége, ahogy kiderül a FT cikkéből is, amely üzleti lap Európa legsebezhetőbb gazdaságának tekintette a magyart 2006 közepén Ebben az állapotban kapta el az országot a világgazdasági válság..
Most viszont kifejezetten jók a kilátások. Ami abból is látszik, hogy nagyon gyorsan tér magához a hazai gazdaság a pandémiából. Elég annyi, hogy a hitelesek 93,5 %-a nem maradt a moratóriumban.

CSOKKI MÁLNA 2021.11.02. 17:11:49

@Igazamvanvagyigazamvan?: És mi következik ebből a nagy okosságodból. Semmi lényeges ugye? A világ összes állama az államkötvény piac segítségével finanszírozza az országot. Különbséget tenni köztük a GDP arányos államadósság mutatóval lehet. Ezt a mutatót Orbánék pandémia előttig 10 százalékponttal csökkentették. A balfék brigád meg közel 30 százalékponttal növelte nyolc éve alatt.

CSOKKI MÁLNA 2021.11.02. 17:15:37

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Az, hogy a magyar gazdaság 2006 közepére Európa legsebezhetőbb gazdaságává vált nem a jegybankon, hanem a kormány gazdaságpolitikáján múlt.

infostart.hu/gazdasag/2006/07/03/financial-times-a-magyar-a-legsebezhetobb-gazdasag-54964

" A Financial Times szerint nincs Európában sebezhetőbb gazdaság a magyarnál, mivel mind a folyó fizetési mérleg, mind az államháztartás hiánya 10 százalékhoz közelít, az adóemelések pedig lassíthatják a gazdasági növekedést.

A londoni üzleti napilap szerint az Európai Unió számára az a legfontosabb, hogy Magyarország gondjai mennyire helyi jellegűek, illetve mennyire bizonyulhatnak járványosnak."

Diorella Queen 2021.11.02. 18:20:39

Van egy rakás infláció fajta. Van helyi, van csak bizonyos termékekre kiterjedő, van globális meg még a fene tudja mennyiféle infláció van. Engem, mint a leghétköznapibb panellakó állampolgárt mindössze annyi érdekel a globális lópikulából, hogy mit tudok venni a fizetésemből amikor azt megkapom. Illetve hogy mennyi ideig elég a fizetésem, ha mindent kifizetek amit ki kell fizetnem és ugyan azokat az élelmiszereket stb-t veszem. A magamfajtát tehát az inflációs félelmek sokkal kevésbé aggasztják mint azokat, akiknek százmillióik vannak a bankokban, netán állampapírokban. A magamfajtánál akkor szokott maximum beütni a pánik, amikor egy fogorvoshoz el kell mennie, és az közli vele hogy négy tetves porcelándarab + két kis lótúró titán csap, egymillió hétszázezer Ft. Vagy ha bedöglik a mosógép, villanytűzhely, ajtózár stb. Na akkor, de csak akkor, komolyan beüt az inflációs pánik.

s 2021.11.02. 21:19:44

@CSOKKI MÁLNA: "Most viszont kifejezetten jók a kilátások."
A kilátások mindig kifejezetten jók, amikor az államok hiteleket vesznek fel. Többnyire ezért veszik fel ezeket ekkor. Amikor a gyurcsótányék felvették a hiteleket, akkor is nyilván kifejezetten jók voltak a kilátások. A kilátátsok később, a hitelek törlesztése során válhatnak kifejezetten rosszá. Akkor aztán fusson, ki merre lát. Sosem akkor van a baj, amikor hiteleket vesznek fel. A baj akkor van, amikor törleszteni kell, és nincsen miből.

s 2021.11.02. 21:27:04

@CSOKKI MÁLNA: "Különbséget tenni köztük a GDP arányos államadósság mutatóval lehet."
Azért az odabaszna, ha csak ezt figyelnék. A gazdaság teljesítőképessége fontosabb. Az amerikai államadósság bőven 100% felett van (kb. 128%), mégis szívesen vásárol mindenki amerikai adósságot. Akkora kibaszott nagy gazdaság nem megy tönkre könnyen.

CSOKKI MÁLNA 2021.11.02. 22:01:01

@s:

Nem voltak kifejezetten jók. Akkor nem az IMF.hez fordultak volna, hanem megfelelő kamatszinten finanszírozták volna az országot a kötvénypiacról. A gyurcsányi gazdaságpolitika már 2006 közepén derékig állt a barnaságban. így kapta el az országot a válság később.

CSOKKI MÁLNA 2021.11.02. 22:04:17

@s:

Az eladósodottság tekintetében lehet különbséget tenni a GDP arányos államadóssággal, amely nem véletlenül, maastrichti kritérium is.
Semmi értelme annak, hogy azzal jön valaki, hogy ennyi vagy annyi ezer milliárd az adott ország adósságállománya. sokkal relevánsabb mutató, hogy a GDP-jéhez képest mennyire van eladósodva.

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.11.02. 22:17:22

@CSOKKI MÁLNA: "napilap elemzése szerint a magyar gazdaságban meglévő bajok egyike, hogy a folyó fizetési mérleg várhatóan 8,4 százalékos hiánya jórészt a robbanásszerű hazai hitelállomány-növekedésből táplálkozik"

Legalább olvasnád el, mielőtt belinkeled.

