Azt, hogy butaság, amit csinálunk. Igaza van?

Az alábbi, múlt pénteken (április 10) Facebookra feltöltött videóban dr. Erdős Attila, a Szegedi Egyetem orvos-menedzser oktatója fejti ki, hogy a jelenlegi #maradjotthon gyakorlattal miért kezeljük rosszul a járványt.

Erdős nagy felfedezést nem tesz, csak elemez egy kicsit. A 17 perces, vélhetőleg gondolatébresztőnek szánt videót érdemes megnézni mindazoknak, akiknek nem fogja le a gyerekek online oktatása a teljes otthoni sávszélességet.

A videóban azt mondja, hogy következtetése „nagyon nem illik a mainstream kommunikációba” és teljesen félreértjük, amikor azt halljuk, hogy „látszik az alagút vége”. Szerinte amíg nincs vakcina, addig járvány megállíthatatlan, csak lassítani tudjuk egészen a nyájimmunitás kialakulásáig (ami azt jelenti, hogy a társadalom 60-70%-a, azaz 6-7 millió ember átesett a betegségen). A lassítás célja, hogy ne terhelődjön túl az eü ellátórendszer, az ára pedig, hogy megáll az ország. De szerinte túl nagy árat fizetünk, fölöslegesen.

Elég magas az esetszám ahhoz, hogy következtetéseket lehessen levonni a statisztikákból. Elég lenne a 60 év fölöttieket szigorú karanténba rendeli és a többi ember tehetné a dolgát, szinte normális életet élhetne. Az általa idézett angol adatok azt mutatják, hogy a 60 év alatti, kórházi ellátásra szoruló betegek várható száma nem elrettentő és ezt az egészségügyi ellátás tudná kezelni. Sőt, a fiatalabb korosztályban várható halálozás (bár minden veszteség önmagában szörnyű és a fiatalok elvesztése különösen az) egyáltalán nem kiugró, „nem olyan számok, amiktől nagyon-nagyon be kell szarni”.

A bezártság hosszú távon nem működik. Szociális lények vagyunk és igényünk a társaság, illetve a pénzünk is véges. Ha csak otthon ülünk és várunk a vakcinára, akkor meg fogunk őrülni és padlóra fogunk kerülni, az ország pedig tönkremegy, miközben a megbetegedések görbéjének laposítására más megoldások is lehetségesek.

Vagyis szerinte a #maradjotthon jelenlegi formája nem csak felesleges, hanem káros is (azaz van jobb verzió).

Vajon igaza van-e?

Ez a blog a végkövetkeztetéssel nagyrészt egyetért. Korábban külön bejegyzést szenteltünk annak, hogy aki nem tud otthonról dolgozni, annak bizony be kell mennie. A #maradjotthon eleve nem azt jelenti, hogy semmiképpen ne menj ki az ajtón, ne menj melózni (és még azt sem, hogy ne menj ki a természetbe). Erdős azt mondja, hogy a populárissá tett hozzáállás nonszensz, ez a blog pedig hozzáteszi, hogy ilyen formában középtávon nem is betartható, mitöbb: nem is érdemes, nem is szabad betartani. Aki nem tud otthonról dolgozni, az menjen be a munkahelyre (kivéve 65 év fölött, stb).

Ugyanakkor a végkövetkeztetésig vezető út más és Erdős logikájával e blog több pontban nem tud egyetérteni.

*Angol adatokat idéz. Nyilvánvaló, hogy az egyes országok máshogy érintettek és elég valószínű, hogy nem csak a fegyelmezettségükön és a kormányuk alkalmasságán múlik ez. BCG vagy hasonló faktor nagyobb szerepet játszhat, mint gondolnánk.

*Az idézett adatokkal az is probléma, hogy az angol, olasz, svájci 60 év fölöttiek más állapotban vannak, mint a magyar 60 év fölöttiek. Ami Svájcban vagy Milánó környékén 80, az nálunk lehet csak 65 és az ottani 65 nálunk 50. Pusztán a lakosság eü-állapota miatt itthon sokkal nagyobb lehetne a pusztítás és máshol kell meghúzni a határokat.

*A mérési különbségek (kit tekintünk betegnek, minden halottat beszámolunk-e, ki-mit titkol el) és az előző két pont miatt nincsenek összehasonlítható adataink, hiába gondoljuk, hogy már sok adat összegyűlt.

*Úgy tűnik, hogy a magyar egészségügy már a mai, nagyon alacsony terjedési ráta mellett is erőltetett menetben masírozik, mégha ez nem is ismerhető el hivatalosan. Szerinte a rendszernek bírnia kell nagyobb terhelést. Nem biztos, hogy igaza van.

*Néhány hete az USA és Nagy-Britannia is hasonló logikával kacérkodott, tessék megnézni, hol tartanak most. Olaszország és Spanyolország nem is gondolkodott, csak ösztönösen csinálta. Úgy is állnak. Erdős szinte ugyanezt javasolja, csak hozzátenne egy telefonos applikációt, továbbá az idősek bezárását (ma egyébként ők tartják be a legkevésbé a kijárási korlátozást) és nagymértékű tesztelést (adatmegosztással). Ennyi nem biztos, hogy elég lenne.

*Szingapúr nem jó példa. Az egy másik társadalom, másfajta emberek. Mi nem ilyenek vagyunk.

*Nem elég a 6-7 millió ember nyájimmunitása, mert egyéb országokban is ki kell ennek alakulnia vagy tényleg véglegesen le kell zárni a határokat.

Ugyanakkor jó az, amit Erdős mond. Az ország nem állhat le, mert abból sokkal-sokkal nagyobb baj lesz. És igen, legyen applikáció. Az idősek legyenek szigorú karanténban (egy korábbi bejegyzésben már ez a blog is utalt ennek a szükségességére). Teszteljünk, ha tudunk. De nem azért, mert az adatokból ez következik.

A világháborúk idején sem azért mentek a katonák a frontra, mert elmondták nekik, hogy a statisztikák szerint a magyar katonák túlélési esélye jobb, mint mondjuk az oroszoké. Azért mentek, mert muszáj volt. Ez egy társadalom, egy ország, aminek működnie kell és nem a kanapén heverészni a négy fal között. Ha Erdős erről meggyőz valakit, azzal csak jót tesz mindenkinek.

Erdős Attila orvos, óraadó a Szegedi Tudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán. Egyébként volt kórboncnok, INSEAD-ot végzett, mulitvilágban és magyar körülmények között is sok éves tapasztalatot szerzett menedzser. 2007-ben Kóka Gábor egészségügyi miniszternek jelölte (végül Horváth Ágnes lett), amin saját bevallása szerint Erdős lepődött meg a legjobban, lévén mindigis pártpolitikától kívülállónak gondolta magát. Kórboncnoki emlékeire építve Felvágós könyv címmel 2014-ben jelent meg könnyed-tanulságos könyve, amelyik tavaly kapott új kiadást. Öt gyerek édesapja, 55 éves.