mi nem haldoklunk

mi így élünk

mi így élünk

Biciklisáv a körúton?

2020. április 29. - p.a

bic3.jpg

Akarunk-e bebiciklizhető várost? És ha akarunk, akkor vállaljuk-e a következményeit?

Fel van festve az Üllői, egy sávval kevesebb. Részben már a körút is, ott kettő helyett egy maradt az autósoknak. Az utóbbi 6 hét mesébe illő, fiatalabbak által soha-nem-látott, dugómentes fővárosi autózása az elmúlt napokban kicsit belassult, a kedden elindított körúti biciklisávval pedig a jelenlegi alacsony forgalom mellett is elkezdte közelíteni a korábban megszokott (lassú) ütemet. Azaz megint nem jó a városban vezetni. Persze nem is rosszabb, mint korábban. Még.

Mert mi lesz akkor, ha újra elindul az élet (beindul az iskola)? Vagy egyszerűen csak esni kezd az eső (hó mostanában reméljük nem lesz)? Leszedjük majd a biciklisávokat? Tényleg ideiglenesek? Pedig kellenek, jó, hogy végre ott vannak.

Klassz lenne, ha a városban biztonságosan és egyszerűen lehetne biciklivel közlekedni. Ennek elengedhetetlen eleme a külön kerékpáros sáv. Nem csak a kerekezők érdeke, hanem az autósoké is, mert bármilyen hihetetlen, ebben ugyanazon az oldalon állnak. Nincs is annál zavaróbb, amikor a körúton egy papa-mama-gyerek konvoj teker az ember előtt 10-15 km/h sebességgel és ezzel le is foglalja az egész közös sávot (konkrét, saját tapasztalaton alapuló példa).

Csakhát ha van saját biciklisáv, akkor annyival kevesebb az autós hely és autósból eleve nincs elég. Nem is lesz soha, ha minden ugyanígy marad. A nagy kérdés, hogy koronavírus után tényleg megszüntetjük-e az új felfestéseket vagy inkább azért teszünk valamit, hogy kevesebb autó legyen a budapesti utcákon. A kecske és a káposzta nem fér össze. Ez egy olyan téma, amiben nem elég kicsiket lépni, csak nagyot, nehezet, fájdalmasat lehet. Egyáltalán nem evidens, hogy melyik irányt választja a városvezetés, még akkor sem, ha Karácsony Gergely bejelentése szerint csak szeptemberig él a mostani felállás. Egy biztos: Ha minden ugyanígy maradna főműsoridőben is, mindannyian begőzölnénk.

bic2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://miigyelunk.blog.hu/api/trackback/id/tr9415648424

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tireless treehugger 2020.04.29. 20:59:11

Van olyan érzésem hogy nem a pestieknek van baj a biciklisávval hanem a vidékről bejáróknak. Ők kiköltöztek a jó levegőre a csendbe a zöldbe, de a jogot azt meg akarják tartani hogy összeszarják a várost.

Ennek véget kell vetni, a város a városiaké. A vidéki csináljon magának munkahelyet a falujában, színház helyett menjen a kisfüstösbe, a kommentelő pedig maradjon a faluhíreknél.

Kedves vidéki.
A járvány után is MARADJ OTTHON!!!!

erol 2020.04.30. 19:44:42

Maximálisan egyetértek az előttem szólóval!

csorsza 2020.04.30. 20:09:14

@erol: Nevetségesek vagytok :)

csorsza 2020.04.30. 20:12:13

Kedves Fővárosi,

járvány után is maradj otthon! Biciklizz az Üllői úton, és eszedbe se jusson vidékre menni, se nyaralni, se biciklizni, semmi. A vidék a vidékieké. Sose lássak egy pestit se a falumban.

Bunkóné Barom Ildikó 2020.04.30. 20:18:38

Inkább egy villamosra lenne szükség. Bicikli a 21. században?

blöff 2020.04.30. 20:28:52

Mindenki maradjon az utcjábában, főleg ne tegye a retkes patáját a szomszéd gangjára, különben megy az autósok menjenek a p*csába, amúgy is mindenki csak luxusból és szórakozásból autókázik, meg van már mondva világosan: a középkori közlekedési mód a fenntarható, az élhető. Városokból, minél nagyobbak, csináljunk falut, a belvárosban legyen erdő, az erdőben legyen parkoló, városban motoros közlekedés tilos, a nagyobb távolságok bejárásával egyenes arányban növekszik az egészség, meg a prevenció.
A hidakat zárjuk le, azokat kizárólag tartós ottmaradás és fél órás törökülés ellenében lehessen használni. A gyors áthaladás tilos.
A belvárosi lakó költözzön el, ki. Hogy hova, oldja meg. Lehetőleg vidékre.
Az agglomerációban lakó (és a vidéki) ne jöjjön be.
A belvárost csak azok használhassák térítés mentesen és szabályosan, akik nem munkájuk, vagy egyéb hivatalos ügyeik intézése céljából kívánnak oda menni.
Ajánlott a korábban több sávos autóútként szolgáló utak kellső közepén meditálni.

Ezüstvándor Arion 2020.04.30. 20:29:14

Engem rohadtul zavar, hogy minden lépésnyi helyen autók parkolnak.
Mintha egy rohadtnagy parkolóban élnék.

Térspecialista 2020.04.30. 20:36:15

Dolgoztam Bécsben, csúcsidőben is tökéletesen autózható, mindenki bicajjal, villamossal jár (öltönyben is!), autóba az ül akinek muszáj. Nálunk katasztrófa ez a túlzott autó használat, mondom ezt autósként! Az agglomerációban lakom, de ha be kell ingáznom a fővárosba, kizárólag tömegközlekedéssel teszem. Abszolut preferálom a dugódíjat, a drága parkolást, és a bicikli sávokat, ismétlem AUTÓSként! Néha ha muszáj autóval bemennem a városba, az undor fog el a sok feleslegesen egyedül autóban feszítő f@szfejtől...

Zsolttttt 2020.04.30. 20:48:06

Idiotasag. Szopatjuk a több ezer autóst. Zárják le a belvárost de a város legyen kozlekedheto, ezért inkább az infrastrukturaba kell beruhazni.

Rotoxis 2020.04.30. 20:55:59

Budapest speciális város. Az ott dolgozók igen jelentős hányada -vidékről jár a városba. A közút szerkezet olyan, hogy a belváros érintése nélkül nem lehet eljutni A-ból B-be. A Budán lakók a pesti belvárosban dolgoznak, a Havanna lakótelepiek a Buda környéki nagy munkahelyeken.
Az ilyen terveknek egyetlen célja van, a budapesti szavazók megnyerése. Ezek az intézkedések átmenő és kerülő gyorsforgalmi utak megépítése nélkül, szerintem nem működőképesek.

RHalacska 2020.04.30. 21:09:07

ha a közlekedési kultúra olyan lesz, hogy a kerékpárosok, gyalogosok, autósok mind betartják a szabályokat, és lesz normális tömegközlekedés, akkor lesz érdemi változás a Bp.-i közlekedésben. Amíg bárki a szabályok fölé helyezi magát, addig nem, és ez utóbbi a jellemző. Autós áll meg úgy, hogy lefogja a villamost, még neki áll feljebb, ahogyan a piroson áthaladó gyalogosnak, az egyirányú utcában szembe kerékpározó, elsőbbségi szabályokat hírből nem ismerő, vagy a zebrán áthajtó kerékpárosnak is. (Nem az az utca nem kétirányú kerékpárosnak)
Nem a tiltás, hanem a tanítás, és a normalizálás lenne a lényeg.

RHalacska 2020.04.30. 21:11:15

@tireless treehugger: Neked meg hirtelen eltűnnek azok, akik dolgoznak. Ja a vidékiek kaját sem fognak felvinni, mert otthon maradtak. ....

birkamenet 2020.04.30. 21:20:51

9 millió várostervező országa. Mindenki ért hozzá.

Ahhoz nem értetek, hogy az ember nem luxusból veszi az autót, mert annak rengeteg fenntartási költsége van, hanem mert kell és még a költségeivel is jobb megoldás mint a tömegközlekedés?

Ahhoz sem értetek, hogy mivel autósok számát a legvadabb módszerekkel vagy akár a legnagyvonalúbb támogatásokkal se lehet pár százaléknál többel átterelni a tömegközlekedésre (sehol a világon nem sikerült), így a (fő)utak forgalma állandó marad? Ebben a helyzetben tényleg idiótának kell lenni, hogy a nagyokosok autósávokat vesznek el, mert 10 percenként kell egy busznak 30 utassal. Cserébe ott pöfög 500 autós 20 percet az 5 perces úton. Faszául megoptimalizálták mind a kihasználtságot, mind a káros anyag kibocsátást. Sebaj, a túltermelt gázt mind az elsuhanó bringás nyeli be. A bicikli sávból. Ez is fasza. Az egészségéért biciklizik, közben túladagolja magára a mérget.

