mi nem haldoklunk

mi így élünk

mi így élünk

Az egészségügy és az egészségünk nagy rombolója a koronavírus, de nem azért, amiért gondolnánk

2020. december 26. - p.a

burn.jpg

Akkor lesz ez látványos, amikor a vírus visszavonul.

El fog jönni az idő, amikor a koronavírus eltűnik és a normálisnak nevezett élet visszaáll a korábbi, illetve az ahhoz hasonlítható kerékvágásba. A politikusok most azt mondják, az extrém nyomás alatt lévő egészségügynek még egy kicsit ki kell tartani (mindjárt itt a vakcina, jön-jön, az országhatárt már át is lépte, érezzük, hogy közeledik), aztán jön a felszabadulás. 

Jön, de nem pihenés fogja követni. A vírus végével az extrém nyomás nem múlik el. Az egészségügy és a népegészség bajai folytatódnak majd, sőt igazából akkor kezdődnek. 

10 hónap telt el. A legjobb esetben is további 4-6 hónap kell ahhoz, hogy a koronavírusos megbetegedések száma elfogadhatóvá zsugorodjon. Nagyon hosszú idő ez. 

Azaz minimum 10-16 hónap, ami alatt …
… a halasztható műtéteket és egyéb egészségügyi beavatkozásokat a bizonytalan jövőbe tolták. Nem mintha nem lettek volna már korábban is legendás hosszúságú várólisták pont ezeknél. Gondoljunk csak egy csípőprotézis-műtétre. Az elvégzendő munka halmozódik, arra kell készülni, hogy sok közülük már soha nem kerül sorra.
… a szűrővizsgálatok vagy megszűntek vagy nem járt rájuk szinte senki. Már korábban sem teljesítettük jól ezen a területen. A vírusidőszakban kevesebben, sokkal kevesebben keresték fel a nőgyógyászukat, szinte senki nem volt tüdőszűrésen, mellrákszűrésen, urológusnál, stb. A szűrések megelőzik a betegségek terjedését és súlyosabbá válását. Elmaradásuk várhatóan esetcunamit fog generálni. 

Ha a rendszer tényleg lemerült/lefáradt, akkor ki fog a koronavírus utórengéseivel megküzdeni? Lehet, hogy annyi évtized után tényleg elkerülhetetlenné válik az egészségügy működési alapjainak újragondolása. Dolgozik ezen már valaki?

burn3.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://miigyelunk.blog.hu/api/trackback/id/tr7616357798

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

]{udarauszkasz 2020.12.27. 16:26:22

Nem, a koronavirus nem fog eltunni. De nem is olyan veszelyes, hogy ezert meg kelljen szuntetni a demokracia intezmenyet vilagszerte.

morph on deer 2020.12.27. 16:43:23

@]{udarauszkasz:
Világszerte nem is szüntetik meg, csak nálunk.
És nálunk sem a koronavírus miatt, hanem csak annak a segítségével, - az a hivatkozási alap.

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2020.12.27. 17:17:02

@morph on deer:
Nem csak nálunk.
De itthon tényleg veszélyesebbnek tűnik a helyzet.

]{udarauszkasz 2020.12.27. 17:46:39

A demokracia visszaszorulasa globalis jelenseg, a koronavirus se veletlen. Amikor mar politikai szinezettol, partoktol fuggetlenul az osszes kormany a vilagon ugyanarra a dallamra menetel, ott mar valoszinu, a hatterbol iranyitanak. Sajnos ez az egyetlen logikus magyarazat.

Tisztességes Természettudomány 2020.12.27. 22:09:26

Jelenleg nagy kérdés a KSH adatok elemzőinek, hogy amikor hetente 700 COVID halálozás történt, akkor miért ugrott meg a többlet halálozás 1200 fővel a tavalyi adatokhoz képest. Két lehetséges válasz:
1. Mert ennyivel több a COVID halott, csak róluk nem derült ki
2. Mert a többi többlethalálozás a "járulékos kár", amely az egészségügy mesterséges leállításából-lelassításából keletkezett.

