mi nem haldoklunk

mi így élünk

mi így élünk

Afgán kivonulás: Biden elszúrta és most mellébeszél

2021. augusztus 17. - p.a

jba.jpg

Hibát hibára halmoz.

Az amerikai csapatkivonás után az eddigi afgán állam egy perc alatt lett semmivé. Gyorsabban, mint bárki hitte volna. A nyugati országok a saját nagyköveteiket is alig tudják biztonságba helyezni. Kapkodás, bizonytalanság, dráma, könnyek. Mint egy megjósolhatatlan szökőár vagy meteor-becsapódás. Igen, az afgán kivonulás egy természeti csapáshoz hasonlítható.

Biden elismeri a káoszt, de továbbra is kiáll a döntés mellett: „Az amerikai csapatok nem tudnak, és nem is szabad harcolniuk, illetve meghalniuk egy olyan háborúban, amelyet az afgán erők nem hajlandóak megvívni magukért.” Van benne igazság. Márha elfelejtjük, hogy az afgán erők éppenhogy hajlandóak megvívni a saját háborújukat, annyira, hogy 20 év kitartó harc után győzelmet is arattak. De ezt most hagyjuk, ez a bejegyzés nem arról szól, hogy tényleg elbukott-e Afganisztán vagy pont most győzedelmeskedett.

„Az egyetlen alapvető nemzeti érdekünk Afganisztánnal kapcsolatban ma is az, ami mindig is volt: az amerikai hazát érő terrortámadások megakadályozása.” Ez is érthető hozzáállás, akár szimpatikus is lehet.

Csakhogy itt nem erről van szó. Már nem az a fő kérdés, hogy helyes döntés volt-e a kivonulás. Az elnöknek nem azt kellene megmagyarázni, hogy miért vonult vissza az USA, hanem azt, hogy miért így. De erről egy szó sem esik. Nyilván nem véletlenül.

Ki hiszi el, hogy csak így lehetett? Tényleg senki nem látta előre, ami történni fog? Tényleg ennyire béna a nyugati világ katonai helyzetértékelése? Ha nem is tartották valószínűnek, nem kellett volna a legrosszabbra is felkészülni? Tényleg nem lehetett egyeztetni a brit-német-ausztrál-stb szövetségesekkel, meghallgatni a véleményüket és a kétségeiket? Nem lehetett olyan megoldást találni, ahol nem feltétel nélkül fegyverletételre hasonlít a végjáték? Tényleg csak ilyen nyomorultan lehetett? Tényleg ez volt a terv? Egyáltalán: Volt terv?

Biden elszúrta és most mellébeszél. A legrosszabb, hogy ezt mindenki látja. Ha valakiben még maradt egy kis bizalom/hit az USA és általában a nyugati világ katonai stratégáinak (és politikusainak) bölcsességét tekintve, akkor ezzel a mellédumálással az tovább erodálódik. Elszúrták és még csak el sem ismerik, sőt hülyének néznek mindenkit.

Amatőrség. De ugye az egyéb ügyeket nem így intézik?

jba2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://miigyelunk.blog.hu/api/trackback/id/tr116662680

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.08.17. 14:31:54

Bidi azt se tudja, hol van Afgnisztán.

Az amerikai vereség pedig jó hír a világ számára.

Mi kisemberek a talibánoknak drukkoltunk az afgán libbantakkal szemben.

HaD 2021.08.17. 15:33:44

nem kellene azzal foglakozni öreg hogy a fönök a nagy magyar az árvizi hös a föparancsnok aki folyton csatázik mi a fszt csinál a kinnmaradt magyarokért(ja ...megállpodott vkikkel vmiröl...viccnek is rossz)???!!!!....ez a szíjgyártó hova akart és minek kiküldeni magyar katonákat afganisztában még két hete is????....most aztán küldhetné öket ...meg a luxus katonai gépeket(ne csak dubajba meg monacoba stb...)...egy pár karlengetös fasza gyerek a lelátókról is jelentkezhetne önkéntesnek kimenteni az ottrekedt....bárkit aki meneküln akar....de leginkább MAGYAR....meg a jó qrva anyátokat tetves bibsi banda...pofázni meg arcoskodni az megy bmeg....de mikor szr van akkor kussoltok...lehet menni csatát nyerni és hazahozni néhány magyart kcsögök!!!

HaD 2021.08.17. 15:37:44

....ja a cikkhez annyit hogy félre értés ne essék...ennyi litium meg földgáz szén réz ...és persze ópim:):) nem marad sokáig "kérö" nélkül...akár az amcsik is ;)....persze Afganisztánt Dubaj-já tenni nem két perc de ésszel meg lehetne csinálni....csak erövel nem;)

ulpius66 2021.08.17. 18:44:14

Ha nem tűnt volna fel, Biden egy báb...... a döntéseket nem ő hozza!
(szerintem azt sem tudja milyen döntésekhez adja a nevét.......)

élesi 2021.08.17. 19:27:09

„De ugye az egyéb ügyeket nem így intézik?”

Dehogyisnem. Pont ezért néz ki úgy a nyugati világ, ahogy. A döntéseket manifeszt elmebetegek hozzák.

ulpius66 2021.08.17. 19:38:39

Szerintem a Biden azzal sincs tisztában, hogy ő az USA elnöke.......

ulpius66 2021.08.17. 19:44:07

Kérdéses, hogy a "NYUGATI DEMOKRÁCIÁK" hogyan bírnak kitermelni egy Macron vagy egy Biden szintű emberkéket....
(ha kimegyek a 11. kerben és szembejön egy emberke, szinte biztos, hogy értelmesebb, mint a Macron vagy a Biden......)

Macron feleségül vette saját anyját, Biden meg demenciás 10 éve......

frikazojd · http://kocs.ma 2021.08.17. 22:22:26

Biden szúrta volna el Trump és Pompeo 2020 februári tervét? Ez egészen újszerű kifejeződése az idiotizmusnak.

csakeztengedte 2021.08.17. 22:52:40

Eddig picsogtatok hogy mit keres ott az USA, meg röhögtetek hogy persze-persze demokrácia export, meg miért nem húz már onnan haza. Tessék most megtették. Ja, hogy most nincs rajta kalap az a baj. Gyűlölködő buta magyarok.

Sir Gombóc 2021.08.17. 23:05:05

@frikazojd: nálad a pont, az eredeti ütemterv szerint már nyár elejére kivonultak volna.

Sir Gombóc 2021.08.17. 23:07:21

@ulpius66: hogy értelmesebbek-e azok a szembejövő emberek, mint Biden vagy Macron, jó kérdés, de nálad biztosan értelmesebbek.

Rodney_2 2021.08.17. 23:12:40

@frikazojd: Ha nem lenne Biden idióta, akár meg is változtathatta volna Trump tervét. Nem-e?? Egy csomó más dolgot egyből megváltoztattak (tudod: migráncsolás, buzulás, niggerfaszszopás, stb., a ballibsi agyhalál agenda)

laci_52 2021.08.17. 23:38:16

Az USA nagyhatalom, saját érdekeit érvényesíti, nem érdeklik a kritikák. Most úgy döntött, kivonul Afganisztánból, így is tett. Ja hogy most elszabadul a terrorizmus és elindul a migránsáradat? Ez már maradjon Európa gondja, az USA sz*rik rá.

elefi 2021.08.18. 00:27:41

Mar hónapok óta be volt jelentve a kivonulàs, és végre is hajtottàk. Mit nem ért a poszter meg a sok amerikafóbiàs tálib nyalonc?

Örömhernyó 2021.08.18. 02:42:41

@laci_52: Az a helyzet, hogy a tálibok is mérsékeltebbek lettek 20 évvel ezelőtti önmagukhoz képest. Látták, hogy az Iszlám Állam, ami amúgy ellenségük Afganisztánban, milyen sorsra jutott.

A tálibok amnesztiát hirdettek a külföldieket kiszolgáló bábkormány alkalmazottai, hivatalnokai számára:

index.hu/kulfold/2021/08/17/talib-altalanos-amnesztia/

Már női riportereknek is nyilatkoznak:

index.hu/kulfold/2021/08/17/afganisztan-nok-hozzaallas/

Ez a talibán már nem az a talibán:

index.hu/kulfold/2021/08/17/afganisztan-talib-zabihullah-mudzsahid/

Úgy látszik Afganisztán népe elkergette a megszállókat.
Az, hogy pár hét alatt elzavarták a bábkormányt, jelzi, hogy kizárólag amerikai fegyverekkel sikerült eddig a nép akarta ellenére hatalmon maradniuk.

