mi nem haldoklunk

mi így élünk

mi így élünk

Gödény ügye minimum elgondolkodtató

2020. december 12. - p.a

go1.jpg

Megint mellébeszél, aki diktatúrát kiált.

Gödényt azért zaklatták a rendőrök, mert a kormányzati kommunikációval ellentétes véleménye van (ráadásul kb saját szakmáján belül mozogva, igaz, azt félremagyarázva). 

Mondhatjuk, hogy a kormány az ország érdekeit képviseli és Gödény így az ország ellensége, de ez nem igaz. Gödény a kormány kommunikációjával megy szembe, nem magával az kormánnyal és az országgal. Ez a finom különbség valójában nagyon erős határvonal. Kommunikáció ellen kommunikációval védekezünk, nem zaklatással. Ez igaz a hétköznapi életben és igaz a nagypolitikában is (vannak kivételek, például az, amit „gyűlöletbeszéd”-nek neveznek, de még ennek korlátozása is sok vita tárgya – Gödény esete nem ilyen). 

Gödény bizonyos értelemben rendszerellenes. Tekinthetjük úgy is, hogy ezek a politikai nézetei. Tekinthetjük úgy is, hogy ez a vallása. Lényeg, hogy ezért nem üldözhető. A vélemény szabadsága annyira fontos dolog, hogy a hülyeséget, a magamutogató celeb kreténséget, a kártékony gondolatokat is meg kell védeni az állam ellenében. 

go2.jpg

A fentieket sokan leírták az elmúlt pár napon, mégha más szavakkal is (jelen sorok szerzője valószínűleg életében először helyezkedik TGM-mel szinte azonos álláspontra), de most jön ennek a bejegyzésnek a lényege: 

Ez a blog mindigis felszólalt azok ellen, akik diktatúrát kiáltottak az Orbán-rendszerre, mert a kiabálók tévútra viszik a beszélgetést, eltakarják a valódi problémát. Gödényt nem azért zaklatták a rendőrök, mert a (képzelt) diktátor parancsba adta - fel sem merül ilyen. Az igazi problémánk, hogy az egész állam úgy működik, hogy a benne dolgozó egyes emberkék önmaguktól, rendszer iránti lojalitásukból fakadóan képesek Magyarország ellenségének tekinteni mindenkit, aki a kormányzat üzenetével szembemegy és ma az egész államhatalom úgy van kiépítve, hogy ezeket a buzgó embereket nem korlátozza semmi. Így működött az állam a szocialista rendszer legvadabb éveiben is. 

Lehet azt mondani, hogy vészhelyzet van, ilyenkor más logikák működnek. Igen, pont ez volt a vészhelyzet kihirdetésével kapcsolatos eredeti félelem. Állítólag azért kellett a különleges jogrend, hogy gyorsabban lehessen reagálni a még gyorsabban terjedő vírusra, nem pedig azért, hogy jobban le lehessen nyomni a döntéshozók szerint hülyeséget vagy veszélyeset beszélőket. 

Gödény bizonyos értelemben rendszerellenes (saját hasznát keresve, önző érdekből - hasonlít a politikusokra) és amíg erről csak beszél, addig nyugodtan lehet az. Hogy a rendszer maga (legfelsőbb utasítás nélkül, erős meggyőződésből) veszi a bátorságot és megpróbálja bedarálni, az sokkal félelmetesebb, mintha egy diktátor parancsára tenné ugyanezt. 

Ez a bejegyzés nem Gödényről szól, hanem a magyar állapotokról.

A bejegyzés trackback címe:

https://miigyelunk.blog.hu/api/trackback/id/tr8416329508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

6.Lenin 2020.12.12. 11:49:02

index.hu/belfold/2020/12/11/nagy_pacban_a_jarvanytagadok_papaja_godeny_gyorgy/

Eddig több ezer ember halt bele ebbe a ma még ismeretlen vírusba.

Talán kereshetne magának más reklámot a fószer, ami kevesebb ember halálával járna.