Annyi esze azért már egy óvodásnak is van, hogy tudja, hogy ha ketten nem férnek meg egy csárdában, akkor a másik számára külön kell csárdát biztosítani. Nem úgy oldom meg a helyhiányt, hogy mindenkit egy utcába terelek be, oszt ott rohad le mindenki, hanem úgy, hogy a buszt meg a bringást lezavarom a széles körutakról (mert mind a sebesség, mind a biztonság tekintetében idegen testek ott) és barakom őket a mellékutcába. Ami kizárólag az övék lesz. Abból az egy mellékútból meg az autóst tiltom ki, behajtani csak az ott lakónak lehet, parkolási vagy rakodási céllal, mindaddig, amíg nem blokkolja a buszt forgalmat. Ha meg átutazó autós, akkor autózzon a következő mellékutcában. Így aztán a busz se lopja el a legforgalmasabb, leggyorsabb utakat az autósok elöl, mert többnyire néptelen mellékutcákban jár, a bringás is száguldhat kedvére majdnem színtiszta oxigénben, a benzingőzt meg minimalizáltam az egész városban.

sóhegy049 2020.04.30. 21:24:54

Ismét beindult a "jómagyar" mentalítás...
Mindegy min, de legyen valami, amin össze lehet ugrani. Nincs SEMMIBEN egyetértés, persze minden nem lehet mindenkinek jó. A másik "jómagyar" szokás a csúsztatás, mellébeszélés. Megszoktam már, teszek erre a hungarikumra...
Itt most arról van szó, hogy a város közlekedésfejlesztése azonos mértékű az egészségüggyel.
Itt volt, aki az agglomerációt hozta fel. Nos, egy Budapest valóban küzd az agglomeráció forgalmi terhével, amiért az adott elővárosi települések és Budapest együtt felelősek, hogy nincs normális úthálózat P+R parkolók és ehhez tömegközlekedés. Na, ez nem is mostanában lesz megoldva.
A lényeg, hogy a jelenlegi helyzet adott, mivel ebben változás nem most fog bekövetkezni, így még a kevésből is elvenni agyatlan dolognak tartom.

tireless treehugger 2020.04.30. 21:28:25

Semmi értelme hogy a vidéki mindennap feljárjon a városba, amit ő tud azt a városi ember is tudja. Kereskedelem meg nem fog leállni.
Az a fontos hogy a vidéki maradjon otthon kapáljon dolgozzon termeljen(arra alkalmas), és ne hozza be a városba a vidéki mentalitást. Ott van neki a saját faluja aztán ott játssza az antiszociális bokorugró kannibált, nincs szüksége a városoknak bunkó erőszakos önfejű tudatlan tanulatlan koszos parasztokra. Túl sok a gond a vidékiekkel, először civilizálódjanak, humanizálódjanak és csak aztán álmodozzanak a pesti korzózásról.

ps: orbánt is vigyétek vissza, ti fajtátok.

Irbisz 2020.04.30. 21:36:21

@Zsolttttt:
semmit se ér az infrastruktura fejlesztése, a sok kivagyi provinciális tuskó nem fog tömegközlekedni, inkább marad a státuszszimbólum autójában.
a nyugat ebben is évtizedekkel előttünk jár, amikor a németeknél éltem, több olyan kollégám volt, akik 7-9000 euros fizetéssel is beérték tömegközlekedéssel - ha az volt a jobb. még olyan csodabogár is akadt, aki még kinti mérce szerint is tehetős volt, de nem volt autója (tudott vezetni). persze a Ruhr-vidék tömegközlekedése kb. annyival van az itteni előtt, mint a gondolkodásmódjuk és attitüdjük, de ha valami csoda folytán a kormány a stadionok helyett elkezdené a város és az aglomeráció tömegközlekedésének fejlesztését, a sok bugris csak járna tovább ótóval, mert ciki tömegközlekedni, meg mit szól a szomszéd.

Alick 2020.04.30. 21:40:50

@Bunkóné Barom Ildikó: a 21. században inkább az a gáz, hogy nem lehet Újpestről Ferihegyre napközben 15-20 perc alatt elérni.

Pipas 2020.04.30. 21:43:45

@tireless treehugger: "Az a fontos hogy a vidéki maradjon otthon kapáljon dolgozzon termeljen"

Nem sok fogalmad van a világról ugye? :D Kapáljon, b+, el vagy maradva vagy 50 évvel a világtól... te városi, te. :D

Irbisz 2020.04.30. 21:46:13

@RHalacska:
"Nem a tiltás, hanem a tanítás, és a normalizálás lenne a lényeg."

aha, csak könnyebb Bp-en és a komplett agglomerációban nyugati szintü tömegközelekedést kiépiteni, mint a fejeket megváltoztatni.
amig az átlagjóska cikinek érzi ha nem minimum 1, de inkább 2 kategóriával a lehetőségei feletti járgányban feszit, addig teljesen felesleges ilyenről álmodozni is.

jó példa és analógia, a hazai közlekedési büntetések irreálisan magasak az átlag nyugatihoz képest fizetségarányosan. na de sajna nem váletlen, ott tényleg próbálnak nevelni, figyelmet felhivni a szabályok betratására, még van is ott hajlandóság a változásra. itt meg ez sem semmit sem ér a sok tajparaszt miatt, ezek a félbalkámi parasztok csak a szénnébüntetésből értenek :(. igy a yard irreális büntetési tételeit a közlekedők átlagának hozzáállása miatt logikusnak kell itélni.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2020.04.30. 22:09:51

Csak én érzem itt az ellentmondást?

Van egy annyira veszélyes ragály hogy mindenkit hazaparancsoltak, leállították az életet és a gazdaságot. A mostani helyzet kb annyira gyakori hogy talán 70 éve nem volt példa kijárási tilalomra, és ilyen veszély talán még sosem.

Evidens hogyha az élet beindul, és a veszély még fennáll akkor a tömegközlekedés lesz az utolsó amit nyugodt szívvel használnék. Ilyen helyzetben lássuk be, az autó az egyetlen reális alternatíva a személygépjármű.

Ezek után kiiktatni az autósávok egy részét a kreténség határát súrolja.

Persze lehet most bohóckodni hogy az üres város így is elműködik, de a mostani helyzet aligha életszerű, se nem fenntartható...

fabianp 2020.04.30. 22:35:00

Ha már most olyan dugó közeli a helyzet, mint amikor a közlekedés normális, akkor valamit nagyon benéztek. Ezt most még lehet ragozni, de attól még nem lesz jobb. Talán e mellett nem ártana a bicikliseknek a kreszről is elbeszélgetni. A legutóbb 50 méteren csak 5 hiba volt, piros lámpa, záróvonal, behajtani tilos stb. Nekik csinálunk utat ?

ubermeister 2020.04.30. 23:01:10

A budapesti dugó fő okozója az az irodista aki a járvány után is simán maradhatna otthon. Ha a műszájból leállt mozipénztáros, pincér és hasonlók okoznák a dugót akkor az nem 7-9 és 16-18 között jelentkezne... Egyébként az agglomerációs gondolhatott volna arra hogy onnan akkor is be kell járni ha nem lesz 8 sávos autópálya a munkahelyéig. Ha napi 3-5 óra lesz az ingázás majd meggondolja hogy megéri e, esetleg vált olyan helyre ahol a home office támogatott. De azt is meg kellett volna gondolni hogy ha a településen nincs oktatási intézmény akkor hova fog járni a gyerek.. igen a városba.

ubermeister 2020.04.30. 23:03:56

műszájból = muszájból hülye automatikus javítás (a word 2.0 óta romlik a minőség )

Dan da Man 2020.04.30. 23:22:15

@tireless treehugger: Ez ugye csak trollkodás. Az orbános részt leszámítva. De azt majd beszéld meg a TEK-kel. Az első bekezdés viszont még poénnak is sok. És ezt "nem vidékiként" mondom.

Dan da Man 2020.04.30. 23:26:27

@fabianp: Így is van, basszameg.

14 év fölött az biciklizhessen, akinek van KRESZ-vizsgája ÉS kötelező biztosítása. Mert a szabályokat nem ismerik, és arcoskodnak, de fogalmuk sincs, hogy mit jelent egy vagy több tonna vasat úgy terelgetni, hogy közben az ő tök más ritmusukat is figyelemmel kell kísérni. És amikor valami faszságot csinálnak, akkor azt meg térítse a CASCO-m és az önrészt fizessem én, mert ő azért biciklizik, mert eleve csóró.

Szóval rakjuk már rendbe azt, hogy a bicikli használata nem alapjog.

Bunkóné Barom Ildikó 2020.04.30. 23:27:08

@tireless treehugger: Figyelj butus! Próbáljuk ki , hogy elzárjuk egymástól a vidéket és a várost.Ki bírja tovább? Éhen döglenél apukám, mert vidéken termelik meg azt, amit megeszel, plusz vidékről járnak fel azok, akik ellátják azokat a tevékenységeket, amelyek alapvetően szükségesek a nyugodt mindennapjaidhoz.

yourmomtits 2020.04.30. 23:27:40

@Ződ2000: miért, a tömegközlekedés ritkítása az milyen döntés volt? eszement az egész

Bunkóné Barom Ildikó 2020.04.30. 23:29:05

@tireless treehugger: De a migráns Pakisztánból az jöhet ugye?

Bunkóné Barom Ildikó 2020.04.30. 23:32:41

@Dan da Man: Szegénykém, nagyon naiv emberke lehet. Azt hiszi , hogy a kenyérgyárban terem a fehér kenyér, a szalámit meg a 3D nyomtató nyomja.:D

Dan da Man 2020.04.30. 23:33:49

@birkamenet: Nem biztos, hogy ilyen egyszerű a megoldás, de tök igazad van. Vicc az, hogy párhuzamos bicikliutak vannak 100 méterre egymástól, de egyesek csak azért is ott bicikliznek, ahol nincs bicikliút. Akkor minek csinálják nekik?

A másik meg, hogy olyan jó lenne, ha Karácsony kiküldene egy-két népszámlálót, hogy megvizsgáljuk, hogy mondjuk a Nagykörúton hány biciklis és hány autós közlekedik adott időben. Csak hogy lássuk, hogy melyiknek van nagyobb szüksége az útra.

A véleményem pedig az, hogy attól, mert LEHET biciklizni, még nem FOGNAK többen. Ahogy attól sem fog SOKKAL KEVESEBB autós biciklire ülni, mert NEM LEHET rendesen autózni. Mert ha a város szélén nem tudom hova lerakni az autómat, és 30 percig kell keringenem meg gyalogolnom, hogy elérjek a vonatig, akkor pont leszarom, hogy 1 órába telik beérnem a városba autóval, mert akkor legalább a saját autómban, kényelmesen töltöm azt az időt.