Az afgánok 99%-a saria jog alapján akar élni:
www.opindia.com/2021/08/pew-research-survey-afghanistan-sharia-taliban/amp/

És ezt a felmérést nem a tálibok csinálták, hanem a demokratikus afgan kormány uralma alatt volt ez a helyzet Afganisztánban.

Azért az is figyelemreméltó, hogy még Törökországban is 13% akarja a saria jogot bevezetni. Boszniában 15%.
Az oroszországi mohamedánok 42%-a!!!

Örömhernyó 2021.08.18. 02:48:47

@elefi: Az a helyzet, hogy a kivonulást már Trump is tervezte, akkor született a döntés. A megdöbbentő csak az, hogy ilyen hamar elzavarták az amerikaiakat kiszolgáló kormányt az afgánok. Gyakorlatilag harc nélkül bukott a rezsim. És talán emiatt békés lesz az átmenet.

Biden egy szenilis öregember, azt se tudja hol van, Kamala Harris hozza a döntéseket helyette.

tpl 2021.08.18. 03:42:17

@LebensraumamOsten: mekkora egy olcsó, bűzlő proli vagy...:( A gyomrom kifordul a posztodtól. :( ouhhhh

különvélemény 2021.08.18. 05:37:00

@frikazojd:
Benne van a posztban, pont az ilyen szalmabáb érvelések miatt:
"Az elnöknek nem azt kellene megmagyarázni, hogy miért vonult vissza az USA, hanem azt, hogy miért így."

Trump tárgyalt a tálibokkal (hatalom megosztás), sőt meg is fenyegette őket, ha bármivel próbálkoznak a kivonulás közben, az ellencsapás villámgyors lesz.
Ehhez képest Biden először a csapatokat vonta ki, a civileknek még a vízumuk sem lett kiállítva, nem is érdekelte az egész, senkivel sem tárgyalt. Most is Camp Davidben "nyaral".
Csak tegnap repült vissza egy rövid beszéd miatt, amikor már a talpnyaló CNN is elkezdte mondogatni, hogy "hol van az elnök, 6 napja nem láttuk", majd visszarepült "pihengetni", ahol persze előadta, hogy mindenki hibás, csak ő nem.

különvélemény 2021.08.18. 06:02:32

Ha a tálibok ilyenek maradnak, mint amilyenek most, és amilyennek jelenleg hirdetik magukat, akkor az afgánoknak jobb így. Nincs polgárháború, nincs hatalommegosztás (látjuk, az hogy bejött Libanonban). A tálibok az egyetlen erő ott, akik képesek az országot irányítani.

Persze az USA-nak óriási égés, Kína már el is kezdte szapulni, hogy minden USA barát kormány erre számíthat, nyilván Tajvanra utalva.
A republikánusok már fel is szólították a demokratákat, hogy léptessék életbe a 25. kiegészítést, miszerint az elnök alkalmatlan a posztja elvégzésére.
Pedig nekik politikai érdekük, hogy ez az idióta kihúzza a választásokig, és ne vegye át az elnökséget Kamala Harris, aki legalább ekkora idióta, de őt akarták a demokraták eredetileg is, mert "első női elnök", ráadásul színes bőrű is, amivel jól lehet kampányolni.

különvélemény 2021.08.18. 06:23:38

@Örömhernyó: "Már női riportereknek is nyilatkoznak:"

Ráadásul a hölgy hidzsábot hordott, ami a legenyhébb formája a "női erkölcsösség" kimutatásának, még olyan iszlám országokban is szokták hordani műsorvezetők, riporterek, ahol egyébként semmilyen előírás sincs. Nagyjából a férfi öltöny megfelelője a nyugati médiában.

Itt az eredeti: www.youtube.com/watch?v=4B0ryE3i7R8

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2021.08.18. 07:17:24

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Nem hiszem, hogy ez egy focimeccs, ahol drukkolni kell valakinek. Ez nem a tévé, ez tényleg történik.
A taliban rendkívül agresszív, kétséges elvekért gondolkodás nélkül gyilkolni képes csapat. Elég furcsa, ha szimpatikusak neked - ezt sem hiszem.
Ha nem tetszik, amit az egyik fél csinál, az nem jelenti azt, hogy ki kell állnod a másik mellett, nem?

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2021.08.18. 07:21:16

@ulpius66:
Ezekben az országokban pont az a lényeg, hogy nem egy ember hozza a döntéseket - de erről már sokszor értekeztek sokfelé.

"Macron feleségül vette saját anyját"
Itt szeretném megjegyezni, hogy ez nem igazán jó érv, mert mindannyian ismerünk sok-sok embert, akiknél érthetetlen, ahogyan házasodtak. Nem kell Macronig menni, elég, ha mindenki csak a baráti körében néz szét.

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2021.08.18. 07:22:41

@tpl: Ki is moderáltam, csak kicsit késve.

Örömhernyó 2021.08.18. 09:28:40

Afganisztán sose létezett. Az egész ország a gyarmatosító britek koncepciója, kreálmánya volt.
Nincs afgán nemzet, ezért az amerikaiak beteges nation building ötlete is hülyeség volt.
Az afgán nem nemzetben gondolkodik, hanem a klánjához, törzséhez tartozik. A hazara, pashto, tádzsik, üzbég nemzetiségek sose alkottak egy nemzetet.

A talibán saria jogon alapuló uralma ezerszer közelebb áll az átlag afgánhoz, mint a nyugati liberális demokrácia.

Egy a fontos, hogy ne induljanak meg Európa felé, nem szabad őket befogadni. És a nyugatiak is fejezzék be az afgánok bombázását.

Most úgy tűnik a talibán egy mérsékeltebb hangot üt meg, lesz oktatás a lányoknak, a nők dolgozhatnak nőiesebb foglalkozásokban (oktatás, egészségügy, adminisztráció).

Az egész afganisztáni háború hazugságokra épült, belerángatták a NATO tagokat az amerikaiak ebbe a mocskos háborúba. Sok ezer civilt lemészároltak az agresszorok katonái, lebombáztak iskolákat, lakodalmas meneteket.

Végre felszabadult az afgán nép! Már ha lehet afgán népről beszélni.

A magyar népnek meg kell követnie az afgánokat, bocsánatért kell esedeznünk, amiért hullarablóként részt vettünk az országuk szétlövésében.

www.theguardian.com/australia-news/2021/aug/18/new-book-reveals-detailed-accounts-of-alleged-war-crimes-by-australian-forces-in-afghanistan

www.reuters.com/article/us-afghanistan-attack-idUSKBN1W80MI

en.m.wikipedia.org/wiki/Haska_Meyna_wedding_party_airstrike

www.reuters.com/article/us-afghanistan-attack-drones-idUSKBN1W40NW

A lista végtelen sajnos. Annyi civilt gyilkoltak le az amerikaiak és csatlósaik, hogy a talibán attrocitásai a közelükbe se érnek.

kárárámaispj 2021.08.18. 09:34:23

@frikazojd: "Biden szúrta volna el Trump és Pompeo 2020 februári tervét? "
Ez lett volna a terv? Wow.
Tehát terv szerint az elnök elmondja, hogy ez nem Saigon, aztán három héttel rá a nagykövetség tetejéről mentik az embereket. Miközben a tálibok dodzsemeznek bazmeg! Közben a repülőgépek tetején meg oldalán lógnak a menekülni vágyók.

dwr 2021.08.18. 09:43:30

@kárárámaispj: A Trump terv az volt, hogy a tálibok könnyes szemmel, fehér zsebkendővel integetve búcsúztatják az amerikaiakat? Ahogy azt a fidesztálibok elképzelik...

nemecsekerno_007 2021.08.18. 09:52:53

Na mi van?! Kiadták a kilövési engedélyt Biden-re?!?! :))))))))

Jöhet Kamala?!

citrix 2021.08.18. 09:53:19

Nem muszáj hősnek lenni ha nem lehet. Írta József Attila. Nem lehet azokon segíteni akik saját magukon se akarnak segíteni hanem csak a sült galambot várják hogy a szájukba repüljön. Ilyenek az afgánok. 88 milliárd dollárt költött az USA az afgán hadsereg kiképzésére, felszerelésére. Kevesebb mint egy hét alatt, érdemi ellenállást nem mutatva kapituláltak. Semmirekellő, hitvány, szemétrevaló banda akiknek 20 év alatt ennyire futotta. 20 év alatt semmi nem ragadt rájuk a koszon kívül ám most hirtelen rájöttek hogy menekülni akarnak nyugatra és demokráciában akarnak élni. Eddig nem kellett nekik, most hirtelen nagyon kell. Kik ezek, milyen népség az ilyen?!

nemecsekerno_007 2021.08.18. 09:53:54

@Örömhernyó: Jaja, Afganisztán egy ütközőállam, olyan mint Ukrajna.

kárárámaispj 2021.08.18. 09:58:29

@dwr:
Nem, hát nyilván ez volt a terv. Így akarták. Beüzemelnek egy körhintát, meg trambulint, addig kimenekül a nagykövetség.
Egy valóságos sikersztori.

konrada 2021.08.18. 10:30:09

@Örömhernyó: Kutyából nem lesz szalonna.
Elnézve a talibán sereget, nem sok időt jósolok azon vezetőiknek, akik egy nővel!! képesek egy asztalhoz leülni, meg iskolát ígérgetni lányoknak!
...azért ne felejtsük, a bolsik is neppel kezdték, és hitlerék is szinte liberálisak voltak...

kárárámaispj 2021.08.18. 10:35:58

@konrada: Vaaagy, az is lehet, hogy nem is olyan rosszak ezek a tálibok.
Esetleg már múltkor sem voltak annyira rosszak, csak a média azt mutatta be. Végül is a nép valamiért támogatja őket.

