mi nem haldoklunk

mi így élünk

mi így élünk

Most látszik igazán, miért kellenek a fékek-ellensúlyok

2022. március 12. - p.a

tyr.jpg

Mi lesz velünk, ha a Nyugat tényleg észhez tér?

Mindegy, hogy Putyin diktátor-e vagy csak autokratikus vezető, esetleg ilyen az orosz-típusú demokratikus vezetés. Ezek csak szavak. A lényeg, hogy azt csinál, amit akar. Legalábbis innen, nyugatról úgy tűnik.

Azt csinál, amit akar, és következmények nélkül csinálhatja. Mert az orosz demokrácia már rég nem demokrácia (de ismét: nem a szavakon van a hangsúly). Hiányzik belőle a fékek és ellensúlyok rendszere, amitől az első ember (elnök vagy vezér vagy választott vezető vagy istenkirály vagy cár, az elnevezés megintcsak mindegy) kontroll nélkül marad. Nincs kollektív döntéshozatal, nincs visszacsatolás, nincsenek korlátok. Bármi megtörténhet.

Ilyen szempontból mindegy az is, hogy az oroszok többsége elindította-e volna ezt a háborút és jelen helyzetben is így folytatná-e. A (nyugati típusú) demokrácia nem azért demokrácia, mert az emberek többsége dönt vagy a szavazással párévente megválasztott vezető dönt. A demokrácia egyik nélkülözhetetlen alapeleme, hogy vannak benne fékek és ellensúlyok.

El tudjuk képzelni, hogy a mai Németország megtámadja Hollandiát vagy Csehországot? Hogy az USA megtámadja Nagy-Britanniát vagy Kanadát? Ugye nem? Azért nem, mert ott ez nem megy át a rendszeren. Persze, más a néplélek is, de kérdéses, hogy ez inkább ok vagy okozat.  

Két tanulság adódik (legalább):

1. Idehaza egy évtizede kongatják a vészharangot a fékek és ellensúlyok leépítésével kapcsolatban. A tényt még az Orbán-rendszer támogatói sem tagadják, csak ők jó iránynak látják. Talán azt gondolják, hogy erős vezető = erős ország. 

Igen, Orbán nem Putyin (messze nem az), az EU önmagában ellensúlyt alkot (bénán, de kitartóan), a magyar ember nem olyan, mint az orosz (bár vannak hasonlóságok) és nekünk nyilván nincs ilyen hadseregünk (ami alkalmas lenne bárki-akárki lerohanására). Attól még a fékek-ellensúlyok kiiktatása megszűnteti a demokráciát. Eddig nevetgéltünk ezen, de most látszik igazán, hogy ebből baj lehet. 

2. A Nyugat eddigi, autokratikus (diktatórikus) rendszerekkel szemben tanúsított megértése öngyilkos, de legalábbis önveszélyes hozzáállás. Nem az emberi jogok, a nagyobb igazság vagy a (vélt) történelmi fejlődési irány (lásd: demokrácia-export) miatt kell felvenni a harcot a nem-demokratikus államokkal szemben. A Nyugat számára ez simán csak önvédelem. Hogy ne kelljen atomháborútól vagy hagyományos háborútól tartania.

Talán most, váratlanul és igazából még mindig valószerűtlenül eljött a pillanat, amikor erre a Nyugat is rájött vagy legalábbis elindult azon az úton, hogy rájöjjön. Ha ez így van, akkor nemsokára nem csak az orosz gáz elmaradása miatt kell izgulnunk itt, Magyarországon.

A bejegyzés trackback címe:

https://miigyelunk.blog.hu/api/trackback/id/tr6317779054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.03.12. 21:41:44

Deazamerikaiak, deagyurcsány.... kb. ez várható....

evilwolf 2022.03.12. 22:01:30

Putyin legalább gratulált Novák Katalin kinevezéséhez, fordított rá időt. Köcsög ukrán V Z nem.

ulpius66 2022.03.12. 22:12:11

Aztán meséljél mán, Magyarországon milyen fékek és ellensúlyok vannak kiiktatva?
(mondjuk összehasonlítva a ballibsik 2002-2010 közötti nem kiiktatott fékeivel és ellensúlyaival.....)

Persze ismerjük a ballibsi mantrát: "Ha a ballibsik vannak hatalmon, az demokrácia, működnek a fékek és ellensúlyok, ha bárki más van hatalmon akkor az fasizmus, és nincsenek fékek és ellensúlyok"!!!!

...ÉS EZ MEGY 2010 ÓTA!!!!!!!!!!!!!