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.11.02. 22:23:08

@CSOKKI MÁLNA: nem igazán jó a gdp arányos adósság, mint mutatò. Az USA 130%-os adóssága mellett a magyar csak 80%-os. Mégis, melyik a hitelképesebb? Melyik gazdaság a sebezhetőbb?

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.11.02. 22:25:15

@CSOKKI MÁLNA: Magyarország: 80%
Románia: 47%
Bulgária 23%.

Gondolod, a bulgár gazdaság jobban áll, mint a magyar?

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.11.02. 22:30:11

@CSOKKI MÁLNA: akkor nézzük: a magyar állam hitelt vett fel, mintegy 2 milliárd forint értékben. Dollárban .
Ha a forint inflálódik, értéke csökken a dollárhoz képest, az adósságunk akkor is nô, hisz dollárban kell visszafizetni.
Noha, a gdp szintén nőni fog forintban kifejezve, hisz az államnak adókból többletbevétele lesz.

s 2021.11.02. 22:32:17

@CSOKKI MÁLNA: "megfelelő kamatszinten finanszírozták volna az országot"
Abba a kamatszintbe nagyjából mindenki beledöglött volna. Az IMF kevesebbért adott többet, tehát jobb volt velük üzletelni. Egyébként orbánnak is jobban megérné az EU pénzét eltenni, mint nagyfaszkodni a kötvénypiacon. Simán ráfizet - nem ő, hanem az ország. Tehát te, meg én, meg mindenki más, akinek ezt majd ki kell csengetni. Ne örülj annyira, máris szopásban vagyunk.

s 2021.11.02. 22:36:42

@CSOKKI MÁLNA: Érdekes. Az USA esetében ezt simán leszarják a befektetők. 128% GDP arányos államadósságuk van. Az EU -ból páros lábbal rúgták volna ki őket már régen, Ehhez képest mindenki amerikai állampapírt akar. Törnek-zúznak érte. Ez hogy lehet? Simán. Mert tudják, hogy egy kontinensnyi ember azzal a gazdasággal előbb-utóbb mindent kifizet.

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.11.02. 22:40:19

@CSOKKI MÁLNA: "Mi az MNB feladata?

Az MNB-nek kizárólagos joga van a bankjegy- és érmekibocsátásra, s ezen keresztül egyedül ez az intézmény szabályozhatja a forgalomban lévő pénz mennyiségét. Védi a nemzeti fizetőeszköz értékállóságát az árfolyampolitikán, valamint a deviza- és aranytartalék képzésén keresztül. Az MNB meghatározza és megvalósítja a monetáris politikát, illetve egyedüliként jogosult a hivatalos deviza- és aranytartalék képzésére és kezelésére"

Árfolyampolitika, deviza és aranytartalék.
Miről beszélsz? Ez mind MNB feladat. Elnöke Járai volt 2016-ig.

"

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.11.02. 22:47:11

@CSOKKI MÁLNA: "meghatározza a monetáris célú műveletekhez (monetáris politikai eszközökhöz) kapcsolódó kamatlábak mértékét, melyek közül a legfontosabb a jegybanki alapkamat;

jegyzi és közzéteszi az adott ország törvényes fizetőeszközének külföldi pénznemekhez viszonyított árfolyamát.

Bankjegy- és érmekibocsátás (a törvényes fizetőeszköz kizárólagos kibocsátása)

A jegybank feladata, hogy a lakosságot és a gazdaságot megfelelő mennyiségű és minőségű, illetve címlet-összetételű készpénzzel lássa el.

Az ország deviza- és aranytartalékainak kezelése

Devizatartalék jegybanki tartásának több oka is lehet. Ilyen pl. a túlzott árfolyam-ingadozások csökkentése."

Tehát, mint jól látszik, a magas kamatok és az alacsony államkincstári tartalék , amik az IMF hitelt kikényszerítették az MNB kizárólagos feladata...

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.11.02. 22:50:32

@s: mert tudják, hogy az USA nem mehet csődbe, amíg a dollár a Világ elszámolási alapja.

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.11.02. 22:54:45

@CSOKKI MÁLNA: ezért volt zseniális húzás, hogy az általános konjunktúra és pénzbőség idején az államkötvényt forint alapon bocsájtották ki. 4% kamat, amit az infláció el is vitt...
Tehát az állam ingyen jutott hitelhez. Igaz, most, a nagy inflálás után már nem igazán kötik le a forint alapú állampapírokat, mert rájött a paraszt, hogy a magyar állam megszivatta...
Legutóbb már dollárban volt a kibocsájtás...

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.11.02. 22:57:40

@CSOKKI MÁLNA: "10 éves dollárkötvényből végül 2,25 milliárd dollárnyi ajánlatot, a 30 évesből pedig 2 milliárd dollárnyit fogadott el a keddi nemzetközi kötvénykibocsátás keretében az Államadósság Kezelő Központ – közölte a Portfolio az IFR News értesüléseire hivatkozva. 

