Mit jelent valójában, ha egy pályázat túlárazott?

Letartóztattak egy menő borászt. A hírek szerint 50%-os állami támogatással vett gépeket, de nem valós értéken, hanem túlárazva. A különbözetet vagy annak egy részét visszakapta. Ráadásul a beszerzéseket többkörös utalással teljesítette. Az állam kára 3,6 milliárd forint.

Ez a hír nem csak a csaló üzletemberről szól. Ha megértjük, mi történhetett, egyből jobban látjuk az ország jelenlegi helyzetét is.

Nem tudjuk, hogy jön ki, miből jön össze a 3,6 milliárd forint. A lenti példában (az egyszerűség kedvéért) kisebb számokkal mutatjuk be a csalás lényegét. Aki a példa nélkül is érti, hogyan működik az ilyesmi, az alábbi zöld részt nyugodtan átugorhatja.

Az állam kiír egy gazdaságösztönző pályázatot, ahol 50% önerővel és 50% állam által nyújtott, vissza nem térítendő támogatással lehet gépeket venni és egyéb beruházásokat megvalósítani.

A pályázó vállalkozás szívesen fejlesztené a telepét. Lehet, hogy már korábban is gondolkozott gépvásárláson (de EU-csatlakozás óta az ember ilyet nem csinál pályázat nélkül). A gépek és a kapcsolódó beruházások ára 10mFt lenne, ha nem lenne állandó pályázatozás.

A vállalkozás benyújtja a 25mFt projektértékű pályázatot, amit megnyer (lehet, hogy le is kent valakit ezért, lehet, hogy nem – ez most mellékes). Az állam kiutalja a 12,5mFt (50%) támogatást, amit a vállalkozás át is utal a beszállítónak. A beszállító ezután valahogy visszaadja a teljes 12,5mFt-ot a vállalkozásnak (ez a blog nem ad ötleteket arra, hogy mi módon), így az újra ki tud fizetni 12,5mFt-ot, rendezve ezzel a teljes 25mFt vételárat. A beszállító a megkapott összegből már csak 1,5mFt-ot ad vissza (10 gép valós vételára, 1-et pedig eltesz az együttműködése fejében). A vállalkozás költségeire nem elég a megmaradó 1,5mFt (nyereség), de végülis kapott egy 10mFt értékű beruházást.

A fenti matekban az egyszerűség kedvéért az áfával nem foglalkoztunk, de az úgyis visszaigénylésre kerül, nem feltétlenül terheli a cégeket (hogy lebukás után az állam elszámolja-e kárként, az más kérdés).

Mi történik ezeknél a pályázatoknál?

Az állam kifizeti a támogatást. Megvalósul egy támogatással egyező mértékű fejlesztés, önerő nélkül. Nyer a (külföldi?) beszállító, mert eladja a gépét. Nyer a pályázatíró. Nyer a bank. Nyernek a közvetítők. A gazdaság pörög. Az egész persze csalás.

A beszállító és a vállalkozás azért mer trükközni, mert…

…azt gondolják, hogy mindenki (szinte mindenki) ezt csinálja. Lehet, hogy nem is gondolják rosszul.

…azt gondolják, hogy senkinek sem érdeke a leleplezés. Ki akarná az EU pénzeket visszafizetni Brüsszelbe? A magyar kormány felügyelete alá tartozó ellenőr biztosan nem. Azt is gondolják, hogy az állam igyekszik elkerülni a lebuktatásukat, mert az  tönkretenné a céget, amivel export tűnne el, munkahelyek szűnnének meg, a költségvetés pedig adóktól esne el.

…azt gondolják, hogy az adminisztratív jellegű ellenőrzés híres arról, hogy nem az érdemi problémákat nézi, trükköket keresi. Csak a papíroknak kell rendben lenniük, ráadásul a pályázat bukásának sokkal nagyobb az kockázata amiatt, hogy valami adminisztratív mulasztást követnek el – a csalás lelepleződésének sokkal kisebb.

…azt gondolják, hogy lemaradnak a versenyben, ha ők becsületesek, miközben mindenki trükközik. És egyébként is: Ha ők megbuknak, mindenki megbukhat. Azt meg nem lehet, hogy az egész ország börtönbe kerül, ugye?

Mi az igazi probléma?

A tömeges túlárazások (pályázati csalások) miatt a statisztikák azt mutatják, hogy a gazdaság pörög, a beruházások az egekben járnak. Miközben minden adatot legalább felezni kellene, hogy valós képet kapjunk. A gazdaságkutatók rossz adatok alapján elemeznek, a kormány rossz adatok alapján hoz döntéseket.

A magas bekerülési értékek évekre tönkreteszik a cégek számviteli számait, mert sokkal alacsonyabb hatékonyságot mutatnak, aminek szerteágazóak a következményei.

Az ingyenesség miatt valószínűleg sok olyan beruházás valósul meg, ami nem racionális, nem átgondolt, sőt fölösleges, a rendkívül szigorú pályázati kötöttségek pedig rugalmatlanná teszik a cégeket.

És tényleg nem lehet mindenkit börtönbe zárni. Viszont mindenki tudja, hogy fogható, így kialakult helyzet jól használható politikai szempontok szerint. És senki nem tervez hosszú távra.

Három tanulság:

1. Előbb-utóbb szükség lesz a pályázati csalások büntethetőségének újragondolására, általános amnesztiára. Fel kell vállalni az EU-val történő, a várhatóan igen kemény összeütközést is.

2. Szükséges lenne az elmúlt 20 év gazdasági statisztikáinak és ezzel kapcsolatosan a gazdaság mai helyzetének átszámolása és értelmezése, még akkor is, ha nyilvánvalóan sokkal rosszabb eredmények jönnek majd ki, mint ahogy eddig gondoltuk.

3. A jelenleg divatos pályázati formát el kell felejteni. Csak átverjük magunkat, miközben mindenkit csalásba kényszerít.

Végül térjünk vissza a letartóztatott borászhoz: Nyilván csalt. Hogy mekkorát, azt nem tudjuk. Ha e sorok írója ülne az állami oldalon, a szám valószínűleg jóval nagyobb lenne. Ha a borásznak segítene, akkor biztosan jóval kisebb. Fontos hangsúlyozni, hogy ez a bejegyzés nem a borász mentegetéséről szól, hanem a rendszer kritikájáról.

Ezen a blogon évekkel ezelőtt Az EU tehet mindenről bejegyzésben felhívtuk a figyelmet, hogy a pályázatos rendszer zsákutca. Azóta csak rosszabb lett a helyzet.

---------------------------------------------------------------------------------------------

Jelen bejegyzés írója nem volt soha pályázat kedvezményezettje, nem valósított meg soha pályázati projektet, illetve sem ellenőrzési oldalon, sem pályázatíróként sem vett részt ilyenben. Ahogy a legtöbb egyiptológus sem élt soha az ókori egyiptomban.