A tesztelés még ma is a legfontosabb eszköz lenne a vírusterjedés ellen, de a magyar fejekben ennek az ellenkezője él. 

Sokszor még a szakemberek is össze-vissza beszélnek (Magyarországon nemegyszer központi, politikai célú utasítást követve), ráadásul a valódi tudományos álláspont is hónapról hónapra változik a koronavírussal kapcsolatban, így nem csoda, hogy téves kijelentések épülnek be a köztudatba - úgy tűnik, kitörölhetetlenül. A miérteket és a hogyanokat nagyrészt elhagyva ez a blogbejegyzés-sorozat megpróbál pár tévhitre rávilágítani. A sorozat első része azzal a tévedéssel száll szembe, hogy „a fertőzöttséget kimutató tesztelésnek nincs sok értelme, hiszen nem nyújt 100% biztonságot”. 

A tévhit alapja, hogy a tesztelés megbízhatósága valóban nem 100%-os és a nagyon friss fertőzést semmilyen teszt nem mutatja ki. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy a tesztelésnek nincs értelme, sőt a teljes izoláltság lehetőségének hiányában a tesztelés az egyetlen lehetőség a vírus terjedésének megakadályozására (megfelelő szintű oltottság hiányában). Általános elvként elmondható, hogy aki teheti (akinek lehetősége van, aki megengedheti magának), az teszteljen, méghozzá minél gyakrabban. 

Gyorstesztek
A gyorstesztek megbízhatósága 40-60%, ezért tényleg nem arra valók, hogy a rokonság húsvéti lelátogatása előtt biztonságba érezzük magunkat. A gyorstesztek lényege, hogy olyan helyeken, ahova tömegesen érkeznek emberek (pl egy iskola vagy gyárüzem vagy rendőrségi egység) a fertőzöttek legalább egy részét kiszűrjék, ezért a továbbfertőzés mértékét csökkentsék. A fertőző személyek bekerülését nem lehet ezzel meggátolni (semmivel sem lehet, csak a teljes bezárással), de a terjedést lassítani igenis lehetséges.

A gyorstesztelésnek járványügyi információs jelentősége is van (lehetne), mert azokat a statisztikai mintavétel szabályainak betartásával (elsőnek persze megfelelően meg kell ezeket határozni) rendszeresen végezve a hatóságok képet kaphatnak (kaphatnának) a valódi fertőzöttség alakulásáról. 

Pcr
A gyorstesztekkel szemben a pcr-tesztek nagyon-nagyon magas megbízhatóságúak, különösen, ha pozitív eredményt adnak. A fertőződés után 2-4 nappal alkalmazhatóak sikeresen (a korábbi variánsokra vonatkozó tapasztalat szerint - elképzelhető, hogy ez az idő a Magyarországon most terjedő variáns esetében rövidebb). Tehát egy negatív pcr teszt tényleg nem jelenti azt, hogy másnap nem fertőzzük meg a rokonságot (ebben soha nem lehetünk teljesen biztosak). Viszont ha valahova mindenképpen el akarunk menni (legyen az egy üzleti találkozó vagy a barátunk esküvője), akkor a pcr-tesztelés nagyon jó eséllyel megment minket a bajtól. Nem biztos, de nagyon valószínű. A teszt tehát nem azt jelenti, hogy annak birtokában nyugodtak lehetünk, hanem azt, hogy megtettünk mindent, ami tőlünk telik – megtettük azt, ami elvárható.

A legenda
A tesztelés értelmetlenségének legendája abból adódik, hogy az emberek a világuk teljes vírusmentességében gondolkodnak: Ha valami nem biztos, akkor az értelmetlen. Pedig a vírussal valószínűségi alapon kell küzdeni. Ha a terjedések akár csak 20, vagy inkább 40-70, de akár 90%-át kiszűrjük, az óriási eredmény. 

Egy évvel ezelőtt az ország tesztelési infrastruktúrája minimális volt, valószínűleg ezért próbálták a hivatalos források bagatellizálni a tesztelés jelentőségét (illetve a valódi fertőzöttség nyilvánosságra kerüléséből való félelem is szerepet játszhatott). Ma már nem állunk ennyire rosszul, igaz, nem a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően javult a helyzet (magánszolgáltatónál bárki kérhet tesztet, sokszor 24 órán belüli eredménnyel).

Tömeges tesztelésre természetesen még mindig nincs lehetőség, valószínűleg nem is lesz soha (pontosabban: az a sci-fi világába tartozik). Ennek ellenére képzeljük el, hogy minden reggel pcr-tesztet végeznek mindenkin. A járványnak 2 héten belül vége lenne. Ez a példa (mégha fantázia is) mutatja igazán jól a tesztelés értelmét.

A kormányzat egyik járványkezelési bűne a tesztelés jelentőségének fel-nem-ismerése (illetve jelentőségének aktív kommunikációval történő kisebbítése), továbbá a központi válságkezeléskor a tesztelés támogatásának negligálása. Lehetőség lett volna például a vállalatok pcr-tesztjeinek részbeni megtérítésére, szakmai javaslatok mellett (pl rendszeres tesztelés az üzemekben). Lehetőség lett volna a lakosság tesztelési hozzáférésének javítására megfelelő pályázatok kiírásával és a békeidőre vonatkozó egészségügyi minimumszabályok megváltoztatásával (pl településeket járó tesztelőbuszok). A magyar kormány hibáját nem feledtetni, hogy a világon máshol is rosszul használták ki a lehetőségeket. Szlovákiában szinte teljesen értelmetlenül és következetlenül csináltak tömeges gyorsteszteket, illetve az igazoltan fertőzöttek karanténja a mai napig teszt nélkül érhet véget más országokban is (miközben egy ennyire gyorsan változó és kevéssé ismert vírus esetében igenis elvárható lenne, hogy a tervezett befejezéskor negatív tesztet kell produkálni). 

Ha tesztelésről van szó, ne hallgassunk a politikusokra (mert más szempontjaik vannak), ne hallgassunk az operatív törzsekre (mert a politika leláncolja őket) és ne hallgassunk a valószínűségi szabályokhoz nem értő önjelölt vírusszakértőkre, hanem teszteljünk, ahogy és amennyit tudunk. Lehet, hogy az adott teszt nem ment meg sem minket, sem kontaktjainkat, de összességében nézve minden teszt csökkenti a vírus terjedésének valószínűségét és így jó eszköz a járvány ellen.