A PÉNZÜGYI PORTÁL ADATAI SZERINT ÖSSZESSÉGÉBEN EZ A MAGYAR ÁLLAM MINDEN IDŐK LEGNAGYOBB EGYNAPI ÚJ ADÓSSÁGKIBOCSÁTÁSA, MAI ÁRFOLYAMON 1258 MILLIÁRD FORINT"

Mert száguld a gazdaság...

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.11.02. 23:03:04

@CSOKKI MÁLNA: "Magyarországnak a válság begyűrűzésekor közel hárommilliárd euró egy éven belül lejáró adóssága volt, amit meg kellett újítani, ám ez az állampapírpiac teljes befagyása miatt szinte lehetetlenné vált. Ez nem túl jelentős összeg, ennél sokkal nagyobb tétel az országban tevékenykedő bankok tartozása - 30 milliárd euró -, aminek a finanszírozhatósága, megújíthatósága a bankközi piac beállása után rövid távon szintén ellehetetlenült"

3 milliárd euro, most pedig 4,25 milliárd dollár...mi van, itt a válság???

s 2021.11.02. 23:06:00

@Igazamvanvagyigazamvan?: Az USA nem azért nem megy csődbe, mert a dollár a Világ elszámolási alapja. Fordítva. A dollár azért lehet a Világ elszámolási alapja, mert az USA nem megy csődbe.

s 2021.11.02. 23:08:51

@Igazamvanvagyigazamvan?: "rájött a paraszt, hogy a magyar állam megszivatta..."
Nem csak emiatt. A magyar megtakarítás véges. A dollár (elvileg) nem korlátozott. Annyit adnak el belőle, amennyit csak akarnak.

s 2021.11.02. 23:12:13

@Igazamvanvagyigazamvan?: Rábaszunk mi egyszer erre. Persze orbán akkok már Bogotában szürcsöli a banán koktélt 88 évesen. Oda kell utána küldeni a mesterlövészt, amikor pedig kenyérre sem telik majd. Kurva anyját annak is.

s 2021.11.02. 23:15:53

@Igazamvanvagyigazamvan?: A kutya fasza sem akart akkoriban államkötvényt venni. Az egy bizalmi válság volt, nem olyan, mint a mostani, amikor menne az üzlet vidáman, ha nem lennének korlátozások. Össze sem lehet hasonlítani a két időszakot.

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.11.03. 00:14:56

@s: ha volna értelme, akkor a lejáró forint kötvény helyett ismét forint kötvényt venne a paraszt. Itt nem csak a magyar megtakarítások jönnek szóba, a külföld is vásárolt forintkötvényt. Már nem.

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.11.03. 00:16:59

@s: a Világ olyan szinten van tele dollárral, ami mögött már rég nincs fedezet. Olyan szinten hiteleznek egymásnak államok is, dollárban, hogy egyszerűen az USA képtelen lenne csődbe jutni.

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.11.03. 00:23:55

@s: csak abba gondolj bele, hogy a dollár az elszámolás alapja. Tehát, az USA saját devizájában van eladósodva a külföld felé. Azaz, pénzt nyomtat, és elinflálja az adósság egy részét. Mint mi tettük most...

s 2021.11.03. 15:33:46

@Igazamvanvagyigazamvan?: "ismét forint kötvényt venne a paraszt."
Ha nem kellene időközben felélnie a megtakarításait. A másik fontos tényező a futamidő. A magyarok csak rövid lejáratban hiteleznek, mert szükség lehet a pénzre. Ilyenkor az államadósság kezelő csak magasabb kamat mellet tudja megújitani az adósságot. Jobb nekik egy hosszú lejárat, azzal nicsen sok gond.

"a külföld is vásárolt forintkötvényt"
Ilyen árfolyammozgás mellett hülye lenne. Hosszú távra lényegében csak dollárban lehet eladósodni.

s 2021.11.03. 15:38:45

@Igazamvanvagyigazamvan?: Állítólag 1960 -tól nyolcvanszor kellett megemelniük az adósságplafont. Minden alkalommal megtették, de egyre nehezebben. Ha nem akarnának tovább eladósodni, nyomnának egy satuféket, és mindenki (állami alkalmazottak) mehet a picsába. Ezt eddig senki nem merte meglépni, de a jövő bizonytalan.

s 2021.11.03. 15:41:49

@Igazamvanvagyigazamvan?: "pénzt nyomtat, és elinflálja az adósság egy részét"
Azért olyan kurva nagy dollár infláció nincs. Az adósságuk nagy része a kínaiak kezében van, ami akár biztosíték is lehet.

CSOKKI MÁLNA 2021.11.03. 20:59:23

@Igazamvanvagyigazamvan?: Csak szeretnéd. A GDP arányos államadósság szépen elkezdett visszaapadni az ellenzék legnagyobb bánatára.

CSOKKI MÁLNA 2021.11.03. 21:04:54

@s: Érdekes a csehek meg a lengyelek valamiért nem kellett, hogy az IMF-hez forduljanak a világgazdasági válság idején sem. Talán mert a megelőző években nem dilettánsok irányították az országukat.

