mi nem haldoklunk

mi így élünk

mi így élünk

Az euró bevezeti önmagát

2022. július 31. - p.a

euro.jpg

Bár a kormány nem akarja, az euró hazai térnyerése elkerülhetetlen.

A forint a nemzeti büszkeség része, a versenyképesség és a kanyarban előzés feltétele, míg az eurónak maga a léte is bizonytalan, így a közös uniós pénz bevezetése nem kívánatos, nem aktuális. Legalábbis rendre ezt halljuk a kormányzat irányából. Értjük, hogy az ország vezetői a nemzeti szuverenitás részbeni feladásaként élnék meg a forint nyugdíjazását.

A kormányzati érveket és a forint folyamatos, az utóbbi időben igen jelentős értékvesztését mérlegelve mindenki döntse el maga, hogy mi lenne, mi lett volna a helyes. Ez a bejegyzés nem erről, nem ennek értékeléséről szól. Inkább arról, hogy a jelenlegi gazdasági környezetben az euró bevezeti önmagát, legalábbis részben. Mindenféle központi elképzelés ellenére is.

A forintban történő finanszírozás terhei extrém módon nőttek, sőt nemegyszer elviselhetetlen mértékűvé váltak azon cégek számára, amelyek változó kamatozású piaci hitelt vettek fel (vagy most vennének fel), hiszen a változó kamatozást a jegybanki alapkamat mértéke befolyásolja.

Két gyors, szorosan ide nem tartozó megjegyzés, az olvasó segítésére:

1. A mai, mindig-minden-támogatott világban sokan talán elfelejtik, de a változó kamatozású hitel a hitelek legtermészetesebb fajtája. Ha az aktuális piaci kamat nő, akkor nő a hitelem kamata is (ha csökken, akkor fordítva, természetesen). Most is sok ilyen van a gazdaságban, mindenféle bonyolult konstrukcióban.

2. Egy cég hitelfelvétele nem olyan, mint a magánszemély hitelfelvétele. Egy cégnél a működés, az élet természetes része a hitelfelvétel, sokszor a legjobb finanszírozási mód. Ha egy cégnek nincs hitele, az nem azt jelenti, hogy egy cég jó. Valószínűbb, hogy a cég pazarló, ötlettelen, hatékonytalan. Tehát egy cégnél a hitel a működés természetes része. Egy normális, áltagos cégnek van hitele.

Az MNB infláció elleni küzdelme (melynek hiábavalóságáról szól ez a korábbi bejegyzés) folytán ma a forinthitelek kamatai nagységrendekkel kedvezőtlenebbek, mint az euróhitelek kamatai. Mostantól egyszerűen nem éri meg piaci forinthiteleket felvenni, illetve a már meglévő forinthiteleket érdemes euróhitellé konvertálni.

Hogy a nagyságrendet érezzük: Nem mindegy, hogy 4% vagy 14 % az éves kamat.

De nem pont ez vezetett a CHF lakáshitelek bedőléséhez nemrég? Elfelejtettük volna a tanulságokat? Megint nem tanulunk a történelemből?

Nem, erről szó sincs. Az EUR hitelfelvétel vagy a konvertálás akkor lehetséges (alapesetben a bankok is csak akkor kooperálnak), ha a cég gondoskodik róla, hogy az eddigi forint bevételei mostantól euróban keletkezzenek. És ez a bejegyzés lényege. Azok a társaságok, amelyek eddig forintban számláztak, igyekezni fognak átállni euró elszámolásra, hiszen így sokkal-sokkal kedvezőbb finanszírozást találhatnak.

Igen, cégek között igen sokszor már eddig is euró alapú elszámolás volt érvényben. Igen, vannak cégek, amelyek nem tudnak váltani, be vannak kötve a forint elszámolásba (számos oka lehet ennek). Ez a bejegyzés azt állítja, hogy így is nagy számú olyan cég létezik, amelyik kisebb-nagyobb erőfeszítéssel képes bevétel-devizát váltani. Sokan közülük mindent meg fognak tenni ezért, mert a fennmaradásuk múlhat ezen, de legalábbis sok pénzt megtakaríthatnak. Tehát eddig forintban határozták meg az áraikat, mostantól euróban fogják.

Az elszámolási változások nem csak a vállalatok közötti viszonyokat érinthetik. Magánszemélyek vagy egyéni vállalkozók is könnyen olyan helyzetben találhatják magukat, hogy érdemes nekik átállni a szolgáltatójuk által javasolt (ill. erőltetett) EUR elszámolásra.

