mi nem haldoklunk

mi így élünk

mi így élünk

A határátlépési feltételek szigorítása csak pótcselekvés

2021. február 18. - p.a

h1.JPG

Szlovákia és Nagy-Britannia pánik üzemmódba kapcsolt, jövő héten valószínűleg más kerül ugyanebbe a helyzetbe. 

Lassan mindannyian járvány-szakértőkké válunk. Nézzük a görbéket, próbáljuk észlelni a trendeket. A koronavírus jön-megy, erősödik-gyengül, hullámokat vet. Van, aki azt hiszi, érti a logikát, mások nem biznak semmilyen előrejelzésben. Általános fáradtság ül mindenkire. Még kormányok is beletompultak a küzdelembe, pedig nekik nem szabadna. A fásultság jele az ösztönös, mechanikus cselekvés, miközben az egy év alatt felhalmozódott tapasztalat alapján inkább új ötletekkel kellene előállni. Okosan harcolni, nem ösztönből. 

Az elkeseredettség által szült értelmetlenség példája e héten Nagy-Britannia és Szlovákia. Mindkét ország bajban van, igaz, a helyzetük nem összehasonlítható. A grafikonok alapján az angoloknál a vírus leszálló ágba került és az oltottsági arány is az egyik legjobb a világon, miközben Szlovákiát lassan maga alá temeti a járvány: nemzetközi segítséget kér

Az utóbbi hetek újdonsága, hogy már nem az eddig megszokott módon gondolkodunk a koronavírus dinamikájáról. Sokkal inkább arról beszélünk, hogy egy-egy országban mennyire van jelen a covid agresszívabb (értsd: gyorsabban terjedő, az oltásoknak talán jobban ellenálló, de nem feltétlenül halálosabb – ez utóbbit ugyanis nem tudjuk) változata. Angol, dél-afrikai, brazil variációk, amiket a legtöbb híranyagban szerencsétlen, rossz képzettársításokat gerjesztő elnevezéssel mutánsoknak neveznek. 

Magyarországon hétfőn jelentette be az egyik magánlabor, hogy a saját, több ezer mintán alapuló mérése szerint az új fertőzések 50%-a angol variáns. A dél-afrikai és brazil eddig elkerült minket, egészen a mai napig, mivel ma detektálták az első ilyet itthon is. 

h2.jpg

Visszatérve Szlovákiára és Nagy-Britanniára (hiszen alapvetően ennek a két országnak az intézkedéseiről szól a bejegyzés): A hatóságok rémületét nem önmagukban a grafikonok okozzák, hanem a különböző, félelmetesnek gondolt variációk általános jelenléte. 

És mit reagál a kormány ott, ahol már minden horror-variáns „közösségi terjedésnek indult”? Mit reagál az a két ország, ahol a legnagyobb a baj? Megszigorítja a beutazást. Nem tévedés. Ahol már dühöng a brazil és a dél-afrikai, ott megnehezítik, hogy olyan országokból érkezzenek emberek, ahol még nincs ilyen probléma. 

*Mostantól csak friss negatív koronavírus-teszttel lehet belépni a Szlovákiába, utána még 2 hét karantén is kötelező.
*Angliában a 10 napos karantén mellé 3 pcr teszt szükséges a szabaduláshoz, ami gyakorlatilag ellehetetleníti a határátkelést. 

Nem a többi ország szigorít ezzel a kettővel szemben (mondván, azok vírus-gócpontok), hanem éppen ellenkezőleg: a szlovákok és a britek félnek, hogy mások beviszik a kórt. Mintha a lepratelepre a leprások nem engednék be a külvilágot, nehogy azok behozzák a leprát. 

h4.jpg

Nem lehet nem észrevenni, mi történik. A politikusok látszatintézkedéseket hoznak. Nem azért szigorítják a határátkelést, mert az csökkenti a vírusterjedést, hanem azért, mert tehetetlenségüket rejtve valamiféle erőt akarnak mutatni a választók felé. Szlovákián vagy Anglián semmit nem segít a belépés szigorítása, de a gazdaságukat nagyon megviseli. Ugyanez történt Magyarországon, amikor szeptemberben lezárták (és azóta is zárva tartják) a határokat (értsd: extrém módon ellehetetlenítették a határátkelést). Amikor egyre többen dőltek el itthon, kitalálták, hogy határzár híján az emberek Horvátországból be fogják hurcolni a vírust. Pedig az már nagyonis itt volt közöttünk. Még október-novemberben is az volt a duma, hogy meg kell akadályozni a behurcolást. Így utólag meg mindegy, ebben a viharban nem maradhattunk volna érintetlenek.

Úgy tűnik, válsághelyzetben minden kormány populistává válik és különböző mértékben ugyan, de rájátszik az emberek idegenektől való félelmére. A politikusok értelmetlen intézkedésekkel kárt okoznak (rövid távon keveseknek, hosszú távon mindenkinek), hogy potensnek mutassák magukat és a többség tetszését kivívják. Nem csak Magyarországon. Európa nagyobb bajban van, mint az bárki ki merné mondani.

h5.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://miigyelunk.blog.hu/api/trackback/id/tr1616431872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ulpius66 2021.02.18. 20:28:51

"A határátlépési feltételek szigorítása csak pótcselekvés"

Figyusz!

Eddig nem az volt a ballibsi mantra, hogy azért volt Magyarországon ősszel második hullám, mert nyáron a kormány nem zárta le a horvát-magyar határt?

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2021.02.18. 20:30:12

@ulpius66:
De az volt.
És ez egy hülyeség volt akkor is. Most is.

ulpius66 2021.02.18. 20:49:22

@p.a:

Szerintem meg inkább az a baj, hogy túl későn zárták le a határokat......
(az is biztos, hogy a SZERENCSE nem volt az angolokkal és a szlovákokkal.....hát eddig mink megúsztuk....)

ulpius66 2021.02.18. 20:53:31

Lásd: Pár perc politika januári blogja.....

parpercpolitika.blog.hu/2021/01/05/akitol_meg_orban_viktor_is_tanulhatna

HÁT ENNÉL NAGYOBBAT MÉG A BALLIBSI BLOGGEREK IS RITKÁN TÉVEDNEK!!!!!!!!!

Ez a Gotenson gyerek jóval példálózott......

kunzoo 2021.02.19. 06:56:53

A határzárat régen el kellett volna rendelni. Az angol turisták egyszerűen meglógtak mikor Svájcban karanténba rakták őket. 400 ember nagy része lelépett.

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2021.02.19. 07:16:30

@kunzoo: A bejegyzés arról szól, hogy a politikusok akkor is imádnak határzárazni, amikor nincs értelme. Természetesen van olyan eset, amikor lenne.

kunzoo 2021.02.19. 08:13:24

@p.a:
Olyan szempontból nem baj a határzáruk hogy nehezebb így kivinni a vírust. A sok turista elmenne valamiért Szlovákiába, onnan kivinnék a fertőzést mikor hazamennek.

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2021.02.19. 08:15:49

@kunzoo: Az egy másik határzár. Amikor más országok nem engedik be azt (könnyen), aki Szlovákiában volt. Ennek több értelme van.

kunzoo 2021.02.19. 20:43:23

@p.a:
Az európai unióban elvileg átjárhatóak a határok. Útlevélbe nem pecsételnek. Honnan tudná biztosan a fogadó ország hogy állampolgára merre járt? Azt mond amit akar. Ha az úticélja feketelistán van, simán eltitkolja.
süti beállítások módosítása