Míg nálunk:

infostart.hu/gazdasag/2006/07/03/financial-times-a-magyar-a-legsebezhetobb-gazdasag-54964

"Európa legsebezhetőbb gazdasága." Nem tűnt fel, hogy a mostani kormány idején a nyugati szaksajtóban nem születnek ilyen cikkek Magyarországról, pedig nem nagy kedvencük Orbán..

CSOKKI MÁLNA 2021.11.03. 21:21:02

@s: Igen, az USA. Kis túlzással az egész világ őket finanszírozza, hisz dollárban zajlik a világkereskedelem.

Egy átlagos ország esetén viszont:

elemzeskozpont.hu/allamadossag

(Második fejezet alja, nem másolható) A GDP arányos államadósság azért fontos, mert megmutatja, hogy mennyire fenntartható az államadósság.
Befektetőnél egy sima közepes cégnél is megnéznéd, hogy hogyan arányik egymáshoz a hitelállományuk és az árbevételük, mielőtt pénzt kockáztatsz.

s 2021.11.03. 21:58:04

@CSOKKI MÁLNA: Az infláció csodákra képes. Erről szól ez a kurva cikk. Az állam jól jár, te pedig tövig szopod a bucifaszt. A fidesz szavazókban az a jó, hogy simán hülyére szopatják őket, és mégis boldogok. Valami kegyetlenül jó drog csepeghet orbán faszából, hogy ezt képes vele elérni.

s 2021.11.03. 22:01:09

@CSOKKI MÁLNA: A hitelminősítők annak idején a Lehman Brothers Holdings Inc. -t is az egekig magasztalták, aztán történt, ami történt. Mondanak ezt-azt, aztán vagy úgy lesz, vagy nem.

s 2021.11.03. 22:04:13

@CSOKKI MÁLNA: "A GDP arányos államadósság azért fontos, mert megmutatja, hogy mennyire fenntartható az államadósság."
Ez csak az egyik szempont. A másik fontos információ a gazdaság teljesítménye.

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.11.04. 00:09:35

@CSOKKI MÁLNA: "llamadósság azért fontos, mert megmutatja, hogy mennyire fenntartható az államadósság"

Mit akartál mondani??? Fenntartható államadósság?
Csökkenteni kéne...
Tudod, az okfejtésedben ott a hiba, hogy százalékra nem adnak kenyeret.
A hitelt visszafizetni nem százalékban kell.
Talán tanulmányozhatnád Argentína példáját, hogyan változott időről időre a gazdaságuk állapota.
Válság-kilábalás-válság-kilábalás-válság...

A gdp arányos államadósság csak egy szempont a gazdaság stabilitásának megítélésében.
Gondolj bele, mi történt a közép-amerikai országokban. Olaj dögivel, az USA mind felvásárolja, aztán....

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.11.04. 00:21:01

@CSOKKI MÁLNA: avagy, nézzük Belorussziát. Az államadóssága fele a magyarnak. Szerinted kinek hiteleznek inkább?
De játszunk el a gondolattal: kilépünk az EU-ból. Exportunk megdrágul, a német gyárak kivonulnak. A gdp csökkenése miatt a gdp arányos államadósság az egekben, noha összegében nem nő.

Más: az eddigi 4%-os hiteleinket 6%-os kamattal tudjuk csak kiváltani. Az államadósság úgy nő, hogy semmi nem változott...

Más: az állam bevételei forintban realizálódnak leginkább. A gdp belföldön manifesztálódik többnyire.
A dollár hitelt viszont nem lehet forintban visszafizetni. Tehát, a forint árfolyamának javulása a visszafizetésnél előnnyel jár, míg romlása növeli az adósságunkat.
Elmagyarázom: lejár 100 Ft értékû dollárkötvény. Ezt pótolni kell, de már nem 100-ért, hanem 110-ert tudsz csak dollárt venni, mert romlott a forint. Úgy nőtt az adósságod, hogy semmi nem változott.

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.11.04. 00:28:48

@CSOKKI MÁLNA: "Venezuelából a közelmúltban drámai fejleményekről érkeztek hírek, ahogy az ország vezetése megpróbált úrrá lenni a széteső ország és a leálló gazdaság problémáin. Az olajjövedelmeiből korábban meggazdagodó Venezuela az elmúlt években történetének egyik legsúlyosabb politikai és gazdasági válságát szenvedi el, amelyet a szankciók is súlyosbítanak. AZ ÉLELMISZER- ÉS GYÓGYSZERHIÁNY MELLETT A VILÁG EGYIK LEGNAGYOBB OLAJTARTALÉKÁVAL RENDELKEZŐ ORSZÁGA RENDSZERESEN KÜZD ÜZEMANYAGHIÁNNYAL. 

A Venezuela körüli fejleményekről az Origo is rendszeresen beszámolt, ahogy arról is, hogy a közelmúltban Venezuelában mértek már 10 millió százalékos inflációt is, az áruhiány és a komoly munkanélküliség mellett"

Mondja az Origo. Tehát igaz.
Mindez azért, mert Venezuela gdp-je 80%-ban a kőolaj kitermelésből adódott. Aztán az olajár bezuhant...

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.11.04. 00:40:43

@CSOKKI MÁLNA: ja, és Magyarország gdp-jét több, mint 50%-ban a nyugati vállalatok termelték...