De az első lépés az lenne, hogy legyen valamilyen rend! És ne csak az autósoktól vegyenek el mindent és adjanak oda a bicikliseknek, hanem legyen az is meghatározva, hogy mi az, ahol a biciklisnek semmi keresnivalója.

Dan da Man 2020.04.30. 23:35:21

@blöff: Foglald programba és támogatom!

Bunkóné Barom Ildikó 2020.04.30. 23:38:36

@tireless treehugger: "nincs szüksége a városoknak bunkó erőszakos önfejű tudatlan tanulatlan koszos parasztokra."

Viszont a nyócker cigánybűnözésére szüksége van. Az olyan romantikus. (Amíg nem a te bordáid közé hatol be a bicska.)

Bunkóné Barom Ildikó 2020.04.30. 23:40:29

@tireless treehugger: Na, te is csak akkor mész a Nagykörúton kívülre, ha Ferihegyre visz a taxi.

Bunkóné Barom Ildikó 2020.04.30. 23:42:29

@Dan da Man: A tök értelmetlen 4-es metró pénzéből sokat lehetett volna fejleszteni felszíni közlekedésen, parkoláson.

apro_marosan_petergabor 2020.05.01. 02:00:33

Nem akarunk bicikliző várost.
Egyre modernebb, csendesebb, tisztább autók vannak. Az szerencsétlen polgármester nem tud mással kitünni, mint azzal, hogy veres zászló gyalogosokat meneteltet az autók előtt, mint angliában 200 évvel ezelőtt. S lök vissza mindenkit 200 évvel.
A lelassított autó forgalom feleslegesen hosszan bocsát ki szennyezést, zajt, s lopja az idejét az autózóknak s okoz bosszuságot mindenkinek. Az autók nem arra vannak tervezve, hogy kettesben közlekedjenek. Esőben, hóban, fagyban, szélben mit csinálnak a kerékpárosok? 8 km-nél messzebbről jár be rengeteg ember dolgozni, télen, nyáron - ezeket akarja feltartani - télen, nyáron? Biciklivel vigyék gyerekeiket iskolába, óvodába, esetleg még messzebbről, még lassabban - az előbbi időjárásban?
Állítsátok meg Arthuro Uit!

Bkkzol 2020.05.01. 05:44:52

Szerintem inkább a gyors, tiszta, és biztonságos tömegközlekedés lenne a megoldás Budapest közlekedésére is. Valaki látta például az Üllői úti , Petőfi hídi biciklisávot? Senki semmire nem használja, de mivel a biciklisek törvényen felül állnak senki nem mer szólni semmit... A magyar biciklisek nagyobbik része nem alkalmas a városi közlekedésre. Annyit tudnak , hogy "nekik mindig elsőbsége van, mindent megtehet az úton " bármi történik nekik adnak igazat. A táblákat, szabályokat nem ismerik, mindegy is mivel úgy is nyomonkövethetetlenek. Miért nem rendszámozzák a bicikliket is?? Nekik is 30 km/óra lesz a sebesség korlát?
Bolond egy országban élünk. A miniszterlenök foci imádat miatt staionokat építenek mindenütt.... a főpolgármester apukája balesete miatt biciklizék és megnyomorítja az autósokat.... Az Budapest szerencséje, hogy nem folyóba fulladt apuci.

midnightcoder2 2020.05.01. 07:51:10

@Bunkóné Barom Ildikó: Nem. A tömegközlekedés mint koncepció zsákutca. Pont ugyanúgy mint a car / bike / stb sharing. Addig működik a dolog, amíg a belvárosban vagy, és 2-3 villamosmegállónál nem jársz messzebbre. Addig is szar, mert mindenféle népekkel kell megosztani a személyes teredet, köztük sok olyannal is, akik erős kihívásokkal küzdenek a személyes higiénia és az alapvető együttélési szabályok betartásának területén. Viszont ha Pl. a munkahelyed miatt naponta át kell vágnod a városon akkor órákat fogsz BKV-zni, egyrészt mert a tömegközlekedés soha nem A pontból B pontba visz, hanem jókora kerülőt teszel meg, másrészt közben lesz egy pár átszállásod is. Sõt, a BKV esetében Pl. az sem ritkaság, hogy nem férsz fel a villamosra annyian vannak rajta, így az átszállás azt jelenti, hogy megvárod azt a járművet amire már felférsz.

midnightcoder2 2020.05.01. 07:52:49

@Bkkzol: Ha te 30 km/óránál gyorsabban biciklizel, akkor hajrá. Másrészt a realitás az, hogy hacsak nem éjfélkor közlekedsz, akkor kb. a seggedet verheted a földbe örömödben, ha 30 km/órával tudsz átmenni a városon.

akati1984 2020.05.01. 08:17:31

Kerekparsav helyett a tomegkozlekedes fejlesztese lenne fontosabb! P+R letrehozasa a peremkeruletekbe es kotottpalyas kozlekedes! Rakoscsabarol eljutni Gazdagretre tomegkozlekedessel 1,5 ora jelenleg, de ugyan ez Gazdagret Ujpest es Ujpest Rakoscsaba is! A bicikli nem megoldas a tobbseg szamara: 1-2 gyerek, napi munkabajaras tavolsaga, eletkor, idojaras stb... Ha megoldott lenne a tomegkozlekes es a P+R, kevesebb lenne az autos is. Az elvadult otletekkel miszerint kulfoldon oltonyben is biciklivel kozlekednek tele van a hocipom: budos, izzadt emberrel senki nem dolgozik szivesen! A dolgozo emberek nagy reszenek nem megoldas a kerekpar, viszont a kotottpalyas tomeggel mind a bankar, mind a villanyszerelo el tud jutni a munkahelyere. Tobb Metrot es Parkolot!

midnightcoder2 2020.05.01. 08:34:43

@akati1984: A tömegközlekedés zsákutca. A-ból B-be jókora kerülővel jutsz el, és/vagy sok átszállással, és sok-sok olyan ember társaságában akiknek a havi tisztálkodás is kihívás.
A megoldás a bicikli, illetve e-bike, roller és ennek elektromos változata, esetleg robogó (ebből is van elektromos is). Illetve jó lenne, ha picit nagyobb tere lenne a mopedautóknak (nem tudom ma hol tart a szabályozásuk, de állam bácsinak ezt kellene támogatnia a lehető legliberálisabb módon). Ja, és stadionok helyett P+R parkolókat!

blöff 2020.05.01. 08:41:34

És még senki sem hozta föl példaként Amszterdamot? Hogy ott milyen jó? Bicigliforradalmat!
Mert sosem összetetten, mindenkinek a lehető legkönnyebb, leggyorsabb mozgást biztosító alternatívákkal együtt kell várost tervezni, azt úgy kell tenni, hogy egy aktuális divat segítsen nekünk megreformálni a közlekedést. Ha teszem azt 20 év múlva az elektromos szökdelőroller lesz a divat, fénylőpántos szalmakalap-imitációban, akkor a városvezetésnek kutya kötelessége lesz a szökdelőroller pályákat- és töltőket városszerte kiépíteni.
Ez a fejlődés útja, mogzatója.
Amszterdamban is bejött, külön élvezet átmenni az egyik utcából a másikba, vagy az utca túloldalára, riadt pillantásokat vetve a tengelyem körül 360 fokban állandóan, minden esetben, rettegve éppen melyik irányból csengetnek le, vagy akarnak elütni gyalogosként. Autó az nincs, de futólépés annál inkább.
Pedig az a tuti, úgy mondják.

midnightcoder2 2020.05.01. 08:59:22

@blöff: Mondjuk inkább ott élnék mint mondjuk az Üllői út mellett, ahol napközben lépésben halad a forgalom (és ez a metrófelújítás előtt is centire így volt) éjszaka pedig agyhalott tahók ordíttatják nyitott kipufogóval a vaskecskéjüket.

akati1984 2020.05.01. 09:01:09

@midnightcoder2: Akkor meg 1x: idojaras, eletkor, tavolsag, csaladi allapot. Kerekpar 2 gyerekkel ovodaba esoben vagy telen? Utana munkakepes allapotban pl. Gazdagretrol a Vaci utra dolgozni? Vagy 50 folott bejarni Rakospalotatol a Bajza utcaba tanitani biciklivel??? Ne valaszolj kerlek!!!

plokmi 2020.05.01. 09:25:03

A budaiak utálják a pestieket, a pestiek utálják az autósokat, az autósok utálják a bicikliseket, a biciklisek utálják a gyalogosokat, a gyalogosok utálják a galambokat, a galambok meg sz@rnak erre az egészre.

Irbisz 2020.05.01. 09:50:02

@fabianp:
a bringások is csak itt élnek, ők is szarnak a közlekedési szabályokra, semmivel nem jobbak mint az autósok, csak tekintettel a sebességre és a tömegre, ők jobbára csak magukra veszélyesek. igy ezért támogatandó a bringázás az autózás rovására.

amikor úgy és olyan közveszéyesen vezetnek a seggfejek, hogy tavaly összel csak 2 hónap alatt elpatkolt több mint 120 ember az utakon (24.hu/belfold/2019/11/07/voros-kod-rendorseg-halalos-baleset/), akkor bármi, ami az autózás részarányát, sebességét csökkenti támogatandó.
mert ha csak a gyökermód vezető tahók, akik szarnak a kreszre meg másokra, halnának meg abalesetekben, akkor nem lenne gond, de ugyebár enm ez a helyzet.

egyébként is, az autóvezetés is olyan mint az ész, mindenki meg van elégedve azzal ami neki van, sose panaszkodik senki arra h. kevés az esze, vagy szarul vezet mint egy bantunéger.

nyerafidesz 2020.05.01. 10:18:47

@tireless treehugger: Ekkora marhaságot! És akkor ki fog dolgozni a fővárosban? Te? Megnézném, amikor felkelsz hajnalban és elindulsz valamelyik építkezésre!
Budapestre nem azért járnak a vidékiek mert annyira kellemes hely, hanem azért, mert mondjuk itt összpontosul a gazdaság jó része.
És még éhen is halnál.

