mi nem haldoklunk

mi így élünk

mi így élünk

A kormányszóvivő nem érti a kijárási korlátozások lényegét

2020. május 03. - p.a

alex1.jpg

Szerencsére az emberek többsége nála jóval okosabb.

Szentkirályi Alexandra szerint a kijárási korlátozások azt jelentik, hogy a budapesti (és a megyei) nyaralótulajdonos jogaiba „nem fér bele, hogy elutazzon vidékre és ott folytasson szabadidős sétát, kiváltképpen nem aludhat ott”, hiszen az ország leginkább fertőzött területein továbbra is alapos indok kell a lakhely elhagyásához.

Ez rossz hír, mégpedig azért, mert a kormányszóvivő illetve az általa felolvasott szöveget író személy/csapat egyáltalán nem érti a kijárási korlátozások lényegét. 

Nyilvánvaló, hogy önmagában abban nincs semmi veszélyes, ha egy telektulajdonos a nyaralójába megy és ott tölti az éjszakát. Még akkor sem, ha napközben nem csak a házában vagy annak kertjében ücsörög, hanem a környező erdőkben sétál. Ettől egyáltalán nem fog jobban terjedni a vírus. Vagyis amit a kormányszóvivő üzen, az nemcsak nem logikus, hanem egyenesen butaság. 

Ha a logika helyett a jogot nézzük, akkor is ugyanerre jutunk: A kijárási korlátozásokat leíró rendelet szerint is lehetséges az, hogy egy budapesti a Mátrába menjen levegőzni vagy a balatoni telkére füvet nyírni. 

Látni kell, hogy eddig is lehetett a telekre menni. Jogilag is lehetett, praktikusan is lehetett (Nagykovácsi és a hasonló hatalmi túlkapások kivételével). A lazítás ezek szerint azt jelenti, hogy mostmár nem lehet? 

alex5.jpg

Még Müller C. is hangsúlyozta, hogy járvány szempontból is jobb a zöldben tölteni a szabadidőt, mint a négy fal között (Börzsönyben lehet, Gerecsében nem?). Balogh Zoltán volt miniszter Facebook oldalán korábban kifejezetten hirdette, hogy karantén idején ő igyekszik minél többet a Bükkben lenni (ott van ugyanis nyaralója). 

A kormány egészen eddig arra játszott (igen bölcsen és láthatóan hatékonyan), hogy az emberek értik a problémát és együttműködnek, hogy maguktól, kényszerítés nélkül alkalmazzák a szabályokat. Lehet, hogy ebben változás lesz? 

Ez a blog azt jósolja, hogy az emberek nem fogják betartani azt, aminek nincs értelme. A magyar ember ki fogja játszani az értelmetlen elvárásokat. Könnyedén, hiszen nagy rutinja van ebben. Ha a hatóság erre úgy reagál, hogy mostantól keménykedik, büntet, kényszerít, akkor annak az egyetlen eredménye a hatóságokba vetett bizalom megingása és az intézkedések hatékonyságának csökkenése lesz. 

Ha a „budapesti nem mehet le a vidéki telkére” jelszó csak egy fiatal kormányszóvivő vagy egy túlbuzgó háttércsapat jogértelmezése, akkor mindegy, nem kell figyelni rá. Ha ez hivatalos, továbbiakban megerősítést nyerő kormányzati álláspont, akkor komoly fordulat jele, aminek ki tudja, mi lesz a vége. Reméljük az előbbi. 

alex4.jpg

Fentiek után jó lenne egy kormányzati közlemény az alábbi tartalommal: 