De néha hallgathatnád Orbán Viktort is. Amikor nem téged hülyít, értelmes dolgokat mond. Például, nem a nyugati vállalatok nyereségét akarja idehaza tartani, hanem a magyar vállalatok külföldön megtermelt nyereségét akarja növelni és visszacsatornázni.

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.11.04. 00:45:41

@s: azért nincs nagy dollár infláció, mert nem nyomtatnak elég dollárt. A legutóbbi FED reakció a válságra azt eredményezte, hogy a piacra zúdított devizát befektették a Világban. Például ezért nem omlott össze Magyarország 2012-ben...

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.11.04. 00:48:41

@s: csoki le van maradva. A gdp helyett már a gni a vizsgálati szempont.

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.11.04. 00:54:32

@CSOKKI MÁLNA: érdekes a cikk, amit belinkeltél. Kár, hogy nem olvastad el!

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.11.04. 00:57:36

@CSOKKI MÁLNA: "Egyhangúlag döntött a monetáris tanács a jegybanki alapkamat 15 bázispontos, 1,80 százalékra történő emeléséről az októberi ülésén, olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján szerdán közzétett rövidített jegyzőkönyvben.

A döntéshozók értékelése alapján továbbra is jelentős inflációra lehet számítani, és ezek a kilátások a korábban vártnál tartósabbak lehetnek"

Szokjad.

CSOKKI MÁLNA 2021.11.11. 21:03:15

@s:
Ugyanez elmondhat akkor a nettó adósság kapcsán is. Mindenesetre a GDP arányos államadósság egy sokkal beszédesebb mutató, mint a nettó államadósság. Nem véletlen, hogy nem utóbbi, hanem előbbi szerepel a maastrichti kritériumok között.

" A másik fontos információ a gazdaság teljesítménye."

Hát igen. Egy érdekes cikk 2006-ból:

infostart.hu/gazdasag/2006/07/03/financial-times-a-magyar-a-legsebezhetobb-gazdasag-54964

"A Financial Times szerint nincs Európában sebezhetőbb gazdaság a magyarnál, mivel mind a folyó fizetési mérleg, mind az államháztartás hiánya 10 százalékhoz közelít, az adóemelések pedig lassíthatják a gazdasági növekedést. "

Szerencsére a net nem felejt..

CSOKKI MÁLNA 2021.11.11. 21:04:39

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Valóban, és mi a helyzet ez ügyben más posztszocialista országokkal?

CSOKKI MÁLNA 2021.11.11. 21:10:58

@Igazamvanvagyigazamvan?:

"Tudod, az okfejtésedben ott a hiba, hogy százalékra nem adnak kenyeret.
A hitelt visszafizetni nem százalékban kell."

A hitelt akkor tudod visszafizetni, ha van bevételed. Egy állam bevétele az adóbevétel. ha szar a GDP, a bevétele is szar lesz. Ezért fontos mutató a GDP arányos államadósság.

CSOKKI MÁLNA 2021.11.11. 21:14:19

@s:

Teljesen más az USA helyzete és egy átlagos k-európai ország helyzete. Mintha a csúcsragadozó aligátor helyzetével próbálnád leírni egy gyík életét.

CSOKKI MÁLNA 2021.11.11. 21:20:40

@s:

Igen.. az ilyen cikkek természetesen csak akkor lényegesek, ha Orbánékat ekézik. Az megvan, hogy a későbbi történések igencsak igazolták az FT aggodalmait Magyarország kapcsán?
A magyar gazdaság bizony már két évvel a világgazdasági válság előtt derékig állt a barnaságban, és erről nemcsak az Őszödön elhangzottak tanúskodnak, hanem például ez a cikk is.

s 2021.11.11. 21:50:27

@CSOKKI MÁLNA: Most kb. ott tart a GDP arányos államadósság, mint 15 éve. Annak ellenére, hogy mindent megtettek azért, hogy elinflálják. Ugye ma 366 forint egy euró, akkor 278 volt, ha jól emlékszem. Ennyit erről. Továbbá ma lett hatósági áras a benzin, ami még Kádárék alatt sem fordult elő. Tehát orbán jobban teljesít, mint Kádár. Nagy szó ez, végül is Kádár volt a nagy példakép.

s 2021.11.11. 21:53:28

@CSOKKI MÁLNA: "Mintha a csúcsragadozó aligátor helyzetével próbálnád leírni egy gyík életét."
Mindenki gyíkként kezdi. Aztán van, akiből aligátor lesz, van aki gyík marad. Az élet nehéz.

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.11.12. 00:59:59

@CSOKKI MÁLNA: bizony, most is megjelentek cikkek a magyar gazdaság problémáiról. Az egyik ilyen, hogy az elmúlt 20 évben nem volt 80% fölötti az államadósság a gdp-hez képest. Mert ez a mutató nagyon fontos.
Például az adósbesorolásnál is figyelik. Igaz, a maszop alatt sosem volt ilyen rossz a besorolásunk, de most javult! Orbánhoz képest.....

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.11.12. 01:04:34

@CSOKKI MÁLNA: például a 2010-es Baa1-ről sikerült magunkat leküzdeni 2019-re Baa3-ra!!!
Ez aztán a fejlődés! Mert, mint tudjuk, fideszül a negatív fejlődés is fejlődés!!

