Közép- és hosszútávon pont azokkal szúr ki, akiknek segíteni akar, ráadásul tovább torzít egy amúgy is rosszul működő piacot. Bejegyzésünkben elmondjuk, hogy miért várható brutális árnövekedés, miért tolódnak ki a vállalási időpontok és miért hat a program általában is a vevői érdekek ellen. Kitérünk az állam matekjára, ami a költségvetés számára nem is olyan kedvezőtlen, mint gondolnánk.
Saját tulajdonú ingatlan felújítására 3 millió forintot kapnak ajándékba (az összes költség maximum felét), akik gyereket nevelnek. Ki ne örülne ennek? Végre egy kormány, amelyik támogatja a családok lakhatását? A valóság az, hogy a támogatás pont arra a rétegre üt vissza, amelyiknek kedvezne.
Lecserélni a rozoga tetőt, felújítani a megkopott fürdőszobát, modern, biztonságos géppel helyettesíteni a nyílt égésterű kazánt, praktikusabb, szebb konyhabútort csináltatni vagy akár napelemeket szerelni a tetőre – mindegyik többmilliós kiadás lehet külön-külön is. Talán nincs olyan család, nincs olyan lakás/ház, ahol ne lenne szükség valamelyikre.
Nagy úr a mesterember. Eleve nehéz találni, mert kevés van belőlük és ki vagyunk nekik szolgáltatva. A burkoló, asztalos, ács, vizes, gázos, stb hiánycikk és ezért a normál magyar ember számára aránytalanul drágának tűnik a munkájuk. Így van ez évtizedek óta - a határok megnyitásával a hiány tovább nőtt.
A háztartásokat kiszolgáló mesterember szívességet tesz, ha elvállal egy munkát. Annyi pénzt kér, olyan határidőt vállal, amilyet akar. Általában fel sem merül a garanciális kötelezettsége, mint ahogy számlát sem ad és így nem is (illetve alig) adózik. Helyzetükkel (a piac leírásával) már foglalkoztunk régebben is, ebben a félig vicces bejegyzésben.
Az anomáliák nagyrészt annak köszönhetőek, hogy ez a piac kereslet-többletes (keresleti piac) évtizedek óta, azaz a mesterek által nyújtott szolgáltatásra nagy a kereslet a lakosság részéről, miközben a kínálat csekély és egyre csökkenő. Így lehetnek a kialakult árak olyan magasak, hogy igen sok háztartás nem engedheti meg magának az alapvető felújítási projekteket sem.
Ezen a helyzeten próbál segíteni Novák Katalin 3mFt-os támogatása, de rosszul, mert nem a problémát oldja meg, hanem egyszeri pénzjuttatással még nagyobb egyensúlytalanságot okoz, várhatóan olyan árakat generálva, amire még a tehetősebbek is rácsodálkoznak.
Nézzük át, mi történik a 3mFt hatására:
1. Nem kell közgazdásznak lenni, hogy értsük: A 3mFt keresletet generál, a kínálat nem fog változni, ezért új egyensúlyi ár alakul ki a piacon, azaz az intézkedés már önmagában is áremelés okoz.
2. A mesterembernek az eddig gyakorlattal ellentétben számlát kell adnia, mert így lesz elszámolható a projekt. A munkadíj minimum 27%-kal emelkedik, de akit felvilágosít a könyvelője, hogy az áfán kívül egyéb adókkal is számolni kell, simán 30-40%-ot emel. Az előrelátóbb könyvelők azt is elmondják majd, hogy a támogatás beindulása után akár a mesteremberek kiemelt NAV-ellenőrzése is várható (jön majd a szokásos bejelentés: ebben a hónapban a NAV azokat ellenőrzi, akik…), amitől a szolgáltatást nyújtó különösen indokoltnak érzi az adók felvállalását és átterhelését.
