mi nem haldoklunk

mi így élünk

mi így élünk

Tanárok: Kirúgni vagy megbecsülni?

2022. október 05. - p.a

tanar.jpg

Komolytalan, valóságtól elszakadt emberek döntöttek megint.

Érthetetlen, mit gondolt, aki a tanárok kirúgásáról döntött. Még ha nem is érzékelte, hogy ezzel olajat önt a tűzre, annyi esze lehetett volna, hogy nem fog találni a megüresedő helyekre senkit.

Milyen menedzser az, aki a fegyelem látszatának fenntartásáért kivágja a dolgozót, miközben tudja, hogy ettől leáll a gyár? Arról nem is beszélve, hogy a hivatkozott fegyelmezetlenség nem veszélyeztette a munkát, a gyárat, a termelést.

Fegyelmeznek és megaláznak, jogokat vonnak el ahelyett, hogy a tanároknak minden nap megköszönnék, hogy bemennek dolgozni. Mert világos, hogy bármelyik tanár azonnal találna 2X annyiért munkát. Valamifajta tehetetlenség miatt nem mondanak fel. Látni kell, ha kirúgják őket, az nem büntetés, hanem segítség nekik.

Első kérdés, hogy ki volt az a hülye, aki azt gondolta, hogy ez (mármint a kirúgás) a megoldás? Második, hogy mikor menesztik?

Az ország tragédiája, hogy (legalább) 30 év kontraszelekció után a közoktatás (és ezen belül a tanári kar is) messze alulmúlja az elvárásokat. De erről nem a tanárok tehetnek, hanem azok, akik ebben a 30 évben fejlesztették (visszafejlesztették) a rendszert.

A harmadik, egyben a legfontosabb kérdés, hogy miért gondolja a mára már mindent átható, a hatványozott veszélyhelyzetekkel, különleges jogrendekkel megtámogatva szinte végtelenné váló központi hatalom, hogy az embereket mindig erőből, nekifutásból kell lenyomni? Először elvenni a sztrájkjogukat, aztán szépen utcára tenni őket, miközben éppen köszönetet kellene mondani nekik. Miért ez az aránytévesztés, a valóságtól elszakadás? Kik ülnek azokban a pozíciókban, ahol ezeket az ügyeket meg kellene vitatni és döntéseket hozni? Tényleg, kik?

Mit kell tenni a nyugalom, a munka helyreállításához? Visszavonni a felmondásokat, elnézést kérve. Felmenteni pár középszintű döntéshozót, akikre rá lehet kenni az egészet. Visszaadni a tanárok sztrájkjogát. Konkrét ígéretet tenni a középtávú megoldásra (saját javaslatunk erről ebben a korábbi cikkünkben).

A tüntetéseknek akkor van értelme, ha minimumprogram kapcsolódik hozzá. Ez nem lehet a béremelés, hanem csak az előbbi néhány pont. A béremelés kérdése azután jön.

Ráadás: A híradásokból valószínűleg nem érzékelhető, de a helyszínen élőben látva: a Blahára szervezett mai tűntetés elég erősre sikerült. Hajrá!

A bejegyzés trackback címe:

https://miigyelunk.blog.hu/api/trackback/id/tr3517947392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ulpius66 2022.10.05. 14:26:40

Na!

Aztán még itt van nekünk ez is.......

Szrtájkolnak a budapesti kukások.

Agyilag kb. úgyis egyszinten vannak a kukások és a tanárok!

SZRTÁJKOLJANAK EGYÜTT!!!!!!!!!

ulpius66 2022.10.05. 14:29:39

Mondjuk a kukásokat én még meg is értem!

Az a faszkalap Kamugeri már ellopott minden pénzt a budapestiektől!!!!!
(sajna csak Tátrai puszipajtásnak marad meg a nettó havi ötmillája......a kukásoknak már nem jut pénz...)

ulpius66 2022.10.05. 14:31:23

Ha Orbánt továbbra is baszogatják a tanárok, akkor adja vissza za iskolákat önkormányzati kezelésbe.....

AZ ÖNKORMÁNYZATOK MAJD CSAK MEGOLDJÁK A TANÁROK HISZTIJÉT!

Rodney_2 2022.10.06. 05:26:12

Figyelj Agyvelő :) Az egyik gyerekem 2015 körül a Kölcseybe járt, pont ezek a sztártanárok tanították. Már akkor is kockásingeztek és ezerrel migráncsoltak. A szülök leordították a hajukat, hogy inkább tanítsanak vagy húzzanak el a faszba. Volt aki tanév végén el is ment, Nem sirattuk meg. Akkor kellett volna kirúgni ezeket a nagypofájú ballibsi férgeket, most már rend lenne. (BTW az ilyenek hívták be a Soros buzuló-transzpropagandista kommandót az osztályaikba, le kellett volna csukni az összes rohadékot)

tiltsáI ki te gyökér 2022.10.06. 12:45:44

@Rodney_2: Megértem a gyűlöleted. Te és a debil kölykeid tényleg a magyar oktatásügy csődjei vagytok.
Bár nem biztos, hogy erről a pedagógusok tehetnek. Talán az általános iskola helyett egy jó állatidomárral kellett volna próbálkozni.

Rodney_2 2022.10.06. 14:46:29

@tiltsáI ki te gyökér: Szintén buzi libsi tanár tetszik lenni?? Ha kell több fizetés, menj el Soros-ügynöknek. Ott hegyekben áll a vérrel és könnyel szennyezett spekulánsdollár, jut neked is :)))
A Kölcseybe járó gyerek franciaországi érettségivel zárt (francia tanítási nyelvű osztály) és azóta van 2 teljesen különböző (nem bölcsész) diplomája amivel jól keres nemzetközi cégnél dolgozva. A másik most végez a Müncheni Műszaki Egyetemen MSc szinten és egy fillérbe nem került a szüleinek, mert dolgozik mellette és szépen eltartja magát. Kiváncsi vagyok nálad milyen a sikeres gyerek :) Talán bedrogozva siránkozik, hogy fasiszta diktatúra van ??

tiltsáI ki te gyökér 2022.10.06. 15:15:32

@Rodney_2: Hát persze...a neten, név és arc nélkül mindenki az élet császára.
Persze van abban egy kis logikai bukfenc, hogy ha valaki olyan rettentő sikeres akkor miért megy fideszpropagandistának, miért csinál aprópénzért egy utolsó ribancot magából.
A gyerekeid olcsó drogon nevelkedett senkiháziak akik tíz év alatt végezték el a négy elemit, de legalább rád ütöttek, ez is egy eredmény...