Bkkzol 2020.05.01. 10:36:10

@blöff: Igen, rendszerint olyan városokra hivatkoznak Osló,Helszinki, Amszterdam ami 7-8 ezres lakosságú.... a város szerkezet nagyobbik része is a legutóbbi 40-50 került kiépítésre nem 120 éve... Valószínű, hogy a biciklis, rolleres közönség is kultúráltabb, szabály és törvénytisztelőbb, mint Budapesten.

fifibá55 2020.05.01. 10:43:43

A címben feltett kérdésre: Nem, nem akarok biciklizhető várost, korom, kényelemszeretetem és munkám miatt. (A kerékpárt túrázáskor használom.)

Bunkóné Barom Ildikó 2020.05.01. 10:44:04

@Alick: Hát, ehhez elég gyorsan kellene tekerned.

josys 2020.05.01. 10:55:06

15 km -t oda vissza nem biciklizek még jó időben sem.
Nem hiszem, hogy csak nekem van ilyen távolságra a munkahelyem Budapesten belül. (Pesti oldal-Pesti oldal a lakóhely és a munkahely)
Időben sem kifizetődő és mondjuk át kellene öltözni és természetesen előtte megmosakodni, ez bizony nem megy és rengeteg idő.
Sokkal jobb tömegközlekedés kell. De például a Nagy pályaudvaroknál és csomópontoknál lehetne sokkal több bicikli és robogó bérlési lehetőség, ha már az autókat le akarjuk venni a budapesti utakról.

Amit sokan nem értenek : már kora reggel teljesen beáll a Pesti út, a budai bevezető utak, a Váci út stb. stb.. Tehát nem a belváros torlódik fel !!! Ebben az időben még a belvárosban még nagyon tempósan lehet haladni. Na ezt a forgalmat kell leszedni az utakról !!!

új felhasználó 2020.05.01. 11:01:51

Karigerit a koronavírus csókja ébresztette fel Csipkerózsika álmából és vad ötletelésbe kezdett. Persze nem a vírussal kapcsolatban, mert az nem neki való

Neki az autó a mumus, mert megölte az apukáját, és úgy látszik azóta sem bírja lelkileg feldolgozni. Ha vízbe fulladt volna a papája, akkor most a Duna elterelésével és a Balaton lecsapolásával ötletelne. A libbant kórus meg persze visszhangozná, mert ez így műxik

blaubner 2020.05.01. 11:11:23

a kerékpársáv, rakpart lezárása, 50/30 km bevezetése valahol a sor végén kellene, hogy legyen. előtte meg kell oldani a budapesti és az agglomerációs tömegközlekedést: P+R városhatáron kívül, kulturált HÉV, elővárosi vasút összekötve a budapesti/belvárosi metró és villamoshálózattal, és ezek kibővítése úgy, hogy a város jelentős (legforgalmasabb) részét gyors eléréssel lefedje.
ha ez megvan, akkor teljes joggal lehet csökkenteni a gépjárműforgalmat, mert van reális alternatívája.
addig viszont ezek mindig is megosztó intézkedések lesznek, mert számos, talán többségben is lévő gépkocsit használó számára egyszerűen csak aránytalanul nagy áldozatok árán oldható csak meg a tömegközlekedés, mint alternatíva.
vitézy dávid ezt pár hónapja elég értelmesen levezette, kár, hogy nem jutott el a főváros vezetéséhez.

új felhasználó 2020.05.01. 11:28:33

@blaubner:
Vannak megoldások amiket rövid idő alatt keresztül lehetne vinni, például a BKK jegyrendszer megreformálása. Aki most el akar jutni a városban 3-4 átszállással pár megállónyit az többet fizet a jegyért mintha autóval menne, saját tapasztalatból mondom

Karigeri most a gombhoz illeszti a kabátot, nem a szisztematikus gondolkodás az erőssége

midnightcoder2 2020.05.01. 11:33:47

@új felhasználó: Viszont 10 ezerért annyit utazhat egy hónapig amennyit akar. Más kérdés, hogy milyen körülmények között.

midnightcoder2 2020.05.01. 11:35:13

@új felhasználó: Az autó sok ezer embert öl meg évente a kipufogógázzal. Különös tekintettel a dízelekre.

CCnick 2020.05.01. 11:47:07

@tireless treehugger: Szólj a cégeknek/államnak, hogy ne minden munkahely/hivatal Bp-n legyen.

chrisred 2020.05.01. 11:53:19

Karácsonynak nagy érzéke van a városi közlekedéshez. Pont akkor int be az autósoknak, amikor mindenhonnan az harsog, hogy a járványveszély miatt mindenki kerülje a tömegközlekedést? Akkor csinál biciklisávot az Üllői úton, amikor egy egymást érik a pótlóbuszok az hármas metró felújítása miatt?

Magyar Gábor6817 2020.05.01. 11:55:59

Tiltsanak ki minden autót a városból...járjunk biciklivel, rollerrel, lóval, lovaskocsival, lóvasúttal. A lószar közvetlenül segítheti a zöldfelületek megújhodását. A lovak bélgázát összegyüjtve azzal akár fűthetünk is.
Átmenő forgalomnak M0...(lol)
Diesel csak a mentő/tűzoltó lehessen.
Úgyis itt a hómofisz kora, nem kell annyit jampizni autóval.
gls/ups/pizzafuti szintén átállhat pónilovakra...vagy kecskékre

Magyar Gábor6817 2020.05.01. 11:57:17

@math0: Helsinki..momentán még nyugat...de már komp jár át leningrádba

Magyar Gábor6817 2020.05.01. 12:04:01

@josys: azt a forgalmat nem tudod leszedni mert az utolsó 2. meg 12. kerületi hülyegyereket is 3 tonnás suv-val kell iskolácskába vinni, utána a mamuci ugyis megy a plázába kvzni meg körmöshöz meg fodrászhoz...
TÚL JÓL ÉLÜNK, AZ A BAJ...

chrisred 2020.05.01. 12:08:09

@Magyar Gábor6817: Nyilván ezért van 14 év fölött a magyarországi autók átlagéletkora.

Magyar Gábor6817 2020.05.01. 12:11:49

@birkamenet: a mellékutcák nem néptelenek - max nincs sok gyalogos - és tele vannak parkoló kocsikkal...ott nem férnek el a 11 méteres buszok...ja...meg kéne tiltani a parkolást is...hurrá...kőtözzünk bunkerba és vonnyuk ki a vízbű a zoxigént

CCnick 2020.05.01. 12:27:41

@midnightcoder2: "a seggedet verheted a földbe örömödben, ha 30 km/órával tudsz átmenni a városon."

csak ez ugye nem ugy jön össze, hogy mindenhol folyamatosan haladsz 30al hanem ugy, hogy ahol tudsz ott 50 meg 70 ahol meg nem ott állsz vagy 15.

Bunkóné Barom Ildikó 2020.05.01. 12:30:29

@Magyar Gábor6817: Gyárfás foci EB-jét melyik kormány is támogatta 2007-ben?

Bunkóné Barom Ildikó 2020.05.01. 12:32:29

@midnightcoder2: Pattanjanak bicajra? Esetleg üljenek be egy másfél-két tonnás guruló acélkockába fejenként?

CCnick 2020.05.01. 12:36:45

@Irbisz:
" akkor bármi, ami az autózás részarányát, sebességét csökkenti támogatandó."

"Az ezredes szerint a legtöbbször súlyos szabályszegés áll a szerencsétlenség hátterében"

nem pedig az, hogy túl sok a szabályosan közlekedő autó.

PDAFan 2020.05.01. 12:42:10

@Pipas: @Bunkóné Barom Ildikó: Pontosan milyen élelmiszert is termelnek a drága vidékiek? A zöldség-gyümölcs (legalábbis az elfogadható árú és minőségű) spanyol, görög, stb. A húst városi ipar állítja elő, a sertés nagy része lengyel, dán. A nagy állattartó telepeken és vágóhidakon ukrán, indiai, stb migránsok dolgoznak. A magyar mezőgazdaság legnagyobb része néhány ezer (multimilliomos, NER-lovag) termelő kezében van, aki tömeggabonát termel, aminek nagy része feldolgozatlanul, zéró hozzáadott értékkel exportra megy.

Szerintem te nem tudod, hol élsz.

CCnick 2020.05.01. 12:45:07

@PDAFan: "A húst városi ipar állítja elő" Csepelen a Húsgyárban készül a csirkehús szójából?

PDAFan 2020.05.01. 13:02:58

@CCnick: Csányié a legnagyobb sertés vágóhíd Mohácson és a legnagyobb baromfi vágóhíd Szentesen. A gyárakban dolgozó néhány száz de akár ezer munkás nagy része mint mondtam migráns. Hol van ebben a sok millió vidéki - elárulom, sehol hanem jár Pestre dugót csinálni.

Szabványok 2020.05.01. 13:37:58

@Ezüstvándor Arion: Engem az emberek zavarnak. Bárhova megyek, mindenütt nyüzsögnek.
Gyalog, biciklivel, rollerrel, autóval, tömött BKV-val, turistabusszal.
(Most még a COVID-ot is terjesztik. Még az az autósok terjesztik legkevésbé, mert egy zárt dobozban egyedül mennek, ne lihegnek, tüsszentenek a képembe.)

