Hét pont, ami valahogy nem hangzik el a megemlékezéseken, pedig…

Az ’56-os forradalomnak sok tanulsága lehet, nyilván azért is hivatalos emlékezőnap. Hadd szedjek össze néhányat én is, olyanokat, amelyekről furcsamód nem esik szó, vagy nem ennyire kategorikusan. Pedig minimum örökzöldek.

1.       A külső erő sohasem lehet elfogadható, a külső erőben sohasem szabad bízni. A külső erő előbb vagy utóbb vagy cserben hagy vagy leigáz. 1956-ban nem számíthattunk sem a nyugatra, sem az ENSZ-re és legfőképpen nem számíthattunk a szovjet könyörületre. Akkor mégis sokan bíztak ebben vagy abban. Tévedtek és téved minden külső erőben hívő azóta is.

2.       A demokratikus hatalom nem mondhatja meg, milyen a jó ország, milyen a jó erkölcs, milyen a jó állampolgár, milyen elvi alapon álljon a rendszer. A demokrácia arról szól, hogy a hatalom ezeket nem előírja, nem sulykolja, nem erőlteti, hanem pont fordítva: megpróbálja meghallani a néptől. Minden más antidemokratikus és előbb-utóbb véres következményekkel jár. Akár Rákosiék, akár a Szovjetunió diktálta a frankót, az ország ellenére tették. A demokrata állampolgár egyben született ellenálló is.

3.       A hatalmat nem támogatni kell, hanem ellenőrizni. Mindegy, hogy jónak tartjuk a hatalmat vagy rossznak. A hatalom mellé állni a legrosszabb minden lehetőség közül. Semmilyen ellenőrzés nem lehet elég erős, a hatalomnak az a természete, hogy megpróbál kibújni a kontroll alól. Az ellenőrzés nélküli hatalom a legszörnyűbb, ami egy országgal történhet. A kommunista vezetés sortüze és a szovjet megszállás jó példái, hova fajul az ellenőrzéstől nem félő és ellenőrzéssel már nem is számoló hatalom. A hatalom ellenőrzése sohasem lehet elég szoros.

4.       A személyi kultusz mindig rossz. Mindig. Rákosi és Sztálin imádata nélkül minden máshogy alakult volna. A vezérben hinni gyengeség. A vezért számon kell kérni, akkor is, ha mellette állunk. A vezért csak addig szabad támogatni, amíg vezér nem lesz, azaz hatalomra nem kerül. Utána a támogatást meg kell szüntetni.

5.       A hatalomban egy pillanatig sem lehet bízni, hanem azt kell feltételezni, hogy csak saját érdekeit nézi. Mártírok és önzetlenek vannak, de rájuk számítani egyenlő az oroszrulettel. A hatalom közelébe kerülő ember nagyon-nagyon ritkán képes önzetlenségre és önfeláldozásra, hiszen hatalom közelébe nem véletlenszerűen kerülnek az emberek, hanem eleve arra törnek, mert olyanok. A hatalom számára minden forradalom ellenforradalom.

6.       Egy országban nem csak azok az emberek hiányoznak, akiket lelőnek az utcán, akiket börtönbe zárnak, akiket kivégeznek. Azok is, akik elhagyják az országot. 1956 következtében közel 200.000 ember menekült külföldre. Azóta sem tudott az ország helyreállni, emiatt sem. A hiányzó emberek pótolhatatlanok. Ma is.

7.       Egy vezetés, egy kormány, egy rezsim igenis el tud rontani egy országot, többek között a fentiekkel is. El tud rontani annyira, hogy (mint látjuk) 60 év sem elég kiheverni.  Vannak hibák, amiket rendkívül nehéz javítani, egyeseket lehetetlen.

Hét pont. Hány hangzott el bármelyik megemlékezésen akár ma, akár korábban? Nem csak arról van szó, hogy a fenti hét pontot nem vesszük figyelembe ma sem, hanem még a gondolkodásunkat is elkerülik. Ha mégis eszünkbe jut, nem aszerint cselekszünk. Az ünnepeken jórészt mellébeszélünk. Akár tetszik, akár nem, a demokrata állampolgárban van egy jó adag hippi és egy jó adag punk. Ha nincs, akkor meghalt benne a demokrata. Vannak-e ma demokrata politikusaink?