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.11.12. 01:09:32

@CSOKKI MÁLNA: Gyurcsány alatt A3 volt a legrosszabb, ezt sikerült Orbán alatt alulmúlni, Ba1-re! Gratulálok! Ez már a befektetésre nem ajánlott, spekulatív kategória!
Csoki, te sz.r vagy! Igaz, barna-barna...

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.11.12. 01:14:50

@CSOKKI MÁLNA: államadósság a gdp%-ában,
2008: Gyurcsány éra vége: 71,8%
2011: Orbán éra eleje: 80,7%
2021: Orbán alatt: 81%

Csodás ív! Mutatja a gazdaság erejét, Orbán kormányának szakértelmét...és a te önszivatásodat.

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.11.12. 01:19:00

@CSOKKI MÁLNA: tudod, ha a saját deviza ( itt forint) romlik, akkor az állam adóbevétele csökken. Mert devizában(euro, dollár) vizsgálják.
Ráadásul a felvett hitelek most ismét dollárban nominálódtak, tehát az árfolyamkockázat üti az államkasszát...
te úgy szopatod magad, hogy fáj nézni.

s 2021.11.13. 22:58:36

@CSOKKI MÁLNA: 1 euró 367 forint. A benzin hatósági áras. Kell még valamit mondanom?

CSOKKI MÁLNA 2021.11.20. 19:48:14

@s: Nem, a gyíkból sosem lesz aligátor. Egy másik állatfaj. A magyar gazdaságot sem lehet leírni azzal a metódussal, amellyel a világ vezető gazdasági hatalmát, és világpénzt teremtő országát leírod.

CSOKKI MÁLNA 2021.11.20. 19:49:57

@s: Érdekes, ilyenkor valami különös oknál fogva nem jöttök a világpiaci árral. A gyenge forintnak pedig nemcsak hátrányai vannak egy olyan exportorientált gazdaság szempontjából, mint a magyar..

CSOKKI MÁLNA 2021.11.20. 19:54:48

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Lássuk a cikkeket!

"Az egyik ilyen, hogy az elmúlt 20 évben nem volt 80% fölötti az államadósság a gdp-hez képest."

www.portfolio.hu/gazdasag/20210817/heteves-csucsrol-esett-nagyot-magyarorszag-allamadossaga-496794

Ez bizony visszapattanás.:)

CSOKKI MÁLNA 2021.11.20. 19:56:20

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Öö, bocsi, megkérdezhetem, hogy mennyi volt 2019-ben? Tudod még mielőtt a lezárások miatt egy csomó bevétel esett ki a szolgáltatószektornál.

CSOKKI MÁLNA 2021.11.20. 20:03:23

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Mi is volt a 2012-es leminősítés indoklása?

"A leminősítés kifejezi azt a véleményünket, hogy a kormány unortodox politikája, többek között a pénzügyi szektort sújtó kivételes intézkedések, ronthatják az ország középtávú növekedési lehetőségeit" - kezdi indoklását a Standard and Poor's."

Hát nem jött be a jóslat . A magyar gazdaság szépen növekedett a későbbiekben, a miniszterelnök pedig még kétszer újrázhatott ezután.

CSOKKI MÁLNA 2021.11.20. 20:06:10

@s:

Komolyan ezt a hülyeséget úgy ismételgetitek, mintha nem lennétek tudatában, hogy egy világpandémia volt az elmúlt közel két évben komoly bevételkiesést okozva a szolgáltatószektorban. Szerencsére a felépülés gyorsnak látszik, amelynek persze az ellenzék nem igazán örül.:)

s 2021.11.20. 22:29:46

@CSOKKI MÁLNA: Én nem a teremtésben hiszek, hanem az evolúcióban. Ott ez megtörténik.

s 2021.11.20. 22:33:16

@CSOKKI MÁLNA: Le vagy maradva néhány gabonakörrel. A gyenge saját pénz egy ideig valóban hasznos, de ezen már régen túlmentünk. Itt már főleg a hátrányok dominálnak. Olvass gazdasági tanulmányokat ezzel kapcsolatban.

s 2021.11.20. 22:36:57

@CSOKKI MÁLNA: A járvány előtt sem volt 278 forint az euró. 310 körül mozgott.

s 2021.11.20. 22:41:29

@CSOKKI MÁLNA: "Szerencsére a felépülés gyorsnak látszik, amelynek persze az ellenzék nem igazán örül.:)"
Miért ne örülne? Az ellenzéknek már egy kibaszott vendéglője sincs? Erről akkor én maradtam le. Nem tudtam, hogy pölö lölö ennyire geci gyorsan vásárolt fel mindent. Mondjuk neki van is miből, orbán odaadja a befizetett adónkat.

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.11.21. 01:06:29

@CSOKKI MÁLNA: mit sem változtat a tényeken, utoljára 1998-ban volt ilyen rossz a hitelminősítésünk. És ez javult! Hisz eleddig ettől rosszabb volt.
csoki, te arra vered magad, hogy egy sokkal alacsonyabb hitelkamat-környezetben akkora az államadósság, mint a pénzügyi válság alatt???
Tényleg?

