Romlik a pénzünk. De van, aki azért jól jár.

Kevesebbet ér a megtakarításunk, kevesebbet ér a havi keresetünk. Romlik az életszínvonalunk, szegényedünk. Azt mondják, valamekkora infláció kell a gazdaságnak, hogy megőrizze a rugalmasságát, hogy növekedhessen (az utóbbi évtizedekben a főpénzügyérek ezt 2% körülire tették), de a mostani 5-6-7% már ellenkező hatást vált ki, sőt pánikszerű nyilatkozatokat is hallunk itt-ott. Arról nem is beszélve, hogy Magyarországon kevesen hiszik el, hogy tényleg csak ennyi a pénzromlás üteme.

Ugyanakkor az inflációval nem mindenki jár rosszul. Jöjjön itt a pénzromlás két jellemzője, amiről kevés szó esik.

1. A kormányzatot nem zavarja az infláció, alapvetően jól jár vele. Legalábbis rövid távon. A hétköznapi ember attól szenved, hogy a bevételei nem nőnek a kiadásaival összemérhető mértékben. Az elmúlt évben a fizetések nem növekedtek annyit, mint az élelmiszerárak vagy a benzinár. A központi költségvetés ennél jobb helyzetben van.

Az adóbevételek döntő részét (jellemzően kb a felét) az áfa adja. Mivel ez %-os mértékben van meghatározva, pont annyival növekszik, mint a termék alapára. Inflációs környezetben a pénzügyminiszter azt érzékeli, hogy egyre több forgalmi adó folyik be, miközben a kiadásai nem feltétlenül követik az inflációt (a költségvetési kiadások között kevés az uborka és nőgyógyászati kontroll, de sok a bérköltség). És hiába drágább az állam által is vásárolt üzemanyag, az költségvetés bevételei akkor is jobban nőnek, mint az átlag magyar emberé (magas benzinár=magas adótartalom). Ezt a hatást erősíti az inflációs időszakra jellemző emberi reakció, hogy a párnában (bankszámlákon) tartott pénzt kimozgatják, elköltik a ijedt polgárok. A gazdaságba áramló, eddig parkolópályán lévő plusz pénz egyrészt tovább növeli az inflációt, másrészt extra illetéket, áfát és egyéb adóbevételeket generál.

Azaz a költségvetés nem úgy éli meg a pénzromlást, mint a gazdaság többi szereplője (hanem sokkal pozitívabban), különösen, hogy a belföldi (értsd: hazai pénznemben, forintban) fennálló állami tartozás pont úgy inflálódik, mint másnak a vagyona. Általánosan igaz, hogy az infláció a belföldi eladósodás eltüntetésének egyik módszere lehet.

A két hatás (bevételek növekedése, adósságok reálértékének csökkenése) kifejezetten jó helyzetbe hozza az államot. Kedvező időszak ez a költségvetés konszolidálására, a költségek csökkentésére. Úgy tűnik, nálunk inkább a támogatás-alapú, az állami kiadásokat felpörgető gazdaságpolitika nyer teret.

Érdemes megjegyezni, hogy a jegybank kormánytól való függetlenségének (tankönyvi) elve nem véletlen. Az MNB elsődleges feladata (lenne) az infláció elleni küzdelem. Leegyszerűsítve mondhatjuk, hogy „ezért van”. A fentiekből is látszik, hogy a kormányzatnak nem feltétlenül érdeke az infláció visszaszorítása (különösen választási évben). Igazi probléma, hogy a jegybank inflációellenes nyilatkozatait nagyban hitelteleníti a jegybankelnök gyakran hangoztatott véleménye, miszerint a központi bankok szerepe már nem a kormányzat ellensúlyozása, hanem a kormányzati célok segítése.

2. Az infláció vagyoni átrendeződést hoz. A pénzromlás nem egyenlően hat a gazdaság szereplőire. Valakinek ugyanúgy vagy még jobban nőnek a bevételei, míg mások vagyona és reáljövedelme erősen csökken. Az árstruktúra változása egyeseket felemel, másokat mélybe ránt. Gondoljunk csak bele, hogyan érinti a termelőket a búza vagy a kukorica eladási árának soha nem álmodott 50-80%-os emelkedése és hogyan érinti a nagy gázfogyasztó gyárakat az ipari energia repülése. A koronavírus eleve felborította az egyes iparágak közötti egyensúlyt (vö: vendéglátás vs laborszolgáltatás), amit az infláció tovább kavar.

Jól látszik, hogy az árak emelkedése nem csak magyar probléma. Kínától az USA-ig reng a föld. Nem véletlen. A világpolitika szintjén is újraosztják a lapokat. Az erőviszonyok változásának oka és következménye is a globális inflációs nyomás. Lesz, aki jól jár, lesz aki nem. Erre szokták mondani, hogy „turbulens idők jönnek”.

Ez a blog 2020 áprilisában komoly inflációt jósolt, akkor, amikor szinte mindenki más még deflációtól félt. Most azt állítja, hogy a magyar gazdaság jóval nagyobb bajban van, mint azt sokan gondolják, illetve a világgazdaság botladozása (rengése?) nem annyira koronavírus hatásainak köszönhető (az csak katalizátorként hatott), hanem a gazdasági/politikai átalakulások korábban nem gondolt felgyorsulásának. Mindezek ellenére itt Magyarországon nem vagyunk annyira rossz helyzetben, igaz, a reménykedés csupa olyan tényezőre épül, amiknek a kormányzati gazdaságpolitikához nincs köze.