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2021.08.18. 10:36:54

@konrada:
Nem hiszem, hogy arról kellene megítélni egy rendszert, hogy mit ígérgetnek a jövőre. Nem csak az afgánokat, másokat sem.

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2021.08.18. 10:38:19

@kárárámaispj:
A nép Sztálint is támogatta. Sőt most is sokan szépen emlékeznek rá. Persze ha ironizálsz, az más.

kárárámaispj 2021.08.18. 10:51:25

@p.a: Nem ironizálok. Én legalább bevallom, hogy innen a fotelből fogalmam sincs az afgán néplélekről, a tálibok igazi céljairól, az általuk létrehozott rendszerről, úgy egyáltalán az egészről. Arról viszont van fogalmam, hogy a sajtó úgy torzít, mint az állat, azt mutatja amit mutatni akar.
Már egyszer volt tálib hatalom vagy 5 évig. Mutogatták, hogy milyen nagyon szörnyű. Utána a világ összes pénzét arra költötték, hogy kipusztítsák őket. Ennek ellenére itt vannak, nyertek, támogatva vannak. Vajon mekkora lett volna Rákosi támogatottsága 70ben, ha esetleg vissza próbál jönni?

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2021.08.18. 10:53:39

@kárárámaispj:
A hétköznapi afgán szemszögéből nehéz lenne megítélni, ez így van.
De saját szempontjaink szerint elég meredek olyat mondani, hogy "nem is olyan rosszak ezek a tálibok".

konrada 2021.08.18. 10:59:04

@kárárámaispj: Persze hogy támogatja őket. Ott tartanak az afgánok, mint Európában (Magyarországon) a középkorban. Inkább egy erős király - akinél legalább tudják, hogy ha befizetik adójukat, nem lázonganak, lopnak, erkölcstelenkednek - akkor hagyják őket élni, és nem a helyi rablólovagok fosztogatják őket felváltva, és közben azért büntetve őket, hogy a másik által kizsarolt adót befizették...

kárárámaispj 2021.08.18. 11:04:04

@p.a: "e saját szempontjaink szerint elég meredek olyat mondani, hogy "nem is olyan rosszak ezek a tálibok"."

És a mi szempontjaink mégis ki a szart érdekelnek?
Az én szempontjaim alapján a teljes arab/muszlim/hindu világ rettenetes hely, mert nincs pia, nincs disznóölés, nincsenek bikinis csajok.
Az a lényeg, hogy aki ott él és ott szocializálódott az hogyan éli meg a dolgokat. Nekik meg ez kell.

A média meg bemutatja, hogy milyen borzalmas, hogy a nők csadorban kell hogy járjanak. Mi meg itt szörnyülködünk. Az ottani nők meg boldogan hordják azt a szart.

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2021.08.18. 11:07:39

@kárárámaispj:
A saját szempontjaim engem érdekelnek.
Te arról beszélsz, hogy mi kell az afgánoknak. Ezt nem tudjuk szerintem (véleményünk persze lehet).
Én meg a rendszer megítéléséről. Tőlem legyen ott bármi, csak ne várja el senki, hogy azt mondom, hogy "az ám a jó". De végülis te is ezt írtad.

Muzsikok közt 2021.08.18. 11:08:11

Szervusztok

Nem ertek az afgan helyzetekhez, meg le is szarom. Bide viszont alaphangon egy kripli, az messzirol is latszik. Karigeri is ilyen agyba huggyozos lesz majd, csak nem 80, hanem mar 60 evesen.

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2021.08.18. 11:11:01

@Muzsikok közt: Csak nem lesz 60 éves koráig főpolgármester. Nem hiszem, hogy még egyszer megválasztják.

Örömhernyó 2021.08.18. 11:16:14

@konrada: Most ez egy légbőlkapott vád a részedről.
Az iráni iszlám forradalom idején elég sok a sah elnyomó rendszeréhez hű hivatalnokot, katonatisztet kivégeztek. Aztán jött az Irak által indított brutális háború, egységbe kovácsolta az irániakat és mára Irán egy iszlámon alapuló, nem túl gazdag, de alapvetően élhető ország. Afganisztán is simán lehet olyan. Ezt most nem láthatjuk. A tálibok se akarják, hogy az amerikaiak visszatérjenek oda, drónokkal öljék tovább a lakosságot stb.

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.08.18. 11:17:53

Kedves cikkíró!
Már Trump elkezdte a csapatkivonásokat, sőt, azt nyilatkozta, már májusra befejezte volna. Ennek fényében a kapkodás, a kivonulás hirtelensége nem magyarázható Biden hirtelen döntésével.
Viszont az afgán kormánycsapatok két hét alatt gyakorlatilag harc nélkül adták át a területeket.
Ennek fényében tájékozatlanságon alapuló butaság az irományod.

konrada 2021.08.18. 11:20:15

@kárárámaispj: ...de azoknak is kell hordaniuk, akik ettől boldogtalanok. És így európai szemmel nézve az nem igazán frankó, ha az embernek ilyen individualista kérdésben is megkötik, és az életük kerül veszélybe, ha például kivillan az orruk...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.08.18. 11:22:33

@p.a:

A talibánok a kisebb rossz a liberálisokkal szemben, ennyi az egész.

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2021.08.18. 11:25:48

@Igazamvanvagyigazamvan?:
Nyilván egy amerikai stratégának sem jutott eszébe, hogy "az afgán kormánycsapatok két hét alatt gyakorlatilag harc nélkül adták át a területeket". Nyilván nem is volt elvárható, hogy eszükbe jusson. Nyilván az USA lépése a legjobban előkészített volt és direkt megbeszélték a szövetségesekkel, hogy az lesz a legjobb, ha utolsó pillanatban nagy kapkodással mindenki (románok lengyelek, magyarok, stb) maga küld repülőket és kommandós csapatot a saját néhány emberéért. Nyilván így volt tervezve a kivonulás már februárban is, hogy rendkívüli arcvesztéssel járjon a nyugati világ számára.

A cikk egyébként nem arról szól, hogy Biden hirtelen döntése miatt mi történt (ez említve sincs), hanem arról, hogy amit csináltak, azt rosszul csinálták.

konrada 2021.08.18. 11:26:21

@Örömhernyó: Túl sokat gondolsz te a tálibokról.
...például ezeket a törzsi pásztorokat akarod hasonlítgatni egy olyan birodalomhoz, mely már 4 ezer éve is egységes volt és a környék legerősebb hatalma fejlett városokkal, kultúrával, amiből az egység és a letelepült városi élet azóta is megmaradt, így volt hozzá emberanyag, akik tudták azt pacifikálni.
Afgánban ilyen nem volt, és úgy látom, jelenleg sincs.

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2021.08.18. 11:28:08

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Akkor költözzél Afganisztánba, most van rá lehetőség. Majd néha jelentkezz, hogy mennyire jó ott, kíváncsiak vagyunk.

kárárámaispj 2021.08.18. 11:34:44

@konrada: "de azoknak is kell hordaniuk, akik ettől boldogtalanok."
Erről ugye fogalmunk sincs, hogy mennyien vannak ilyenek.

" És így európai szemmel nézve az nem igazán frankó, ha az embernek ilyen individualista kérdésben is megkötik, és az életük kerül veszélybe, ha például kivillan az orruk..."
itt megint az van, hogy európai szemmel. Nekik meg afgán szemük van, és az a mérvadó.

HA valós társadalmi igény van valamire - akkor azt a társadalom majd megoldja. Lehet, hogy ideig tart, lehet, hogy áldozatok árán, de a társadalom tud változni.
Ha az afgán nők túlnyomó részét zavarja a burka, akkor csinál ellene valamit. Mint ahogy más társadalmak is elérték amit akartak.

