Végjáték van. Most nem szabadna elszúrni. Máshogy kell gondolkodni, mint eddig.
Három hónapja, december elején top téma volt a közelgő karácsonyi ünnepek rokonlátogatása és a szilveszteri bulik szükségessége/szükségtelensége. Az ország egyik fele győzködte a másik felét, hogy „idén máshogy lesz”, illetve „most az a helyes, ha elmaradnak az ünnepek”. A szakemberek és a nem-szakemberek egyaránt attól tartottak, hogy a december végi hagyományos népvándorlás és családi/baráti együttlét kedvez a vírusterjedésnek, amitől január elején és közepén azonnal újabb megbetegedési csúcs alakul ki.
A januári járványcsúcs végül nem csak elmaradt, hanem hónapok óta nem látott relatív nyugalomban és biztonságban éltük át az év elejét. Mi történt? Amilyen nagy hévvel küzdöttünk az ünnepek tompításán, olyan nagy a csönd a tények kiértékelése körül. Pedig most lehetne és kellene alkalmazni, amit az év végéből megtanultunk.
A probléma, a lehetséges veszély december eleji kibeszélése nem volt haszontalan (mégha a stílus kulturáltsága sokszor nem is érte el az elvárható minimumot). Valamivel kevesebben indultak útnak és szinte mindenhol beérték az eredetileg tervezettnél kisebb összejövetellel, legyen szó akár a karácsonyi családi vacsoráról vagy a szilveszteri buliról.
Tény, hogy általánosan nem maradt el egyik ünnep sem, csak a méretük, a jelenlévők száma és az összejövetel időtartama lett kisebb. Az eddig nagy családi vacsorákat tartók több kisebb alkalmat szerveztek, míg sok találkozó tényleg le lett fújva. Az újév 20-30-mégtöbb fős bulijai max 10 főre zsugorodtak, míg nemegyszer a szűk család tartott csak szerény szilvesztert, otthon.
Látni kell azonban, hogy voltak szilveszteri bulik és jelentős számban voltak távolabbi rokonok látogatásával egybekötött karácsonyi ebédek/vacsorák. Mondhatjuk, hogy legalább a nagymamát szinte mindenki lelátogatta. Egészen biztosan nagyobb volt a lazaság, mint a korábbi hetek/hónapok fegyelmezettsége. Tudta/érezte ezt a legtöbb ember, január első két hete így elég izgalmasan telt. Sokan nem is engedték ekkor gyereküket iskolába, szinte biztosra véve a járvány újabb robbanását.
A robbanás elmaradt, pedig a családi/baráti találkozók száma december végén nagyon megnőtt. Három okot találhatunk az ellentmondás feloldására.
1. Eleve szerencsés helyzetbe talált minket az év vége, mert a járványgörbe lefelé menő ágában volt az ország (tessék megnézni a napi új esetek grafikonját). Ez is számított, de nem valódi ok, hiszen pont ennek a kedvező trendek a megfordulásától tartottuk.
2. A kormányzat tesztellenes kommunikációjával szembemenve az emberek egy része felelősségteljesen viselkedett és a nagyszülők meglátogatása előtt kifizette a család pcr-tesztjét, amivel a betegség továbbadásának valószínűségét alaposan lecsökkentették (tessék megnézni a magánlaborok ünnepek előtti munkacsúcsát).
3. Ez a harmadik pont a legfontosabb jelen bejegyzés szempontjából. A téli szünet idejére, kb két hétre tényleg leállt az ország. Az iskolák bezártak, a munkahelyeken mindenki szabadságon volt.
December végén egy nagy kísérlet keretében bizonyítottuk, hogy a vírusterjedés fő oka és terepe nem a magánprogramok sokasága, hanem az iskola és a munkahely (láttuk ezt tavasszal is, egyébként). Emellett bizonyítottuk, hogy az emberek továbbra sem felelőtlenek és általában véve rájuk lehet bízni, hogy vírusterjedést minimalizálva alakítsák a magánprogramjaikat.
Csakhogy a fenti tanulság kielemzése és társadalmi átbeszélése elmaradt. A közbeszéd és főleg a kormányzati kommunikáció ma is arról szól, hogy a harmadik hullámba éppen belemerülve hogyan lehet az emberek szabadságát még jobban bekorlátozni (pl nagy visszhangot kapott a héten a határátkelés további szigorításának lehetősége). Ahelyett, hogy most tényleg nagy levegőt vennénk és 2 hétre bezárnánk az iskolákat és szinte minden munkahelyet - ahogy tavasszal. A gazdaság kibír ennyit. Sőt, jobban is jár így.
Ez a blog a vírus megjelenésétől kezdve ellenezte a teljes leállást, a #maradjotthon jelszót eleve rossznak gondolta és a szeptember-február időszakban szükségtelennek tartotta az iskolák bezárását (továbbá felelőtlenségnek tartja, hogy a legtöbb helyen szinte változatlan formában ma is megtartják az egyházi alkalmakat). Látni kell, hogy az eddigiekkel ellentétben most tényleg itt lenne az ideje a bezárkózásnak. Valamennyire már érezzük a hullámok dinamikáját és az oltás közelsége miatt a zárás nem végeláthatatlan, reménytelen küzdelmet és áldozatot jelent.
Megint olyan a helyzet, hogy nincs mire várni. Megint azt kell kérdeznünk, hogy „miért csak holnap?”. Mindenki belefáradt a vírus elleni küzdelembe. A kormány is. De most még össze kellene szedniük magukat. Ha késlekednek, a következő 2-3 hét döntő befolyással lehet a jövő évi választások eredményére is – ha erre gondolnak, talán kicsit föl tudják pörgetni magukat.
Végezetül egy tipp: Tessék előre, legelőre venni a bolti kiszolgáló személyzet oltását.