Az egyikünk olyan, mint a manipulatív híreken siránkozó média.
Sanyi vagány gyerek volt, de aztán családot alapított. Előfordul az ilyen.
Koncertre jártunk: ő többet, mint én. Boroztunk-söröztünk-pálinkáztunk: ő jobban, mint én. Rockzenét hallgattunk: ő keményebbeket, mint én. Emlékszem, amikor mondta, hogy milyen kár, hogy nem az akkor menő XYZ zenekarban basszusgitáros, mert az milyen ütős dolog lenne. Arra is emlékszem, hogy mennyire meglepődtem, mert ez a gondolat bennem fel sem merült, de így, ahogy kimondta, tetszett. Sanyi tökös rocksztár akart lenni. Vagányabb volt, mint én. Tizenévesek voltunk.
De Sanyi eltűnt. Elvitte az idő és a közben megszülető három gyereke.
Úgy rémlik, mindösszesen egyszer volt, hogy előbukkant. Rövid időre, hogy ismét alámerüljön (számomra talán végleg). Házi rockkocsmát tartottunk. Five Finger Death Punch koncertvideó ment a monitoron. Azt hittem, tetszeni fog neki. Hogy ismét kicsit fiatal lehet, hogy ismét átélheti az igazi lazaságot vagy legalábbis azt a fajtát, amit mi értettünk ez alatt annak idején.
De Sanyi csak elborzadt: „Remélem, a gyerekem soha nem lesz ilyen.”
Furcsának tartottam. Hiszen ő mindig is ilyen akart lenni. Most szörnyűnek találja, mert a gyerekét képzeli oda. Oda, ahova ő nagyon is vágyott annak idején. Elmentek az évek, változik az idea. Sanyi mást tart jónak. Felnőtt végre vagy betört végleg, nézőpont kérdése. Szerinte nyilván jó irányba változott. Szerintem ez nem ilyen egyértelmű. Az egyikünk megöregedett.
Média
Mi van akkor, ha a magát elfogulatlannak mondó újságíró téved a saját szerepét illetően? Mi van akkor, ha a feladat már nem a pártatlan tájékoztatás? Mi van, ha erre már nincs igény és nincs finanszírozás? Mi van, ha ez már csak a múlt?
Mi van, ha az emberek azt várják, hogy a média kiszolgálja őket? Hogy elvarázsolja őket? Hogy azt hallják benne, amit hallani szeretnének? Mi van, ha nincs kereslet a felvilágosításra, a kioktatásra? Ha a régebben vágyott függetlenség-idea csak szörnyűségnek tűnik? Hazugságnak? Bajkeverésnek, aminél megnyugtatóbb a kontrollált valóság?
Mi van, ha a jövő a Mátirx szimulációja vagy az Idiocracy elbutult élvezete? Mi van, ha a társadalom evolúciója nem az egyéni tudat felemelkedését, hanem valami ösztönösebbet hoz?
Mi van, ha más irányba megy a történelem, mint ahogy gondoltuk? Észrevesszük egyáltalán? Szörnyülködünk, hogy mivé lett a világ? Azt jelenti, hogy megöregedtünk? Vagy éppen mi maradtunk fiatalok? Van különbség?
