A turizmus nem múlt el, csak elűztük máshova.
Idén nem lehet síelni Ausztriában. Nem lehet Szicíliába, Máltára, Ciprusra, Malaga környékére menni egy kis napfényért. Az Európai Unió bezárt, nem csak a kívülállók számára, hanem saját polgárainak is.
Sosem volt lehetőségem ilyen utazásokra! – fintorodnak el most sokan, de biztosíthatom őket, hogy tömegek rendes programja volt a szürke télből való menekülés minden évben. Európa gazdagabb részén nyilván többen, de idehaza is igen sokan természetesnek vették a februári napsütés lehetőségét.
Mi történik, ha Európa bezár? A szokást elhagyni nem akaró emberek (és gyorsan leírom újra: igen sokan vannak) Európán kívülre mennek. Maldív-szigetek, Zanzibár, Karib-tenger, Mexikó. Igen, idén drágább a nyaralás/telelés, de el nem maradhat – így gondolkodnak. A turistákat csábító országok marketingfegyvere a könnyű bejutás (nincs karantén) és a laza helyi szabályozás. Zászlójukra tűzték a korlátozás-mentességet és most nem győzik a rohamot.
Nehéz elhinni? Olvassuk figyelve a sajtót. Csak 3 példa:
Zanzibár lengyel vendégmunkásokat keres, mert annyi lengyel vendége van (index.hu).
A Budapest-Dubaj járatokat sűríteni kell, mert annyi az utas (index.hu).
Néhány helyre azért most is utaznak a magyarok (portfolio.hu).
Mondhatjuk, hogy idén a Maldív-szigetekre mennek, akik eddig boldogan elvoltak Cipruson vagy Spanyolországban is. Az új kedvenc helyek nem csak begyűjtik az új utazók pénzét, hanem abban reménykednek, hogy az eddig rövidebb utakhoz szokott vendégek annyira jól fogják érezni magukat, hogy a járvány elmúltával is visszatérnek, sőt az újonnan megtalált paradicsom hírét hazaviszik a most még bátortalanabb, de legalább annyira jómódú ismerősöknek.
Eközben az Európai Unió megszorít, megszorít, megszorít – és retteg. Néha keserűen elítéli azt, aki mégis utazik, merthát nem illik ilyenkor. Ahelyett, hogy tenne valamit azért, hogy a pénzüket elszórni akaró utazók Európán belül maradjanak - vagy legalább egy részük.
Európa vezetőinek be kellene látni, hogy elszúrták. Itt a korona-válság és sok embernek kevesebb pénze van, mint előtte, akinek pedig mégis van mit elkölteni – azokat elüldözik a kontinensen kívülre. A politikusok csak arról beszélnek, hogy mit-miért nem lehet, ahelyett, hogy megtalálnák a módját, hogy hogyan lehet. Mint a rossz tanuló vagy a lusta beosztott.
Mondhatnánk, hogy mondjon le a turizmusért felelős miniszter, de ez Európa, itt nincs olyan, hogy felelős politikus. Itt intézmények vannak és nemzetállamok, amelyek egymásra mutogatnak.
És van még valami: lejtmenet. Még csak beszélni sem merünk arról, hogyan fog ez a kontinens megállni a lejtőn. Hogy nem a lezárt határok és a bezárt szállodák fogják kihúzni a bajból, az biztos.