6.Lenin 2020.12.12. 11:53:10

Talán az sem lenne értelmetlen, ha precízen leírnák, hogy mi is fér bele a szólásszabadságba. Mit is jelenthet az emberek tudatos félrevezetése, mások alaptalan rágalmazása, megalázása, stb.

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2020.12.12. 11:53:57

@6.Lenin:
Ez teljesen igaz.
A bejegyzés csak arról szól, hogy nem a rendőrséggel kell rászorítani erre. És hogy legközelebb bármelyikünkre rátörhetik az ajtót, mert olyat mondtunk/írtunk, amitől valaki a magyar nép ellenségének tekint minket?

cicmen 2020.12.12. 13:06:55

@p.a: Nézd komplexebben is ezt a történetet és taln felsejlik ennek az egész ügynek a célja is, aminek te is felültél és a szólásszabadságra kezdtél fókuszálni!
Kik kezdhették el futtatni ezt a Gődényt, aki eddig teljesn ismeretlen volt, most pedig ott jelenhetett meg, ahol akart, mindenhol tárt karokkal várták és szélesebb nyilvánosságot kaphatott a baromsága, egy doktori titulussal is súlyosbítva, ugyanakkor járványügyben igazi szakember nem nagyon szólalt meg, mert a bevett eljárásokon kívül igazából ötletük sincs, hogy mivel lehetne véget vetni a bajnak! Müller Cecília meg úgy van kikiáltva hülyének, ahogy azt kell, minden nímand rajta gúnyolódik, csak azt nem tudom, hogy az is mire jó! (illetve tudom, csak az most messze vezetne, egyébként is a Gődény ügyben is eljuthatunk a válaszhoz, ezért felesleges elkanyarodni)
Gődény egy tudatos folyamat része, amivel zavart akartak kelteni a védekezésben és miután várható volt, hogy erre a tevékenységre meglesz a válasza a hivatalos szerveknek, így lehetett belőle mártírt is kreálni!

6.Lenin 2020.12.12. 13:18:20

@p.a:

Ha jól emlékszem, feljelentés volt a szakállas ellen. Kötelességük kivizsgálni. Egyszer az a baj, ha nem vizsgálnak ki feljelentéseket, máskor meg az, ha igen.

Pl. ezért lehet olyasmi, mint amit most láttam a híradóban, a cigi csempész pacák milliók szemébe mondhatta, hogy fogalma sincs, miként került a cigi az autójába. A bíró meg simán elfogadja.

Ezért lehetséges, hogy a Parlamentben simán gazemberezik, tolvajozzák egymást a politikusok, aztán majd a polgárok is, a következő lépés pedig, az önbíráskodás lesz. Nagy szerencse, hogy jelenleg még otthon nem tarthatok atomfegyvert. Hátha eszembe jutna használni, ha szomszéd ferdén néz rám, szerintem. Aztán átdobnék 1-2-t a kerítésen.
Ezért kéne valahogy precízebben fixálni, hogy mi, mit is jelent.
De gondolom az se lenne megoldás, hogy az egyik oldal mondaná meg, hogy mikor mit jelent a szólásszabadság, és mikor nem.
Abban igazat adok a leírtaknak, hogy ezt nekünk (minden oldalnak közösen) kéne kikényszeríteni a hatóságoktól, de ehhez nekik is szükségük lenne stabilan meghatározott pontokra.

Kíváncsi leszek a két oldal összecsapására ebben a kérdésben.

chrisred 2020.12.12. 13:23:56

Azt, akinek a rendszerrel ellentétes magatartást fejt ki mondjuk a magántulajdonnal vagy a társadalmi viták fegyverrel történő megoldásával kapcsolatban, általában börtönbe zárják. Nem látom be, Gődény miért lenne náluk kevésbé veszélyes.

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2020.12.12. 14:18:23

@6.Lenin:
Szépen vagyunk.
Gödény ügyes, mondhatni ismeri a vírusmarketinget.

Attól még áll a bejegyzés lényege, azt hiszem.