Rodney_2 2022.10.06. 16:50:29

@tiltsáI ki te gyökér: Ne magadból indulj ki seggfej.
Én nem vagyok fideszpropagandista, de az ellenzékről az a véleményem, hogy a leghasznosabbak valami komposztban vagy árvizi homokzsákban lennének. Ez igaz nemcsak a Gyurcsány bandára hanem a progresszív szemétre is. Ennek megfelelően a szavazóikat agymosott debileknek gondolom. Tudod nem csak a fideszmédia hazudik és mos agyat hanem a Soros, a Gyurcsány meg a Varga Zoli finanszírozta "függetlenobjektív" is. Milyen meglepő, ugye? A felmérésekben szereplő ellenzékre szavazó "tájékozott városi diplomás" kb abban különbözik a migránstól rettegő szaros gumicsizmás zsákfalusi paraszttól, hogy más hazudó propagandát fogyaszt, de kb ugyanúgy el van tévedve a világban.

GyMasa 2022.10.06. 18:52:03

"Milyen menedzser az, aki a fegyelem látszatának fenntartásáért kivágja a dolgozót, miközben tudja, hogy ettől leáll a gyár?"
Nem követtem az események minden percét, de az indexen azt olvastam, hogy az egyik tanár már 3x "polgári engedetlenkedett" ( azaz tudatosan nem ment be dolgozni) és csak azután lett kirúgva.
Szóval, ez egy egyszerű munkajogi probléma, ugyanis a tanár úr sajnálatos módon rossz eszközt választott az elégedetlenségének a kifejezésére.
Ja, és ettől az embertől pont nem fog leáállni a "termelés".
Ezzel szemben, ha ezt most eltűrték volna, akkor esetleg a tanári kar egyre nagyobb része dönt a "polgári engedetleség" mellett, aminek pedig egy határ után VALÓBAN az oktatás leállása lenne az eredménye.

"Arról nem is beszélve, hogy a hivatkozott fegyelmezetlenség nem veszélyeztette a munkát, a gyárat, a termelést."
Hát, ha egy érettségi előtt álló osztálya van, és tudatosan nem jár be velük foglalkozni, az azért nem használ a gyerekek oktatása szempontjából...

"...Mert világos, hogy bármelyik tanár azonnal találna 2X annyiért munkát."
Akkor tessék úgy tenni!
Én több pedagógust ismerek, akik ezt megtették.
Csak ezen a módon lehet üzenetet köldeni!

"Első kérdés, hogy ki volt az a hülye, aki azt gondolta, hogy ez (mármint a kirúgás) a megoldás? Második, hogy mikor menesztik?"
Munkaügyi szempontból teljesen jogszerűen jártak el.

"Az ország tragédiája, hogy (legalább) 30 év kontraszelekció után a közoktatás (és ezen belül a tanári kar is) messze alulmúlja az elvárásokat. De erről nem a tanárok tehetnek, hanem azok, akik ebben a 30 évben fejlesztették (visszafejlesztették) a rendszert."
Au oktatás NEM 30 éve szar, hanem már az ln gyerekkoromban is az volt, beleértve a tanári fizetlseket.
Nekem nem világos, hogy akkor ez miért 100%-ban orbánék hibája?

"... hogy az embereket mindig erőből, nekifutásból kell lenyomni?"
Nem volt itt semmi szükség az "erőre". A tanár volt a hülye, mert olyan tiltakozási formát választott, ami miatt ki lehetett rúgni.
Érdekes, hogy a szakszervezetek is kifejezetten nem javasolják ezt a formát, mert ez nem jogszerű.

"Mit kell tenni a nyugalom, a munka helyreállításához?"
Mondjuk az ország tanárainak a 80%-a felmond és átmegy az üzleti szférába.
Akkor majd ténylegesen is kényszerítve lesz a kormány, hogy bért emeljen.

NemSam 2022.10.06. 21:50:51

@Rodney_2: Próbálom összegezni, amit írtál. A Kölcseyben kockásingező, migránsozó szuper tanárok tanítottak, akiket szerinted ki kellett volna rúgni. De ezek a ballibsi férgek adtak olyan tudást, hogy a gyerekedből az lett, ami. Vagy a tanári kar ellenében, önképzéssel végezte el a gimit? Vagy még jobban állna, ha NER kompatibilis tanári kar lett volna? Nincs egy kis zavar a fejedben?

Rodney_2 2022.10.06. 22:15:11

@NemSam: Nem sikerült megértened. Nem baj. Gondolom kontraszelektált tanár vagy :) A probléma pont ez volt, hogy a "szuper" tanárok nem tanítottak hanem migráncsoltak. A szülőknek kellett őket rendszeresen helyre tenni. Az iskoláról meg biztosan tudsz annyit, hogy még béna tanár mellett is az érdeklődő gyerek jó családi háttérrel bármit meg tud tanulni. Ott a tankönyv, stb. A gyereknek úgy lett meg a felsőfokú angol nyelvvizsgája, hogy a francia mellett az iskolában a németet tanulta (hoppá, tanár sehol) Hülyeség olyanról vitatkozni aminek a részleteiről nem tudsz semmit, de ideológiai okokból kényszert érzel a belepofázásra. Ha kiszámláznánk a feleségem gyerek tanításával töltött idejét az ő órabérével, csődbe menne a Kölcsey. Így világosabb??

Rodney_2 2022.10.06. 22:19:02

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Két primitív senkiházi örvendezik egymásnak :)

Rodney_2 2022.10.06. 22:20:35

@GyMasa: Igazad van, piac van. Ha elég sok tanár eltünik a rendszerből, majd lesz béremelés ahogy az egészségügyben is történt.

NemSam 2022.10.06. 22:24:01

@Rodney_2: „"tájékozott városi diplomás" kb abban különbözik a migránstól rettegő szaros gumicsizmás zsákfalusi paraszttól, hogy más hazudó propagandát fogyaszt, de kb ugyanúgy el van tévedve a világban.”. Szép kis vallomás. Most írtad le, hogy fogalmad sincs a világról, csak valamelyik propagandát fogadod el.
Egy példa. A barátnőm egy egyetemen tanított, angoltanár. Az egyetemet hozzácsapták egy másikhoz, kétszer annyi diák, az eszközök, segítő személyzet feleannyi, mert a régi gárdát nem vették át. Most heti 40 órát kell leadnia, azaz napi 8-at. Szünetben meg rohangászik az otthona és a munkahelye között, mert néha a személyes bentlét szükséges, néha a távoktatás, amit csak otthonról tud produkálni, és egy ilyen nap után este vagy éjszaka nekiállhat készülni a következő napi 8 órára. Ez a „világ”, amit sem a zsákfalusi, sem te nem látsz. És ezt azért csinája, mert SZERET TANÍTANI, de ettől még nem „buzi libsi „.

