Az SZFE bevétele csak epizód, de szépen bemutatja a rendszert.
Ember legyen a talpán, aki külsősként követni tudja az SZFE körüli fordulatokat, jogi helyzeteket, pozíció-küzdelmeket. A lényeget azonban nem nehéz megérteni: új stáb, új szempontok, politikai éllel. Ha csak a lényegre koncentrálunk, a történések és szándékok egészen groteszknek tűnnek, függetlenül attól, hogy kinek drukkolunk. Az alábbiak talán segítenek megérteni mindent.
Van egy ismerősöm, aki fiatalon színész akart lenni. Felvételizett. Kivágták, mondhatjuk: lába sem érte a földet. Nem a tudása vagy a tehetsége hibádzott. Családi háttere alapján nem volt megbízható. Rendszeridegen. Kultúrában, kultúra terjesztésében az ilyennek helye nincs. Akkor így gondolták a döntéshozók. A hatvanas években járunk.
Ma a Színház- és Filmművészeti Egyetem újrafogalmazásának vagyunk tanúi. Az aktuális hatalom által preferált csoport átveszi, saját szájíze szerint alakítja az intézményt. Kultúrharc – mondják sokan, mindegyik oldalon. Az átvevők szerint csak a rendszerváltás teljesedik ki, mert az eddigi bagázs beragadt – kommunisták, szocialisták, de biztosan liberálisok uralták a képzést. Végre magyar, nemzeti, stb érdekek érvényesülhetnek majd itt is.
Ez a bejegyzés nem arról szól, hogy az átvevőknek igazuk van-e vagy tévednek. Simán lehet, hogy igazuk van. De ez most nem érdekes.
Ez a bejegyzés arról szól, hogy az új csapat alapfeltételként szabja a politikai lojalitást és így nevez ki tanárokat, hoz meg döntéseket, határoz meg irányokat. Vidnyánszkyék örülnek, hogy kiűzhetik a kommunistákat (liberálisokat), és ezáltal a gyűlölt kommunistáknál is kommunistábbakká váltak. Olyanokat látnak szívesen tanárként, akik szerintük nem rendszeridegenek. A kultúrában, kultúra terjesztésében csak ilyeneknek lehet helye.
Az elején említett ismerősömet a most kinevezett SZFE oktatók egyike is nagyon-nagyon jól ismeri. Hogy a korabeli történet és annak mai konnotációja neki miért nem jut eszébe, vagy ha eszébe jut, hogy értelmezheti pont fordítva, azt én nem tudom.