Szabványok 2020.05.01. 13:44:54

@josys: "15 km -t oda vissza nem biciklizek még jó időben sem."
Fogsz! Ez nem választható. Az időseket, krónikus betegségben, elhízásban szenvedőket kiirtja a COVID, a maradék az egészséges napi tornaórán, focipályán nevelkedett nemzedék meg bírja.

Szabványok 2020.05.01. 14:00:12

A bicikli nem megoldás, csak egy kisebbségnek.
Példaként hozom 0.Viktort. Naponta biciklizzen át a cinege utcából a Karmelita kolostorba? Onnan időnként le és vissza a Parlamantbe?
De nem csak ő, hanem a normális embereknek is nagyobb a közlekedési igénye, már csak a munka miatt, mint amit biciklivel teljesíteni lehet.

A bicikli jó volt a nagybátyámnak, aki Nagymaroson 1960-ban biciklivel ment a gyárba, kb. 1km. Akkoriban Nagymaroson két autó volt és egy motorkerékpár az meg, hogy az ember sáros, vizes,piszkos, természetes volt.

Budapest közlekedését nem lehet biciklivel megoldani. Budán hegyek vannak, ami minden 30 év felettinek kihívás. Budapesten olyan távolságok vannak, amik normális embernek teljesíthetetlen biciklivel. Manapság olyan mennyiségű cuccot kell vinni, ami megoldhatatlan biciklivel. (Én jártam munkába úgy, hogy laptop volt egy jól záró, vízhatlan dobozban a csomagtartón! De azóta 20 évvel idősebb lettem. És mit csináljon az akinek egy szervert kell vinnie? Vagy éppen 15 liter vizet hazavinni, mert a mai embernek derogál a csapvíz.)

Szóval jó lenne végre leszállni a bicikli mániáról!

septem 2020.05.01. 14:08:47

mint exbringásfutár mondom, hogy a körutat 90%-ban ki lehet hagyni, mert ott vannak a párhuzamos utcák, ahol nagyságrendekkel kevesebb autó közlekedik, ill. egyirányúak, kényelmesen, gyorsan lehet rajtuk haladni. ez szerintem pótcselekvés karácsony részéről, látványpolitizálás, terelés a sokkal nagyobb gondokról, pl. hogy az egész várost viszi az maszop és a világegyetem legundorítóbb pártja: a dk.

septem 2020.05.01. 14:09:59

@Szabványok: bp. bringával hosszában 1 óra, keresztben egy kicsit több.

midnightcoder2 2020.05.01. 14:22:42

@Szabványok: Ezer éve feltalálták a pedelec-et, vagy a teljesen elektromos biciklit. Egy biciklivel olyan 25 kilométer/óra sebességgel lehet gond nélkül közlekedni - és ezt az elektromos verzióval akár egy nagymama is tudja. Ahogy amúgy vidéken, ahol gyakorlatilag elhanyagolható mértékben van tömegközlekedés, egy rakás nyugdíjas gyakorolja is. És te autóval a büdös életben nem fogsz csúcsidőben (= 8-18 óra) 25 kilométer/óránál gyorsabban keresztül menni a városon, hacsak nagyon nem trükközöl a mellékutcákkal, az ott lakók nagyobb örömére.

midnightcoder2 2020.05.01. 14:26:09

@CCnick: A végeredmény akkor is az, hogy biciklivel a jelen szar bicikliút hálózat mellett is jóval gyorsabban mész át Pesten mint kocsival. És igen, ennek a nagy része a dugóban fog eltelni, a maradék időt pedig kb. mindegy hogy 30-cal vagy 50-nel teszed meg, mert max. pár percet jelent az össz utazási időhöz képest.

gurigapapa 2020.05.01. 14:31:23

Kerékpárosként mondom, hogy Karácsony kissé félreérti a helyzetet. Nekem, kerékpárosnak az az érdekem, hogy szűrjék ki a szabálytalanul közlekedőket az utakról (igen, a kerékpárosokat is!), és onnantól boldog vagyok. És biztos vagyok abban, hogy többen mernek majd kerékpározni, ha tudják, hogy nem kell szabályszegésektől tartaniuk, mert nagy a lebukás veszélye.

Tsteinar 2020.05.01. 14:37:27

Az is nagyon hosszú életű ötlet volt amikor egyik napról a másikra a bevezető budaörsire buszsávot rajzoltak fel. Ha jól emlekszem egy napig ment.
Ez nem megoldás, hogy kitalálja milyen frankó is lenne egy bicikli sàv és elvesz egyet az autósoktól. Az agglomerációból ettől meg nem lesz megoldott a bejutást, csak a sor lesz hosszabb. A kelenföldi P+Rben reggel F8kor már nincs hely.
Tegnap mentem a körút ezen szakaszán, a Blahaig araszolni lehetett még ilyen keves autóforgalomnál is. Egy biciklist láttam kb 15 perc alatt, aki jó szokás szerint ha épp piros volt, felment a járdára majd vissza az útra...gyalogos szinten nem volt, ellenben van mindkét oldalon legalább 6 méter széles járda, miért nem lehet abból elvenni?
Amíg nincs meg a megfelelő infrastruktúra, hogy be lehessen járni a környező településekről addig ez csak eszkalalja a helyzetet.

odamondó 2020.05.01. 14:45:30

@apro_marosan_petergabor: @josys: 8km meg 15 km oda-vissza túl sok. Nem véletlen, hogy mondjuk a Balaton parton fitt embert is csak nagy ritkán látni.

Aki rendszeresen biciklizik 8km alatt ideje sincs megizzadni.

röf 2020.05.01. 15:08:21

Legyen autóval járhatatlan a Nagykörút, legyen egy komplett dugó a város, maradjon a ligetvédők (magyarul anarchista buzik) által ligetvédett a liget, úgy utálom a pesti öntelt nagyképű köcsögöket, hogy ihaj.....

CCnick 2020.05.01. 15:15:36

@PDAFan: és az állatok a vágóhídon nőnek

CCnick 2020.05.01. 15:17:57

@septem: "bp. bringával hosszában 1 óra, keresztben egy kicsit több." Szóval te sem ismered a piros lámpát :)

CCnick 2020.05.01. 15:21:06

@midnightcoder2: "A végeredmény akkor is az, hogy biciklivel a jelen szar bicikliút hálózat mellett is jóval gyorsabban mész át Pesten mint kocsival" Jó időben egyedül, minimális szállítandó cuccal és az út végén fürdési és átöltözési lehetőséggel ez igen jól hangzó alternatíva. Kicsit rontja a helyzetet a 4 évszak meg sok egyéb apróság.

erol 2020.05.01. 15:22:32

@röf: A jó öreg birca stílusában: tombolnak az autóbuzik, tehát jó az irány!

HaCS 2020.05.01. 15:46:02

Azon gondolkodom, miért nem készít senki (valós) felméréseket a közlekedés állapotáról intézkedés előtt? Milyen forgalom volt az adott útszakaszon, milyen járművekkel, melyik mit szállított? Embert? (Mennyit?) Árut? Csomagot? Honna-hová?

Az lenne a cél, hogy ezek a szállított terhek mindenkinek célba érjenek.
Van hatékony alternatív közlekedési mód, a cél eléréséhez? Remek. Vezessük be! Nincs ilyen, de van, vagy lehet hatékony alternatív útvonal a cél eléréséhez. Remek, Csináljuk meg! Olyan átalakításokat lehet eszközölni, amilyet csak nem szégyell az ember, amíg a célt szem előtt tartja, és a feladat nagy arányban teljesül. Mert a cél a közlekedésben kétség ne legyen nem fakultatív, és senkinél nem is fog változni. El akar jutni A-ból B-be hatékonyan. Ha elveszed a leghatékonyabbat, majd telítődik a 2. opció, aztán a 3.

Nincsenek ilyen gondolatok, ötletek? Az baj.
Akkor lehet össze kéne ülni, és akkor a rivaldafénybe jönni, amikor majd lesznek.

Sokak szerint sok az autó? OK, de mennyire sok? Ennyi kell a napi életvitelhez, vagy kevesebb is elég? Az autóst kellene/lehetne átszoktatni más módra a munkába járáshoz, vagy a munkáltatót rávenni a város szélére költözésre? A furgonost rávenni, hogy tolja egy sarkig az árut, vagy az ott lakót, hogy ezt azért el kell viselni egy városban?

Évtizedek óta megy a szakmaiatlan csapkodás a városvezetők részéről politikai széljárástól függően. Szerintem sok, szerinted kevés... Szerintem mindenki egyedül ül, szerinted mindenki árut visz. Szerintem mindenki csak a sarki boltba ugrik le, szerinted mindenki Ercsiből ingázik. Ezek a hihetetlen érvek.

Szerintem meg mérni kéne, számolni, AZTÁN megoldásokat keresni!

Bkkzol 2020.05.01. 16:06:49

@ma@math0: Igazad van. Valóban csak egyszer voltam megnézni, szerintem könnyen feledhető hely. Te hányszor voltál ott?

PDAFan 2020.05.01. 16:16:28

@CCnick: Magyarország nettó importőr sertésből és sertéshúsból is. Tehát az állatok Lengyelországban, Dániában, Szlovákiában, Németországban és Hollandiában nőnek, nem a "dolgos" magyar vidéken.

szánmonoxid 2020.05.01. 16:40:09

Egy 2%-ot sem elérő törpe kisebbség, a kerekes cigányok miatt nyilván érdemes szopatni a 98%-os többséget.
Ez a Karácsony egy idióta faszkalap.

szánmonoxid 2020.05.01. 16:41:33

@HaCS:
Ezt mondom én is.
Hamar be lehetne fogni a kerekes cigányok pofáját.

sóhegy049 2020.05.01. 17:10:14

Lehet másnak is eszébe jutott... Nem olvastam végig.
Kérdezem, hogy ebben az infrastruktúrában miért jó bringázni, legfőképp úgy, hogy forgalomban közlekedő járműnek minősül, de nem kell:
- jogosítvány
- kötelező biztosítás
- egyedi azonosító
Pedig egy bringával is lehet simán több százezrest kárt okozni.

