mi nem haldoklunk

mi így élünk

mi így élünk

Könnyű megérteni, mi a baj a kínai és orosz vakcinával

2021. január 18. - p.a

chi1.jpg

Ugyanaz, mint az ottani fertőzöttségi adatokkal. 

„Nem ötvenezer, hanem feltehetően félmillió, vagyis a korábbiakban közölteknél tízszer több fertőzött volt Vuhan városában, ahonnan elindult világjárványt okozó koronavírus.” 

Nem hiszem, hogy a december végi, CNN-re hivatkozó index.hu hír különösebb meglepetést okozott bármelyik magyar olvasóban. Itt, Magyarországon azt gondoljuk (és a alábbiak szempontjából mindegy, jól gondoljuk-e), hogy Kínában mindenféle/bármiféle állami érdekek miatt könnyen hamisítják a hivatalos adatokat és igyekeznek elhallgattatni azt, aki mégis megpróbálja nyilvánosságra hozni az igazságot. Ugyanezt gondoljuk Oroszországról is (ismét: bejegyzésünk szempontjából mindegy, hogy ez tényleg így van-e).

Az adatok manipulálását, torzítását, a kellemetlen tények elhallgatását természetesnek vesszük ezen országokban. Mitől lenne ez másként a vakcinákkal kapcsolatban? Miért hinné bárki, hogy az oltások hatékonyságát és mellékhatásainak gyakoriságát, súlyosságát bemutató anyagok a valóságot tükrözik? 

chi2.jpg

Az amerikai, német vagy brit rendszer más. Ott nehéz takargatni a problémát. Gyorsan híre megy, ha valamelyik jellemző nem stimmel. A sajtó előveszi az allergiás rohamokat, hosszan tartó károsodásokat és szétszed minden esetet, ahol beoltott, védettnek gondolt személy kerül koronavírussal kórházba. Kínában vagy Oroszországban nincs erre garancia. 

Nem az a probléma tehát, hogy a kínai vagy orosz tudósok gyengébbek, mint az amerikaiak. E sorok írója kifejezetten nagyra tartja a mindenkori orosz szellemi teljesítményt és az elért tudományos eredményeket. Az a baj, hogy ebben a két országban hiányzik a bizalmat megalapozó visszacsatolás. 

Hiába magyarázza tehát Szijjártó vagy Eperjes Károly, hogy gyermekkoruk kedvenc oltásai mind Oroszországból érkeztek, mert nem arról van szó, hogy a magyar ember szerint ott nem tudnak jó vakcinát gyártani (mert igenis tudnak, sőt még az is lehet, hogy jobban tudnak). Rohamléptekben fejlesztett, villámjóváhagyásokkal, rövidített úton piacra dobott oltóanyagok esetében még a szokásosnál is többet számít a menet közbeni visszajelzések megbízhatósága. Ez az, amiben az orosz és a kínai vakcina nagyon alulmarad. A bizalom számít, szinte csak az számít. 

chi3.jpg

A magyar ember nem hülye, tudja, mit jelent és miért fontos a bizalom. Nem akar kínai és orosz oltást. Nem lesz könnyű ezen változtatni, még így sem, hogy kormányunk a tömeghipnózis nagy mestere. 

Azon érdemes talán elgondolkozni, hogy ha a kínai, orosz, amerikai, német, angol, stb mellett létezne igazi magyar oltás (tudom, Karikó Katalin miatt a Pfizer magyarnak tekinthető, de itt nem erről beszélünk), abban mennyire bíznának a magyar emberek? Valószínűleg annyira, amennyire az elmúlt évtized alatt kiépített, központosított és ellenállásmentessé tett államban, ami – sokak számára úgy tűnik – őszinteség tekintetében közelebb áll Kínához és Oroszországhoz, mint Merkel Németországához.

chi4.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://miigyelunk.blog.hu/api/trackback/id/tr8516395114