6.Lenin 2020.12.12. 14:47:11

@p.a:

"Gödény bizonyos értelemben rendszerellenes. Tekinthetjük úgy is, hogy ezek a politikai nézetei. Tekinthetjük úgy is, hogy ez a vallása. Lényeg, hogy ezért nem üldözhető. A vélemény szabadsága annyira fontos dolog, hogy a hülyeséget, a magamutogató celeb kreténséget, a kártékony gondolatokat is meg kell védeni az állam ellenében."

"Gödény bizonyos értelemben rendszerellenes. Tekinthetjük úgy is, hogy ezek a politikai nézetei. Tekinthetjük úgy is, hogy ez a vallása. Lényeg, hogy ezért nem üldözhető"

Ez igaz. Ezért semmiképpen sem üldözendő

A hülyeségét, celebségét mutogathatja. A farkát is, otthon a spájzban, a barátainak. NYILVÁNOS HELYEN, nem. a kártékony gondolatait is, NYILVÁNOSAN szintén nem, főleg, ha más emberek életét is veszélyezteti.

A saját AK 47-es géppisztolyom se próbálhatom ki egy tele stadionban, vagy egy tömött áruházban, bármennyire is szeretném, és utálom a rendszert, főleg a csüngőhasút.

Egy szakember se vezetheti meg a laikusokat, számukra (életveszélyesen)veszélyes adatok terjesztésével. Szerintem. Lehet más véleménye, de másokat nem téveszthet(ne) meg, főleg tudatosan nem.

Szerintem.

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2020.12.12. 15:14:33

@6.Lenin:
Itt arról van szó, hogy a szavak máshogy minősítendőek, mint a tett. Az AK47-ről lehet beszélni egy tele stadionban is, ha nem okozunk vele tömeghisztériát.

A legtöbb esetben nagyon nehéz eldönteni, hogy hülyeségről van szó vagy csak az adott koordináta-rendszerben tűnik annak. Ezért el kell tűrni a hülyeségeket a többi érdekében.
A halálbüntetés elleni legnagyobb érv, hogy mi van azzal, aki végülis ártatlan. Valami ilyesmi van itt is. A szólás szabadsága annyira alapvető, hogy nem szabad rajta karcolást sem ejteni.

6.Lenin 2020.12.12. 15:45:48

@p.a:

Nem nagyon ismerheted az embereket. Amivel vissza lehet élni, azzal vissza is élnek.
Nem hiszem, hogy egy nyári napon, egy tele parkban kiteregetném a viselt dolgaidat (amit én találnék ki) néhány száz ismerősöd, és ismeretlen előtt. Nem hiszem, hogy arra sétálnál minden nap, pedig ebben kevesen halnának bele, mégha több órán keresztül röhögnének.

Szerintem óriási a különbség a szabadság, szabadosság, és a szabadsággal való visszaélés közt. Értelek én, és magfelelő nagyságú idealizmussal támogatnám is, de sajnos a rideg valóság teljesen más.

6.Lenin 2020.12.12. 15:55:46

@p.a:

Talán még annyit, hogy a halálbüntetés itt pont inkább engem igazol.
Azért nem szabadna alkalmazni, mert esetleg egy ártatlan embert kivégeznének. Közben elengednek több tucat olyan embert, aki újra gyilkolni fog.

Pedig a megoldás az lenne, ha csak olyanokat végezhetnének ki, aki 115 %-ban az elkövető volt.

A szólásszabadság esetében is konkrétan ki kellene jelölni a határokat, nem engedve a visszaélés lehetőségét.
Nem állíthatnék senkiről sem olyasmit, amit nem tudnék bizonyítani is, pl.

Mindkét esetben nyilvánvaló, hogy más a véleménye az áldozatnak, és más az elkövetőnek. A szólásszabadság alapja lehetne, egy igen magas szintű önkontroll képessége is. Ami igen nagy hiánycikk jelenleg.

Billy Hill 2020.12.13. 19:04:54

(Ilyen Negan-fizimiskval és Szájer-szakállal bárkit felvennének mind a Walking Dead-be, mind a ZZ Top-ba!)
süti beállítások módosítása