CCnick 2020.05.01. 17:27:36

@PDAFan: Ott a vágóhidakon nő vagy a városi disznógyárakban?

Egyébként tévedésben vagy, az, hogy az import kicsit több mint az export az nem azt jelenti hogy itt csak importált röfit eszel.

2018ban Mo-on 435.790 tonna sertéshust "termeltek" 171.668 tonnát importáltak és 133.511 tonnát exportáltak. Vagyis a az éves termelés kb 10 %-a ami netto import. Bármennyire rosszul is esik neked a tudat, a csülökpörkölted 90%-a magyar.

2020.05.01. 17:43:15

@tireless treehugger: a pesti pedig töltse fel magának a szupermaket polcait, takarítsa ki a plázát, és vezesse a villamost.

midnightcoder2 2020.05.01. 17:53:23

@CCnick: Egy ebike esetén az év 12 hónapjából legalább 8-ban nem kell fürdési lehetőség a célállomáson. De szerintem ezt is meg lehetne oldani a legtöbb melóhelyen. Nyilván pénz kérdése, de ahogy WC van úgy ez is meg kell hogy oldható legyen. Amúgy a zsúfolt villamoson/buszon utazó polgár sem annyira illatos augusztusban, sőt meg merném kockáztatni, hogy egy e-bike-on utazva kevésbé leszel büdös mint egy múzeumszökevény Ikaruson vagy egy bedöglött légkondijú (vagy csak a spórolós sofőr miatt e nélkül működtetett) de szellőzés nélküli BKV buszon (ezekből is van bőven).

metal · http://electric.blog.hu 2020.05.01. 18:28:34

"Nincs is annál zavaróbb, amikor a körúton egy papa-mama-gyerek konvoj teker az ember előtt 10-15 km/h"
Nem ennél sokkal idegesítőbb a 25km/h-val tekerő "nagyon okos" futár, akit megelőzöl, majd a lámpánál visszamegy a sor elejére, és minden lámpánál kezdődik előröl, majd csodálkozik a hülye, hogy lesz egy autós, aki felkeni valahova, amikor már 5x próbálja megelőzni. És a sok nagyokos szerint az ő biztonságukat növeli, ha előröl indulnak a sorban.

n3spr3ss0 2020.05.01. 18:31:31

@Pipas: Ja, mert a Texcoba jártok, a kapálás már büdös.

CCnick 2020.05.01. 18:41:20

@midnightcoder2: ebájkot mindenkinek

Bunkóné Barom Ildikó 2020.05.01. 19:01:40

@PDAFan: Kérdezd meg azokat, akik hajnalban hordják fel a Nagybanira Lajosmizséről..

Bunkóné Barom Ildikó 2020.05.01. 19:03:25

@PDAFan: Kenyeredhez a búza hol terem? A tojás a reggeli rántottádhoz? A sertéshús a párizsidhoz? Folytassam?

Bunkóné Barom Ildikó 2020.05.01. 19:05:27

@PDAFan: "aminek nagy része feldolgozatlanul, zéró hozzáadott értékkel exportra megy."

A kenyered meg a kenyérgyárban terem Gandalf mester varázslatai nyomán.:)

Szabványok 2020.05.01. 19:42:17

@septem: "bp. bringával hosszában 1 óra, keresztben egy kicsit több."
:-))
20-30 éves, egészséges, nem elhízott, edzett, jó egyensúly érzékű, jó reflexű, kevés csomagot cipelő, időjárásálló, megfelelő ruházatú, jó szemű, jó hallású, nem fázós, nem izzaddós embernek. De a budapestiek többsége nem ilyen. Még az olyan fiatal, erős ember, mint Ricsi is szívbeteg, szívműtétje volt, nem biciklizhet, ezért kell autóval járnia.
Nem mindenkinek jó az egyensúlyérzéke. Még sík, száraz úton is el-elesik biciklivel. méteres jobbra-balra kilengésekkel tud csak biciklizni.
Ott a barátnőm, aki egyáltalán nem tud biciklizni. Ilyen is van.
Túlsúlyos, visszeres a lába. Mint a 40+ emberek többségének.
Oszteoporózisa van, mint a 40+ nők többségének, egy esés még akkor is veszélyes, ha nem a 12-s busz alá esik, hanem csak úgy eldől oldalra.
Ez az "1 óra Budapest keresztben" extrém sportolóknak, de normális embereknek.
Akik esőben esernyővel járnak. Próbálj meg 1 óra alatt keresztülbiciklizni Budapesten esőben, esernyővel a kezedben!
Sokan garázsból indulnak, garázsba mennek autóval. Havasesőben egy szál zakóban keresztülbiciklizni Budapesten?

Én kisgyerek korom óta nagyon szeretek biciklizni. De nem Budapesten. Nem vagyok hajlandó Budapesten biciklizni, nem vállalom az életveszélyt.

Szabványok 2020.05.01. 19:53:24

@midnightcoder2: Az elektromos bicikli az már majdnem motor. Az olyan sebességgel megy, amivel az egyszeri bicikliző már nem érzi jól magát. Azon is kell azért erőt kifejteni, azon is megfájdul az emberlába, azon is egy seggbevágó nyergen kell ülni, azon is felfázik az ember lánya hidegben, esőben, azon is egyensúlyozni kell, arra is fel kell szállni, le kell szállni, anélkül, hogy leesne az ember.
Nem sokban különbözik a rendes biciklitől. Kicsit kevesebb fizikai erőfeszítés kell, hozzá. De annyival nem, hogy egy szívbetegnek, egy magas vérnyomásosnak, egy emphizémásnak ajánljam.
Egyre jó az elektromos bicikli, hogy ha a 45 éves, de különben teljesen egészséges szülő a 18 éves gyerekével el akar menni biciklizni, akkor a korkülönbséget kiegyenlíti.

tireless treehugger 2020.05.01. 20:02:22

@Szabványok:

2-3 év biciklizés után nem lenne semmi egészségi bajod, a félelem elmúlna két hónap alatt, ha fáj a segged mutatja hogy életre kelt, könnyebb le/fel szálláshoz vegyél női vázzal, felfázni nem tudsz ha tekered, egyensúlyozás magától megy nem kell odafigyelni rá, ...

Nem akarásnak nyögés a vége, most éppen itt nyögdécselsz.

A félelmeid rabja vagy, abból építesz egyre szűkebb börtönt magad köré.

Bunkóné Barom Ildikó 2020.05.01. 20:20:18

@Pipas: Ezek tényleg azt hiszik, hogy a Bp. tábla után mindenki disznót meg kapirgáló lábasjószágot tart otthon, és kapálgatja a veteményest. Egy átlag agglomerációs település kb. úgy néz ki , mint egy fővárosi külső kerület. Olyan a településszerkezet, életvitel, és mondjuk a lakosság kb. 5%-a rendelkezik külterületi termőfölddel, amit nem ritkán kiad bértermelésre. A lakóépületek körül éppúgy térkő meg gyep van, mint mondjuk a 18. kerületben.

a hosszú hajú progmatos srác 2020.05.01. 21:20:08

két dolog:
a bicgli a fővárosban frissen felköltözött vidéki suttyók deklasszációs félelme.
a főfalus bennszülöttek számára a bicigli a yuppie-ság attribútuma.
lehet vitatkozni:)

a hosszú hajú progmatos srác 2020.05.01. 21:33:57

@Bunkóné Barom Ildikó: de nincs tömegközlekedő, és a kerti pottyantósra is autóval jártok (dízeltraktorral)

Bunkóné Barom Ildikó 2020.05.01. 22:28:26

@a hosszú hajú progmatos srác: Látom te is csak akkor mész a városon kívülre, ha a taxi visz a fapadosra.:) Vagy szándékosan csinálsz magadból hülyét. Elárulom egy csomó ember Bp. külvárosában sem használ tömegközlekedést, max. ha lerohad az autója. Nekem húsz perc autóval a soroksári Auchan. De a településen van Tesco, Spar meg CBA is. De te nyugodtan rohadj valamelyik lakótelep tizedik emeletén, ahol azt is megérzed, hogyha fingik egyet a szomszéd, panelprolikám.:)

Bunkóné Barom Ildikó 2020.05.01. 22:30:20

@a hosszú hajú progmatos srác: BiciKli. Ha már használod, tanuld meg helyesen leírni a nevét!:D

Bunkóné Barom Ildikó 2020.05.02. 10:13:33

@math0: Mert te ócska proli beleugathatsz mindenbe, ugye? Hidd el, az agglomerációban sokkal több jól szituált ember él, mint az újpesti. kispesti vagy kőbányai panelproli telepeken, ahonnan valszeg te is származol te véglény.D

Bkkzol 2020.05.02. 12:28:38

@math0: ott tanultad ezt az alpári stílust vagy ezért küldtek haza?!

Szabványok 2020.05.02. 15:48:24

@tireless treehugger:
"2-3 év biciklizés után nem lenne semmi egészségi bajod"
Tán a COVID-ot biciklizéssel gyógyítanád? Ne légy ostoba!
Most olvastam a Svejket. Ott minden betegséget beöntéssel gyógyítottak. aki kibírta az tauglich.
Bicikliztem én eleget, szerintem többet is mint Te.
Sokat bicikliztem. egyedül is, családdal is. Két éve még körbetekertem a Velencei-tavat.
Szerencsés voltam, mert jók voltak az ízületeim, jó volt a tüdőm, jó volt a szívem, nem volt semmilyen betegségem, jó a szemem, sovány vagyok. 40 éve jobb állapotban vagyok,mint korosztályom átlaga, tudom milyen korban, milyen az emberek egészségi állapota.