NemSam 2022.10.06. 22:54:32

@GyMasa: Jó, nem jó utat választott. A munkavállalói jogokkal azért vannak problémák nálunk. A sztrájk jogot gyakorlatilag megvonták a tanároktól, a polgári engedetlenség miatt kirúghatják őket. Mit választhatnak? A kilépést. Ha háromszor nem megy be, csak időt ad a sulinak, hogy eldöntsék, szükség van-e rá, tudják-e pótolni. Ha igen, akkor még lehet közös megegyezéssel, végkielégítéssel megválni egymástól.
„Nekem nem világos, hogy akkor ez miért 100%-ban orbánék hibája?”. 12 évük volt, hogy javítsanak a rendszeren, de csak addig jutottak, hogy a mindenhez is értő Pintér katonái vannak az iskolákban is, a kórházakban is. Szerinted a járható út: „Mondjuk az ország tanárainak a 80%-a felmond és átmegy az üzleti szférába.”. Akkor aztán lesz tanár bőven.

NemSam 2022.10.06. 23:28:05

@Rodney_2: „Gondolom kontraszelektált tanár vagy :) „. Jogod van hülyeségeket gondolni. „még béna tanár mellett is az érdeklődő gyerek jó családi háttérrel bármit meg tud tanulni. Ott a tankönyv, stb.”. Miért is irattad gimibe a gyerekedet? Elég lett volna megvenni a tankönyveket, és csak a vizsgákra beküldeni, mint magántanulót valami fizetősbe. „úgy lett meg a felsőfokú angol nyelvvizsgája, hogy a francia mellett az iskolában a németet tanulta (hoppá, tanár sehol)”. Ez is egy szép, logikus mondat. Franciát tanítottak, németet is tanár nélkül ( érdekes), és ebből lett az angol felsőfokú. Nem, ez nem világos, de nem ideológiai okokból nem az.

Rodney_2 2022.10.07. 05:52:03

@NemSam: Te funkcionális analfabéta vagy, jó példa arra hogy milyen problémákkal küzd az oktatási rendszer. Ha ez megnyugtat, nem magyar sajátosság. Amikor a kilencvenes években a UK-ban éltem, ott minden évben ment a siránkozás, hogy az iskolarendszert elhagyók 50%-a funkcionális analfabéta marad.

Ekrü 2022.10.07. 07:21:34

"Kirúgni vagy megbecsülni?"- Az ilyen Palya féle hőzöngőket akik kiskorú gyermekeket sztrájkoltatnak az utcán tanítás helyett, kirúgni, a többit pedig megbecsülni.
Azt pedig árulja már el nekem valamelyik ellenzéki nagyokos, hogy a magániskolák, most mi ellen is tüntetnek vagy sztrájkolnak? Tegnapi hír volt az RTL-en, hogy a Budenz alapítványi iskola valami "Rohadjál meg Pintér Sándor" feliratú táblával a nyakukon álltak ki az utcára.
Két kérdés:
Mi köze egy alapítványi iskola tanárainak a megbecsüléséhez és a fizetéséhez az államnak vagy az épp aktuális kormánynak?
Az a tanár aki a tanítványi szeme láttára egy ilyen feliratú táblával áll az utcán az pedagógusnak nevezhető ? Ki bízza egy ilyenre a gyermekét?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.10.07. 08:46:44

А ballibant bajkeverők krúgása sokat javítana az oktatáson.

különvélemény 2022.10.07. 09:10:42

"Érthetetlen, mit gondolt, aki a tanárok kirúgásáról döntött."

Ez a probléma a média agymosásával.
Semmi érthetetlen nincs benne, ez a törvény.
Bizonyos alapszolgáltatásoknál korlátozva van a sztrájkjog, ilyen az egészségügy, rendőrség, tűzoltóság, oktatás, stb.
Lehet sztrájkolni, de csak a szabályok betartásával.
Azon lehet vitatkozni, hogy jók e ezek a szabályok, amik a legtöbb ország jogrendjében szerepelnek, vagy sem.
Viszont az éppen hatályos törvényeket be kell tartani.

Sokkal károsabb ez a média agymosás, amivel azt sugallják, hogy a törvényeket politikai alapon, vagy félelemből figyelmen kívül lehet hagyni, mint pár tanár kirúgása, amit pontosan tudtak, hisz kaptak előtte írásos figyelmeztetést.

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2022.10.07. 09:13:01

@különvélemény:
Semmiféle médiás agymosásról nincs itt szó. A törvények megváltoztatása a lényeg. Nem a(z ez esetben) művi jogi, hanem az annál (jelen esetben) sookal fontosabb gazdálkodási felelősséget kéri számon a cikk.

birkamenet 2022.10.07. 09:29:51

@ulpius66: @Rodney_2: @GyMasa: @Ekrü: @ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Nicsak, nicsak, megjött a fideSS nyóccosztályt se végzett bértroll brigádja, hogy lepocskondiázza a tanárokat.

Ezt szeretem, amikor a tanulatlan csőcselék lázad az értelmiség ellen! Ennek a vége mindig a könyv darálás, könyv égetés, koncepciós perek, a Hamvas Bélák segédmunkássá degradálása és a 40 évig tartó PROLETÁR DIKTATÚRA.
Hádef.asza, a fidernyák csőcselékkel visszaérkeztünk az 50-es évekbe!

birkamenet 2022.10.07. 09:34:07

@Rodney_2:

Szia rodni sokadik, de régen láttalak! Nagyon elfoglalt voltál, sok volt a POGromod?

Hej, ha Meloninak tudnál küldeni egy Hitler karlenditést, rögtön párttagkönyvvel ajándékozna meg!

különvélemény 2022.10.07. 09:38:39

@p.a:
Dehogy nincs agymosás.
Folyamatosan azt sugallja az összes kormányellenes média, hogy a tanárok kirúgása szabálytalan, sőt valamiféle bosszú volt, holott a nem kirúgásuk jelentene törvénytelenséget.
Teljesen mindegy, hogy "gazdálkodásilag" mit jelent, ennyi erővel ne rúgjuk ki a pilótát, aki néha részegen jön be dolgozni, mert pilótahiány van, vagy ne rúgjuk ki ás állítsuk bíróság elé a tűzoltót, aki "polgári engedetlenségből", nem ment ki tüzet oltani, ami 2 ember halálát okozta.