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.11.21. 01:09:21

@CSOKKI MÁLNA: " a 80%-ot tekintjük küszöbértéknek, akkor 2009 első negyedévének végén volt először a határ felett az államadósság 82,16%-kal az Államadósságkezelő Központ (ÁKK) adatközlése alapján. Majd újra áttörte a küszöbértéket 2010 második negyedéve végén, 83,79%-kal, 2011 első és harmadik negyedéve végén 81,98 illetve 82,28%-kal, 2013 első negyedévében 81,12%-kal, 2014 második negyedévében 82,23%-kal"

Milyen pandémia volt 2011-14-ig?
Ezt a hülyeséget én konkrétan nem ismételgetem, azt mondom , hogy ne vegyük figyelembe az ilyen kilengéseket.
Csakhogy akkor mivel jönnél, ha a 2008-as válságot is kihagynánk?

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.11.21. 01:22:56

@CSOKKI MÁLNA: Nem, idióta, a gyenge forint nem jó.
Argentína példája elég jól mutatja.
Mint látszik, az MNB mindent elkövet, hogy erôsítse a forintot. Csak tudnám, miért nem kérdeznek meg téged, hisz te okosabb vagy tőlük.

A gyenge forint azt jelenti, hogy az import megdrágul. Az exportunk java import termékeken alapul.
A fizetés veszít értékéből, ami elégedetlenséghez, sztrájkhoz vezet. Ez bérkiáramlást eredményez, ami tovább növeli az inflációt.
Az így megjelenő vásárlóerő szintén a fogyasztásban nyilvánul meg, ami inflációt(áremelést) produkál. Az emberek jövedelmük jelentős részét importtermékekre fordítják, ami drágul, a gyengülô forint miatt.

Mivel az árak folyamatosan nőnek, így a fogyasztás is nô, ami azt jelenti, hogy csökken a megtakarítás. A csökkenô megtakarítás csökkenti az állam belföldi devizában történő finanszírozásának esélyét.
A hitelt idegen devizában kell felvenni, ami a magasabb kamatok miatt növeli a terheket, a támadásokra érzékenyebb lesz a forint.
Ez ismét az inflációt erősítő folyamat.
A kígyó a saját farkába harap. A külföldi és a belföldi veszélyek együtt inflációs spirált alakíthatnak, ami ellenőrizhetetlenné válhat.

Bonyolult? Hát, ezt okozta az elbizakodott, vabankra játszó pénzügypolitikánk.

s 2021.11.22. 20:22:47

@CSOKKI MÁLNA:

index.hu/gazdasag/2021/11/22/tozsde-otp-bux-arfolyam-forint/

Szeva. Dumáld ki ezt is!

"Történelmi mélyponton a forint
KAPCSOLÓDÓ
Történelmi mélypontra zuhant a forint
Történelmi mélypontra zuhant a forint
Még sosem ért ilyen keveset a magyar fizetőeszköz: 370 forint egy euró.

Az Index is beszámolt arról, hogy hétfő reggel tovább gyengült a forint az euróval szemben: fél 10 körül 370 körül forgott a magyar fizetőeszköz árfolyama a bankközi devizapiacon. Ez történelmi mélypont: korábban 369,19-nél nem volt gyengébb a forint az euróval szemben.

Késő délutánra a forint az euróval szemben ismét 370 fölé gyengült, a magyar fizetőeszköz ugyanis 370,15 körüli értéknél járt, ami a péntek esti szintél 0,6 százalékkal magasabb. A dollár értéke 329 forint, míg az angol font 441 forintot ér."

Jó a gyenge forint, mi? Jó szar! Fizess, baszod! Fizess mindenért többet! IDIÓTA.

Diorella Queen 2021.11.23. 16:55:30

@s: Gyorsan elköltöttem minden megtakarításomat.

s 2021.11.23. 17:32:22

@Diorella Queen: :-) Jól tetted. A zsemle később szárad meg, mint ahogy a forint romlik.

CSOKKI MÁLNA 2021.11.23. 20:23:29

@s: Nincs olyan, hogy gyenge vagy erős. Ez a kádári kisember logikája: erős forint, alacsony infláció, folyik a acél, nő a búza, s minden jó lesz. A közgazdaságtan ennél sokkal bonyolultabb.

CSOKKI MÁLNA 2021.11.23. 20:28:42

@s: Az evolúcióban sem lesz a gyíkból krokodil(méretű élőlény), esetleg csak nagyon speciális feltételek mellett, nagyon nagyon sokára. Nem lehet a világ vezető, világpénz teremtő hatalmának helyzetével párhuzamba állítva megítélni Magyarországot.
Quod licet Iovi, non licet bovi..

CSOKKI MÁLNA 2021.11.23. 20:29:57

@s: Hogyhogy miért? az egyetlen esélyük a győzelemre egy pandémia nyomán kialakuló gazdasági válság. Ehelyett gyors visszaépülés van.

s 2021.11.23. 20:32:53

@CSOKKI MÁLNA: Add elő ezt a rablómesét a matolcsynak. Talán meg fogod nyugtatni vele, bár szerintem nem. Eléggé fel van idegesedve a pacák. Arról pedig, hogy mennyire bonyolult a közgazdaságtan nem veled fogok értekezni, ha nem veszed ezt kimondottan sértésnek.