Kívülről beleugatni nagyon nem kell.

Muzsikok közt 2021.08.18. 11:49:12

Igazabol most erdemes ingatlant venni Afganisztanban, olcsok pl. a nagykovetsegi villak

morph on deer 2021.08.18. 12:02:37

Szóval “nem így” kellett volna kivonulni?
Hanem hogyan?

Ha kicsit gondolkodsz, akkor rájössz, hogy vagy egyszerre otthagyják az egészet, vagy pedig feláldoznak egy csomó amerikait, ha lassacskán és fokozatosan teszik, - fegyveres konfliktusban ugyanis vajmi ritkán várja ki az ellenoldal, hogy az utolsók is békében elhagyják a helyszínt, majd valamikor.

A probléma igazából az, hogy mit is kerestek ott egyáltalán.
Tudjuk: Bin Ladent, mert Bush nem értette meg, hogy ott nem adnak ki “vendéget”, azt meg nem hitte el Putyinnak, hogy Afganisztánban ők sem fognak győzni, mert ott nem lehet…
Így aztán megmutatta, hogy …. tényleg nem.

Az már csak az én véleményem, hogy olyan néptől értelmetlen elvárni, hogy harcoljon a demokráciáért, amelynek egyáltalán a demokrácia koncepciója sincs a tudatában. Hogyan és miért is hiányozhatna az nekik akkor?

De ne menjünk olyan messze, hiszen a magyarok döntő többsége s mai napig nincs tisztában vele, hogy mi is a demokrácia valójában!
“A többség dönt, a többség parancsol, mindent megtehet, stb.” - mondják, meglehetősen pontosan meghatározva a bolsevizmus fogalmát. Hát nem könnyű.

birkamenet 2021.08.18. 12:10:23

@Rodney_2:

Trump elkúrta amikor megkötetötte az egyezényt a kivonulásról. Tény.

Biden elkúrta, amikor nem hajtotta végre a nemzetközi suerzödéses kötelezettségét? Hogy van ez?

Sir Gombóc 2021.08.18. 12:13:10

@Örömhernyó: Afganisztánt nem a brittek hozták létre. Napok óta írod a féligazságokat, ferdítéseket ebben a témában. Nem ártana utánanézned.

birkamenet 2021.08.18. 12:17:37

@kárárámaispj: "Vajon mekkora lett volna Rákosi támogatottsága 70ben, ha esetleg vissza próbál jönni? "

És képzeld el, visszajött 2010-ben és kétharmaddal támogatják már 3-adjára!

Igaz, a bebörtönzések és a koncepciós perek terén egy kicsit vissza kell fognia magát, mert a mocskos libsi előző kormányoktól beöröklte az EU tagságot, de ami ezen keretek közt belefér a büdös kommunista hatalmába, azt mind meg is teszi.

És pesze a birkái egységesen követik őt az Imprilizmus (gy-k. EU) elleni harcban és legyőzésében!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.08.18. 12:20:48

@p.a:

Miért kellene bárhová is költöznöm? Ma a keresztény hgarcosok helye itt van, a szivárványfronton. Küzdönk a libbentak, a pedók, a ferencista eretnekség, az EU, a NATO, a szivárványtolerancia és a perverzmásság ellen.

Sir Gombóc 2021.08.18. 12:20:59

@konrada: elsőre valóban úgy tűnik, hogy az olvtárs ismeri Afganisztán történelmét, társadalmi fejlődését. Aztán ha elkezdesz utána olvasni, kiderül, hogy keveset tud és azt sem mindig jól.

birkamenet 2021.08.18. 12:26:47

@kárárámaispj: "HA valós társadalmi igény van valamire - akkor azt a társadalom majd megoldja."

Ja persze, ennek cáfolatára a legelrettentőbb példa a magyar nép. 1100 éve nem tudja megoldani, hogy ne legyaen rajta senki kizsákmanyoló uraság, de nem tudja. Pedig állandóan ezen sóhajtozik.

Mert a megoldáshoz egyrészt hülye. Másrészt "Ne szólj szám, nem fáj fejem." és frusztráltan meghunyászkik.
Ezért szerkezetileg a NER alattvaló ugyanabban a struktúrában él, mint egy tálib alattvaló. Annyi különbséggel, hogy Afganisztánban a rendszer elleni lázadókat azért kivégzik, ezért nem nehéz arrafele betörni egy egész népet.

kárárámaispj 2021.08.18. 12:29:18

@birkamenet: Hülye vagy mint a seggem matyi. Normál esetben leszarom amit írsz, de mesélj úgy nagy általánosságban mi az amit akárki is rákényszerített a magyar népre - amit nem akart és nem fért bele a kultúrájába? Az orosz nyelv tanulása egy ilyen példa. Senki nem akarta, és mindenki le is szarta.

birkamenet 2021.08.18. 12:30:07

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Ma a keresztény hgarcosok helye itt van"

Aztán mióta hívnak titeket, Putyin fizetett internetes dezinformációs trolljait "keresztény harcosnak"?

Templomba is csak azért jársz, hogy a perselypénzt ellopjad.
Különben éhen halnal Putyin kopejkáiból.

kárárámaispj 2021.08.18. 12:32:52

@morph on deer:
"Szóval “nem így” kellett volna kivonulni?
Hanem hogyan?"
Esetleg nem a követség tetején kimenekíteni a dolgozóikat?
Esetleg nem tömegnyomornak lenni a kifutópályákon?
Esetleg nem hátrahagyni technikákat?

birkamenet 2021.08.18. 12:33:21

@kárárámaispj:

Fütyiszmatyi, az imádott komcsi diktátoraid renszereiböl (Rákositól Orbánig) lelépett millió feletti magyar migri már rég megadta a választ a VALÓSAGTAGADÓ kérdéseidre.

birkamenet 2021.08.18. 12:36:03

@kárárámaispj:

Úgy kellett volna kivonulni, hogy a repcsikre rá kellett volna írni, hogy
"Ez a járat a világ legvendégszeretöbb országába, Orbanisztánba megy!"

Egy darab afgán nem kapaszkodott volna fel a gépekre, de még a reptérröl is elrohantak volna jó messzire.

citrix 2021.08.18. 12:50:43

dr. Sahraa Karimi kijutott Kabulból és biztonságban van. A Szlovák Film és Tévéakadémia, a szlovák követség az ukrán kormány és a török kormány fogott össze, együttes erővel kimentették őt is, tizenegy társát is.
Megkövetem magamat, vannak EMBEREK, amik nem a mikrofonállványnak nyilatkozva szajkózzák a kormánypropagandát hanem érdemben cselekednek, életeket mentenek. Ne felejtsük el, Magyarországon magyar emberek mentettek lengyeleket, zsidókat a biztos halál elől, ugyanakkor magyar emberek (csendőrök, katonák, nyilasok) aktívan közreműködtek a gyilkosságokban, kínzásokban. Nem volt ám ez olyan régen, így nézzük a mostani eseményeket.

Etniez 2021.08.18. 12:52:28

Nem szúrta el. Ha 20 év utána ezt történt, akkor mi lett volna 40 után?

Ne feledd, nálunk is voltak szovjet katonák 40 évig, azok sem jártak nagyobb szerencsével.
Már régen ki kellett volna vonulni, közvetlenül az Al-kaida megsemmisítése után.

Etniez 2021.08.18. 12:54:06

@ulpius66: ha nem Biden, hanem Trump vonult volna ki, itt maszturbálnál reggelig.

Nevetséges vagy.

Örömhernyó 2021.08.18. 13:03:24

@citrix: Az afgánok 99%-a a saria szerint akar élni és berendezni az országot. Ez a felmérés eredménye, amit a Pew Research végzett.

Teljesen felesleges a pánikolás, a tálibok eleve úgy kerültek vissza a hatalomba most, hogy megegyeztek az amerikaiakkal. Csak kicsit gyorsabban jött az átmenet, mert a megszállókat kiszolgáló bábkormány elmenekült. Így a tálibok egy puskalövés nélkül vonultak be Kabulba.
Ahol amúgy nincsenek attrocitások, az egyedüli hiszti a reptéren van, ahol tálibok nincsenek, nem is akarnak oda bemenni, engedik, hogy a gépek elvigyék, akit akarnak, a nyugatiak csinálják a jeleneteket, repülőgépek oldalára kapaszkodnak a csatlósaik, aztán ezekkel a képekkel haknizzák körbe a médiát. Erről a talibán most tényleg nem tehet.
A talibán megbeszélte az amerikaiakkal, hogy maradhat a követségük is. Amnesztiát adnak a bábkormány tisztviselőknek, nincsenek atrocitások.

Az afgán nép győzött a megszállók által a nyakukra ültetett bábkormány ellen. Harc nélkül!