"a félelem elmúlna két hónap alatt"
A félelem 40 év alatt alakult ki. :-)
Tudod, én közlekedésbiztonsággal foglalkozom, engem két-három hónap életben maradás nem nyugtat meg. A hozzád hasonlóak miatt kapott engedélyt a 737MAX. Két-három hónapig nem zuhant le, miért félnénk? Tudod én közlekedésbiztonsággal foglalkozom és ismerem a valószínűségszámítást. A közlekedésben általában 10^-8h^-1 halálozási gyakoriság a megengedett. Két-három hónap alatt legfeljebb 100 órát tudnék bicikkizni, ami azt jelenti, hogy az elvárás az, hogy ha 10^6 szor ennyit bicikliznék, akkor legyen 1/e a valószínűsége annak, hogy belehalok. Én *gondolkozom*, ellentétben veled, tudod a repülőgépekre, autókra sem akkor mondják, hogy biztonságos, ha két-három hónapig nem hal meg senki.

"ha fáj a segged mutatja hogy életre kelt,"
Önsanyargató fakír vagy? Ha hazamész, akkor hegyes vasrudakra ülsz, hogy életre kelj? :-)
Tudod, ez a duma egy lusta teenagernek még elmegy.
youtu.be/2Sjj9e37nzc

Nézd csak meg, hogy hány embernek fáj a dereka, nyaka már 40-50 éves korában! Sőt, inkább fordítva, keress olyan 50-60 éves embereket, akiknek nem fáj a dereka, nem fáj a nyaka, nincs aranyere, nem duzzadt a prosztatája, nincs heresérve, nincs herevisszere !

"Felfázni nem tudsz ha tekered,"
Tudod vannak olyanok, akik nem bírják a fizikai erőkifejtést, például a szívük miatt. Nem mindenki 25-30 éves sportoló. Azok bizony felfáznak, mert nem tudnak annyira tekerni, hogy jó legyen az altest, láb vérellátása.
Nem tudom nézel-e hirdetéseket? Nézd meg egyszer, hogy hány gyógyszert hirdetnek visszérre, hátfájásra, prosztatára, ízületekre, inakra, vérnyomásra, fájdalomra, stb.!
Mert ilyen az ember!

"egyensúlyozás magától megy nem kell odafigyelni rá,"
:-) Megint egy egészséges gyerekekre vonatkozó elv ostoba általánosítása!
Mint írtam, ismerek olyat, aki soha nem tudott úgy egyensúlyozni, hogy biciklizni tudjon. Ma már testtömege, visszerei, lábdagadása, erőnléte miatt sem tudna. Viszont 40 éve jár autóval.
Nekem az egyensúly érzékem rossz, ezért elengedett kézzel biciklizni soha nem tudtam megtanulni, pedig 30 éven át próbáltam.

"A félelmeid rabja vagy, abból építesz egyre szűkebb börtönt magad köré. "
Nem, nem akarlak tovább győzködni.
Korlátolt vagy. Mindent a 30 éves, egészséges, jó kondícióban lévő, magát nem féltő ember szemszögéből nézed.
Pont úgy mint Müller Ceclia nézettársad, aki, amikor bejelenti, hogy ma is maghalt 10 ember, kihangsúlyozza,hogy ezek idős és/vagy beteg emberek voltak. Aki fiatal és egészséges, annak nincs félnivalója.
Tudod, az egy fasiszta nézet, hogy csak az egészséges fiatalokkal törődünk. Aki elhízott, aki nem tud végigmenni a gerendán, aki szívbeteg, aki nincs jó kondícióban, akinek krónikus betegsége van, akinek nem jók az izületei, szalagjai, aki öreg, vagy csak egyszerűen nem elég bátor, az dögöljön meg. Majd én megkergetem úgy, hogy vagy 13" alatt futja a százat vagy megdöglik.
Tiszta hitleri, tornatanári, edzői hozzáállás.
Te mi vagy? Még sportoló, vagy már (elhízott) sportvezető?

Pedig nincs olyan sok 25-35 éves ember Magyarországon, ráadásul nem is ők "viszik a hátukon" az országot.
Sőt a 25-35 évesek között is kevés a tökéletesen egészséges. Döbbenetesen sok az elhízott. Nézz meg egy felmérést, hogy a 25-40 évesek közül hánynak a BMI-je normális. A kisebbségnek. Magas vérnyomás? 40 éves korra a döntő többségnek megérkezik. Légzés? Tudod hányan dohányoznak? Mozgásszervi betegségek? szinte nem ismerek olyan fiatalt, akinek ne lenne valami mozgásszervi problémája. Az egyiknek a térdszalagja laza, a másiknak a könyöke fáj, a harmadiknak kifordul a bokája, a negyediknek a válla, az ötödik nem tudja rendesen tartani a nyakát, negyed óra után támasztani kell, sőt feltűnően soknak a szíve, keringési rendszere sem százas.

Szabványok 2020.05.02. 15:53:52

@tireless treehugger:
"2-3 év biciklizés után nem lenne semmi egészségi bajod"
Tán a COVID-ot biciklizéssel gyógyítanád? Ne légy ostoba!
Most olvastam a Svejket. Ott minden betegséget beöntéssel gyógyítottak. aki kibírta az tauglich.
Bicikliztem én eleget, szerintem többet is mint Te.
Sokat bicikliztem. egyedül is, családdal is. Két éve még körbetekertem a Velencei-tavat.
Szerencsés voltam, mert jók voltak az ízületeim, jó volt a tüdőm, jó volt a szívem, nem volt semmilyen betegségem, jó a szemem, sovány vagyok. 40 éve jobb állapotban vagyok,mint korosztályom átlaga, tudom milyen korban, milyen az emberek egészségi állapota.

"a félelem elmúlna két hónap alatt"
A félelem 40 év alatt alakult ki. :-)
Tudod, én közlekedésbiztonsággal foglalkozom, engem két-három hónap életben maradás nem nyugtat meg. A hozzád hasonlóak miatt kapott engedélyt a 737MAX. Két-három hónapig nem zuhant le, miért félnénk? Tudod én közlekedésbiztonsággal foglalkozom és ismerem a valószínűségszámítást. A közlekedésben általában 10^-8h^-1 halálozási gyakoriság a megengedett. Két-három hónap alatt legfeljebb 100 órát tudnék bicikkizni, ami azt jelenti, hogy az elvárás az, hogy ha 10^6 szor ennyit bicikliznék, akkor legyen 1/e a valószínűsége annak, hogy belehalok. Én *gondolkozom*, ellentétben veled, tudod a repülőgépekre, autókra sem akkor mondják, hogy biztonságos, ha két-három hónapig nem hal meg senki.

"ha fáj a segged mutatja hogy életre kelt,"
Önsanyargató fakír vagy? Ha hazamész, akkor hegyes vasrudakra ülsz, hogy életre kelj? :-)
Tudod, ez a duma egy lusta teenagernek még elmegy.
youtu.be/2Sjj9e37nzc

Nézd csak meg, hogy hány embernek fáj a dereka, nyaka már 40-50 éves korában! Sőt, inkább fordítva, keress olyan 50-60 éves embereket, akiknek nem fáj a dereka, nem fáj a nyaka, nincs aranyere, nem duzzadt a prosztatája, nincs heresérve, nincs herevisszere !

"Felfázni nem tudsz ha tekered,"
Tudod vannak olyanok, akik nem bírják a fizikai erőkifejtést, például a szívük miatt. Nem mindenki 25-30 éves sportoló. Azok bizony felfáznak, mert nem tudnak annyira tekerni, hogy jó legyen az altest, láb vérellátása.
Nem tudom nézel-e hirdetéseket? Nézd meg egyszer, hogy hány gyógyszert hirdetnek visszérre, hátfájásra, prosztatára, ízületekre, inakra, vérnyomásra, fájdalomra, stb.!
Mert ilyen az ember!

"egyensúlyozás magától megy nem kell odafigyelni rá,"
:-) Megint egy egészséges gyerekekre vonatkozó elv ostoba általánosítása!
Mint írtam, ismerek olyat, aki soha nem tudott úgy egyensúlyozni, hogy biciklizni tudjon. Ma már testtömege, visszerei, lábdagadása, erőnléte miatt sem tudna. Viszont 40 éve jár autóval.
Nekem az egyensúly érzékem rossz, ezért elengedett kézzel biciklizni soha nem tudtam megtanulni, pedig 30 éven át próbáltam.

"A félelmeid rabja vagy, abból építesz egyre szűkebb börtönt magad köré. "
Nem, nem akarlak tovább győzködni.
Korlátolt vagy. Mindent a 30 éves, egészséges, jó kondícióban lévő, magát nem féltő ember szemszögéből nézed.
Pont úgy mint Müller Ceclia nézettársad, aki, amikor bejelenti, hogy ma is maghalt 10 ember, kihangsúlyozza,hogy ezek idős és/vagy beteg emberek voltak. Aki fiatal és egészséges, annak nincs félnivalója.
Tudod, az egy fasiszta nézet, hogy csak az egészséges fiatalokkal törődünk. Aki elhízott, aki nem tud végigmenni a gerendán, aki szívbeteg, aki nincs jó kondícióban, akinek krónikus betegsége van, akinek nem jók az izületei, szalagjai, aki öreg, vagy csak egyszerűen nem elég bátor, az dögöljön meg. Majd én megkergetem úgy, hogy vagy 13" alatt futja a százat vagy megdöglik.
Tiszta hitleri, tornatanári, edzői hozzáállás.
Te mi vagy? Még sportoló, vagy már (elhízott) sportvezető?