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.01.18. 22:30:35

Az a baj velük, hogy lerontják a hazug liberális narratívát.

midnight coder 2021.01.19. 09:48:14

Ezeket a vakcinákat egy rakás másik országban is tesztelték / tesztelik. Másrészt, csak a kábítószerbizniszben van több pénz mint a gyógyszeriparban, és finoman szólva a nyugati gyógyszergyártó cégek sem angyalok. A vakcináról sem tudhatod hogy valóban a kicsi kínaiaktól jön ahogy az amcsik állítják, vagy épp az õ nem létezõ vegyifegyver laborjaik egyikének a terméke amit pont a kicsi kínaiak ellen akartak bevetni, csak picit nagyobbat szólt, és máshogy sült el mint gondolták.

ulpius66 2021.01.19. 10:59:42

"Nem lesz könnyű ezen változtatni, még így sem, hogy kormányunk a tömeghipnózis nagy mestere."

Húúúúúúúúú...........

Ami a ballibsi (nyugati) médiumokat illeti, hát ezek mellett "tömeghipnózis" tekintetében sehol sincs a magyar kormány!

szekertabor · provo.blog.hu 2021.01.19. 11:16:31

Érdekes, hogy egyesek még mindig bizalmi kérdést igyekeznek csinálni a védőoltásból, ráadásul pont azt hagyják figyelmen kívül, hogy a világ legnagyobb gyógyszerbotránya az istenített szabad piac világában volt. Pedig a valóság az, hogy idehaza mindegyik covid elleni vakcia ugyanazokon a sztenderd engedélyeztetési vizsgálatokon megy keresztül, beleértve a gyártási körülmények helyszíni ellenőrzését is. Ebből a szempontból szinte mindegy, hogy Svédországban vagy Sierra Leone-ban fejlesztették és gyártják, ha engedélyt kap, akkor biztonságosnak tekinthető.
Másrészt, és ez a fontosabb, mi van akkor, ha egy vakcináról kiderül, hogy mégsem biztonságos? Ez jelen esetben bármelyikről kiderülhet, hiszen a hosszú távú mellékhatásokat objektív okokból még nem lehetett tesztelni sem aranyos jogállamiságéknál sem mocskos diktatúráéknál. Felmerül a kérdés, mitől féljünk jobban: a járvány, és a vele járó korlátozó intézkedések elhúzódásától, vagy a vakcinák esetleges mellékhatásaitól. A vakcina ugyanis egy ideig védettséget ad a beoltottaknak, de csak akkor hatékony, ha a küszöbérték feletti számú ember válik egyidejűleg védetté, azaz küszöbérték alatti ember képes tovább szaporítani a kórokozót. Amíg ez nem történik meg, addig a járvány nem fékezhető meg mással, mint a személyes érintkezések korlátozásával, ami ugyanúgy tönkreteszi a gazdaságot és a lelket, mint egy elhúzódó polgárháború.

ulpius66 2021.01.19. 11:19:39

"Könnyű megérteni, mi a baj a kínai és orosz vakcinával"

Hát ezekkel mindössze egy baj van.....

NINCS BELŐLÜK ELEGENDŐ MENNYISÉG!

midnight coder 2021.01.19. 11:33:55

@szekertabor: Na igen, igazából ha lesznek mellékhatások azok jó eséllyel 5-10 év múlva. És szerintem legalábbis sokkal nagyobb eséllyel következnek be a legújabb technológiákkal fejlesztett megoldások esetén, mint azoknál amiknél kb. ugyanaz a mûködés ami évtizedek óta mûködik más vírusokkal.

midnight coder 2021.01.19. 11:35:45

Amúgy ez ügyben szerintem az ellenzék kb. ugyanazt a stratégiát folytatja mint eddig:
1. Védjük az amerikai cégek érdekeit!
2. Orbánék alatt minél rosszabb, annál nagyobb eséllyel férünk hozzá legközelebb mi a húsosfazékhoz!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.01.19. 11:58:28

