A fegyver fordítva sült el.

Mi lehetett az eredeti terv? Villámháború. A dekadens Nyugat leblokkol, a kijevi kormány elmenekül, Ukrajna egy része napok alatt orosz lesz, másik része ütközőállammá válik, bábkormánnyal. Később a bontakozó ukrán identitás beolvad az anyaország oroszságába. Oroszország gazdaságilag  és a nemzetközi politikában megerősödik. Az orosz hadsereg hírneve tovább nő. Az elnök megdicsőül. Olyan helyzet áll elő, amiből indulhat az Orosz Birodalom újjáépítése.

És mi történik?

Katonai rémálom. Bemerevedő frontok, több tízezer orosz katona halála, jelentős technikai veszteség, ukrán ellentámadások. Az rendíthetetlennek gondolt orosz hadsereg hírneve megkopik. Már nem olyan félelmetesek, mint eddig. Az orosz technika alsóbbrendűnek tűnik. Felmerül, hogy talán maguk az oroszok sem olyan kemények, mint régen. Atomhatalom, ezért természetesen végtelenül veszélyesek (még mindig el tudnák pusztítani a világot - de ez más lapra tartozik), de az évszázadok alatt felépített mítosz elszáll.

A Nyugat rég nem látott egységbe kovácsolódik. Az Oroszországgal mindig óvatos, sőt előzékeny Finnország csatlakozik a NATO-hoz (Svédország is).

Moszkva olyan gazdasági szankciócsomagot kap, amitől a gazdasága megremeg (igaz, messze nem dől össze), az életszínvonal bezuhan. Hétköznapi dolgok válnak nehézkessé, némelyik lehetetlenné. Az üzleti élet egyes területeken zsákutcába fut, máshol különösen nagy erőfeszítéseket igényel és rendkívül költségessé válik. A pénztermelés akadozik, az eddig természetesnek vett jólét eléréséért küzdeni kell. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy minden egyes elesett katona hiányzik majd a GDP-ből, értékteremtő munkásként és fogyasztóként egyaránt.

A Nyugat elképesztő fájdalmak árán, de végül leválik majd Oroszországról. Bár Moszkva bizonygatja, hogy talál új piacokat, a Nyugat fizetőképessége és kereslete még középtávon sem helyettesíthető teljesen. Kína készséggel áll rendelkezésre, de a nagy ország nem szeretetszolgálat, nem kérdés, hogy előbb-utóbb megkéri mindennek az árát. Az orosz profit leszorítása garantált.  Ráadásul Oroszország egy olyan valódi világhatalom kegyére szorul, akivel hosszú távon borítékolható a konfliktus egy olyan közös határ miatt, aminek a két oldalán elképesztő a népsűrűség aránya (aránytalansága).

Ha Oroszország elkeseredésében (kommunikációja: „ez volt az eredeti terv”) előveszi az atomarzenált (sokan azt gondolják, erre reális esély van), akkor a most semleges vagy baráti országokkal is fagyosabbá válik a viszony. Az atomot nem bocsátja meg, nem érti meg szinte senki. Oroszország körül további falak épülnének. Eleve szánalmas (igen, egyszerre szánalmas és félelmetes), ahogy Moszkva a fél világot atomcsapással fenyegeti, hiszen igazából ez is a választott politikai út kudarcát mutatja.

Az orosz állampolgárok több helyen nemkívánatos személyekké váltak, máshova pedig nehezebben/drágábban jutnak el. Egyes külföldi orosz tulajdonokat lefoglalnak, másokat vészintézkedésként strómanok kezébe kell adni, aminek természetesen szintén ára van.

A már jó ideje népességcsökkenéssel küzdő országban jelentős kivándorlás indul, főleg értelmiségiek, akikre nagy szükség lenne a jövő építésekor.

A háború rengeteg orosznak okoz szenvedést. Kemény nép az orosz, az évszázadok alatt megszokták, hogy gyötrik őket, de ez most szükségtelenül szakad rájuk. Nem csak a harctéren lehunyt katonák élete veszik el, hanem azok családja is megnyomorodik. Az Ukrajnában élő oroszok élete ugyanúgy lesz semmivé, mint az ukránoké. Mellékes hatásként 143 millió orosz életszínvonala zuhan, miközben éppenhogy felfelé ívelhetne.

Azok az Oroszországban lévő üzleti központok is bezárnak, amelyek a nyugati szankciócsomaghoz nem csatlakozó országokhoz tartoznak, mert az élet (a munka, az üzleti működés) annyival nehezebbé vált, hogy csak alsóbbrendű képviseletet éri meg fenntartani. Közben a fél világ röhög, amikor azt bizonygatják, hogy az új iPhone kapható lesz Moszkvában. Igaz, csak kerülővel, amitől jelentősen drágább, mint máshol (meg kell fizetni a közvetítőket is). De nem csak ez, hanem minden drágul, amit nem lehet közvetlenül importálni. Viccesen párhuzamos importnak hívják, pedig pont az a lényeg, hogy nincs, amivel párhuzamban folyhatna.

A porig rombolt Ukrajnában igazi nemzet születik. Bármi lesz a háború vége, ők már soha nem lesznek oroszok. A kívánt, sokak által reálisnak gondolt nemzetegyesítés esélye elmúlt. Nem lesz még egy annyira oroszellenes nép, mint az ukrán. Az oroszok által irányított területeken soha-meg-nem-szűnő partizánmozgalom alakul.

A károk nem reparálhatóak. Oroszország hosszú távon megbízhatatlan partnerré válik a gazdag rendszerek szemében. Mindegy, hogy maradnak-e a szankciók, Oroszország elszigetelődik a Nyugattól, aminek a piaca kincsesbánya. A Nyugat tőkéje mindenképpen hiányozni fog.

Látni kell, hogy a háború céljainak pontosan az ellenkezője valósul meg, attól függetlenül, hogy mi lesz a harcok kimenetele, illetve katonai/politikai értelemben ki nyeri végül a háborút: A NATO bővül, fizikailag közeledik Oroszországhoz. Az orosz gazdaság gyengül, az ország üzleti megbízhatósága sérül. A hadsereghez kapcsolt mítoszok ledőlnek. Az ukrán identitás megszilárdul.  Az orosz emberek szenvednek.

Kövér László a minap azt mondta, hogy a háborúban az „Európai Unió már most vesztesnek minősül”, akárki kiáltja ki majd magát győztesnek. Ez így van. Csakhogy ugyanez hatványozottan igaz Oroszországra.

Ezen a blogon korábban is méltattuk a csodálatosan gazdag orosz művészetet, a fantasztikus tudományos eredményeket, a lenyűgöző orosz történelmet. De Oroszország (sokak hitével ellentétben) nem önálló civilizáció. Európa része, annak többi tagjával összefogva tudna/tudott volna előretörni. Vezérei más utat választottak (valószínűleg a számukra könnyebbet, hagyományosabbat), tönkretéve mindenkit. Leginkább saját magukat. Pedig az oroszok jobbat érdemelnének. Nem is rájuk kell haragudni.