Bevallom, hajlok a 2. válaszra, mivel a kórházakba került emberek és a halálos beteg idősek többségét biztosan letesztelték, ezért én nem látok nagy látenciát a COVID halottak esetében.

MEDVE1978 2020.12.28. 00:59:24

Szerintem a járulékos károk között ott lesz az egészségügyben dolgozók brutál pszichikai és fizikai lefáradása is. Emiatt sokan fel is mondanak majd a krízisidőszak elmúlta után.
Az elhalasztott szűrésekből, műtétekből is természetesen nagy baj lesz, sokan halnak majd meg idő előtt. Emellett ott van még a fizikai teher és a mentális teher is, ami a lakosságra a COVID időszak alatt nehezedett. A fizikai terhen azt értem, hogy a COVID miatt a lakosság nagyon nagy része kevesebbet mozog, pszichikailag pedig megterhelt a bezártság miatt. Ez szintén komplex problémákat fog okozni.

tatárfejű kutya 2020.12.28. 08:30:24

"Lehet, hogy annyi évtized után tényleg elkerülhetetlenné válik az egészségügy működési alapjainak újragondolása."

Lehetetlennek látom, hogy a választások előtt 1.5 évvel tényleges változtatásokat végezzenek rendszer szinten az eü-ben...eddig sem csinálták, nemhogy most, amikor kb a 10 éves "szárnyalás" ment a levesbe az elszabaduló hiány miatt.

midnight coder 2020.12.28. 09:09:21

@tatárfejű kutya: 30 éve nem nyúlt senki az egészségügyhöz, csak ha lopni akart - azért is olyan amilyen - kétlem hogy ebben a másfél évben pont Orbánék fognak.

midnight coder 2020.12.28. 09:16:00

@MEDVE1978: Szerintem az egészségügyben, ahogy az oktatásban is csak a megszállottak, és azok vannak akik már ki akarják húzni a nyugdíjig. Fõleg az utóbbi. Ezért aztán nem hiszem, hogy különösebben nagy felmondási hullám lenne.

Az elhalasztott mûtétek felhalmozódásában sem vagyok annyira biztos: volt szomszédot úgy két hónapja mûtötték csípõprotézissel, ergo vannak azért mûtétek. Igazából azokat érinti ez igazán hátrányosan, akiknek egy COVID fertõzés nagyobb kockázat mint egy elmaradt kezelés vagy szûrés.

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2020.12.28. 09:18:35

@Tisztességes Természettudomány:
Legvalószínűbb, hogy 1 és 2 vegyesen.
Sok olyan covid-halott lehet, aki ilyen-olyan okból nem jut el a kórházig, otthon éri a halál.

kvadrillio 2020.12.28. 09:44:31

EMELJÉK KI ŐKET BASSZAMEG ! AZONNAL !!!!! NE HAGYJÁK TERJEDNI A FERTŐZÉST, NE ADJÁK TOVÁBB A KÓÓÓRT !!!!!

Belpol
Két városban lehet több fertőzött a szennyvízminták alapján

A legtöbb vizsgált településen a koncentráció stagnált.

kvadrillio 2020.12.28. 09:47:14

@kvadrillio: DE MAJD MEGVÁRJÁK, AMÍG MÁR 25 VÁROSBAN LESZNEK JELEN FERTŐZŐ GÓCOK....SZOKÁS SZERINT ! HAGY TERJEDJEN CSAK A VÍRUS...SZABADON !!! HAGY ÖLJE CSAK A MAGYAR NÉPET ! MERAZ ÚÚÚGY JÓÓÓÓÓ !

kvadrillio 2020.12.28. 09:52:04

és már itt van (Németországban is...)az új MUTÁNS NYARGALÓ. AKI SOKKAL TÖBB EMBERKÉT FOG MEGFERTŐZNI, NYOMORÉKKÁ TENNI !

kvadrillio 2020.12.28. 10:04:53

VALAHOGY NEKÜNK IS ÍGY KELLENE CSINÁLNI ...