@Honóriusz:

Pedig ez a lényeg, az egész mögött politikai szándék van egyedül.

white999 2021.01.19. 19:45:23

@szekertabor: A szerző arra próbált rávilágítani, hogy az általad említett botrány nyugaton kiderül keleten nem biztos vagy inkább biztos hogy nem. Ahogy a felrobbant amerikai űrhajók is. Az oroszokról még most sem tudni. Csernobiit is tagadták. A COVIDOT is kKnában pedig az 1 éve volt. Az autokráciák jellemzője a tagadás, ahogy nálunk se tudni sok konkrét helyes számot a kórházi helyzetről. Autokráciák ha találkoznak abból sok jó nem szokott kisülni.

white999 2021.01.19. 20:28:08

"Az Európai Bizottság cáfolta Menczer Tamás külügyi államtitkár állításait is, aki szerint már 14 európai ország jelentkezett a kínai oltásért. Az EU-ban a Magyarországon a legalacsonyabb az oltakozási kedv, derül ki egy friss uniós felmérésből. "

Ez a baj.

BiG74 Bodri 2021.01.19. 23:09:25

@szekertabor:
Miért ne csinálnának bizalmi kérdést?
Tessék már gondolkozni a post tartalmán. Emberek, akik nem értenek a vírusokhoz, meg kell bízniuk olyan emberekben akik elvileg igen. Emberek akik olyan vakcinákkal lettek oltva amik évtizedek óta bizonyítottak, most bízzanak egy olyanban ami elvileg jó. Itt a bizalom szubjektív. A szubjektivitásnál pedig nagyon játszik, hogy mennyire tudok megbízni a hatalomban, illetve az információk szabad áramlásában. Arra pedig kár rácsodálkozni, hogy ez esetben nincs bizalom a demokráciától elrugaszkodó rezsimek esetén.

szekertabor · provo.blog.hu 2021.01.20. 11:13:18

@BiG74 Bodri: "Miért ne csinálnának bizalmi kérdést?"
Mert irreleváns. Ha megjelenik egy új gyógyszer a piacon, akkor sem annak alapján döntünk mellette vagy ellene, hogy milyenek a fejlesztő és gyártó ország jogállamisági mutatói. Megkockáztatom, hogy a gyógyszerek 99%-nál az emberek 90%-nak fogalma sincsen arról, hogy hol folytak a kutatások, és hol gyártják a gyógyszert, amit szednek. Annak alapján vagyunk kénytelenek bízni benne, amit az orvosunk és/vagy gyógyszerészünk (rosszabb esetben és/vagy a szomszédasszony) javasol.
De félreértesz, az egyes emberek esetében természetesen bizalmi kérdés, hogy hogyan döntenek. Én azt nehezményezem, amikor a véleményformálók ezt a nehéz döntést (amit egyébként sem lenne szabad laikusokra bízni) politikai bizalmi kérdéssé próbálják átformálni, azt sugallva, hogy megbízhatóbbak a nyugati fejlesztésű és gyártású vakcinák, mint a keletiek, függetlenül a hazai gyógyszerengedélyeztetési eljárások eredményétől. Ez ugyanis pont a szakmai szempontok iránti bizalmat ássa alá politikai befolyásolás céljából.

HaD 2021.01.20. 13:16:30

a vakcina ügy mint bizalom ott csüngött meg mikor össze vissza hazudoztak(nem csak nálunk) a járványról...politikusok tudósok bárki aki kapható volt és valamilyen "hívószó" Volt hozzá köthetö....de önmagában a hazudozás mellett a legföbb baj az a VALÒS járványügyi intézkedések hiánya, melyet a történelmi és szakmai tapasztalatokon alapuló protokolok de föleg a józan paraszti és is diktált ....ezalapján valóban komoly megdolgozásra lesz szükség hogy a kísérleti szakaszt lenypmják a tömegek torkán...de ne agódjunk már a csapból is az agitprop ömlik...és van rá ember aki adja a nevét hozzá...

