Akarunk-e bebiciklizhető várost? És ha akarunk, akkor vállaljuk-e a következményeit?
Fel van festve az Üllői, egy sávval kevesebb. Részben már a körút is, ott kettő helyett egy maradt az autósoknak. Az utóbbi 6 hét mesébe illő, fiatalabbak által soha-nem-látott, dugómentes fővárosi autózása az elmúlt napokban kicsit belassult, a kedden elindított körúti biciklisávval pedig a jelenlegi alacsony forgalom mellett is elkezdte közelíteni a korábban megszokott (lassú) ütemet. Azaz megint nem jó a városban vezetni. Persze nem is rosszabb, mint korábban. Még.
Mert mi lesz akkor, ha újra elindul az élet (beindul az iskola)? Vagy egyszerűen csak esni kezd az eső (hó mostanában reméljük nem lesz)? Leszedjük majd a biciklisávokat? Tényleg ideiglenesek? Pedig kellenek, jó, hogy végre ott vannak.
Klassz lenne, ha a városban biztonságosan és egyszerűen lehetne biciklivel közlekedni. Ennek elengedhetetlen eleme a külön kerékpáros sáv. Nem csak a kerekezők érdeke, hanem az autósoké is, mert bármilyen hihetetlen, ebben ugyanazon az oldalon állnak. Nincs is annál zavaróbb, amikor a körúton egy papa-mama-gyerek konvoj teker az ember előtt 10-15 km/h sebességgel és ezzel le is foglalja az egész közös sávot (konkrét, saját tapasztalaton alapuló példa).
Csakhát ha van saját biciklisáv, akkor annyival kevesebb az autós hely és autósból eleve nincs elég. Nem is lesz soha, ha minden ugyanígy marad. A nagy kérdés, hogy koronavírus után tényleg megszüntetjük-e az új felfestéseket vagy inkább azért teszünk valamit, hogy kevesebb autó legyen a budapesti utcákon. A kecske és a káposzta nem fér össze. Ez egy olyan téma, amiben nem elég kicsiket lépni, csak nagyot, nehezet, fájdalmasat lehet. Egyáltalán nem evidens, hogy melyik irányt választja a városvezetés, még akkor sem, ha Karácsony Gergely bejelentése szerint csak szeptemberig él a mostani felállás. Egy biztos: Ha minden ugyanígy maradna főműsoridőben is, mindannyian begőzölnénk.