mi nem haldoklunk

mi így élünk

mi így élünk

Buknak a nyugati kormányok?

2022. szeptember 02. - p.a

draghi.jpg

Itt van egyből az olasz. Vagy mégsem?

A Nyugat beállt Ukrajna mögé. Ukrajna el fogja veszíteni a háborút és ezzel a Nyugat is. A Nyugat veszít, destabilizálódik, hanyatlik. Ennek az első jele, hogy sorra buknak a nyugati kormányok. De tényleg?

Egy ideje kering az elmélet a nyugati (értsd: liberális demokrata) kormányok bukásáról. A héten Lavrov orosz külügyminiszter is említette, hogy „számos európai országban előrehozott választásokat kell tartani”.

Orbán Viktor fajkeveredős beszédében ennél konkrétabban fogalmazott: „Európa bajban van, gazdasági bajban, de politikaiban is, és dominóként dőlnek meg a kormányok. Csak a háború óta megdőlt a brit, az olasz, a bolgár meg az észt. És hol van még az ősz?”

Sokan felkapják a fejüket, sőt ezekben a reménytelennek tűnő időkben a magukat jobboldalinak nevezők közül néhánynak reményt ad a nyugati rend megroppanásaként azonosított jel.

Érthető persze, hogy Lavrov vagy Orbán rajongói egy kormány bukásában az ország vagy a rendszer bukását látják, de azért ne felejtsük el: a liberális demokráciák lényegi eleme, hogy kormányok jönnek-mennek, miközben érdemben minden marad. Hogy ezúttal is így lesz-e, az nem tudom, ez a bejegyzés nem is erről szól. Sokkal inkább egy kis olasz statisztikáról.

Az alábbiakban az olasz kormányokat a miniszterelnök lecserélésével definiáljuk, azaz eszerint akkor bukott a kormány (akkor alakult új kormány), ha új miniszterelnök került az ország élére.

A jelenlegi olasz miniszterelnök, a kifelé menetelő Mario Draghi a köztársasági Olaszország (1946-tól) 44. miniszterelnöke, azaz fenti definíciónk szerint most fut ki a 44. köztársasági kormány, ami 566 napja alakult (egy rövid ideig még növekszik ez a szám).

Az elmúlt 30 évben (pontosabban 1992.06.28 óta – Giuliano Amato kormányának belépése) az országnak 16 kormánya volt, azaz az átlagos olasz kormány 689 napig, kevesebb mint két évig volt hatalmon. A 16 kormányból csak 6 állt fenn hosszabb ideig, mint Draghi jelenlegi kormánya. Ha az elmúlt hetven évre vonatkozóan vizsgáljuk az olasz kormányok élettartamát, akkor még alacsonyabb számot, 586 napot kapunk, ami szinte megegyezik Draghi kormányának idejével.

Érdekességképpen még egy kicsit csavarjunk a számokon. Ha az elmúlt 30 év fenti adataiból kiveszem Berlusconi regnálását, akkor így néz ki a statisztika: 21 év alatt 13 olasz kormány jött-ment, átlagosan 591 napig tartott a működésük és a 13-ból csak 4 élt hosszabb ideig, mint a jelenlegi.

Tehát Draghi pont addig vezette az országot, ahogy az átlagosan elvárható volt, igazából még tovább is, mint a legtöbben.

Lehet arról elmélkedni, hogy a nyugati kormányok bukásai a Nyugat megdőlésének, a háború elvesztésének jelei, de egy biztos: Olaszországgal példálózni simán csak átverés, propaganda vagy legalábbis tájékozatlanság. Pont arról van szó, hogy Olaszország olyan, mint amilyen mindigis volt, ott nincs változás.

Én nem tudom, honnan jön az a magyar gondolat, hogy egy ország annál jobb, minél stabilabb a kormánya. Mármint azon kívül, hogy a mindenkori kormány igyekszik beleverni az emberek fejébe ezt.

A bejegyzés trackback címe:

https://miigyelunk.blog.hu/api/trackback/id/tr7017921611

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2022.09.02. 10:05:57

Ha jól rémlik, akkor csak Berlusconi volt az egyetlen(!), aki végig tudta vinni (az egyik) kormányát.
Mondjuk ő legalább a hölgyeket szerette.

Egyébként édesmindegy, hogy ott ki van kormányon.
Salvini épp most nyalt be csontig Izraelnek.

Billy Hill 2022.10.16. 01:15:02

"Én nem tudom, honnan jön az a magyar gondolat, hogy egy ország annál jobb, minél stabilabb a kormánya."

Jajaja! Mindig az az ország fejlődik a legjobban, amely sodródik, és ahol a gazdasági kormányzatnak nincs ideje és/vagy lehetősége elindítani/megvalósítani azokat a programokat, amelyeket kigondoltak!
süti beállítások módosítása