HaD 2021.01.20. 13:28:52

amire nem találtam a magyar agitproban említést az pl. hogy Florida visszavont több százezer vakcinát(és nem oroszt vagy kínait...azokat ki sem próbálják:))...vagy hogy németországban vizsgálják hogy mitöl halt meg 11 beteg azután hogy benyomták nekik a cuccot(nem oroszt vagy kínait:))...de pl . az sem nagyon világos hogy(sehogy sem) hogy meddig is véd a cucc,mert hogy ha monnyuk két hónapig vagy fél évig vagy két hétig akkor önbecsapásnak jó a dolog...de már az is hogy ha nincs kísérleti adat hogy meddig is...avagy a mellékhatások felmerülési idejének statisztikájáról egy árva szó sincs...àtlagosan mennyi idö után merül fel és milyen szintü pharmakovigilanc protokol...és ehhez képest hogyan állnak a covidos cuccok?...lás még Contergan affér....én abban sem látok publikált (annak rendje és módja szerint!!)irodalmat hogy milyen szinten tudták a molekuláris egyezöségeket kiszürni(autoimmunitás....kérdéskör)...de én laikus vagyok ....de nem hülye(azt hiszem:):))

MEDVE1978 2021.01.20. 13:35:24

@szekertabor: Rettenetesen rossz a kommunikáció. Valahogy úgy érzem, hogy Viktor beült a kormányülésre és kérdezte, hogy hogy lehet, hogy ilyen szarul állunk gyerekek. Erre mondták neki, hogy mert nincs vakcina. Gondolkozott, ja akkor vegyünk a kínaiaktól, azok már szállítanak. A vezér ötletét dícsérni illik, gondolom a seggnyalók sorba álltak, hogy mondják szuper ötlet. Viktor nem várt, ki is mondta interjúban. Közben három dolgot kellene kommunikálni:
1. A kínai oltás - nem magyar - vizsgálatok alapján 79%-os hatékonyságú. Ez nem azt jelenti, hogy a maradék 21%-nál nem hatásos, csak azt, hogy ők enyhén fognak megbetegedni és nem kerülnek kórházba.
2. Továbbra is dönthetsz, hogy beoltatod-e magad a kínai vakcinával mondjuk március-áprilisban. Ha nem, akkor lehet, hogy majd nyár végén kerülsz sorra, mert akkor lesz elég Pfizer.
3. Mivel az összes vakcina most lett kifejlesztve, sem arról, hogy milyen hosszútávú mellékhatásuk van, sem arról, hogy meddig jók nincs információ.

Ez már egy egyértelmű kommunikáció, amivel sokat lehetne segíteni a dolgon.

MEDVE1978 2021.01.20. 13:44:59

@HaD: Szerintem a válasz az, hogy a mellékhatásra lehet adat - irtó kevés. A 3. fázisban nyilván embereken próbálják ki, egy része vakcinát kap, a másik része placebot, aztán összehasonlítják, hogy ki kapta meg. Ezek a minták gondolom nem túl nagyok, nem hiszem, hogy ezrek tolongtak volna, hogy opcionálisan koronavírussal fertőzzék meg őket.
Tömeges adat nyilván nincs a mellékhatásról. Ha mondjuk volt egy ezres mintád, ahol nem volt ritka autoimmun beteg ember, attól még simán belehalhat egy ritka autoimmun beteg, ha nincs szerencséje.
Mivel a legtöbb cuccot nemrég fejlesztették ki és az emberkísérletek is mondjuk 6-8 hónapja kezdődtek el, ezért azt se tudni meddig véd. Egyébként éppen a kínairól lehetett hallani, hogy átlagban 6 hónapig véd, de van az első tesztelő, aki 8 hónapja kapta és még mindig védett. Itt ráadásul bejátszik a mutáció is. A jó szcenárió, amelyben reménykedem az az, hogy sikerül elérni a nyájimmunitást idén és jövőre tavasszal újra lehet kezdeni az oltási kampányt a második generációs vakcinákkal, mert már mutálódni fog a vírus / elmúlik a védettség. Akárcsak az influenzával, annyi kiegészítéssel, hogy itt jóval betegebb leszel, ha nem adatod be magadnak évente. Az oltásszkeptikusokkal, meg afrikai országokkal súlyosbítja ez a vírus az influenzához hasonlóan velünk maradhat hosszú évtizedekig.

