Vannak esetek (állapotok), amikor az orvosinak gondolt kérdés filozófiaivá válik.

Gilbert-szindrómáról a vér bilirubin szintjének állandóan magas (egyéb okokkal nem magyarázható) értéke esetén beszélünk, amit egy génmódosulás okoz.

A bilirubin a lebomló vörösvérsejtek után marad és akkor halmozódik fel, ha a máj lebontó funkciója nem az elvárt módon működik. A folyamat természetesen sokkal bonyolultabb, de ide ennyi bőven elég, csak az a lényeg, hogy el tudjuk helyezni, miről van szó. A szokásosnál magasabb bilirubin szintre tehát azt mondhatjuk, hogy a máj működési rendellenessége, azaz: betegség. 

Érdekes, hogy önmagában a magas bilirubin szint semmiféle valódi problémát nem okoz. Nem jár funkcionális zavarral, nem csökkenti a várható élettartamot, nem rombolja az életminőséget. Igaz, a Gilbert-szindrómás személy szemének fehér része általában nem olyan, mint a hollywoodi sztároknál (hanem sárgább), de legtöbben a filmbeli ideáloktól amúgy is különbözünk egy kicsit. 

A normálistól való eltérés ilyen ártatlan esetét nehéz betegségként kezelni, ezért is mondják óvatosan, hogy „a Gilbert-szindróma állapot az egészség és a betegség határán”, amivel persze jól megkerülik a problémát. Megkerülik, otthagyják és el is felejtik, hiszen ki akar olyan betegséggel foglalkozni, ami nem zavar senkit? Ki tenne pénzt egy ilyen kutatásba? Talán ezért van, hogy hiába telt el több, mint 100 év a jelenség leírása óta, még mindig nem egyértelmű az orvosszakma állásfoglalása a szindróma betegség-mivoltát tekintve. 

Az igazi különlegesség az, hogy egyes kutatások szerint a Gilbert-szindrómás emberek között bizonyos megbetegedések valószínűsége erősen lecsökken. Sokkal ritkábban alakul ki például érelmeszesedés és kevésbé hajlamosak a szívbetegségekre. 

Azt is meg kell említenünk, hogy a Gilbert-szindróma öröklődik. 

Összefoglalva a fentieket egészen merész következtetés adódik:
A magas bilirubin szint…
… káros hatása nem kimutatható.
… egyes betegségek kockázatának csökkentésében fontos szerepe van.
… a következő generációra átörökíthető.
Úgy hangzik, mintha a Gilbert-szindróma nem is betegség, hanem evolúciós lépcső lenne. Egy apróság, amitől az ember jobban igazodik az érelmeszesedésre és szívbetegségekre hajlamos társadalom körülményeihez. 

De ez a bejegyzés nem azért született, hogy mindenkit gilbertes férj/feleség keresésére ösztönözzön, ha már választania kell. Különösen, hogy fent is írtam, a Gilbert-szindróma kevéssé kutatott jelenség. Ahogy az orvostudományt látom, újabb kísérletek után könnyen kiderülhet, hogy az eddigi megállapítások ellenkezője az igaz és a bilirubin semmit nem segít a szívbetegségeknél és nagyonis rontja az életkilátásokat (de azért mégegyszer ideírom: a fentiek a tudomány jelen állása szerint helytállóak). 

Ez a bejegyzés elsősorban nem a Gilbert-szindrómáról szól. Ennek a bejegyzésnek az a lényege, hogy felhívja a figyelmet a következő, általános igazságra:
Könnyen lehet, hogy amit az orvosok (vagy akár pszichológusok, tanárok, jogászok, sarki megmondóemberek) betegségnek gondolnak, igazából evolúciós előrelépést jelent, egy jobb, körülményekhez tökéletesebben alkalmazkodott embert létrejöttét. Azaz nem feltétlenül kell egyből műteni. Inkább hagyjuk kiteljesedni. Adjunk esélyt a különlegességnek. 

Két érdekesség bónuszként:

1. Ha a gilbertes influenzás lesz, nem tanácsos paracetamol (pl Rubophen) alapú lázcsillapítót bevenni, van esély rá, hogy a szervezete nem tudja megfelelően lebontani a hatóanyagot. Szedjen inkább ibuprofénest (pl Nurofen).

2. A szindróma előfordulása Észak-Európában 3X-4X gyakoribb, mint máshol. Ha érintve vagyunk, jó eséllyel vannak/voltak északi őseink (persze tudom, ez így erős leegyszerűsítés). Ugyanígy: ha déli vidékről jöttek az ükapák/ükanyák, nem valószínű, hogy ilyen problémával szembesülünk a vérvétel után.