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2022.10.07. 09:41:48

@különvélemény:
Hogy lenne mindegy? Erről szól a cikk, hogy ez nem mindegy.

Ekrü 2022.10.07. 09:50:47

@birkamenet: Persze tudjuk, aki a Fideszre szavaz az mind tanulatlan vidéki bunkó szerintetek...Azt utána meg csodálkoztok , hogy jön az újabb 2/3.
Ez ami most van vihar a biliben. Volt már rá példa, lásd nagy Blankákat, Pumiklikat stb. Ezek is eltűnnek a süllyesztőben, pont úgy,mint ahogy a többi ballib hergelő is eltűnt, választások meg 4 év múlva lesznek, addig bizony sok víz lefolyik még a Dunán. Én a kormány helyében, miután megszabadultam a hőzöngőktől rendezném a pedagógusok bérét. XDD

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.10.07. 09:54:43

@birkamenet:

Nyolc osztály? A negyedikben megbuktam.

De aztán Zorbán doktori címet adott nekem erre.

Ekrü 2022.10.07. 09:58:18

@p.a:
" A törvények megváltoztatása a lényeg."- És ezt ,hogy próbálják elérni? Törvénytelenül? Ezt tanítják a mai tanár a gyermekeknek? Hogy a törvényeket nem kell betartani? Akkor ha én szeretném, hogy ha áthajtok a piros lámpán az törvényes legyen, akkor elég csak áthajtani rajta és azt mondani, hogy csak a törvényt szerettem volna megváltoztatni ezért nekem nem jár büntetés?
A törvények megváltoztatásának megvan a maga törvényes helye, és megvannak a törvényes fórumok is ahol lehet tiltakozni egy törvény ellen.
De polgári engedetlenséget szítani és ehhez gyermekeket pajzsul magam elé tartani gusztustalan dolog. Az ilyen tanár az én gyermekemet NE tanítsa.

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2022.10.07. 10:00:03

@Ekrü:
Hát ne tanítsa a gyerekedet senki, rendben van. A többi kijelentésed és felvetésed mind olyan, hogy az ellenkezőjét gondolom.

Ekrü 2022.10.07. 10:24:04

@p.a:
Értem, Tehát szerinted egy tanár megszegheti a törvényt és erre felhasználhat gyermekeket is.
Akkor csak egy kérdésem van. Mai hír , hogy a Szent István gimnázium tanárai elmentek a tankerületbe és magukkal vitték a gyerekeket is az iskolából, akik most az utcán vannak. Nos, ezeket a kiskorú gyermekeket reggel a szülők beadták az iskolába és azzal a tudattal ülnek a munkahelyükön, hogy az iskolában biztonságban ülnek és tanulnak. Ha valamelyik gyermeket baleset éri az utcán, akkor szerinted ki a felelős? Kit és hogyan kell felelősségre vonni érte?

kewcheg 2022.10.07. 10:27:13

Nem értem mit olyan nehéz megérteni abba hogy Orban egyszerűen nem engedget a zsarolásnak.Mindenről Ő dönt.Kisujja eggyettlen mozdulatára,egetlen szemöldökráncolásara csilliardok indulnak meg, és mennek a megfelellő helyre.Neki megse kel szólalni.Jol idomitott sereg a ráutalo magatartásáboll már tudja hogy mit kelltennie.P.M.ugy döntött hogy még nem jott elaz ideje a tanerők béremelésenek.Majd eljon.Turelem.P.M.nagyban gondolkozik és tudya hogy mikor mit kell léppnie.Mint egy karmesterr.Nagyy blokkokban gondolkozik.Eggyik ilyen a nyugdijjasok többmiilljos tömege.Másik: romák.Emmilió.Őket nem lehet veszni hadni.Még ilyen nad blokk és kedvenc: rendőrök, katonák, határorök, titkoszolgák, TEK.Főleg 2015 ota.Még ilyen blok a sportszeretők és sportolok nagy tábora, valamint a művészvilág, celebvilag hozzá közelebb allo része.Nekik is kella köles.Mit nem lehet azon érteni, hogy tanárok, köztistviszelök, bírók, egészsegugyisek azok nem annira kedvencek.Ő tudja miért.Ezek varrjanak sorukra.Majd ha mindenki evett, maj kapnak ők is.Ezek amugyse termelnek, nem hoznak pézt./ kivéve persze NAV, na őket nem tudom méir utalja, mondjuk kötelességuk az áfát beszedni./

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2022.10.07. 10:29:18

@Ekrü: Eltereled a témát, a potenciális balesethez ennek semmi köze. Életidegen, ahogy ehhez állsz, ez a probléma. A jó hír, hogy lehetnél így különleges kormánymegbízott, mint pl Németh Szilárd, aki meg a rezsicsökkentésért felelős, de pont az adminisztrációhoz nem ért.

Rodney_2 2022.10.07. 11:07:56

@birkamenet: Rólad mondjuk nehéz elképzelni, hogy kézzel aknaszedésen kívül más hasznos dologra is alkalmas lehetsz.

Jövő héten megyek 5 hétre Dél-Olaszba, majd karlendítek ahogy kérted. Megnézem milyen a sok nigger majomember az összes létező köztéren, mielőtt az új olasz kormány elkezdi összeszedni és deportálni a genetikai hulladékot :) Soros szomorú lesz, nem azért fizet egy flottát az NGO-inak, hogy az odaszállított milliókat aztán visszadobják a tengerbe.

Bonusz neked:
youtu.be/605I6mbhP5Q?t=734
csak a heilhitlerig nézd :)

Ekrü 2022.10.07. 11:29:53

@p.a:
"Eltereled a témát, a potenciális balesethez ennek semmi köze. Életidegen, ahogy ehhez állsz, ez a probléma."- Aha én terelek... Életidegen az, hogy ahol 15-17 éves kamaszok vannak az utcán felügyelet nélkül, ott nem történhet baleset, nem lehet rosszul egyik gyermek sem... Had kérdezzem meg, te egyáltalán láttál már kamasz gyermeket?
Ezeket a gyermekeket a tanáraik és az igazgató felügyelet nélkül kiengedte az iskolából, miközben a szüleik abban a tudatban ülnek a munkahelyükön, hogy benn tanulnak az iskolában. Még egyszer kérdem. Ha ne adj Isten baleset történik, vagy csak egy gyermek rosszul lesz, ki lesz érte a felelős? Mit érdemel az a tanár vagy igazgató aki szülői megkérdezés és engedély nélkül tanítási időben kiengedi a gyermekeket felügyelet nélkül az utcára?