HaD 2021.01.20. 13:46:59

@szekertabor: a "gyógyszer engedélyeztetési eljárások" több évtizedes(évszázados)gyakorlaton alapulnak és még így is sok a mellékhatás...arról nem beszélve hogy az EMA de a FDA Sem(...a világ többi részéröl nem beszélve:)) pl. nem is használja ki az információ megosztásban és feldolgozásban rejlö lehetöségeket....tehát ha lett volna a covid-nál valós engedélyeztetési protokol akkor sem tehetné senki rá az életét:)...maga a rendszer elavult de eddig bizonyos kockázatokat kiszürt...most bondtják le ezt és a mi börünkön gyakorolnak. Ami a gyártás ellenörzést illeti-és amiröl ez a szígyártó kamuzik-annak vajmi kevés köze van a klinikai szakaszhoz pláne az alapkutatáshoz....magyarán szart lehet tök jól is gyártani:):)

HaD 2021.01.20. 13:56:00

@MEDVE1978: Amikor egy oltóanyag a virus/stb információs rendszerén alapul(és nem mint korábban a legyengített sejteken(sejttöredékeken)akkor ott amennyire tudom igen nagy a kockázat a tekinetetben hogy a molekuláris egyezöségeket(az emberi szervezet és a virus esetében) hogyan modellezték..ne adj isten kutatátták kísérletezték le!!!!! A gyorstalpalósdinak semmilyen ismert hatékonysága és kockázat elemzése nincs(tudtommal)....ezért a kockázat x értékkel bír....valszeg számítási emlékeim szerint ez nem túl jó eredmény....mert hogy nem eredmény:):)

HaD 2021.01.20. 13:58:01

@HaD: ezt csak arra írtam hogy nem kell ehhez feltétlenül ritka autoimmun betegség:)...

HaD 2021.01.20. 14:15:06

...öszintén szólva a cikket olvasva könnyen meglehet hogy egy két éven belül az orosz vagy a kínai vakcina lefutottabb dolog lesz mint a nyugtaiak...egyszerüen azért mert más a kultura egy kíséltei szakasz lezavarása kapcsán(is:):))...itt a hangsúly a kísérleti szakaszon van....és ez a nem mindegy.

midnight coder 2021.01.20. 18:42:00

@HaD: Ez az engedélyeztetési rendszer azért nem kis részben a gyógyszergyárak oligopol piacát védi. Olyasmi ez, mint amikor a magyar kormány nem engedi be a mobilszolgáltatók közé a Digi-t.