A most lezuhanó, hisztibe belehaló embereket nem a tálibok ölik meg, hanem az amerikaiak által keltett tömeghisztéria.

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2021.08.18. 13:04:38

@Etniez: Nem baj, hogy nem olvastad el, csak akkor ne tiltakozz ilyen határozottan, ha kérhetem. Senki nem beszélt sem még 20 évről sem arról, hogy még maradni kellett volna.

Örömhernyó 2021.08.18. 13:05:19

@Etniez: Így van, Afganisztánban sose volt esély arra, hogy egy nyugati mintájú államot csináljanak. Nincs afgán nemzet, klánok vannak. Az afgán emberek 99%-a a saria alapján akar élni.

A bábkormány egyedül Kabulban rendelkezett valami befolyással, mindenhol máshol a helyi klánok vagy a talibán szervezte eddig is az életet.

konrada 2021.08.18. 13:24:24

@kárárámaispj: Nézd, én elfogadom a néplelket, de csakis humanista alapon.
Szóval azt megértem, ha egy többségi társadalom a nekik nem tetsző devianciát nem fogadja örömmel, és nem tapsikol hozzá, ha az önkifejezni akarja magát.
DE! ettől még nem vehetik el a szabadságát, életét, testi épségét azért, mert nekik nem tetszik.
Hogy értsd: én is elég sekélyes lélek vagyok - mint a magyar lakosság túlnyomó többsége -, így nem vagyok elragadtatva attól, ha egy homi fenekében tollal vonul fel az Andrássyn, de kiállok ezen jogáért, mert ez az ő önkifejezése, mellyel legfeljebb a jó ízlésnek okoz kárt, és a maga reputációjának, de semmi olyant nem tesz, ami miatt életét, szabadságát, testi épségét kéne elvenni.
...és ugyanezt gondolom azokról is, akik valamiféle szélsőség akar korlátozni, legyen az afgán nő, vagy svéd.

...de persze pragmatikus is vagyok: ha az afgánoknak így jó, akkor a saját kis határaikon belül tegyék: saját anyjukat, lányukat, nővéreiket korlátozzák így be, azaz családon belül marad.
Csak ne akarják átvinni a határaikon, és ne támogassák azokat, akik ezt máshová is ki akarja terjeszteni. Szóval Oszamáért megérdemelték a pofont, és ha ilyen agyament tömeggyilkosokat akarnak rejtegetni, bázist adni, ráengedni a világra, azért megérdemlik, hogy visszabombázzák őket abba a korba, amelyben szellemileg vannak.
...de abban egyetértünk, kár keresztes-humanitárius háborút indítani-folytatni azért, hogy megvédjük őket önmaguktól.

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2021.08.18. 13:25:35

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Azért kellene költöznöd, mert azt írtad, ott most jobb lesz, mint itt. Gondoltam, nem vagy önmagad ellensége.

De ha tényleg ilyen mártírosdit akarsz, azaz feláldozod magad "harcosként", ezek után nem szívesen lát itt az magyar emberek 99,99%-a, mert ez a többség nem akar olyan harcot, amivel kivívható, hogy a jelenlegi rendszer helyett egy afgán típusú rendszer legyen. Szerintem ezt te érted.

Az meg csak a személyes véleményem, hogy nem jó, hogy kisajátítasz olyan szókapcsolatokat, mint a "keresztény harcos".

citrix 2021.08.18. 13:29:28

@Örömhernyó: Az afgánok 99%-a a saria szerint akar élni és berendezni az országot
Hogyne, legalább annyira mint a magyar emberek 1945 után kommunizmusban akartak élni és alkotni... Akkoriban ez volt a felmérések eredménye. Valahogy nem szeretnék ma afgán lenni és csodálattal nézni a gépfegyveres tálibokat akik végre elhozzák a saria törvényeit és az iszlám igazságát. Nem lenne őszinte a mosolyom.

konrada 2021.08.18. 13:48:01

@citrix: ...szóval tudásban, ismeretben, tapasztalatban, rokoni felmenőkben, infrastrukturális háttében egy afgán kecskepásztor szintjén vagy?
...hát te tudod!;)))

bontottcsirke 2021.08.18. 14:15:28

@citrix: pontosan igazad van. Utak, képzés infrastruktúra, de inkább jöjjön vissza a kecskepásztor világ. Ajándékba 14 éves korban egy kalasnyikov, lányok szüljenek 12 évesen. Ez kell nekik ezt választották. Egy puskalövés nélkül átadták a területeket. Ne is jöjjenek ide kuncsorogni. még pár napig kötelességből lőttek volna valami homokbuckát, hogy a világ morogva azt mondj valamit azért csináltak, de semmi.

birkamenet 2021.08.18. 14:25:04

@Örömhernyó: " a nyugatiak csinálják a jeleneteket, repülőgépek oldalára kapaszkodnak a csatlósaik,"

Odaadnád az összes megtakarított pénzedet annak az afgán csatlósnak, amelyik leadja a drótot a nyugati tartóstisztjének, hogy fél óra múlva terrorista robbantás lesz abban az európai étteremben, ahova te negyedóra múlva érkezel meg az egész estére foglalt asztalodhoz?

birkamenet 2021.08.18. 14:28:33

@konrada: "szóval tudásban, ismeretben, tapasztalatban, rokoni felmenőkben, infrastrukturális háttében egy afgán kecskepásztor szintjén vagy?"

bírom amikor a hírhedt funkcionális analfabéta fidernyák azt hiszi a pöttöm kis agyával, hogy most aztán jól megfogta az ellenséget.
Hát ennyi észlény vagy te, hogy eközben meg magadnak meg bevállallod, hogy te is a az afgán kecskepásztor szintjén vagy.

konrada 2021.08.18. 14:43:43

@birkamenet: ...de a script már nem működik, szóval marad csak az erőlködés neked...

birkamenet 2021.08.18. 14:47:27

@konrada:

De hogy legyen egy jó napod, itt egy hiteles tanulmány:

A Pew Research alapján az afgánok 99%-a kecskepásztor. Az afgánaok 99%-a sátrakban lakik és 99%-uk legmagasabb iskolai végzettsége a kecskepásztori OKJ.

Az afgán gazdaság 99%-ban a kecskepásztorkodás szektorból áll, 1% pedig a sátorkészités szektorból. Az afán GDP tehát nincs kitéve a nemzetközi konjunktúrának, mert 99%-ban a hazai termelésre támaszkodik.

Az afgán pénz a Kecske, annak a váltója meg a Kiskecske. A Kecske árfolyama a forinthoz között, a talibán kecske alapú és a magyar birka alapú társadalom (gy.k: állat - állat) 99%-os egyezősége alapján.

Az afgán társadalom 99%-a dolgozik másodállásban, mint talibán harcos. A maradék 1% öngyilkos merénylő. Miután ez az 1%-os réteg elintézte a munkáját, az afgán demográfiai mutató a legtöbbször népességcsökkenést mutat.

Az afgánok 99%-a támogatja a tálib rendszert és harcait, de az önmagukkal ellen folytatott harc végén a támogatók száma meredeken csökkenni szokott sok-sok millióval az áldozatok és elmenükeltek következtében. Viszont az afgán társadalom ezekután is 99%-ban támogatja a talibán rendszert. Mert ez a legkisebb rossz.

Afganisztánban tehát még a magyar kétharmadnál is stabilabb rendszer van. Egy illiberális mintaország orbán Viktátor NER-jének.

Örömhernyó 2021.08.18. 15:05:05

@citrix: Nem tudom eddig hol éltél és honnan tájékozódtál, de az a nagy helyzet, hogy Afganisztánban eddig is a saria volt a jog alapja. Igen, az amerikaiak által tamogatott bábkormány se nyugati mintájú jogrendet teremtett, hanem saria alapján hozott jogszabályokat. A családjog és a büntetőjog is saria alapú volt eddig is. Tilos volt a keresztények médiában szereplése, a próféta és az iszlám megsértése stb. Ezt nem a tálibok találták ki, ezt a nyugati támogatású afgan kormány is így csinálta. Ez kb. emberemlékezet óta így van Afganisztánban.

Az afgánok emberemlékezet óta iszlám jog alapján élnek.

A felmérést amúgy a Pew Research csinálta 2010-es években, nem a tálibok!

Mondjuk nem meglepő, hogy egy mohamedán országban az emberek az ott évszázadok óta alkalmazott sariát tekintik alapnak.

Tunéziában például az emberek 56%-a szerint kellene sariát bevezetni. Malajziában kb 86% támogatja ezt. Pakisztánban 84%, Egyiptomban 74%.
Ez azért nem meglepő, az iszlámnak szerves része az iszlám vallásjog.