3. Magyar ember trükkös ember, egyből megkérdezi majd, hogy nem lehet-e egy kicsit túlszámlázni, hogy részben az önerő is megtérüljön. De lehet, csak annak is ára van, mondjuk az így kigazdálkodott összeg 5-12%-a. Ez praktikusan új áremelkedést jelent.
4. A támogatás fele-fele részben teszi elszámolhatóvá a munkadíjat és az anyagköltséget. Ez az arány régebben talán valós volt, de ma már biztosan nem igaz. A munkadíj mindig jelentősen több és az intézkedés hatására méginkább így lesz. Akkor is, ha az anyagok terén épp áremelkedés zajlik. Ha nincs trükközés, az 50%-os támogatás 35%-os körülire zsugorodik, ami már nem is néz ki olyan jól. Ha a trükközés itt is beindul, akkor ugyanaz történik, mint az előző pontban. (javítás: Olvasói komment hívta fel a figyelmet, hogy csak a támogatással megtérített részben kell fennállnia az 50-50%-nak, a többiben nem, azaz a teljes projektre vetítve 25-75% aránynál is igénybe vehető a teljes támogatás.)
5. Eddig normál ügymenetnek számított, hogy a mesterember az ajánlatban adott anyagokat beszerzi és vállalja, hogy arról számlát hoz (bizonyítandó, hogy tényleg annyiba került). Ehelyett általában szállítólevelet vagy hasonlót mutatnak be és a számlát (amit a megrendelő soha nem lát) olyan névre kérik, hogy annak áfája számukra visszaigényelhető legyen. A megrendelő természetesen a bruttó összeget fizeti. Ez praktikusan azt jelenti, hogy a valódi munkadíj az anyagköltség áfájával több. A 3mFt igénybevételéhez szükséges elszámolás ezt a kiskaput bezárja, ezt a munkadíjat hivatalosan is be kell emelni az elszámolásba (nyilván nem fog róla lemondani a szolgáltató), ami további jelentős áremeléshez vezet.
6. A pályázat adminisztratív igényei nagy terhet jelentenek a mestereknek (valójában nem, de ne felejtsük: sokszor olyan emberekről van szó, akik egy egyszerű ajánlatot is alig tudnak megfogalmazni/összerakni, ráadásul megszokták, hogy – ahogy az elején mondtuk – nagy urak, adminisztrációval nem foglalkoznak), ezt szépen beépítik az áraikba.
7. A megnövekedett kereslet a vállalási határidők további kitolását jelenti, egyben bebetonozza a megrendelő kiszolgáltatottságát minden téren, miközben a garanciákat továbbra is lehetetlen lesz behajtani, még így is, hogy a pályázati követelmények miatt lesznek (valószínűleg kiüresített) írott szerződések.
8. Az áremelkedés végül beépül az ingatlanok árába (ennek a családokra gyakorolt hatásáról külön bejegyzést érdemes írni, itt nem tárgyalandó).
A fentiek csak akkor nem realizálódnak, ha a mesteremberek nem értik meg a saját érdekeiket, de biztosak lehetünk benne, hogy nem hülyék és ha valamit, akkor ezt gyorsan átlátják, legalábbis ráéreznek.
Sokszor említik, hogy az intézkedés kifehéríti a piacot, hiszen számlakényszert eredményez. Ez nem igaz. Számlakényszer csak az adott projektre van és a támogatások megszűnésével várhatóan visszaáll a régi rend, a fekete munka. A fehérítést már nem ösztönzi semmi, a kényszer elmúltával azonnal eltűnik a számlaadás. Ez nem kulturális kérdés, hogy „megtanultunk számlázni, mostmár számlázunk ezentúl is”.
Ami a 3mFt támogatás lendületének kifutásával várhatóan nem fog változni, az az árszínvonal, az ugyanis lefelé merev. A mesterember így gondolkodik: „Ha eddig 2,5mFt volt egy fürdőszoba, akkor most miért kérjek érte kevesebbet? Mert megszűnt a támogatás? Lehet, hogy kevesebb megrendelésem lesz, de az eddigieket sem tudtam mind kiszolgálni. Az emberek tudják már, hogy ennyi az annyi.” Arról nem is beszélve, hogy a támogatást igénybe nem vevők által kapott árajánlat is közelíteni fog a támogatottak árajánlatához.