szekertabor · provo.blog.hu 2021.01.21. 16:24:35

Mik a választási lehetőségek?
1. Bevetjük a jó eredményeket mutató vakcinákat anélkül, hogy még 4-5 évig tesztelnénk őket.
Ettől azt várjuk, hogy még idén sikerül elérni a kritikus tömegű védettséget (nyájimmunitás), és így nem lesz szükség a rendkívüli vészhelyzeti korlátozások fenntartására.
A kockázat az, hogy valamilyen eddig még nem vizsgált csoportra nézve súlyos hosszútávú mellékhatások jelentkezhetnek.
2. Nem vetjük be a vakcinákat, hanem kivárunk, hogy mi lesz a beoltottakkal.
Ettől azt várjuk, hogy az engedélyezett vakcinák közül végül azt használjuk, amelyik a leginkább biztonságosnak bizonyul.
A kockázat az, hogy mivel nem érjük el a nyájimmunitást, egy éven belül azok is elveszítik a védettségüket, akik megkapták az oltást vagy átestek a betegségen, így még legalább egy évvel kitolódik a járvány. Ha ehhez még hozzávesszük a mutációkat, lehet, hogy az egész fejlesztést kezdhetjük előlről.
3. Nem vetjük be a vakcinákat. Kivárjuk azt a 4-5 évet, amíg egy rendes engedélyeztetési eljárás tart.
Ettől azt várjuk, hogy tökéletes vakcinák kerüljenek használatra.
A kockázat az, hogy kiderül, nem tudunk tökéletes vakcinát előállítani. Az emberiség egy része kipusztul, egy része megnyomorodik, nagy része tönkremegy.
4. Nem vetjük be a vakcinákat, de feloldjuk a korlátozásokat (Svéd példa).
Ettől azt várjuk, hogy aránylag kis veszteségek és szenvedés árán átesünk a járványon, és helyreáll az élet.
A kockázat az, hogy a veszteségek és a szenvedés sokkal nagyobb, mint gondoljuk, az egészségügy összeroppan a terhelés alatt, és magával sodorja a teljes társadalmat.

Kihagytam valamit?

Rodney_2 2021.02.23. 01:16:29

@szekertabor: A Contergan vagy a Prozac mutatja, hogy még a lassú és "biztos" fejlesztés után is kikerülhetnek olyan gyógyszerek amik emberek 10 vagy 100 ezreivel basznak ki valamilyen hosszabb távú mellékhatás okán. ( a Contergant szedők később nyomorék gyerekeket szültek, a Prozacot szedők egy része pedig konkrétan öngyilkos lett, ebből nagy jogi háborúzás lett és megalakult a Prozac Survivals' Club ami nem túl jó reklám :))) )

@HaD: Én még pont a szocializmus végén jártam egyetemre. Az osztálytársak között voltak akik orvosnak, illetve katonaorvosnak mentek. Az egyik katonaorvos-jelölt évfolyamelsőként kikerült a nagy Szovjetúnióba. Ott már harmadévesen operált valahol Szibériában és mire végzett és visszajött, jelentős gyakorlati tapasztalatokra tett szert, szemben a (még szintén szocialista) Magyarorszgon végzettekkel akik addíg beteget még csak távcsővel láttak (legalábbis valami ilyesmi derült ki az osztálytalálkozón, mikor ezeket az élményeket megosztották).
A Szputnyikkal is az volt, hogy az addigi eredmények (első és második fázis) ismeretében Putyin megparancsolta, hogy kezdjék el az oltást, ne szüttyögjenek a bürokraták. Nyilván nem célja a saját lakosság kiirtása. Hatékonyság, elvtársak! Hatékonyság :)

Az orosz vakcinával az a "baj", hogy a maga kategóriájában jobb mint az AZ vakcinája.
A kínaival meg az a "baj", hogy mivel a hagyományos technológián alapul és az egész vírust viszik be a szervezetbe, nem csak egy kis jellemzőt, várhatóan sokkal tovább biztosít immunitást és sok még csak a jövőben kialakuló mutáns ellen is hatásos lesz. Ez sajnos nem igaz a másik 4 vakcinára. Ott majd update oltásokra lesz szükség, akár fél évente, ha úgy hozza a balsors :( Ez egyszerűen a technológiai különbségen alapul. Valahogy a modern vakcinák fejlesztői kifelejtették vagy nemtommivoltnemvoltamott, hogy ez egy erősen mutálódó tipusú vírus (más tipusokra nagyon jó a modern technológia, vektor vagy mRNS, de erre nem ideális) Én és ORVOS rokonaim pont ezért a kínai vakcinára várunk, mert nem akarjuk majd félévente valami szutyokkal újraoltatni magunkat...