Ekrü 2022.10.07. 11:33:41

@Rodney_2:
Ha az én gyermekemmel történne valami azért mert az iskola a megkérdezésem és engedélyem nélkül kiengedi az utcára, bizony azt követelném.

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2022.10.07. 11:34:25

@Ekrü: Teljesen ide nem illő butaság amit mondasz. MIért, ha a gyereket az iskolában éri baleset, akkor ki a felelős? És ha az iskolába menet vagy hazafelé? És hogy jön ez ahhoz, hogy a kormányzat erőből, aránytalanul és indoklóolatlanul elvette a tanárok sztrájkjogát?

különvélemény 2022.10.07. 11:42:29

@p.a:
Látom nem érted, akkor jöjjön itt egy másik példa:
Te elmennél egy olyan étterembe ebédelni, ahol az élelmiszerbiztonsági törvények betartását "gazdaságossági" alapon döntik el?

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2022.10.07. 11:48:53

@különvélemény:
Rosszul teszed fel a kérdést. A te példádban ez úgy hangzik, hogy jól teszi-e az étterem menedzsere, ha kirúgja azt a pincért, akinek a helyre nem tud senkit felvenni, ráadásul olyan fegyelmezetlenségért, aminek az előírása eleve elfogadhatatlan volt.

különvélemény 2022.10.07. 12:03:58

Megnéztem a KSH-t, mégis mi az igazság a tanári fizetésekkel:

www.ksh.hu/stadat_files/mun/hu/mun0054.html

Látszik, hogy 2010-2021 között duplázódott az oktatásban dolgozók fizetése, ami nagyjából megfelel az átlagfizetés emelkedésének, ráadásul a magánszféra szinte forintra ugyanannyit fizet, mint az állami (a táblázat második fele).
Valamint sok ágazatban alacsonyabb, vagy közel azonos az átlagfizetés, csak a STEM és a pénzügy húzott el érthető okokból az átlagtól.

Tehát a számok nem igazolják a propaganda szólamokat, semmivel sincsenek jobb, vagy rosszabb helyzetben a tanárok, mint az átlag humánszférás dolgozó.

birkamenet 2022.10.07. 12:10:20

@Rodney_2:

Na, ha Meloni begyűjti a genetiaki huladékot, aklor te már az első vagonban benne leszel!

birkamenet 2022.10.07. 12:17:03

@különvélemény:

Hehehe, a tanárok nem a KSH propaganda számaiból élnek, hanem a valós életből. Ott meg orbán átkúrta őket, ráadásul az orbáni gazdasági összecsuklás és államcsőd előtti helyzet költségeit épp most akarha ráhúzni mindenkire.

A tanár az egy értelmiségi, az felfogja és nem engedi, a kétharmadnyi birka meg vidéki gomba, akik fel se tudják fogni és minél jobban fingatja őket Kisputyin, annál hálásabbak neki. És annál jobban hánynak az ellenállókra.

birkamenet 2022.10.07. 12:21:46

@Ekrü:

Mesélj te CÖF csillag, a NER bűnözők esetében nem rinyálsz a törvény érvényesüléséért?

Ti önsorsrontó szellemi fogyatékosok vagytok, még a gyerekeiteket is beáldoznátok, hogy mongolidióta legyen ha ez kell ahhoz, hogy a Kisputyin gazdátok az utolsó leheletéig a hatalomban maradjon.
Na de olyan nincs, ez még Horthy meg Kádár bálványaitoknak sem sikerült.

Kivlov 2022.10.07. 12:22:30

Nyáron kellett volna tüncikézni, nem most.
Ne a szülőket szívassuk.
Ja, hogy 1 hónap tanítást bírtak és amikor jött a hír, hogy még őszi szünet sem lesz, akkor felforrt az agyvizük? Üdv, a való világban. :D

HaCS 2022.10.07. 13:18:04

@birkamenet:

"A tanár az egy értelmiségi, az felfogja és nem engedi..."

Na ezt vajon honnan veszed?

Wishful thinking?

különvélemény 2022.10.07. 16:44:54

@p.a:
Egy jó példa az agymosásra, még az állítólag fidesz csicska indexen is így jelenik meg főcímként, és a legtöbben csak addig olvassák:

"„A tanárok azonnali kirúgása aránytalan és igazságtalan volt” – megvan, hogy ki képviseli őket
Úgy látják, hogy a hatalom célja a tiltakozó pedagógusok megfélemlítése."

hazugság 1: nem azonnal rúgták ki őket
hazugság 2: csak a törvényt tartották be, ha a törvény "megfélemlít", akkor az a célja, a bűnözőket is megfélemlítik a börtönbüntetéssel. Nincs ezzel semmi baj.
A tetteknek jogállamban következményük van, ha valaki figyelmeztetés ellenére sem tartja be a törvényeket, akkor már eleve kapott egy esélyt, tehát még a megfélemlítés is tompítva volt, mondhatni méltányos.

GyMasa 2022.10.11. 13:55:12

@NemSam:
"Jó, nem jó utat választott."
Ez így van...
De, amint olvason, már talált is munkát magának, ahol kb fele annyi munkával 2x annyit fog keresni.
hmmm.
Lehet, hogy már régen eldöntötte, hogy ezt fogja csinálni, és ez csak egy "ürügy" volt rá, hogy kirúgassa magát?

" A munkavállalói jogokkal azért vannak problémák nálunk. A sztrájk jogot gyakorlatilag megvonták a tanároktól, a polgári engedetlenség miatt kirúghatják őket."
Csak csendben megemlítem, hogy a mintademokrácia Németországban SEM sztrájkolhat a 800 000-ből a 600 000 állami foglalkoztatott tanár.
Itt is tiltja nekik a törvény.

" Mit választhatnak? A kilépést."
Igen, vagy a passzív ellenállás másik formája az is lehet, hogy bemegy, és meg sem szólal az óráján.
Vagy rózsaszín pizsamában tart órát.
Vagy bármi más...