Így kell legyőzni a koronavírust: 2 eset miatt "háborús készültség" Pekingben MTI Cikk mentése Megosztás Új, belföldi eredetű koronavírus-fertőzéses esetek felbukkanása miatt szigorításokat vezettek be a hétvégén Pekingben.
Pénteken a kínai főváros északkeleti kerületéből, Sunjiból jelentettek két Covid-19-cel diagnosztizált beteget. A járványügyi hatóságok ezt követően azonnali kontaktkutatásba és széleskörű tesztelésbe kezdtek, és szombatra további öt beteget azonosítottak. Sunji vezetése "háborús készültséget" hirdetett szombaton, és lezárták a betegek lakónegyedeit. Sunjiban mintegy 800 ezer emberen végeznek vírustesztet a további esetek mielőbbi kiszűrésére. A dél-kínai Sencsen városból egy olyan tünetmentes fertőzöttről számoltak be, aki az elmúlt időszakban két alkalommal is járt Pekingben üzleti úton. A Sencsennek is otthont adó Kuangtung tartományban működő utazási irodák a pekingi esetek hírére törölték a kínai fővárosba szervezett útjaikat egészen a februárban esedékes, kínai holdújévig. A pekingi városvezetés azt az iránymutatást adta szombaton, hogy a várost csak különösen indokolt esetben hagyják el az ott élők. Felszólították továbbá a lakosságot, hogy ne vegyenek részt nagyobb létszámú rendezvényen sem szilveszter, sem pedig a kínai újév alkalmából. Bár kifejezett tiltást nem adtak ki a belföldi utazásokat illetően, egyes munkahelyek arra szólították fel a munkavállalóikat, hogy ne hagyják el a várost, és ugyanezt kérte a családoktól több pekingi iskola és óvoda is. A városban ismét szigorították a maszkviselési szabályokat és a testhőmérséklet-ellenőrzést, a közösségi létesítményekbe lépéskor pedig regisztrációra kötelezik az embereket egy mobiltelefonos alkalmazáson keresztül. Pekingen kívül az ország északkeleti részén fekvő Liaoning tartományban azonosítottak még új belföldi eseteket a közelmúltban. A tartomány székhelyén, Talienben és környékén a december 15-én észlelt új esetek megjelenését követően több mint 6 millió emberen végeztek vírustesztet, és szombatig összesen 28 Covid-19 beteget, valamint 24 tünetmentes fertőzöttet szűrtek ki. A hivatalos adatok szerint Kína szárazföldi részén a járvány kezdete óta 86 955 embert diagnosztizáltak Covid-19-cel, a betegség pedig 4634 ember halálát okozta. A Kínai Polgári Légiközlekedési Hatóság bejelentése szerint hétfőtől felfüggesztik a menetrendszerinti járatok közlekedését az Egyesült Királyság és Kína között, a koronavírusnak a szigetországban nemrégiben azonosított új mutációja miatt. Címlapkép: Getty Images Címkék:kína, peking, járvány, koronavírus

kvadrillio 2020.12.28. 10:10:02

ITT AZ ÚJ KORONAVÍRUS MUTÁCIÓ...

Vezető hírek
Hvg
.
Kanadát is elérte az új
koronavírus-mutáció, a
fertőzöttek nem jártak
külföldön
.

1 napja
Infostart
.
Koronavírus - nagyon
megy az új mutáció
.

1 napja
Portfolio.hu
.
Spanyolországban is
megjelent a
koronavírus új,
szuperfertőző mutációja
.

1 napja
Összes

Világ: Kanadát is elérte az új koronavírus-mutáció, a ... - Hvg
hvg.hu › vilag › 20201227_Kanadat_is_elerte_az_uj_k...
1 napja — A gyógyultak száma 450 669. A koronavírus új mutációja egyre több országban jelenik meg: azonosították már Franciaországban, Japánban, ...

Koronavírus - nagyon "megy" az új mutáció - Infostart.hu
infostart.hu › Külföld
2 napja — Az eddig ismert koronavírus-változatoknál jóval könnyebben terjedő új mutációt Tours városából jelentették. Franciaországban már több mint 2 ...