@birkamenet: Nem értem a kérdést. Spicliket minden megszálló hatalom használt. És? Az afgán hadsereg láthatólag csak addig állt a bábkormány mellett, amíg az amerikaiak vívták a harcokat helyettük. Az afgán katona és rendőr csak azért vette fel az egyenruhát, mert stabil fizetésre számított abban a csóró országban. Most, hogy az amerikaiak kivonultak, a nép felkelt ellenük, levetik az egyenruhát, mert valójában nem meggyőződésből szolgáltak, csak átmenetileg kellett nekik egy fizető állás. Valójában maguk az afgán katonák se ellenzik az iszlám jogot, a sariát, hisz az ország büntetőjoga, családjoga eddig is a saria volt.

Almandin 2021.08.18. 15:07:51

@Örömhernyó: Szerintem a tálibok most azért tesznek engedményeket, hogy ne támadja meg őket a Nyugat azonnal. Pár évig valószínűleg engedékenyebbek lesznek, utána visszatérnek a régi üzemmódba. Direkt meg akarják téveszteni a világot, de a többi afgánt is, hogy ne menjenek el. Pár év múlva fogják kinyírni azokat, akiknek most amnesztiát hirdetnek.
Mindenesetre reménytelen egy hely az az Afganisztán. Sose lesz ott demokrácia. Hagyni kellene őket, csak a pénzt öntöttük beléjük feleslegesen.

Örömhernyó 2021.08.18. 15:13:02

@citrix: Pubika, a kommunizmus nem volt a magyar nép hagyományainak szerves része. Ellenben Afganisztánban eddig is a saria volt a jog alapja! Igen, a bábkormány bíróságai is saria alapján ítélkeztek. Afganisztánban, Pakisztánban, Iránban, Irakban (az amerikaiak által támogatott ottani bábkormány), Jemenben, Szudánban is saria jog van érvényben.
Jobbat is tudok: Amerika nagy barátjánál, Szaúd-Arábiában is saria jog van!

Az a baj, hogy nem tudod mit beszélsz. Az iszlám országokban általában a saria jogot legalábbis családjogi területen bevett jognak tartják. Pár kivétel van, Törörország és egyéb világiasabb államok. De mondjuk a szekuláris joggal dolgozó Tunéziában is az emberek többsége inkább saria jogot vezetne be...

Még egyszer: Afganisztánban NEM a tálibok vezették be a sariát. Hanem mindig is az volt a jog alapja!

Az amerikaiak legnagyobb barátja, szövetségese, Szaúd-Arábia bíróságain is saria jog alapján megy az ítélkezés. Kezdj ajvékolni a szegény szaudiakért.

konrada 2021.08.18. 15:19:01

@p.a: Birkamenet Brendel Matyi harci nickje.
Őt meg - ha be kell mutatni - nos akkor irigyellek!;))

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2021.08.18. 15:20:44

@konrada: Ez világos, csak azt írtad, hogy nem működik.

birkamenet 2021.08.18. 15:46:25

@konrada:

Az elmeorvos már rég lemondott rólad. Az fidernyák agyváltó mütéted után a súlyos személyiség zavaros és paranoiás elmebajaidat azóta rendre itt hordod ki.

Mondd már meg Ész Lajos, lehet hogy a Soros is Matyi? Vagy fordítva: Matyi a Soros?

Örömhernyó 2021.08.18. 15:47:02

@Sir Gombóc: Afganisztán koncepciója egy brit gyarmati koncepció. Előtte is voltak ott perzsa, mughal birodalmak meg helyi királyságok, harcoltak a területért törzsek, kultúrák, de olyan, hogy Afganisztán, nem volt.

birkamenet 2021.08.18. 15:48:48

@Örömhernyó: "Pubika, a kommunizmus nem volt a magyar nép hagyományainak szerves része."

Még ma is az. Ha 10%-kal több fizetést és 0% inflációt ígérnék a népnek a következö 30 évre egy egyszemélyi diktáror alatt, akkor bevállalnák a rendszert azonnal. Illetve megint.

Fikalnyik Eugén 2021.08.18. 17:03:44

@Örömhernyó:
"Már női riportereknek is nyilatkoznak:"

Azért a szeptemberi zumba-fitnesz tanfolyamok nem biztos, hogy meg lesznek tartva ;)

Rodney_2 2021.08.18. 17:17:02

@birkamenet: Hülye vagy te mindenhez :)))

Rodney_2 2021.08.18. 17:41:17

@birkamenet: "Odaadnád az összes megtakarított pénzedet annak az afgán csatlósnak, amelyik leadja a drótot a nyugati tartóstisztjének, hogy fél óra múlva terrorista robbantás lesz abban az európai étteremben, ahova te negyedóra múlva érkezel meg az egész estére foglalt asztalodhoz?"
Ezért nem kell majomembereket beengedni Európába :)))
Mellesleg az iraki emigráció is leadta a drótot az USA-nak, hogy Szaddamnak vegyi fegyverei vannak, aztán nem voltak... Azóta is várják Hágába/Nürnbergbe a sok nyugati háborús bűnös politikust.
Nyilván az úgy van, hogy a talibánok Kabulban majd eldöntik, hogy melyik lindaui éttermet fogják felrobbantani és mikor aztán ezt elmondják a korábban nyugatiakkal kollaborált (és ezért már kivégzett) afgánoknak azok rohannak jelenteni a nyugati tartótisztjeiknek.
Te tényleg szellemi fogyatékos vagy...
És ne keverd a "tartóstisztet" a tartóstejjel :)))

kárárámaispj 2021.08.18. 18:02:36

@citrix:" legalább annyira mint a magyar emberek 1945 után kommunizmusban akartak élni és alkotni..."
Szerinted mégis mit akartak? Pont vége lett a világháborúnak, lehet, hogy a nép nagy részének tele volt a töke a kormányzósággal, királysággal meg mindennel. Miért ne lett volna táptalaja egy olyan ideológiának, hogy munkások meg lesznek becsülve, mindenki dolgozhat, igazságos egyenlő rendszer lesz?
Ha jól számolom akkor kb. 7 év alatt tele is lett a fasza mindenkinek a működésben lévő szocializmussal.

kárárámaispj 2021.08.18. 18:22:35

@konrada: "így nem vagyok elragadtatva attól, ha egy homi fenekében tollal vonul fel az Andrássyn, de kiállok ezen jogáért, mert ez az ő önkifejezése, mellyel legfeljebb a jó ízlésnek okoz kárt, és a maga reputációjának, de semmi olyant nem tesz, ami miatt életét, szabadságát, testi épségét kéne elvenni."
Ez így azért nagyon nagyon le van egyszerűsítve. Mikortól van az, hogy igenis okoz kárt? Az Andrássyn nem, de mondjuk az iskolaudvaron igen? Körmenetben húsvétkor?
Egyébként nincs igazad, minden társadalomnak vannak előírásai mondjuk öltözködésre, viselkedésre, alkoholfogyasztásra, mindenre.
Egyes helyeken lazábbak, máshol szigorúbbak, de vannak. Az egy más kérdés, hogy magadtól nem jut eszedbe egy zoknival a pöcsödön kimenni emberek közé, de ha megpróbálod akkor megbüntet a rendőr is, de szerintem meg is vernek rövid időn belül.

igazi hős 2021.08.18. 18:42:31

Nem tudom mi az elcseszés ebben. Egy ellenfél megerősödése sok fegyver eladását jelenti, főleg amerikai fegyverét. Ami a tálibokhoz került, az már ki volt fizetve, amit a tálibok ellen fognak megvenni, azt hamarosan kifizetik. A kivonulást nem Trump találta ki és Bidennek is az volt a dolga, hogy helyeseljen.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.08.18. 19:04:58

Szépen lassan kiderült hogy az az országot nem lehet békés gyarmattá tenni, hogy megszerezzék az ásványi kincseit. Az afgánok sem lesznek szorgos munkaerők. Szóval a befektetés nem sikerült, hát felszámolják.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.08.18. 19:17:45

Biden nem szúrt el semmit. Trump kivonulási tervét hajtotta végre, aminek nagy társadalmi támogatása volt. Az USA népe unja hogy a világ csendőrét játsszák. Majd most környező országok kínlódhatnak a tálibokkal.

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2021.08.18. 19:18:49

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: A kivonulás technikai lebonyolítását szúrta el. Erről szól a bejegyzés.

kárárámaispj 2021.08.18. 19:34:09

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
"Biden nem szúrt el semmit. Trump kivonulási tervét hajtotta végre,"
Biztos az volt a terv, hogy amíg a tálibok dodzsemeznek, addig a reptéren káosz uralkodik és a követségi dolgozókat a tetőn keresztül menekítik ki? A felszerelést meg egye a rosseb?
Ha az a terv, hogy szedek egy kis almát, akkor elég szar kivitelezése, ha eltörik alattam az ág, és leesek a fáról, nem? Annak ellenére, hogy én is, meg az alma is a földre kerül a végén.