" Ha háromszor nem megy be, csak időt ad a sulinak, hogy eldöntsék, szükség van-e rá, tudják-e pótolni. Ha igen, akkor még lehet közös megegyezéssel, végkielégítéssel megválni egymástól."
Ha nem megy be, akkor még az sem kell.
Te nem dolgoztál piaci vállakozásnál?
Ott, ha 3x nem mész be, akkor jobb esetben utólag szabadságra küldenek, de jobb eséllyel kirúgnak...

" 12 évük volt, hogy javítsanak a rendszeren, de csak addig jutottak, hogy a mindenhez is értő Pintér katonái vannak az iskolákban is, a kórházakban is."
Az ugye megvan, hogy pl az orvosoknak durván megemelték a fizetését?
Ott működött, hogy az elvándorlás kiényszerítette a béremelést.
Szerintem a tanároknál is működni fog.

" Szerinted a járható út: „Mondjuk az ország tanárainak a 80%-a felmond és átmegy az üzleti szférába.”. Akkor aztán lesz tanár bőven. "
Attól még tanár marad, hogy egy multihoz elmegy team assitent-nek.
Ha ott keres nettó 700-at, de tanárként majd ő is nettó 1,5 milliót fog keresni, akkor visszamegy tanárnak.
Minden csak az ajánlat kérdése.

GyMasa 2022.10.11. 14:22:57

@p.a:
" MIért, ha a gyereket az iskolában éri baleset, akkor ki a felelős?"
Az a tanár, akinek éppen órája volt vele.
Ha az igazgató kiküldi felügyelet nélkül a gyereket az utcára, akkor az iskola nem lesz felelős azért, ami kint történik.
A példában a hangsúly azon van, hogy a szülő azért küldi a gyereket az iskolába, hogy az az ISKOLÁBAN TANULJON.
Ha ettől az iskola el akar térni, az a minimum, hogy értesíti a szülőt, de inkább kikéri a beleegyezését.
Pontosan amiatt, hogy az iskolán kívül nem a tanár a felelős a gyerekért.
Tudod, olyan ez, mint, amikor leadod a Ferraridat javíttatni a hétvégére, és a szerelő elmegy csajozni vele szombat este.
Szerinted az rendben van?

" És ha az iskolába menet vagy hazafelé?"
Az egy ISMERT része az iskolába járásanak.

" És hogy jön ez ahhoz, hogy a kormányzat erőből, aránytalanul és indoklóolatlanul elvette a tanárok sztrájkjogát?
Németországban sem sztrájkolhatnak az állmai alkalmazott tanárok.

élhetetlen 2022.10.11. 15:31:27

@GyMasa: Bocs, közjáték. NemSam vagyok, csak mikor nicket váltottam, elvesztetem az addigi dolgaimat, így inkább visszaváltottam.
„Lehet, hogy már régen eldöntötte, hogy ezt fogja csinálni, és ez csak egy "ürügy" volt rá, hogy kirúgassa magát?”. Persze, rég eldöntötte, aztán várt, várt, várt, hátha lesz egyszer egy sztrájk, és kirúgathatja magát. (Ha felmond, ugyanot van, ha sikerül összehozni egy közös megegyezést, még végkielégítést is kap).
Németország. Más példa: Van ország, ahol a tanárok sztrájkolása eredményt ér el | Átlátszó oktatás (atlatszo.hu) .
„Te nem dolgoztál piaci vállakozásnál?”. De, egy országot lefedő multinál dolgoztam. Nem volt ilyen probléma. Ha kellett egy-két nap, egy telefon, és vagy szabit kért vagy fizetés nélküli szabit kért valaki. Egy kirúgásra emlékszem, a srác szabi és bejelentés nélkül elment két hétre síelni, de az más eset volt.
„Az ugye megvan, hogy pl az orvosoknak durván megemelték a fizetését?Ott működött, hogy az elvándorlás kiényszerítette a béremelést. Szerintem a tanároknál is működni fog.”. Itt félrecsúsztál. Nem csak a fizetésemelésről van szó. Orvosok. Kaptak pénzt. Ha most megkapják, amit mellé ígérnek, hogy napi kötelező műtétszám, (rövidüljön a várólista), megnézhetjük magunkat. legyen a limit 5, 3 rutin műtét után egy több órás bonyolult, és kimerülten álljon neki az ötödiknek, különben bünti?
A barátnőm egyetemen tanít angolt. Heti 40 leadandó órája van. Ha végzett, mehet készülni a következő napra, dolgozatokat kell előkészíteni, javítani, versenyekre felkészíteni stb,, ez akkor is sok, ha emelik a béreket. A viszonyokkal is baj van.
„Ha ott keres nettó 700-at, de tanárként majd ő is nettó 1,5 milliót fog keresni, akkor visszamegy tanárnak.”. Most szórakoztatni próbálsz?

GyMasa 2022.10.11. 23:07:47

@élhetetlen:
"Persze, rég eldöntötte, aztán várt, várt, várt, hátha lesz egyszer egy sztrájk, és kirúgathatja magát."
Ki mondta, hogy "régen" döntötte el?
444.hu/2022/10/04/csutortoktol-az-uj-munkahelyen-egy-weboldalnal-kezd-a-kolcseybol-kirugott-kemiatanar
Úgy tűnik, már van is munkája...
444.hu/2022/10/10/a-kolcseybol-kirugott-palya-tamas-megis-tanitana
Kíváncsi vagyok annak az "oktatással kapcsolatos weboldal"-nak a tuladonosi szerkezetére...

" (Ha felmond, ugyanot van, ha sikerül összehozni egy közös megegyezést, még végkielégítést is kap)."
Jaja, csak akkor nincs botrány...

"Németország. Más példa: Van ország, ahol a tanárok sztrájkolása eredményt ér el | Átlátszó oktatás (atlatszo.hu) ."
Az lehet, de én azt mondom, hogy Németországban is tilos az állami alkalmazott tanároknak a sztrájk.
Tehát semmiféle "orbánnáci" rendelkezésről nincs szó, ez egy bevett rendelkezés még demokratikus országokban is.

"„Te nem dolgoztál piaci vállakozásnál?”. De, egy országot lefedő multinál dolgoztam. Nem volt ilyen probléma. Ha kellett egy-két nap, egy telefon, és vagy szabit kért vagy fizetés nélküli szabit kért valaki."
Igen, ha KÉRTED.
És, mi lett volna, ha egyszerűen nem mész be bejelentés nélkül, majd, amikor kérdőre vonnak, közlöd, hogy te most "polgári elégedetlenséget" alkalmazol.