Koronavírus: Európában terjed az új mutációja - Portfolio.hu
www.portfolio.hu › gazdasag › koronavirus-europaban...
4 napja — Közben Európában már Németországban is megjelent az új koronavírus brit mutációja. Portfolio Signature karácsonyra is! A legfontosabb ...

Spanyolországban is megjelent a koronavírus új ... - Portfolio.hu
www.portfolio.hu › gazdasag › spanyolorszagban-is-m...
2 napja — Antonio Zapatero, a madridi régió egészségügyi tanácsadója szerint az új mutációval fertőzött emberek az Egyesült Királyságból jöttek és ...

Koronavírus: a briteknél azonosított új mutáns nagyon gyorsan ...
www.egeszsegkalauz.hu › ... › Fertőző betegségek
2 napja — A Nagy-Britanniában azonosított koronavírus legújabb mutációja gyorsan terjed, újabb országokban jelent meg.

A tüskefehérjét érintő mutációk gyakorlati ... - Facebook
m.facebook.com › virologiapecs › photos
De mik is ezek a kihívások és mit jelentenek ezek az új mutációk a mindennapok tekintetében? ☝️A lényeg: - Ezek az eredmények és felismerések továbbra ...

A svédeknél és a spanyoloknál is megjelent az új Covid ...
24.hu › kulfold › 2020/12/26 › koronavirus-svedorsza...
2 napja — A svédeknél és a spanyoloknál is megjelent az új Covid-mutáció ... is azonosították a koronavírus Nagy-Britanniában felfedezett új változatát.

Nigériában a koronavírus új mutációját azonosították | 24.hu
24.hu › 2020/12/26 › koronavirus-mutacio-nigeria-afrika
2 napja — A koronavírus új variánsát azonosította Nigériában Christian Happi, a molekuláris biológia tanára – jelentette be a délnyugat-nigériai Edében ...

Külföld - A mutáns gyors vírus már a szomszédban ... - Index
index.hu › kulfold › 2020/12/23 › a_mutans_gyors_vir...
5 napja — A mutáns gyors vírus már a szomszédban fertőzhet - A Nagy-Britanniában kimutatott új koronavírus-mutáció már valószínűleg Szlovákiában ..

kvadrillio 2020.12.28. 10:12:27

...DE HEJJJJJ RÁÉRÜNK ARRA MÉÉÉG !!! PATÓ PÁL URAK......., HOGY AZONNAL KIEMELJÜK A FERTŐZŐKET !!!!!!!!!!!!!!!!

kvadrillio 2020.12.28. 11:05:03

Rossz hír jött a Nyugat-Balkánról, rengeteg a fertőzött 10 perce koronavírus fertőzött Nyugat-Balkán Szerbia Hatszázezer fölé emelkedett a nyugat-balkáni fertőzöttek száma / Fotó: Northfoto Csorba Anita Meghaladta a hatszázezret a fertőzöttek száma a Nyugat-Balkánon, hétfőig a 14,7 millió lakosú térség országaiban 614 782 koronavírus-fertőzést igazoltak. Koronavírus - Legfrissebb 33 perce A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában 2693-mal 326 060-ra, Koszovóban 215-tel 50 620-ra, Észak-Macedóniában 296-tal 81 721-re, Montenegróban 367-tel 46 694-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 361-gyel 109 687-re növekedett. (A legfrissebb hírek itt) A járvány halálos áldozatainak száma Szerbiában az utóbbi 24 órában 47-tel 3030-ra, Koszovóban néggyel 1309-re, Észak-Macedóniában 18-cal 2445-re, Montenegróban nyolccal 666-ra, Bosznia-Hercegovinában pedig 30-cal 3871-re nőtt. (MTI)

élhetetlen 2020.12.28. 17:37:30

@midnight coder: „úgy két hónapja mûtötték csípõprotézissel, ergo vannak azért mûtétek”. Igaz, az egyik barátomnak is pár hónapja cserélték a csípőprotkóit, de ő hozzáfűzte, hogy ki kellett fizetnie a műtétet. Jó, náluk 3-4 milla nem számít, de úgy tűnik, hogy csak fizetős műtétek vannak, és a sürgősségi ellátás.
süti beállítások módosítása