mi nem haldoklunk

mi így élünk

mi így élünk

Karácsony levele

2021. február 20. - p.a

ipa3.jpgPénzgyűjtésre alkalmatlan, politikai üzenetnek a lehető legrosszabb.

„Hát akkor ez kész, ennyi volt. Orbán Viktor ma bejelentette a magyar önkormányzatiság kivégzését.”

December közepén ezzel kommentálta Karácsony Gergely  az iparűzési adó lefelezését előíró kormányzati intézkedést. Érthető volt az elkeseredés, de a végső megadás hangulatában kelt nyilatkozat helyett profibb, politikusabb lett volna ott, azonnal kompenzálást követelni. Másfél/két hónappal később ide is eljutottunk, de nehéz megérteni, miért nem lehetett egyből ezzel kezdeni.

Karácsony a héten levelet írt minden budapesti vállalkozásnak, kérve tőlük, hogy „ha vállalkozása szempontjából nem okoz komoly problémát a teljes összegű iparűzési adó befizetése”, akkor a csökkentési lehetőség ellenére is a teljes adót (azaz szükséges kétszeresét) fizessék meg. Hogy a főpolgármester tényleg számít-e érdemi együttműködésre a cégek részéről, azt nem tudjuk, de az akció sikertelenségét nem nehéz megjósolni. Ráadásul a kérés nagyon rossz üzenet azoknak, akik a jövőben akár budapesti, akár országos politikusként számítanak Karácsonyra. 

A főpolgármester tévesen gondolkodik, amikor azt szeretné, hogy a cégek ne profitjuk maximalizálása (és így adójuk minimalizálása) mellett döntsenek. A vállalkozásoknak az a dolga, hogy éljenek a felkínált csökkentési lehetőséggel. Így nem kerülnek versenyhátrányba a többiekkel szemben és így látják el legfőbb feladatukat (nyereségesség biztosítása). Karácsony valójában nem adófizetést, hanem adományt kér, ráadásul teljesen politikai alapon, hiszen nem konkrét projekt, hanem általában a városi költségvetés támogatását szeretné. Nem szokás és nem is szabad ilyet kérni, pláne adni. Egy-egy, nyarat nem csináló fecske kivételével nem is fog senki. Miért tennék? Ugyanakkor felmerül, hogy milyen országot és gazdaságot várhat el a cégvilág, ha Karácsony végül miniszterelnök-jelöltből miniszterelnök lesz (e sorok írója egyébként ezt rendkívül valószínűtlennek tartja, márcsak az olyan ügyek miatt is, mint az itt tárgyalt amatőr akció). 

ipa2.jpg

Sokszor elhangzott már, hogy az iparűzési adó nem jó adó, meg kellene szüntetni. Egyrészt nem a nyereséget adóztatja, hanem az árbevétel alapján kell fizetni (akkor is, ha veszteséges a cég vagy éppen ettől lesz veszteséges), másrészt igazságtalan, hiszen leginkább a szolgáltatókat terheli, a kereskedőket a legkevésbé, míg a gyártókat általában valahol a kettő között. 

Az is igaz, hogy nagyon sok önkormányzatnál ez adja a bevételek legnagyobb részét, ezért kivezetése csak akkor lehetséges, ha helyette rendelkezésre áll valamilyen alternatíva. Afelől sincs kétség, hogy Orbán Viktor nagy, kéjes mosollyal írta alá a fővárost alaposan megszorongató rendeletet és külön megdicsérte annak kiagyalóját. Valószínűleg nem Budapestet próbálta megfojtani (az ellenzéki média értelmezése szerint: bosszúból), csak a főpolgármester körül akart zűrt kavarni, hátha rávilágíthat annak alkalmatlanságára. Talán ő sem számított ilyen eredményre. 

Karácsony nehéz helyzetben van, adományt kérő leveleknél többet várnak el tőle még leghűségesebb szavazói is. Új bevételi források után kell nézni. Meg kellene azt is vizsgálni, milyen súllyal szerepel az iparűzési (vagy ahhoz hasonló) adó az olyan városok költségvetésében, mint Bécs, Milánó, Edinburgh, Tallinn vagy München. Ha a magyarhoz közelít a mérték, az jó érv lenne a kormány ellen. Ha nincs is ilyen adó (!) a vizsgált városokban, akkor ötleteket lehetne meríteni az egyébként is ritka és (mint írtuk fentebb) rossz adófajta kiváltására. 