" Egy kirúgásra emlékszem, a srác szabi és bejelentés nélkül elment két hétre síelni, de az más eset volt."
Na, akkor érzed mér a különbséget, ugye?

"Itt félrecsúsztál. Nem csak a fizetésemelésről van szó."
Nocsak, MÁR nem?
Megkapták, amit akartak, és akkor most még több kell?

" Orvosok. Kaptak pénzt. Ha most megkapják, amit mellé ígérnek, hogy napi kötelező műtétszám, (rövidüljön a várólista), megnézhetjük magunkat."
Igen, ezt hívják úgy, hogy Valamit-valamiért...
EZ azt jelenti, hogy a mai orvosi fizetésekért bizony a magyar állam elvárja, hogy az orvosok dolgozzanak!
Micsoda egy lelketlen kormány!

" legyen a limit 5, 3 rutin műtét után egy több órás bonyolult, és kimerülten álljon neki az ötödiknek, különben bünti?"
Azért ezt most durván túlegyszerűsítetted!
Egészen biztos vagyok benne, hogy olyan műtétből kell csak 5-t megcsinálniuk egy nap, amiből ezt lehetséges!
Egyáltalán nem értek az egészségügyhöz, de biztos vagyok benne, hogy minden műtétnek van saját "normaideje", ami alatt még egy átlagos képességű orvos is el tudja azt végezni.
És abban is biztos vagyok, hogy az elvárások összhangban lesznek ezekkel az időkkel.
Pl. abban is biztos vagyok, hogy nem lesz elvárás a napi 5, olyan agyműtét, amit 5 óra alatt lehet elvégezni.

"A barátnőm egyetemen tanít angolt. Heti 40 leadandó órája van. Ha végzett, mehet készülni a következő napra, dolgozatokat kell előkészíteni, javítani, versenyekre felkészíteni stb,, ez akkor is sok, ha emelik a béreket."
Akkor mondjon fel, és csináljon olyat, ami nem "sok"!
Minek vállal olyan munkát, amit nem bír csinálni?
Vagy menjen át részmunkaidőbe, mert akkor csak 20 leadandó órája lesz majd.

„Ha ott keres nettó 700-at, de tanárként majd ő is nettó 1,5 milliót fog keresni, akkor visszamegy tanárnak.”. Most szórakoztatni próbálsz?
Nem hiszem, csak példákat szerettem volna mondani.

élhetetlen 2022.10.12. 15:30:26

@GyMasa: „Ki mondta, hogy "régen" döntötte el?”. Te vetetted fel egy költői kérdés formájában: „Lehet, hogy már régen eldöntötte, hogy ezt fogja csinálni, és ez csak egy "ürügy" volt rá, hogy kirúgassa magát?”
„Úgy tűnik, már van is munkája...”. De jó! Az általad közölt linkben viszont az is ott van, hogy nem tudták pótolni, az óráit kihúzták. Ez is jó, ugye?
„Kíváncsi vagyok annak az "oktatással kapcsolatos weboldal"-nak a tuladonosi szerkezetére...””. Ennyire nem vagyok tájékozott, mint láttad forrásnak a CNN, USA TODAY van megadva.
„Jaja, csak akkor nincs botrány...”. Miből gondolod, hogy a tanárok botrányt akarnak, nem csak rendes életet?
Németország csak egy ország. Tudod, hogy ott mi az elégséges szolgáltatás? Én nem.
Telex: 24 tanár kap figyelmeztetést a tankerülettől, a hivatal elé vonulnak, hogy ott adják át nekik a leveleket. „Sok tanár azonban azért választja inkább a polgári engedetlenséget, mert úgy látja: a kormány, majd a parlament idén év elején annyira lekorlátozta a tanárok sztrájkjogát, hogy a legális munkabeszüntetés idején is kell órákat tartani, gyerekekre felügyelni, azaz a sztrájknak tulajdonképpen semmilyen hatása nincs, az nem látható, így teljesen értelmetlen.”.
„Na, akkor érzed mér a különbséget, ugye?”. Én igen, te nem. Ha valaki csak úgy nem megy be dolgozni, az nem próbált meg előtte beszélni a főnökével, stb, az nem polgári engedetlenség. A tanárok régóta próbálnak tárgyalni a kormánnyal, sikertelenül, ez más.
„Nocsak, MÁR nem?”. Nem. Nem elég a több pénz, az is kellene, hogy ne a magyartanárnak kelljen matekórát tartani, vagy, hogy normális időben végezzen, neki is legyen élete, tudja ellátni a saját családját is. Abszurd elvárás, ugye?
„Valamit-valamiért...”. Persze, mert eddig a műtő orvosok csak kávéztak. „Egyáltalán nem értek az egészségügyhöz”, ez látszik. „de biztos vagyok benne, hogy minden műtétnek van saját "normaideje", ami alatt még egy átlagos képességű orvos is el tudja azt végezni.”. De nem tudod, ahogy Pintér, aki szintén nem ért az egészségügyhöz csapata sem tudja, hogy bármelyik rutinműtétnél lehetnek komplikációk. Példa. Vakbélműtét, rutin. Felvágják a pacit, és kiderül, hogy a belek már összenőttek, azokat is szét kell szedni. Más, szívműtét, söntölni kell egy eret. Felnyitják, akkor látszik, hogy másik kettő is halálán van, de ez nem számít, vagy úgy hagyják, hogy beleférjenek az időkeretbe, vagy többszörös idő. De te biztos vagy benne, hogy Pintér, mindenhez is értő ezt kezelni fogja.
A barátnőm. SZERET TANÍTANI. Mondjon fel. Azért ilyen strapás most, mert kevés a tanár. Ha felmond, még kevesebb lesz. Ha minden tanár átmegy az iparba, akkor mi lesz?
Mindegy, ezt hagyhatjuk, mert annyira másképp látjuk a dolgokat, hogy nem lesz egy közös pontunk sem, meddő a beszélgetés.

GyMasa 2022.10.12. 17:37:08

@élhetetlen:
"Ennyire nem vagyok tájékozott, mint láttad forrásnak a CNN, USA TODAY van megadva."
Igen, azok az USA demokráciaexport fő támogatói.

„ Miből gondolod, hogy a tanárok botrányt akarnak, nem csak rendes életet?"
Hát, abból, hogyha ez így lenne, akkor ők is megkérték volna az ellenzéki politikusokat, hogy tartsák távol magukat a tüntetésektől, pont, ahogy a KATA-sok tették..