Pedig nincs olyan sok 25-35 éves ember Magyarországon, ráadásul nem is ők "viszik a hátukon" az országot.
Sőt a 25-35 évesek között is kevés a tökéletesen egészséges. Döbbenetesen sok az elhízott. Nézz meg egy felmérést, hogy a 25-40 évesek közül hánynak a BMI-je normális. A kisebbségnek. Magas vérnyomás? 40 éves korra a döntő többségnek megérkezik. Légzés? Tudod hányan dohányoznak? Mozgásszervi betegségek? szinte nem ismerek olyan fiatalt, akinek ne lenne valami mozgásszervi problémája. Az egyiknek a térdszalagja laza, a másiknak a könyöke fáj, a harmadiknak kifordul a bokája, a negyediknek a válla, az ötödik nem tudja rendesen tartani a nyakát, negyed óra után támasztani kell, sőt feltűnően soknak a szíve, keringési rendszere sem százas.

Szabványok 2020.05.02. 15:56:07

Na jó, sziasztok, ilyen szar blogmotorral nem foglalkozom tovább. Most meg két példányban küldte el az üzenetem.
Elnézést a dupla hozzászólásért.

odamondó 2020.05.02. 18:08:08

@Szabványok: fordítva ülsz a lovon. Tehát egészségtelenek az emberek és ezért ne mozogjanak és legyenek még egészségtelenebbek.

Bunkóné Barom Ildikó 2020.05.02. 18:31:07

@math0: Miért a világon szted másutt hol termelik az élelmiszert? Ugye, hogy vidéken, és nem te termeled a panel patkánylyukad erkélyén.

Szabványok 2020.05.02. 23:10:38

@odamondó: :-)
Te meg nem számolsz a realitással, azzal, hogy milyenek az emberek.
Célodat eléréséhez kell vagy 80 év. És egy fasiszta rezsim.

Továbbá az, hogy nagyobb legyen a csecsemő- és gyerekhalandóság, nem operálják meg a szívbetegséggel születetteket, működjön a Tajgetosz. Után is kemény nevelés, semmi telefonnyomogátás, hanem óvodás kortól kezdve kemény edzések. Az egyes típusú cukorbetegség legyen halálos. Aki nem bírja, az pusztuljon. Tauglich/untaglich.
Én voltam katona. Addig nem mehetett haza senki, amíg le nem tette a tornavizsgát.
Utána meg semmi ízületi gyógyszer, semmi kardiológia. Aki infarktust kap a futóteszten, azt saját költségén eltemetik. Oszteoporózis? Ízületi kopás? Gerincbántalmak? Aranyér? Visszér? Érszűkület? Tüdőtágulás? Magas vérnyomás? Szívritmuszavar?
Alkalmatlan az életre, mint KariGeri főpolgármesternek.
Továbbá szigorú BMI korlátozás. 24 felett még csak kényszerdiéta, de 30 felett halálbüntetés. Cukrászdákat bezárni! Nagyon sok drágán kezelhető betegséget okoz az elhízás!

Tudod mi jutott az eszembe? Csauseszku bevezette a kötelező nőgyógyászati szűrést, mert így akarta az illegális abortuszokat szűrni.

Te milyen időnként és milyen követelményekkel szűrnéd az embereket?
Aki nem tud feltekerni Kismarosról Királyrétre az nem méltó az életre.

odamondó 2020.05.03. 08:24:27

@Szabványok: amúgy ha nagyon félted az egészségtekeneket. Majd ők akkor felülnek a BKK-ra. Az egészségesek meg mennek biciklivel.

Az embereket meg nem kell szűrni, de ha az autózás ellehetetlenül politikai döntés miatt akkor majd az emberek átszoknak másra. Aki amit bír arra.

CCnick 2020.05.03. 08:45:10

@odamondó: "akkor majd az emberek átszoknak másra" ez biztos, de azért örömtáncot járni ne kelljen már miatta.

odamondó 2020.05.03. 12:47:11

@CCnick: senki sem jár örömtáncot. Amúgy az autózás visszaszorítása körüli vita nekem a dohányzás kitiltásáról folytatott vitához hasonlít. Mindenki sokkban van aztán a bevezetés után 1-2 évvel meg az emberek már a bevezetés előtti állapotot tartják elképzelhetetlennek. Szerintem itt is előfordulhat hasonló.

CCnick 2020.05.03. 15:50:34

@odamondó: a bagózás egy netto egészségromboló szórakozás (pont mint 200éve) az autóval közlekedés meg az a mobilitás amitől a XXI századi ember sokkal kényelmesebben tud élni mint az elődei 200 éve.

CCnick 2020.05.03. 15:51:44

...folyt. én nem próbálnék párhuzamot erőltetni a kettő közé.

Bunkóné Barom Ildikó 2020.05.03. 20:58:10

@math0: Te arról ugattál prolikám, hogyha lezárják egymástól a várost és a vidéket, akkor az utóbbi jár rosszabbul. Csak az a gond panel görény, hogy a világ más tájain is vidéken termelik az élelmiszert, és nem te nyomtatod a 3D nyomtatódon a szalámit.

odamondó 2020.05.03. 21:56:44

@CCnick: nagy fenéket nem lehet párhuzamot vonni. Ha visszamész 25-30 évet és első sétáló utcák nyíltak a városokban mindenki puffogott, hogy így mi lesz nem lehet bemenni a centrumba. Ma elképzelhetetlen, hogy egyes városok sétáló utcáján régen nem hogy autók jártak hanem nyakig voltak parkolva...

Bunkóné Barom Ildikó 2020.05.05. 14:01:49

@math0: "de egész konkrétan, ha Budapestet zárjuk el vidéktől, akkor nem egyértelmű, hogy Budapest döglik bele hamarabb."

De egyértelmű, te balfasz. Mire megszerveznétek, hogy az a mennyiségű élelmiszer , ami vidékről ömlik be a fővárosba, máshonnan jöjjön légi úton, felkopna az állatok.Persze amit a maradékotok kapna külföldről azt is vidéken termelik meg, csak egy másik országban

Bunkóné Barom Ildikó 2020.05.06. 23:18:03

@math0: Mindössze a teljes szövetséges légierő szállítókapacitása kellett hozzá, te balfasz, És nehogy azt gondold, hogy azt a választékot biztosítani lehetne így ,amihez hozzá szoktál lakótelepi görény. Kapnál a pofádba annyi kenyeret , margarint, meg cukrot, hogy ne dögöljél éhen.

Bunkóné Barom Ildikó 2020.05.06. 23:22:02

@math0: Tudod ki a büdös proli? Aki hozzád hasonló módon parasztozik a telefingott lakótelepi szoba-konyhájában. A vidékről feltelepült első generációs prolik találták ki a parasztozást.

Bunkóné Barom Ildikó 2020.05.06. 23:26:04

@math0: Tudod ki a büdös proli? Aki a telefingott lakótelepi szoba-konyhájában parasztozik, mint te. Az városba települt első generációs prolik találták ki a parasztozást.

Bunkóné Barom Ildikó 2020.05.06. 23:33:23

@math0: A proli többnyire a nagyvárosokban él, vidéken ritkább. Ezért is élhetőbbek a nagyvárosokon kívüli területek. Az, hogy lenézed az itt élők közül azokat, akik élelmiszert termelnek, téged minősít. A parasztozást egyébként a nagyvárosokba települt első generációs prolik találták ki

Bunkóné Barom Ildikó 2020.05.06. 23:35:57

@Bunkóné Barom Ildikó: Nyugati szövetséges légierő, mielőtt ezen kezdenél lovagolni.

Bunkóné Barom Ildikó 2020.05.17. 19:08:30

@math0: Már Maglód? Milyen az új husi?

Bunkóné Barom Ildikó 2020.05.17. 19:11:24

@math0: Dehogy prolikám. Távolról sem Egy kétmilliós várost te nem tudnál közel se ezen a szinten ellátni repülővel, különösen úgy nem, hogy nem áll készenlétben a komplett francia, brit és amerikai katonai légierő. Mire megszerveznéd az új ellátási láncokat, könyörögnétek a vidéknek az árukért, alapanyagokért.

Bunkóné Barom Ildikó 2020.05.17. 19:12:50

@math0: Neked viszont nem a nicked, hanem viselkedésed mutatja ezt. Ez sokkal szarabb. Mostmár így maradsz, kis hülye..:)

Bunkóné Barom Ildikó 2020.05.17. 19:14:54

@math0: 4 percenként szállt le egy gép a berlini reptéren, hogy legyen elég kenyér, cukor, margarin , vitamintabletta meg gyógyszer. Persze a háború idején amúgy is hozzászoktak ehhez az ellátási szinthez a káposzták, sőt rosszabbhoz.

Bunkóné Barom Ildikó 2020.05.17. 19:21:31

@math0: Hát a zagyvaság inkább a te fejedben uralkodik .Őrült beszéd de nincs benne rendszer (sem). Az előbb eljutottál oda, hogy nem nézed le a vidéken élőket, hisz kénytelen voltál elfogadni, hogy közel se mindenki él ott földművelésből. Most már állítólag a földművelésből élőket sem nézed le, idáig is eljutottál végre, hisz rájöttél, hogy ők termelik meg azt a kaját, amit a buzi acrodba tömsz. Nézd meg, hogy honnan jutottál el idáig mocsok proli. Látod , néha telefingott szoba-konyhába is eljut a fény és az értelem.:))

Bunkóné Barom Ildikó 2020.05.17. 19:23:43

@math0: Nem sokkal kevesebb proli él vidéken. Fellelési helyeitek többnyire a nagyvárosok lakótelei részein vannak. Jellemzően itt magas a hazai prolipárt ,a DK támogatottsága.
süti beállítások módosítása