CSOKKI MÁLNA 2021.11.23. 20:33:57

@s: Anyád..hogy kiegészítsem kommented lezárását. Még azt sem tudod, hogy a forint árfolyamváltozások nem csapódnak le az árakban csak némi késedelemmel, és egyébként is ezer és egy dolog határozza meg a fogyasztói árat. Valamint a gyenge forint az igencsak jelentős hazai exportszférának kedvező. Egy értelmes ember ezzel is számol. Persze majd ha visszaerősödik a forint, akkor nagy kussban lesztek.

CSOKKI MÁLNA 2021.11.23. 20:34:27

@s: Ezt a reakcióidőt. Keress inkább egy jó hobbit..

CSOKKI MÁLNA 2021.11.23. 20:37:38

@Igazamvanvagyigazamvan?: Nem 2011-14-ről beszélt, hanem hogy most milyen magas az államadósság GDP arányosan. Holott pontosan tudjátok, hogy a világ összes országában elszállt a pandémia miatt. A pandémia előttre Orbánék tíz százalékponttal csökkentették ezt a mutatót. És már legutóbb a harmadik negyedévben is jelentősen csökkent. Vagyis a magyar gazdaság regenerálódóképessége kiváló.

CSOKKI MÁLNA 2021.11.23. 20:38:22

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Nincs olyan, hogy gyenge vagy erős. Ez a kádári kisember logikája: erős forint, alacsony infláció, folyik a acél, nő a búza, s minden jó lesz. A közgazdaságtan ennél sokkal bonyolultabb.

s 2021.11.23. 21:27:55

@CSOKKI MÁLNA: Rosszul látod. Az ellenzéknek sem jó a leépülés. Mi a faszt kezdene egy lerohadt országgal? Elhitted orbán tündérmeséjét arról, hogy mi jó az ellenzéknek. Igazából ez inkább az, amit orbán szeretne elhitetni a híveivel, hogy rá szavazzanak. Te például bekajáltad.

s 2021.11.23. 21:50:31

@CSOKKI MÁLNA: "a forint árfolyamváltozások nem csapódnak le az árakban csak némi késedelemmel"
Ez az idő már eltelt. Elég régen 360 forint egy euró, ezt látod most. A 370 -et kb. két hónap múlva fogod érezni. De volt ez 340 is. Ez van benne a 7% inflációban.

"a gyenge forint az igencsak jelentős hazai exportszférának kedvező"
Már nem. Az importhányad magas, azt euróban számolják. Egyedül a munkabéren lehetne nyerni, mert az forint, de gyakorlatilag már az a kisebbik rész, mert olcsójánosok dolgoznak mindenhol, a hozzáadott érték értelemszerűen kevés. Emellett a fő export ágazatok (közlekedés, elektronika) omladoznak a külföldi kereslet visszafogottsága miatt. Egyébként a forint nem emiatt zuhan, hanem azért, mert eladói nyomás alatt áll, ugyanis a befektetők kiszállnak a forintból, mert keveslik a kockázati prémiumot. A magyar gazdaság pedig alapjaiban szar, ezért nem is remélik, hogy érdemes tovább finanszírozni.

"Egy értelmes ember ezzel is számol."
Egy ostoba pedig csak ezzel.

"ha visszaerősödik a forint, akkor nagy kussban lesztek"
Hova vissza? 360 -ra? Az még mindig kurva szar tehát kussban leszünk. 280 körül lett átadva 2010 -ben, öreg harcos.

s 2021.11.23. 21:52:18

@CSOKKI MÁLNA: Megtaláltam. Tégedet okosítalak.

s 2021.11.23. 22:02:57

@CSOKKI MÁLNA: "Ehelyett gyors visszaépülés van."
Csoki, baszod! Ha ezt a matolcsy gyereknek elmesélnéd . . . ? De komolyan! Miért nem neki mondod? Kevesebb idegnyugtatót zabálna, és ettől a gyógyszeripar alig esne vissza. Az ő kórházi ellátásának elmaradása viszont nagy nyereség lenne az országnak.

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.11.24. 00:40:57

@CSOKKI MÁLNA: sajnos agyilag kevés vagy , hogy felfogd ezeket a dolgokat.
Matolcsy erősen küzd a gyenge forinttal, kamatot emel. Tehát nem tudja, amit te. Nincs olyan, hogy gyenge...
Ha nem lenne szomorú, röhögnék rajtad.
Sajnos , amikor majd emelkednek a banki hitelek kamatai, már nem lesz olyan meggyőző, hogy nincs olyan...de, van.

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.11.24. 00:42:12

@CSOKKI MÁLNA: figyelj, azt elfogadom, hogy ne vegyük figyelembe 2020-at, mert pandémia. De akkor 2008-at se.

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.11.24. 01:00:49

@CSOKKI MÁLNA: 2019-ben 66,3% volt, tehát egy rohamos gdp emelkedés mellett sikerült majdnem levinni a 2007-es szintre...
süti beállítások módosítása