"Németország csak egy ország."
Jaja, a mindenkori "bezzegország", amikor az otthoni ellenzéki megmondóemberek elkezdik példakánt emlegetni otthon.
Mivel 9+ éve itt élek, világosan látom, hogy a legtöbb esetben fogalmuk sincs róla, mi folyik itt, és lusták voltak utánannézni is.

" Tudod, hogy ott mi ..."
Mivel nem sztárjkolhat itt sem egy tanár, így ez a kérdés értelmezhetetlen.

"Telex: 24 tanár kap figyelmeztetést a tankerülettől, ....”."
A polgári engedetlenség pedig törvénytelen, azaz, aki azt választja, számíthat rá, hogy retorziók érik.
A szakszervezetek NEM javasolják a tanároknak ezt a tiltakozási formát.
Innentől kezdve nem értem, mi a felháborodás alapja?

„Én igen, te nem. Ha valaki csak úgy nem megy be dolgozni, az nem próbált meg előtte beszélni a főnökével, stb, az nem polgári engedetlenség."
Tulajdonképpen, de az... Annyi a különbség, hoyg a mostani esetben előre szólt a tanár, hogy nem fog bemenni, mert ő most "polgárilag engedetlenkedik".

" A tanárok régóta próbálnak tárgyalni a kormánnyal, sikertelenül, ez más."
Szerintem ez akkor sem a megfelelő megoldás.
Jogilag egy védhetetlen dolog, teljesen jogszerűen rúgták ki, mert, amit tett, annak ez a jogövetkezménye.
Én nem ezt csináltam volna.

„Nem. Nem elég a több pénz, az is kellene, hogy ne a magyartanárnak kelljen matekórát tartani, vagy, hogy normális időben végezzen, neki is legyen élete, tudja ellátni a saját családját is. Abszurd elvárás, ugye?"
Nem hiszem, hogy ez pl bármelyik törvényben benne lenne, hogy egy magyartanárnak kell matekot tanítania. Az "időben végzés" pedig mit jelent konkrétan?

" Persze, mert eddig a műtő orvosok csak kávéztak."
Erre nincs semmi rálátásom, de nagyon nem lennék meglepődve...
Azt pl látam, amikor a feleségem terhes volt, hoyg a főosztályvezető főorvos úr a munkaidejében azzal volt elfoglalva, hogy a feleségemet kivizsgálja, majd hetente megpróbálja az állami kórházban, tök feleslegesen elvégzett vizsgálatok eredmményét a magánrendelésén pénzzé tenni.
Ha ennek az orvosnak mostantól nincs napi 1-3 ilyen betege, akkor azzal felszabadult egyből napi 1-3 órája, amit azonnal arra fordíthat, hoyg tegye a dolgát!

„Egyáltalán nem értek az egészségügyhöz”, ez látszik.
És, mi ezzel a baj? Szerintem rosszabb lenne, ha ennek ellenére osztanám az észt...

”. De nem tudod, ahogy Pintér, aki szintén nem ért az egészségügyhöz csapata sem tudja, hogy bármelyik rutinműtétnél lehetnek komplikációk."
Szerintem egyrészt nem mindegyik műtét jár komplikációkkal, másrészt egészen biztos vagyok benne, hogy a komplikációk is részei a normászámításnak.
Azaz, ha valóban fellépnek, akkor azok csökkentik a kötelezettséget.

" Példa. Vakbélműtét, rutin. Felvágják a pacit, és kiderül, hogy a belek már összenőttek, azokat is szét kell szedni."
Jaja, akkor az papíron lesz egy vakbélműtét és egy beleket szétválogató műtét.
Legalábbis abban egészen biztos vagyok, hogy a minisztériumba így fog az elszámolás eljutni, azaz az a 1,5 műtét 2 műtét lesz, mire el kell vele szémolni.

" Más, szívműtét, söntölni kell egy eret. Felnyitják, akkor látszik, hogy másik kettő is halálán van, de ez nem számít, vagy úgy hagyják, hogy beleférjenek az időkeretbe, vagy többszörös idő."
Szerintem te SEM értesz az egészségügyhöz! Ez pontosan az a fajta hamis érvelés, amit mér láthattunk a rabszolgatörvény, meg a KATA esetében.
Kimazsolázol teljesen nem hétköznapi eseteket, és azokat úgy adod elő, mintha az lenne az átlagos.

" De te biztos vagy benne, hogy Pintér, "
Nem ő fogja kezelni, hanem a minisztériuma.
A kürházak majd jelentenek, a minisztérium pedig ellenőrzi a jelentéseket.
Aztán majd a minisztérium vérmérsékletétől függően vagy utána megy a csalásgyanús jelentéseknek, vagy szemet húny felettük. Ahog ynézem, eddig ebből nem volt botrány, szóval a dolog nem egy lényeges probléma.

"A barátnőm. SZERET TANÍTANI."
Az jó! És fontos is!

" Mondjon fel. ... "
Igen, pont, ahogy az orvosokkal jártunk!
Ha elég kevés lesz a tanár, akkor majd ők is kapnak emelést.
Igazságos?
Nem nagyon.
Működik?
Igen.
Akkor azt kell csinálni.
***Személyes megjegyzés: Ha tényleg nem bírja, akkor viszont mér csak azért is érdemes lenne mást csinálnia, hogy az egészsége ne menjen rá erre az egészre feleslegesen!***

"Ha minden tanár átmegy az iparba, akkor mi lesz?"
Mindegyik biztosan nem fog.
De akik átmennek, azok kevesenn stresszel, és munkávan többet fognak keresni.

"Mindegy, ezt hagyhatjuk, mert annyira másképp látjuk a dolgokat, hogy nem lesz egy közös pontunk sem, meddő a beszélgetés. "
Ahogy gondolod!

adamskij · http://ekonomikrefugeeinwien.blogspot.com 2022.10.14. 05:50:51

@birkamenet: abszolút.

sajnos ez a blog.hu mint a kesma kézre került index a fidernyák tetvek játszótere lett; semmi esély sem értelmes diskurzusra (magyar interwebs 2010ig, hüpp) sem vitára.
csak a csípőből tolt bitegyszerűségű shitpanelek maradtak bármi körítés nélkül. erre képes a jelen magyar nemzeti keresztény jobboldali; ennyit is ér az egész trágyadomb.
süti beállítások módosítása