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2021.03.24. 06:37:36

A gecinek és keleti törpe türk, ferdeszemű kommunista illiberális korrupt bandájának azt sem hiszem el amit kérdeznek. A civilizált, fejlett, liberális demokratikus nyugaton működik a szabad sajtó, nyitott minden, ezért ott lényegesen könnyebb a helyzet.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2021.03.24. 06:51:55

@Rodney_2: Az általad leírtak valami ősember agy gondolatait mutatják. Az orvoslás is folyamatosan fejlődik, a múlt dolgai szép lassan elavulnak. Az autókba is már teljesen szintetikus motorolajakat töltünk nem ásványit, amivel a modern motorok 10-szer annyit mennek 10-szer olyan sebességgel. Ugyanez van az elavult kínai, orosz, vakcinákkal. A múlt képviselői, amik tízszer olyan fejletlenek. Amúgy hány éves vagy? 120? Mert akkor megértem miért ragaszkodsz annyira a kommunista eszmék mellett a 20. század elavult, dolgaihoz. Az élet soha nem a múlt irányába halad, hanem a jövőbe. A ferdeszeműek és a ruszkik az elnyomó kommunista múltat képviselik, a Nyugat meg a jövőt. Ezt jegyezzétek már meg!

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2021.03.24. 07:05:29

@Rodney_2: Ja, látom, a kommunizmusban jártál egyetemre, a 20. században. Minden világos. Dicső múlt volt az is, mint a mostani. A ruszkik elnyomó, áldott lelkének köszönhettük. Szerencsére a jövő nem az, hiába is akarja pár csökevény kgb-s kommunista állam visszaállítani elavult vakcinákkal, exportált szutykos olajjal, rongyos gatyákkal, szétmálló elektronikai kütyükkel.

Rodney_2 2021.03.24. 12:29:40

@Török törp hörcsögöt bökő bögöly: Tőled még sosem olvastam értelmes kommentet, most is így jártam :) Nem kezdem magyarázni mert felesleges, oda van írva, hogy az orvos rokonaim szakmai véleménye az amit leírtam. Te nem csak egy hülye fasz vagy de funkcionális analfabéta is :)

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2021.03.24. 16:56:02

@Rodney_2: A kommentem nem is neked szólt. Hanem mindenkinek, aki itt olvasgat, nehogy már csak az őskövületi elmaradott butaságokat olvassák, hanem a másik oldalt is. Szerencsére nagyon sokan vagyunk hála istennek, akik nem a múltba merengenek, hanem a jövőbe.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2021.03.24. 17:01:33

@Rodney_2: Akkor megszólalt a mindenkinek mindent elhivő birka, mivel még arra is lusta, hogy magát képezze. Sajnos ez a sok birka tartja fenn ezt a korrupt csaló, tolvaj rendszert akik még azt is elhiszik führerüknek amit horkol. Mint a kommunista csökevény rendszereket fenntartó birkák. Azon meg ne csodálkozzatok hogy néha valaki a pofátokba vágja az igazságot. Nem csak birkák élnek a földön, akik mindenre bólogatnak.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2021.03.24. 17:13:34

@Rodney_2: Tőlem aztán elhihetsz bárkinek bármit, leszarom, kurvára hidegen hagy hogy átbasznak. Így jár akinek fingja nincs semmiről. Képezd magad, akkor többre viheted talán az életben a seggnyaló birkáknál. Habár feletted már lejárt az idő, sok vizet nem zavarsz, a jövő nem te vagy, ahogy a kgb-s Putyin és a KISZ titkár Orbán elvtársak rendszerei sem.

Rodney_2 2021.03.25. 08:27:58

@Török törp hörcsögöt bökő bögöly: Szépen demonstrálod, hogy milyen az amikor a diliházban van internet hozzáférés :)))
süti beállítások módosítása