A magyar kormány érzi, hogy kérdések merültek fel a szombati kormányszóvivői tájékoztató kapcsán. Megerősítjük, hogy Szentkirályi Alexandra ajánlásai megfelelőek, a kormányszóvivő eddig is és most is és ezután is kiválóan végzi a munkáját. A budapestiek vidéki teleklátogatásának és ottalvásának tilalmával kapcsolatban elhangzottakat úgy kell értelmezni, hogy nem tanácsoljuk azt, de természetesen nem is tiltjuk. Ugyanakkor kérünk minden budapestit, hogy vegye komolyan a főváros nagyobb fertőzöttségét és ha vidékre megy, akkor önkorlátozó alapon a szokásosnál is jobban vonja ki magát a helyi közösségi életből, azaz lehetőség szerint otthonról vigyen magával mindent, amire szüksége van a telken való tartózkodáshoz, beleértve az élelmiszert is. Kérjük az embereket, hogy a szabályok értelmét, célját nézzék és ne a betűjét. Köszönjük, hogy eddig is ezt tették. A magyar kormány érdeke és célja, hogy egészségesek maradjunk és arra ösztönöz mindenkit, hogy minél több időt töltsön jó levegőn, a szabadban. A kormány biztosít mindenkit, hogy a legvégsőkig kitart amellett, hogy a magyar állampolgárok magántulajdonuk feletti rendelkezése (beleértve az ingatlanok használatát) ne sérüljön. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok, stb. 

Közben a kormányszóvivői csapat tartalomfelelősét be kell hívni egy elbeszélgetésre. 

Az a szerencsénk, hogy a felolvasós kormányszóvivőnél a rendőrök sokkal okosabbak és nem szivatják értelmetlenül az embereket. Reméljük, ez így is marad.

alex3.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://miigyelunk.blog.hu/api/trackback/id/tr4715656678

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tireless treehugger 2020.05.03. 11:26:09

Csodaország.

Pl az olyan magyarázat hogy aszerint hogy mi van a lakcímkártyáján.
Szóval ha a nyaralójába van bejelentve akkor ki kell dobni az otthonából?. Vagy aki bérel a városban, és itt/ott lakik az most hova menjen?.

Lakcímkártya????, opsz mi az?, minek az?. Hát nem ott lakok ahol akarok?, mi köze van az államnak hozzá?.

Csodaország, á dehogy, inkább hülyeország, dilihaza.

Emmett Brown 2020.05.03. 13:32:55

Szerintem ennek speciel van értelme, illetve ezt így egyszerűbb kijelenteni és kommunikálni, mint azt, hogy lemehetsz a nyaralódba, de ott nem mehetsz boltba/fagyizni/étterembe.

MEDVE1978 2020.05.03. 18:59:02

Egészségügyileg nyilván van értelme, jogilag sokkal kevésbé. Budapesten és Pest megyében van a legtöbb fertőzött, az összes fertőzött kétharmada. Most vidéken gyakorlatilag a közoktatáson és a szórakozóhelyeken, mozikon kívül gyakorlatilag mindent újranyitottak. Erre egyértelmű reakció lehetne, hogy a közép-magyarországi lakosok elmennek Pest megyén kívülre, ha enni akarnak egy jót, leugranak a Balatonra. Viszont a nagyobb átfertőzöttség miatt ennek az a veszélye, hogy megugrik a fertőzések száma.
Jogilag persze definiálhatatlan az alapos indok. Én a gyerekeimmel gyalog átmegyek majdnem minden nap az 1 km-re lévő nagymamához, aki az első emeleti lakás ablakából beszélget velük. (mindenkit méterekre kikerülünk, amennyire tudunk, maszk van rajtuk és rajtam is) Ez alapos indok vajon? Nem hiszem. Mégis, egyszer sem igazoltatott a rendőr vagy kérdezett bárki bármit...
Viszont van rokonom Zalaegerszegen. Ha elindulunk a balatoni nyaralóba kocsival és megállít Fehérvárnál a rendőr, akkor ér-e ha azt mondom, hogy a néni beteg és nem biztos túléli?

Remélem júniusra kitalálnak majd valami konkértumot, hiszen akkor majd tízezrek akarnak a nyaralójukba menni... És mivel gyakorlatilag rengeteg üdülőövezetben, hétvégi házban pontosan úgy vagy jobban tudsz elkülönülni a többi embertől, mint a zsúfolt Budapesten, ezért nehéz lesz logikailag is ez ellen érvelni.
süti beállítások módosítása