Nagyobb a füstje, mint a lángja, de valakit a füst is zavar.
Horthy Miklós-mellszobrot avatott a Parlamentben (pontosabban Dúró Dóra irodájában) a Mi Hazánk Mozgalom. A DK egyből nácit kiáltott (jó kifejezés ez, hiszen a farkast kiáltra hajaz), a holokauszt-túlélők dühösek, a házelnök szerint a saját irodájában mindenki azt csinál, amit akar.
Értjük a Mi Hazánkat. Próbálnak tetszelegni a szavazóbázisnak, talán még komolyan is gondolják, sőt van is valami a mondókájukban. Értjük Kövért, aki titkon mosolyog az akción. Persze értjük a holokauszt-túlélőket is. De helyénvaló-e Horthy-szobrot avatni a Parlamentben vagy akárhol máshol?
Horthynak kultusza van. Mások megvetik. A magyar társasdalom 80-100 év után sem tudott ítélkezni fölötte, de még csak nem is közeledtek az álláspontok. Vitatott, megosztó személyiség – így mondják diplomatikusan. Ezt is értjük: Semmi az a 80-100 év. Majd 500 év múlva egyetértésre jutunk, ha még itt leszünk (blogvélemény: valószínűleg itt leszünk).
500 év sok idő, messze van, de addig is haladhatnánk a jó irányba. Vagyis Horthyról beszélni kell. Vitázni, magyarázni, győzködni. Beszédtémaként topon tartani. De csak a bolondok gondolják, hogy a viták mindig barátiak. Sokszor sértésekkel, valamiféle erőszakossággal járnak.
Az a kérdés, hogy a parlamenti Horthy-szobor értelmezhető-e, elfogadható-e e vita részeként. Értelmezhető. Hogy elfogadható-e, az egyéni ízlés kérdése.
Ez a blog azt mondja, hogy sokkal jobban tekintettel kell lenni azokra, akiknek (érthető módon) fájdalmat okoz Horthy magasztalása.
Olyan időket élünk, amikor sokan azt gondolják, hogy egy milliók életét tönkretevő háború lehet jogos vagy igazságos. Amikor a világ minden pontján a politikusok elpusztítandó ősellenséget, árulót, országrontót látnak az ellenfélben. Amikor a hétköznapi ember akkor leli örömét, ha a közösségi média által biztosított felületeken kiélheti dühét és agresszivitását a többieken (nagyrészt ismeretleneken).
Éppen ezért fontos, hogy itt-ott (pl ezen a blogon) hallani lehessen, hogy az emberségesség a legfőbb mérce, legalábbis vannak olyanok, akik így gondolják. Akkor is, ha a vitáknak nem kell mindig barátinak lenniük és néha természetükből eredően erőszakosak.