Rodney_2 2021.08.18. 20:43:42

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"Szépen lassan kiderült hogy az az országot nem lehet békés gyarmattá tenni, hogy megszerezzék az ásványi kincseit. Az afgánok sem lesznek szorgos munkaerők. Szóval a befektetés nem sikerült, hát felszámolják."

Ezek éleseszű emberek :) Már a Brit Birodalomnak se sikerült és a szovjetek is belebuktak pedig nem sokat szaroztak az emberi jogokkal. De majd mi usákok megmutatjuk...
Lássuk mire megy Kína az ő sajátos stratégiájával... Mindíg az aktuális "Great Power" próbálkozik, miután az előző elbukott.

Rodney_2 2021.08.18. 20:48:54

@Fikalnyik Eugén: Az evakuálásra siető repülőkön odafele el kellett volna szállítani a Soros NGOk jogvédőit, ott nagyobb szükség van rájuk mint Európában. Aztán ott majd magyarázhatják a táliboknak a női kvótákat és a buziházasság fontosságát...

kárárámaispj 2021.08.18. 22:36:24

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Ja, Biden tényleg semmit nem szúrt el. Minden a tervek szerint.
Teljes kudarccal végződött az evakuálás, üres repülőgép szállt fel Kabulból
index.hu/kulfold/2021/08/18/kabul-afganisztan-evakualas-hollandia/

morph on deer 2021.08.18. 22:46:08

@Etniez:
“ Már régen ki kellett volna vonulni, közvetlenül az Al-kaida megsemmisítése után.”

Pontosan.
Az ezután következő történések leginkább az üzletről szóltak, úgy mint fegyver- és egyéb hadianyaggyártók, az “újjáépítés” nevű pénzszivattyú üzemeltetése, az ilyen-olyan magánhadseregek “biztonságtechnikai szakértő” néven - lásd a 26 magyar - foglalkoztatása, stb.
Magyarul az összes dögevő - scavenger- odatódult, Uncle Sam, meg a NATO fizette.
Vagyis a szokásos, business as usual.

kárárámaispj 2021.08.18. 22:46:16

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu
2021.08.18. 19:04:58
" Az afgánok sem lesznek szorgos munkaerők. "

Akkor tehát te is beállsz a patásorbán mögé? Hogy lehetsz ilyen rasszista?
"Az EP elnöke azt akarja, hogy az afgán menekülteket egyenlően osszák el az EU-tagországok között"
Elosztási kvóta kell. Azt még sose próbálta az unió, egész biztosan zökkenőmentesen fog működni.

morph on deer 2021.08.18. 23:08:09

@kárárámaispj:
“ Esetleg nem a követség tetején kimenekíteni a dolgozóikat?
Esetleg nem tömegnyomornak lenni a kifutópályákon?
Esetleg nem hátrahagyni technikákat?”

Attól tartok, nem vagy egészen képben, or else.

Mi a búbánat a problémád azzal, hogy a háztetőn van a helipad egy városban?
Messze biztonságosabb, mint egy kétes biztonsági helyzetű városban, kétséges közlekedési viszonyok között lényegében védhetetlen gépkocsi-konvojokkal szállítani erősen védendő személyeket, vagy bárkit, ha már ott tartunk! Gondold végig!

A tömegnyomort közvetlenül NEM a kivonulás okozta, hanem a tálib előretörés, ami gyorsabban történt meg, mint amire akár a helyiek is számítottak.
Ráadásul az egyetlen racionális menekülési útvonal a légi, mivel arra semmiféle garancia nincs, hogy valaki egyéb közlekedési eszközzel akár pár kilométert is képes lenne sértetlenül megúszni: ott háború zajlik!
Így aztán boldog-boldogtalan a repülőtérre igyekezett, holott a többségnek fogalma sem volt a repülőgépen való utazásról, még ha látott is repülőgépet, - lásd a kívülre felkapaszkodott szerencsétleneket, akik gondolom a helyi buszon is a tetőn szoktak utazni…

Azt azért nehezen hiszem, hogy a hátrahagyott technikáért is Biden a felelős, de bevallom, nem ismerem pontosan az evakuációs protokollt, szóval lehet, hogy neked van igazad.
Hacsak úgy nem.

kárárámaispj 2021.08.19. 00:56:40

@morph on deer: Még jó, hogy te képben vagy. :D
Bár minden létező média arról szól, hogy katasztrofálisan ciki ez Amerikára nézve, hogy második Saigont csináltak, hogy az egész világ rajtuk röhög, te teljesen normálisnak gondolod, hogy egy követség teljes személyzetét helikopterekkel evakuáljanak.
Nyilván az a legkényelmesebb, a legjobban használható.

Mennyire kell ehhez idiótának lenni?

konrada 2021.08.19. 07:51:10

@kárárámaispj: Lehet hogy megvernének érte az utcán a többi járókelő, lehet megbüntet a rendőr, de az is lehet, hogy a vigyorgóba zárnak...
De az nem lehet, hogy állami bíróság nyilvános megkövezésre ítél, vagy hogy az utcán megverő önbíráskodót felmentik.
...szóval maradjunk annál a változatnál, hogy elfogadhatatlan, de mint mondani szokták: "otthon négy fal között, ha nekik így esik jól". Ezért ha az afgánoknak jó ez így, határaikon belül tegyék, de ettől még nem lehet velük egyetérteni, se megértően elfogadni.

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.08.19. 08:40:34

@p.a: mert a kivonulást nyilván Biden tervezte...nem a CIA, a Pentagon...

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2021.08.19. 08:43:29

@Igazamvanvagyigazamvan?: Ja te úgy értetted az írást, hogy Biden mindeki nélkül magánakciózott? Nem így kell érteni. Itt Biden=USA. Ahogy pl Brüsszel=EU egyes beszélgetésekben.

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.08.19. 09:05:11

@p.a: a cikk szólhatott volna arról, hogy mi lehet az oka ennek a kapkodásnak. Valószínűtlen, hogy egy reggel Biden felébredt, kiadta a parancsot a kivonulásra, és 9.00-kor felszálltak az amerikai csapatszállítók Afganisztánban. Természetesen , erre a szövetséges haderők is azonnal hazatértek, majd visszamentek kimenekíteni a kirendeltségek dolgozóit.
Nem, nem csak az amerikaiak.
Mi lehet mögötte? Megegyezés a talibánnal, ami nem számolt a néphisztériával? Kína nem menekíti külképviseletét például.
Avagy a rossz helyzetértékelés, ami figyelmen kívül hagyta, hogy a fizetett afgán hadsereg nem fog harcolni a talibán ellen, mert nincs miért?
Avagy ez eleve egy színjáték?

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.08.19. 09:09:39

@kárárámaispj: kereszténység, Habsburg uralom, Mátyás fekete serege, nomeg úgy általában a háborúk, kommunizmus, illiberalizmus. Pár példa, amit nem akart a magyar nép.

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.08.19. 09:14:23

@Örömhernyó: nagy igazság! Ahogy keresztyén a jezuita és a luteránus is. És tényleg, semmi különbség nincs köztük, ugyanazon isteni törvényeket követik, és sose volt, hogy megöltek volna egy reformátust a hite miatt...
A huszitákat is azért irtották, mert el akarták foglalni Huszt várát és kikiáltani Husztiát.

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.08.19. 09:16:30

@p.a: értem. Tehát, ha Trump eldöntötte a kivonulást Afganisztánból, amit el is kezdtek, az tulajdonképp az USA kivonulása, tehát Biden ...

Örömhernyó 2021.08.19. 14:41:49

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: A környező országok nagyon jól elvannak Afganisztánnal a szomszédban. Irán mindig tud toborozni a dari nyelvű hazarák közül a kis háborúihoz ágyútöltelékeket, Pakisztán kifejezetten jóban van a pashto tálibokkal, elvégre a pakisztáni titkosszolgálat támogatja őket. Kína befektet majd a lítiumbányászatba.
Megszűnnek az amerikai terrorbombázások, lehet esküvőket tartani, aratni, gyerekek játszhatnak a szabadban, mert nem fogja őket legéppuskázni valami Ohio-ból jött lowlife senkiházi, nem bombázzák le őket amerikai vadászgépek
Valójában szerintem jobb lesz az élet. Ugyanúgy a saría lesz a jog, mint a most megbukott kormány alatt.