A főváros működtetéséhez szükséges források biztosítása eleve nem egyszerű feladat, ellenszélben pedig kifejezetten nehéz. Cormac McCarthy regényének címét használva: a főpolgármesteri hivatal nem vénnek való vidék. Akárhogyis nézzük, a miniszterelnöki szék még kevésbé lenne az.

ipa4.jpg

 

ipa1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://miigyelunk.blog.hu/api/trackback/id/tr3616433460

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cicmen 2021.02.20. 12:55:37

Karácsony jó példa, hogy miért kell nekünk Viktor, mire képesek, mire fókuszálnak a libernyákok, ha hatalom van a kezükben! Elfelejtkeznek egyből az ígéreteikről, arról, hogy a működtetés, a fejlesztés a feladatuk, úgy viselkednek, mintha még mindig kampány lenne és mindenféle felelősség és tett nélkül csak a szövegelés lenne a dolguk!
Gerike bohóckodik, töketlenkedik, siránkozik, elképzelése nincs semmiről, állandóan a kormánnyal foglalkozik, mindig mindennel kapcsolatban csak a pénzről pofázik és egyfolytában tarhál! Intézkedései pótcselekvések, messziről látszik, hogy Gyurcsány rángatja a háttérből!
Ez a harca Viktorral érdekes, mert ugyan eleve borítékolva volt, hogy ellenzéki főpolgármesterként nem lesz felhőtlen a kapcsolatuk, de amikor azonnal projektek leállításával, meg mindenhol keresztbetevéssel indított, akkor hogy a tökömbe akarja előadni a meglepettet, hogy Orbán szívatja?
A kormánnyal kialakult helyzet teljesen az ő felelőssége, világosan látszik, hogy keresi a konfliktusokat még Budapest működésének a kárára is, csakhogy tudjon mutogatni a Fideszre, gyakran szólal fel olyan ügyekben is, ami nem az ő kompetenciája, a munkája helyett országos szinten politizál, sőt EU ügyekben is bepróbálkozik!

Rodney_2 2021.02.23. 00:55:21

Kicsit spórolhatnának a haverok és politikai munkások közpénzből finanszírozásán. Mert pl mifenét csinál az irritáló seggarc tüntetésszervező és propagandista Jámbor András vagy Karácsony haverját Jávor Benedeket is nyilván úgy szarta ki az anyja, hogy csak Brüsszelben tud létezni (mások pénzéből).
Bocsánat a stílusért de próbálom kifejezni amit érzek ezen figurák iránt.

n3spr3ss0 2021.02.24. 04:50:16

@Rodney_2: Lehet azért, amiért Orbánnak kell 200 államtitkár és helyettese.

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2021.02.24. 06:40:05

@Rodney_2: ez igaz, de az egész brüsszeli adminisztráció így működik. Magyar és nem-magyar egyaránt.

Rodney_2 2021.02.24. 13:34:14

@n3spr3ss0: Gondolom kávéfőzőgépként nem sikerült jelentősebb menedzsertapasztalatra szert tenned :)))

Rodney_2 2021.02.24. 13:43:56

@p.a: "Brüsszelnek" talán a legnagyobb baja hogy (magyar és nem-magyar) kádertemetőként működik. Számtalan nemzetközi elemzésben előjön, hogy Brüsszelbe minden ország a harmadik vonalbeli (mondhatjuk így sikertelen vagy levitézlett) politikusait küldi. Az első vonal a hazai országos politikában vitézkedik, a második szélesebb réteg a tartományi/ önkormányzati politikában és a reszli, száműzöttek, parkolópályára kerültek jutnak Brüsszelbe/Strassbourgba. És ez igaz von der Leyentől és Tusktól kezdve a nyomorult kis virágáruslány/takarítónő Sargentiniig :( Az eredmény látható, még egy vacak vakcinabeszerzést is elkúrnak, miközben USA súlyú világhatalom is lehetne a gazdasági ereje alapján. De majd az is elmúlik ilyen kontraszelekció mellett :((( Persze a pofa az nagy: "több hatalmat a szovjeteknek" :))) Egy ilyen közegben a Soros néhány tízezer dolláros csekkjei is sok embert tudnak megmozatni... (Volt fontos tidztségviselő, aki évi 20 ezer eurós "mellékállással" bukott meg. Hányadékok)

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2021.02.24. 14:59:22

@Rodney_2: Szerintem ez olyan, amiben kb egyetértünk. Az igazi probléma (és ez nem feltétlenül más, mint amit te írsz, csak másik oldala), hogy az EU vezetőket nem választják, nem számonkérhetőek, felelősségük (politikai) nincs és a tagállamok kezében vannak.

Rodney_2 2021.02.24. 16:36:24

@p.a: Ez így van. Annyival megspékelve, hogy a Tusk pl a Merkel kezében van. Ő egy jó példa a hazájában kikopott figurának, aki mindent elkövet hogy a felszínen maradjon és elvtelenül kiszolgál bárkit aki ezt lehetővé teszi neki. Nem véletlen, hogy nem ő volt az ellenzék elnökljelöltje, vagy semmise a hazai politikában. És amikor Orbánt támadja, akkor igazából haza beszél és a Kaczynskiékat támadja (Lengyelországban (is) élek, látom mik vannak itt). És vannak ott még bőven bukott kormányfők és pártelnökök, akiknek ez az utolsó esélyük, hogy még legyenek "valakik".
De a választott parlamenti tagok is általában ennek a többszintű kontraszelekciónak a termékei, amit leírtam. Egyszerűen őket rajkják a listára, a nép nem tud sokat válogatni. (örök vita a lista versus egyéni választókörzet témában, a lista mindíg egy pártelitet juttat hatalomba, ahol lehet mindenféle kvótákkal idétlenkedni. Az egyéni választókörzet meg maga a valóság. )
süti beállítások módosítása