KOMOLYAN KÉRDEM!

NEM UNJÁTOK MÉG SAJÁT MAGATOK BAROMSÁGAIT??????

ÍRJATOK MÁN VALAMI OLYASMIT IS, HOGY MAGYARORSZÁGON NINCS SAJTÓSZABADSÁG!!!!! AZ IS VAN ILYEN JÓ........

ez a nevem senki 2022.03.12. 23:03:18

El tudjuk képzelni, hogy a mai Németország megtámadja Hollandiát vagy Csehországot? Hogy az USA megtámadja Nagy-Britanniát vagy Kanadát?

nem kell elkpézelni
az us 40 országot támadott meg az elmúlt 100 évben

gigabursch 2022.03.13. 08:30:08

Most, hogy a kazár vezetésű, a saját állampolgárait húsdaráló a küldő ukrán állam próbálja Paksot támadni eltévedt drónokkal?
Hogy belerángassa - a segghülye ukránok ön keresztül - Magyarországot ebbe a mocskos háborúba?

Ilyenkor nekiállt egy olyan idiokráciák meltatni, amire senki nem vevő?

Blogger! Te full ostoba vagy vagy háborús uszító?
Menj ki az ukránokhoz aztán habiruzgass ott!
Itthon nem hiányzol.
Főleg nem az uszitasod!
Kotródj!

midnight coder 2022.03.13. 08:32:49

"Hogy az USA megtámadja Nagy-Britanniát vagy Kanadát? Ugye nem? Azért nem, mert ott ez nem megy át a rendszeren."

Az USA simán megtámadta Irakot, pont úgy mint most Putyin az ukránokat. És ezen rohadtl nem segítettek sem a fékek, sem az ellensúlyok, létre is jött az Iszlám Állam.

midnight coder 2022.03.13. 08:35:40

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Persze hogy ez várható. Ha azt mondod hogy Hitler jó ember volt, akkor valószínû hogy kapsz rá egy rakás olyan hozzászólást hogy de mégsem. Ha valaki hülyeséget beszél, arra jönni fog elõbb-utóbb ellenvélemény, persze az igazi dörzsölt ballib blogger eleve tisztában van azzal, hogy hülyeséget beszél és nem is hagy komment szekciót. Csak azzal meg az a baj, hogy az ilyen blogot a legtöbben kétszer olvassák: elõször, és utoljára.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.03.13. 12:00:03

Nem kell se fékezni, se ellensúlyozni a népszuverenitást.

Billy Hill 2022.03.13. 14:37:46

A nyugati országok szerencsésebbek, mert ott csak ellenőrzést (check) várnak el, nem fékezést, mint a magyarban. ;-)

Billy Hill 2022.03.13. 14:39:49

(Szerintem a gáznak nem az oroszságát szereti Európában seki, hanem az árát. Azonnal elkezd a német ipar is demokratikus amcsi palagázzal fűteni, csak adják legalább hasonló áron...)

parttalan 2022.03.13. 16:36:24

"El tudjuk képzelni, hogy a mai Németország megtámadja Hollandiát vagy Csehországot? Hogy az USA megtámadja Nagy-Britanniát vagy Kanadát?"

Nem tudjuk elképzelni, mert:

1. 1945-ben az ENSZ alapokmányba foglalt erőszak tilalma ("jus cogens") csupán két szűk kivételt tesz lehetővé: az ENSZ BT által engedélyezett fegyveres erővel járó intézkedéseket és az önvédelem jogát.

2. Ezek az országok mind egyazon katonai-politikai szervezet tagja (NATO).

3. Ezekben az országokban szavatolják és tiszteletben tartják a nemzetiségi jogokat.

Azt viszont megtapasztalhattuk, hogy a szuperdemokratikus Egyesült Államok az ENSZ BT felhatalmazása nélkül megtámadta Afganisztánt aztán Irakot. Törökország Szíriában való beavatkozását ki hagyta jóvá?

gigabursch 2022.03.13. 17:41:32

@parttalan:
Háát, őőő, izé: Benes-dekretumok?
Azok még mindig élnek.

Gazz 2022.03.20. 21:30:29

@ulpius66: nektek fidesznyikeknek ugyanúgy megvannak a mantráitok, csak ti még a komcsi időkből loptátok őket. Pld. a szakadék felé száguldó nyugat, a központosítás utáni beteges vágyakozás, az erős vezető imádata, aki majd elintéz mindenki helyett mindent IS. Kádár népe vagytok.
süti beállítások módosítása