A termelő ingatlanok (értsd pl: iroda, raktár, műhely, stb) piaca már régóta euróban számol. Ez a mód most átterjedhet egyéb területekre is. Könnyen lehet, hogy hamarosan a bérelt garázsunk bérleti díja vagy a megvásárolni tervezett lakásunk vagy autónk vételára is euróban lesz (említendő még, hogy azokban az esetekben – pl autóvásárlás – ahol a rendelés és a teljesítés ideje nagyban eltér, a stabilitás miatt eleve felmerül az euró használata). Euróban kapunk ajánlatot a szállodai szobára és ellátásra, sőt akár a pici magánpanzió foglalására is. A napelemekre, a medenceépítésre, a kertkarbantartásra, a tetőcserére. Nem is sorolom.

Ismét kis kitérő:

Mitől más a mai világ, mint a lakás-devizahitelek idejében volt, illetve akkor miért nem vezette be az euró önmagát? Nem csak a magyar gazdaság intergrálódott sokkal jobban az Európába, hanem a hétköznapi magyar ember is. A környező országok közül több is eurót használ (2023 januártól Horvátország is) és a magyarok immár természetes módon kezelik az eurót (fizetnek vele). Az elmúlt 2-3 hónap forintgyengülése után igen sokan fogják a fejüket, hogy tartalékaikat nem váltották át a közös európai pénzre. Igaz, hogy a kormányzat Európa összeomlását várja, de egyre kevesebb ember hiszi el, amit a kormányzat mond vagy látják, hogy az EU összeomlásakor Magyarország is borul, nincsen külön út, illetve a forint biztosan nem segít.

A fentebb leírtaktól innen már csak nagyon kicsi lépés, hogy eurót kérjen  a gyerekünk magántanára, az autógumis vagy a biciklijavító még akkor is, ha Magyarország törvényes fizetőeszköze a forint marad, sőt annak elfogadását a törvény kikényszerítheti.

Nem lesz gyors menet, de az irány mindenképpen ez. Hogy a kormány milyen piactorzító intézkedésekkel akarja ezt meggátolni vagy legalább lassítani, azt majd meglátjuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://miigyelunk.blog.hu/api/trackback/id/tr6217894953

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2022.08.01. 07:05:42

Gondolod, hogy ez ennyire egyszerű lenne?
Pikk-pakk átállni az €-ra?

adamskij · http://ekonomikrefugeeinwien.blogspot.com 2022.08.01. 08:24:21

ugyan döntően a cégek szemszögéből írsz, lakossági oldalról nézve is érezhető már hogy 400as játékpénzt nincs értelme tartogatni. pláne a wise és a revolut mellett, ha a sarki szír váltóhoz már nem érsz el estig. jelen pillanatban több értelme van a lakossági megtakarítást, ha van ilyen, nem forint alapon tartani.
tőlünk délebbre minden jugo utódországban megfigyelhető volt hogy jó húsz éve átnyergeltek az euróra és az adott valuta csak másodlagos szerepet tölt(ött) be (a kuna vagy a tolár esetében). Montenegro már a 90es évek végén is márkázott, a wikipedián 2005-6 óta olvasható hogy ugyan nem hivatalos pénznem, de csak eurót használnak készpénz forgalomban is. Koszovóban vagy ÉMacedóniában már ki sem írják. Szerbiában ugyan van dinár, de ha külföldi vagy, biztos euróban számol el veled a szállásadó, felajánlja az étterem, szolgáltatások, stb.
ha tetszik, ha nem, Mo is ebbe az irányba tart, különösen az eurós határmenti részeken meg a Kisalföldön.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.08.01. 09:03:55

Hát ez nagyon nem bevezetés.

Amíg az emberek forintban számolnak, addig ez semmi.

Eddig is voltak magyar üzletek, ahol elfogadták az eurót. De a magyar forint erős, nem tudta sehol se átvenni a helyét az euró. Ill. 1 kivétel van: az irodahézakban a bérleti árak, ott évek óta euróban számolnak Mo-on.

midnightcoder2 2022.08.01. 09:51:12

Igazából azok a cégek amik nem állam bácsi csöcsén lógnak és nem a nagyrészt kínából behozott árukat adják el a hazai piacon, a bevételeiket eddig is euróban szerezték. Mert hogy vagy multik, esetleg nagyritkán valami multi beszállítói. Az igazi gond az, hogy a fizut nem euróban adják.

Billy Hill 2022.08.14. 23:50:12

(Nem értem, mi a baj a magas kamatlábbal? Még sehol se vagyunk a Bokros Lajos alatti 20+ százalékoktól, márpedig ő aztán hozzáértő közgazdász volt, nem úgy, mint a mostaniak; a YT-on láttam, hogy az ATV-n is megint megmondta a frankót. Szóval addig amíg nincsenek bokrosi körülmények, addig az egészet bullshit-nek nevezem, mert ő sokkal jobban értett a dolgokhoz, és sokkal jobb feltételeket tudott teremteni, mint ezek a mostani nyikhajok!)
süti beállítások módosítása