Az igazi vesztesek az amerikai adófizetők, akiknek ez a 20 éves buli 6,5 csilliárd dollárjába került.

kárárámaispj 2021.08.19. 14:49:10

@Igazamvanvagyigazamvan?:
Ez mind marhaság, amit írtál, és nem a kérdésre válaszolt.
A kérdés az volt, hogy olyat mondj, amit akárki is rákényszerített a magyar népre - amit nem akart és nem fért bele a kultúrájába.
"kereszténység,"
Alapvetően miért ne akarta volna? Csak szép és jó, mindenki szeret mindenkit, halálod után mennyország. A másik dolog, hogy nem kényszerítette rá senki, mintha a saját királya hozta volna be. Sőt, mintha Koppány is felvette volna a kereszténységet.

"Habsburg uralom, Mátyás fekete serege, nomeg úgy általában a háborúk,"
A habsburg uralom mégis mi újat kényszerített a népre? Pont ugyanúgy öltözött, énekelt, adózott és élt mint előtte. Meg utána.

"kommunizmus, illiberalizmus."
Az illiberalizmusnak - hála a liberáltak túlkapásainak- naponta nő a támogatottsága, speciel pont a liberális oldal akar olyanokat rákényszeríteni a társadalomra, amitől a nagy többség bele kifordul.

Ha a kérdést sem érted, akkor ne válaszolj.

Örömhernyó 2021.08.19. 14:58:40

@morph on deer: az a helyzet, hogy ott most már semmilyen háború nincs
A talibok nem lőnek a repülőkre, hagyjak, hogy menjen, aki akar, ez a megállapodás része. Sőt, az amerikaiak kérték a tálibokat, hogy segítsenek szervezni a kimenekítést, mert valójában a hisztérikusan a repülőtérre betörő afgán civilek okozzák a fennakadást.

@Fikalnyik Eugén: Megsúgom, hogy eddig is a saría volt érvényben, tehát ami a nyugati médiában demokratikus afgán kormánynak volt nevezve, az eddig se egy szélsőliberális nyugati kormányhoz hasonlított. A próféta és az iszlám megsértése eddig is durva büntetést vont maga után, ezt se.a tálibok találták ki. A lányok járhattak iskolába Kabulban, ha volt a családnak pénze rá. Vidéken ugyanúgy semmi nem működött.

Örömhernyó 2021.08.19. 15:05:24

@Almandin: "Szerintem a tálibok most azért tesznek engedményeket, hogy ne támadja meg őket a Nyugat azonnal"

A nyugat most semmiképp nem támadna, mert nemrég egyeztek meg a hatalomátadasról, minden annak megfelelően történik. Kivéve az, hogy ilyen gyorsan bukott a bábkormány és a hadsereg átállt a talibán oldalára.

Eddig volt 60ezer talibán harcos, most hozzájuk csatlakozott 300ezer afgán katona, lett 360ezer talibán új, amerikai felszereléssel.

A nyugat semmiképp nem fog most oda visszamenni harcolni. Ha bármilyen nyomásgyakorlást akarnak csinálni, arra ott vannak az amerikai drónok. De jelenleg az amerikaiak se akarnak az afgánokon egy újabbat ütni. Belátták, hogy vesztettek, a talibán addig tartja magát a hatalomátadás menetrendjéhez, csak sajnos a bábkormány gyors összeomlása kaotikus állapotokat eredményezett.

Örömhernyó 2021.08.19. 15:10:46

@kárárámaispj: A Habsburgok adóztatása, a zsoldosok részéről lakosságot ért erőszak, zaklatás miatt törtek ki felkelések, szabadságharcok. A Habsburgok alatt még durvábban el lett nyomva a magyar nép.

A kereszténységet tűzzel vassal terjesztették a német lovagok, papok. Nem csak Magyarországon, hanem Litvániában, szerte a Baltikumban, Lengyelországban is. Durván irtották a nemkeresztényeket, a litvánok erre máig emlékeznek. A kereszténység pont olyan erőszakosan terjeszkedett Európában, mint az iszlám Észak-Afrikában és Közép-Ázsiában.

kárárámaispj 2021.08.19. 15:22:07

@konrada:
"De az nem lehet, hogy állami bíróság nyilvános megkövezésre ítél"
Arra ítél ami a btk-ban van. Most ez lehet pénzbüntetés, vagy elzárás a mi jogrendünk szerint, ott meg lehet agyonkövezés.
Ott jóval kisebb eséllyel fog nekiállni valaki tollal a seggében sétálgatni.

" Ezért ha az afgánoknak jó ez így, határaikon belül tegyék, de ettől még nem lehet velük egyetérteni, se megértően elfogadni."
Hát, pedig nagyon úgy néz ki, hogy vagy elfogadod, vagy úgysem tudsz mást csinálni ellene.

kárárámaispj 2021.08.19. 15:27:59

@Örömhernyó: "A Habsburgok adóztatása, a zsoldosok részéről lakosságot ért erőszak, zaklatás miatt törtek ki felkelések, szabadságharcok. A Habsburgok alatt még durvábban el lett nyomva a magyar nép."
De nem ez a téma, érted? A Habsburg nem vezetett be és nem is tudott volna olyat bevezetni, hogy mittomén járjon mindenki rózsaszín csadorban. Vagy megtiltani a csirkehús fogyasztását.

"Durván irtották a nemkeresztényeket, a litvánok erre máig emlékeznek."
Az lehet, magyar történelmi példa is van?

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.08.20. 09:51:59

@kárárámaispj: István alatt, a kereszténysèg nem volt a magyarok vallása, azt erőszakkal tették kötelezővé. A nép nem is értette, mit hablatyol a pap. Ugyanis a liturgia latinul zajlott.
Igen, voltak kivégzések is.

A Habsburgok alatt nem a magyar volt a hivatalos nyelv. Nem, a magyarok nem akartak Itáliába menni katonának. Igen, a sorozás nem volt önkéntes.
Nem, az idegen zsoldosok ellátása nem volt önkéntes. A fosztogatásaik ellen sem volt jogorvoslat.

Nem, a kommunizmus nem volt a magyar nép elfogadott eszméje. A kommunisták csaltak, tisztogattak, gyilkoltak, megfélemlítettek a hatalomrakerülésük érdekében.

Az illiberalizmus nem a magyar nép belső igénye. Az eszméit egy kis csoport gyártja, menet közben. Látszik például abból, hogy a magyarok igénye az EU-ban maradás, avagy az Euro bevezetése...

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.08.20. 09:55:00

@kárárámaispj: ja, magyar példa: római-katolikus kontra református. Bizony, voltak itt is vallási feszültségek, gyilkosságok. Kicsit olvasgass. Mondjuk elgondolkodhatsz azon, hogy miért van a római katolikus és református kelet-nyugati felosztása?

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.08.20. 10:03:55

@kárárámaispj: ja, és talán ismerkedhetnél 1848 eszméivel is. Kezd a 12 ponttal: 1, sajtószabadság...2, felelős minisztérium...3, évenkénti országgyűlés...4,törvény előtti egyenlőség...
És így tovább...avagy gondolod, az a magyarok belső igénye volt, hogy például az osztrák földesúr döntsön a magyar jobbágy peres ügyében? Avagy, hogy a tizedet, kilencedet fizethesse, míg a földesúr nem?

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.08.20. 10:18:02

@kárárámaispj: ". Károly király által 1731-ben kiadott Carolina Resolutio c. rendelet szabályozta. Ez vármegyénként csak egy-két településen engedélyezte a protestáns gyülekezeteket, kötelezte őket a katolikus ünnepeken való részvételre, hivatalt csak akkor vállalhattak, ha hitelveikkel ellentétes esküt tettek Szűz Máriára és a szentekre stb. A III. Károlyt követő Mária Terézia uralkodása (1740-1780) idején meghatározóvá vált az ún. Regnum Marianum ideológia, mely jól jellemezte az állam egyházpolitikájának irányát"

Gondolod, az osztrák Habsburg erőszakos valláspolitikája a magyarok belső igénye?

gigabursch 2021.08.22. 11:55:07

@Igazamvanvagyigazamvan?:
Ahhhh
István előtt is keresztények voltak a magyarok. Lásd honfoglalás kori sírleletek.

István korában a rítust változtatták meg.
Szkítáról rómaira.
Ennek (vallás) politikai oka volt. Jelesül magyar érseki és püspöki karral sem Róma, sem Bizánc nem kap 'beavatkozási alapot'.
Ettől persze még próbálkoztak...

Javaslom Gellért püspök legendájának értő olvasását.

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.08.23. 12:02:27

@gigabursch: peersze. Azért kellett felvenni a vallást...
Nem, a törzsek közül a kabarok zsidó vallásúak voltak.
süti beállítások módosítása