Külön bejegyzést kellene szentelni annak, hogy a családok miből finanszírozzák a felújítást és ennek milyen hatása van az életükre és az egész gazdaságra. Ennek bemutatására itt nincs hely és nem is cél, de a probléma említést érdemel.
Végezetül nézzük meg, hogyan alakul az állam számára a matek. A hatások eredője pontosan nem számítható, így az alábbiak inkább csak az irányt mutatják, mindenki elvégezheti a saját kalkulációját.
A fent leírt logikákat követve tételezzük fel, hogy 3mFt állami támogatás kb 7mFt-os projektre vehető igénybe. A munkadíj (4mFt) áfája teljes egészében pluszbevétel az állam számára, hiszen szinte soha nem adtak volna róla számlát (850eFt, de kerekítsük lefelé 800-ra, mert néha volt korábban is számla). További feltételezés (szintén a biztonsági oldalon maradva), hogy az anyagköltség (3mFt) áfájának valamivel kevesebb, mint 50%-a lett eddig visszaigényelve, amely lehetőség most megszűnik, legyen ez az összeg kereken 300eFt. A projekteken keletkező egyéb adókat tartsuk minimumon, legyen mondjuk a 4mFt 5%-a, azaz 200eFt. Tehát az állam úgy ad 3mFt támogatást, hogy ebből egyből visszakap 1,4-et (persze az alanyi mentesség kérdése tovább bonyolítja a számítást, illetve eleve bizonytalan, hogy a felújítás megtörténne-e a támogatás nélkül).
Az itt kifejtett folyamat egyes elemei nem vagy máshogy érvényesülnek, ha a támogatást besöprő vevő nem hétköznapi mesterek, hanem profi szolgáltatók munkáját veszi igénybe. Tipikusan ilyen például a napelem-telepítés, amit a sajtó értelmezése szerint szintén támogat a program. Ezek a célok azért kérdésesek, mert például az említett napelem (bármennyire is kívánatos a terjedésük, használatuk) a mai napig luxusnak számít. Tényleg ez lehet a családtámogatási program értelme? A kérdésnek külön hangsúlyt ad, hogy a Nagycsaládosok Ország Egyesületének elnöke szerint „jelenleg sok nagycsalád részéről nagy az érdeklődés a napelemek és más, korszerűbb, energiatakarékosabb és környezetkímélőbb megoldások iránt, szeretnék az otthonfelújítás kapcsán ezeket igénybe venni”.
A háztartások lakásfelújításait kiszolgáló piac a rendszerváltás óta fekete terület, növekvő egyensúlytalansággal, fogyasztói jogok extrém hanyagolásával és nyilvánvaló adócsalással. Az állam eddig nem is próbálta rendezni ezt, pedig a következmények mindenkit érintenek. A jelenlegi intézkedések a durván keresleti piacot még inkább keresleti irányba lökik, ezzel erős áremelkedést generálva és az egyéb torzulásokat bebetonozva, amivel közép- és hosszútávon pont a családoknak tesznek keresztbe, tegyük hozzá: egy nagyon komoly inflációs fenyegetettség árnyékában lévő országban. Novák Katalin minisztériumában vagy nem értenek semmit ennek a területnek a működéséből vagy cinikusan csak a rövid távú politikai hasznot nézik. Mindenesetre a költségvetés szempontjából nem tűnik annyira drágának, mint ahogy első ránézésre gondolnánk (statisztikák manipulálására viszont nagyon alkalmas). Az érdemi problémákat tekintve a felújítási program nemhogy nem old meg semmit, hanem tovább süllyeszt minket egy eleve reménytelennek tűnő mocsárba.
