Könnyű lenne változtatni az értelmetlen szabályon.
Tavasz óta szinte teljesen leállt az óvodákban és az általános iskolákban végzett kiegészítő fejlesztés, ezzel a gyerekek kimaradnak a korábban hozzáférhető, fejlődésüket nagyban segítő foglalkozásokból. Valószínűleg soha nem fogják tudni bepótolni.
Az intézményekben külsős fejlesztő által végzett csoportos különórák helyzete a vírus előtti világban is rendezetlen volt. Ha a régi hármas kultúrpolitikai terminológiát alkalmazzuk (különösen beszédes, hogy ma is mennyire helyénvaló ez), akkor a tiltott-tűrt-támogatott kategóriákból a tiltott és a tűrt között helyezkedett el. A valóságban a legtöbb óvoda és iskola beengedte a külsős fejlesztőket, akik különórák keretében (és változó mértékű díjazás ellenében) foglalkoztak a gyerekekkel. Az állam nem helyeselte ugyan a jelenlétüket, de soha nem lépett fel határozottan a jelenség ellen, hiszen a legtöbb szülőt nehéz lett volna meggyőzni arról, hogy az állam az intézményi keretek között eleve megad mindent, amire a gyereknek szüksége van.
Miről van szó? Mozgásfejlesztések, zenei foglalkozások, sakkórák, néptánc, nyelvórák, sportfoglalkozások (judo, kézilabda, stb), gyerekjóga és hasonló pluszórák.
Jelen bejegyzés nem arról szól, hogy az intézményekben korábban hozzáférhető különórák tiltása vagy engedélyezése a jó út (bár erről is érdemes lenne beszélni, hiszen az eddigi gyakorlat képmutató, félrevezető és igazságtalan), mert ez a blog egyértelműnek tartja, hogy az ilyen jellegű szolgáltatások szükségesek és valódi igényeket elégítenek ki - a hivatalos állami álláspont ellenére is.
Ez a bejegyzés arról szól, hogy a legtöbb óvodában és iskolában védelmi intézkedés ürügyén megszűntek a különfoglalkozások, pedig azokra rendkívül nagy szükség (és igény) lenne, miközben a vírusterjedés elleni küzdelem hatékonyságát minimálisan befolyásolnák.
Külsős, nem-intézményi dolgozó nem léphet be az épületbe, mert azt gondoljuk, behozzák a vírust, illetve a csoportos órákon a gyerekek egymás között terjeszthetik. Látni kell, hogy ez a gondolkodás hamis alapokra épül, mert tipikusan kis számú fejlesztőről van szó (óvodánként-iskolánként talán egy kézen megszámolható), miközben egy-egy intézmény kapuján legtöbb esetben naponta több száz ember jár ki-be (gyerekek és felnőttek) és a kiscsoportos foglalkozásokon eleve olyan gyerekek vesznek részt, akik amúgy is együtt vannak egész nap.
A külsős fejlesztők kitiltása értelmetlen, viszont megvonja a szülőktől azt a lehetőséget, hogy olyan fejlesztési szolgáltatásokat adjon a gyerekének, amire szerinte szüksége van. Ráadásul a külsősök által tartott órák tehermentesítették a nyilvánvalóan túlterhelt pedagógusokat.
Általában elmondható (ennek a blognak határozott meggyőződése), hogy a megfelelően megválasztott különórák jót tesznek a gyerekeknek és ezeket a jelenlegi szabályrendszer hamis okok miatt ellehetetleníti. Ha egy intézményvezető nem elég vagány (miért várnánk el ezt tőle?), akkor a gyerekek tényleg nem kapják meg azt, amit megkaphatnának. A helyzetet jól szemlélteti, hogy egyes intézmények (a helyzetet nyilvánvalóan túlreagálva) még az olyan foglalkozásokat is letiltották, mint a tájfutás vagy a hittan.
A különórák általános tiltása butaság és a jövőt éli fel, gyerekeinket fosztja meg attól, hogy többek legyenek, mint így. Lassan egy éve vagyunk állandó vírusvédekezésben és az az ovis, akinek most elmaradt a mozgásfejlesztése vagy zenei nevelése, már soha nem fogja megkapni, amitől elesett, mint ahogy a kiskamaszt sem könnyű a kimaradt judo-foglalkozása helyett más mozgásra rávenni.
Az általános tiltás helyett átgondoltan kellene cselekedni:
*Lehet, egyes foglalkozások megtartása tényleg nem jó ötlet (pl. úszás)
*A külsős óratartótól akár hetente lehetne egy negatív pcr-teszt felmutatását kérni, amivel tovább szűrhető a betegség terjedésének valószínűsége
*Szabályozni kellene, hogy a kiscsoportos órákon csak olyan gyerekek vehetnek részt, akik eleve együtt töltik a napjukat
*Nem is kell ehhez központi utasítás, az intézmények hatáskörébe lehetne utalni a mérlegelést
Cinikus és buta hozzáállás azt hangoztatni, hogy „a mi időnkben sem voltak ilyen fejlesztések” vagy „csinálja az óvónő, az a dolga”. Az pedig egészen biztos, hogy a koronavírusra való hivatkozás álságos. Döntse el a szülő és a pedagógus, hogy mire van szüksége a gyereknek és mire nincs.
A gyerekek lehetőségeinek megvonását ma a szülők csöndben tűrik, mert ez egy olyan ország, ahol azt tanítják, hogy erény, ha tűrni tudsz. Pedig ebben az esetben nem kellene sok ahhoz, hogy a világ (a jövő) egy kicsit jobb legyen.