mi nem haldoklunk

mi így élünk

mi így élünk

A családtámogatottak további támogatásra szorulnak

2022. szeptember 01. - p.a

fam2.jpg

Pont a korábbi támogatás miatt.

Végre sikerült megvenniük álmaik lakását. Kivéve, hogy a lakás, amit államilag támogatott hitellel, csokkal és egyelőre komolyan gondolt gyerekvállalással hoztak össze, egyáltalán nem olyan mint az álmaikban. Persze nagyon örülnek ennek is, óriási előrelépés, de számtalan kompromisszum (jah, ilyen az élet!) eredménye. Legfőképpen méretben. Kicsi. Kicsi, de majd lesz valahogy. Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér.

Ma Magyarországon rengeteg család él a pár éve vásárolt lakásába szorulva. Kinőtték. Az egy/két/három gyerek több helyet igényel, mint amit eredetileg gondoltak, mint amire eredetileg lehetőségük adódott.

Természetes lenne, hogy élethelyzetek változásával változtatjuk a körülményeinket is. Kezdetnek elég az 42/52/62 négyzetméter, aztán kicsit nagyobb otthonba költözünk. Például azért, hogy legyen minden gyereknek külön szoba. Valamivel nagyobb térben könnyebb a békés együttélés is.

Csakhogy a nagyobb lakásba ugrás sokak számára lehetetlen. Az első lakás megszerzésében segített az állam. Akkor nem gondolta senki, de a továbblépés jelentős mértékben ezért vált elérhetetlenné.

Az állami támogatások miatt egekbe tolt ingatanárak és az állam által egekbe emelt mesteremberárak miatt a 10/15/20/25 évre felvett hitelekkel terhelt családok nem tudnak nagyobb otthonról álmodni, különösen, hogy nem is tudnák az felújítani, berendezni. Igen, a saját ingatlanuk értéke is jelentősen nőtt, de ezzel nem mennek semmire, mert az ugráshoz szükséges különbözet is jóval nagyobb lett.

Beszorultak. Látni kell, hogy nem ritka, egyedi esetekről van szó. Nem a túl nagyot álmodó, alacsony keresetű, leszakadó családok  kerültek nehéz helyzetbe (hiszen ilyen mindig, minden társadalomban van/volt/lenne). A probléma rendszerszintű. Az a kivétel, akinek a jövedelmi helyzete lépést tartott az ingatlan- és kivitelezési árakkal (miközben már gyerekekre is kell a pénz; a hétköznapi megélhetési költségek elképesztő növekedéséről most ne beszéljünk, az más téma, külön bejegyzést érdemel).

A gyerekes családok stratégiai ellehetetlenülésének egyes számú oka a kormányzati családpolitika, ami az ingatlanárak és a kivitelezési költségek extrém emelkedését eredményezte. A rendszer a mesterembereknek, kivitelezőknek, ingatlanbefektetőknek és -spekulánsoknak hozott hasznot, miközben a terheket a gyereket nevelő családokra pakolta.

Ez a blog többször felszólalt a támogatásokra épülő gazdaság ellen (pl itt), jelezve, hogy nincs ingyenebéd. A támogatás-alapú gazdaság első áldozatai között vannak a gyerekes családok, akik nem tudnak az igényeiknek megfelelően továbblépni. A legjobban szenvedő, a terheket titokban viselők természetesen a gyerekek.

A családok azt hitték, nő a vagyonuk, mert nő a lakásuk értéke. Valójában évről-évre szegényednek az elhibázott családtámogatási politika miatt.

A bejegyzés trackback címe:

https://miigyelunk.blog.hu/api/trackback/id/tr1217921149

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2022.09.01. 09:54:41

No, nem a kötekedés kedvéért, inkább csak elmerengési szempontként.

Az 1970-es években a gyerekszám olyan évi 100-120 ezer fő volt.
Az átlagos családméret tehát ötfős volt (vagy több).

Az átlagos lakásméret meg olyan 55 m² körül alakult.
Ez sehogy sem volt optimális(!), de az, hogy mára 150-200 m² kell(?) 0-2 gyerekhez - nos szerintem az se.

gigabursch 2022.09.01. 19:52:51

@vucsidol:
Köszönöm!

Akkor már csak azt kéne kitalálnom, hogy akkor mi is ez a szám...
Népesség növekedés talán...?...

Passz.
Még egyszer köszönöm és a linket is!

gigabursch 2022.09.02. 12:33:25

@vucsidol:
Tudsz esetleg olyan statisztikát is lekérni innen, ami nem a születésekről, hanem a magzatgyilkosságokról szól, ugyanilyen éves bontásban?

Lehetnék én is 2022.09.02. 21:17:10

de lyó lett vóna, ha nincs lakástámogatás. Most nem kéne azon aggódni, hogyan cseréld nagyobbra

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2022.09.02. 21:37:50

@Lehetnék én is:
Arról van szó, hogy rossz volt a módszer, amivel segíteni akartak. Máshogy kellett volna.

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2022.09.02. 21:39:52

@vucsidol:
El kell ismerni, hogy ez megy lefelé szépen.

Lehetnék én is 2022.09.02. 22:08:29

@p.a: miért, te nem kaptál?
Én még 40 meg 65eforintot kaptam, örültem neki. Amikor meg megnüttek a gyerekek eszembe sem jutott, hogy miért nem kapok 10 évente. Biztos neveltetési hiba

gigabursch 2022.09.03. 05:50:01

@vucsidol:
Köszönöm!

Gyakorlatilag minden negyedik gyermek az 1980-as években meg se születhetett.

Mára jobb az arány, de még így is sok.
Érdekes lenne látni az 1956-os legalizálása óta mennyi volt a nyilvántartott gyermekgyilkosság.
Állítólag 2006-ig összesen több millió.

Ez a két táblázat együtt nagyon elgondolkodtató.

gigabursch 2022.09.03. 05:52:52

@Lehetnék én is:
Sőt!
Jelentős olyan réteg is van idehaza, aki a szocpol+csok árvák közé tartozik, azaz se ezt, se azt nem kap(hat)ott.
Igaz, akkoriban az ingatlan árak - mai szemmel nézve - elég nyomott áron voltak, és ez jelen gazdasági helyzetben nem feltétlenül mutat rossz szaldót.

gigabursch 2022.09.04. 11:12:15

@vucsidol:
Ez nagyon durva.
1960-1980 közt a három millió magzat tényleg nem bekiabált adat.

Tanulságos az egész cikk és megjelenített grafikonok is, csatolom a linket:
atlatszo.hu/adat/2022/07/12/evek-ota-csokken-az-abortuszok-szama-magyarorszagon-de-meg-igy-is-az-egyik-legmagasabb-az-unioban/#

gigabursch 2022.09.13. 19:52:02

@vucsidol:
A csúcson óránként 23 abortusz...
Iszonyat!

Billy Hill 2022.10.16. 01:20:11

Itt valóban az 1998 előtti kormányoknak kell hálát mondani, mivel nem támogattak fölöslegesen senkit, amiből aztán később további támogatásokra lett volna szükség... Hajrá Bokros! Éljen az új gazdasági mechanizmus!

gigabursch 2022.11.20. 09:28:59

@vucsidol:
Ezt a cikket olvastad esetleg?

Hogyan torzul és torzítják a statisztikát:

Az eltűnt babák nyomában:
kuruc.info/r/9/250877/
süti beállítások módosítása