mi nem haldoklunk

mi így élünk

mi így élünk

„A vírust egy kínai laborban gyártották!”

2020. április 21. - p.a

logan6.jpg

Oda kell figyelnünk az összeesküvés-elméletekre.

„Tény, de a sajtó elhallgatja, hogy a koronavírust egy kínai katonai laborban hozták létre,  csak korábban elszabadult, mint tervezték. Évekkel ezelőtt az olasz tévé is beszámolt erről, nem láttad? Az olaszok már akkor tudták, hogy őket fogják célozni. Azt is érted, miért, ugye?”

logan4.jpgIlyen és ehhez hasonló, agresszívan magyarázó, de sehova nem vezető gondolatok teszik köreiket mindenfelé. Van, akiről lepattannak, van, akit megszédítenek. Egyik sem helyes.

Az összeesküvés-elméletek felismeréséről és helyén kezeléséről szóló internetes és nyomtatott irodalom valószínűleg több bekezdést tesz ki, mint maguk az elméletek. Ez a bejegyzés nem is erről szól, hanem arra hívja fel a figyelmet, hogy nem helyes, ha nem veszünk róluk tudomást. Foglalkozni kell velük, komolyan venni.

A szelektíven gyilkoló, nagyrészt idős és/vagy beteg, azaz ellátásra szoruló, munkát végezni nem tudó embereket támadó vírus a kapitalista világrend egyik problémájának megoldása is lehetne, ezért létrehozását a társadalomtervezést saját feladatának érző személy vagy csoport célként tűzheti maga elé. Pláne ha hatalom és lehetőség van a birtokában, amihez megfelelő megszállottsághoz társul.

Társadalmi problémák vannak. Némelyik olyan súlyos, hogy látszólag csak drasztikus megoldást lehet találni rá. William F. Nolan and George Clayton Johnson 1967-es, sok helyen hivatkozott disztópikus regényében, a Logan futásában (magyar megjelenés: 1993, a Galaktika Baráti Kör Könyvklub tagjai részére – a borítón bal alul a fiatal Orbán Viktor?) az emberek élete 21 (huszonegy) éves korukig tart, utána önként álomba merülnek, ezzel szolgálva a feltételezett nagyobb társadalmi jót, embertelen megoldást kínálva az emberiség túléléséért cserébe. Aki nem vállalja az önkéntességet, azt a vészhelyzet esetére létrehozott speciális rendőrség levadássza.

log2.JPG

Mindig lesz, aki azt gondolja, hogy tudja a megoldást. Mindig lesz, aki felhatalmazva érzi magát arra, hogy mások élete és egészsége árán véghez vigye, amit helyesnek gondol, amiről azt hiszi, hogy a saját szubjektív igazsága valami felsőbbrendű, elkerülhetetlen igazság is. A tudósok között talán kevesebb, a politikusok között több.

A többi embernek épp ezért meg kell hallgatnia az ösztönöket kibeszélő összeesküvés-elméleteket és fel kell tennie a kérdést, hogy eddig mit tettünk azért és mostantól mit tudunk tenni azért, hogy ilyen ne fordulhasson elő?

Tehát: Mit tudunk azért tenni, hogy ilyen ne fordulhasson elő?

log1.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://miigyelunk.blog.hu/api/trackback/id/tr7915627694

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása