mi nem haldoklunk

mi így élünk

mi így élünk

Szijjártó jachtozás: Már a kérdésfeltevés is rossz

2020. augusztus 25. - p.a

sz2.jpg

Ha nem értjük a problémát, hogy születnének jó válaszok?

Hogy engedheti meg magának egy közszolga (mégha miniszter is), hogy sokmilliárdos jachton vakációzzon a családdal? Honnan van ilyenre pénze? Ha ajándékot fogadott el, akkor bekerül-e a vagyonnyilatkozatába és az ajándéknak vannak-e adóvonzatai? Ajándék esetén nem merül-e fel a korrupció gyanúja? Miért tesz úgy a külügyminiszter, mintha dolgozna, miközben nyilvánvalóan nyaral? Egyáltalán: Miért/hogyan élhet a legkiemelkedőbb luxusban néhány vezető politikus? 

Ez a blog azt állítja, hogy ezek a kérdések 2020-ban értelmetlenek, félrevezetőek és a magyar állam körülményeinek alapvető félreértelmezéséből adódnak. 

Ahogy korábban írtunk róla, a Magyarországon kialakult kapitalista rendszer csak külsőségekben hasonlít a nyugati kapitalizmusra, de valójában attól nagymértékben különbözik. Akkor ezt a rendszert újfeudalizmusnak hívtuk, aminek legfőbb jellemzője a tőke és politikai hatalom szinte megkülönböztethetetlen összefonódása és rendszeren belül kialakított erős függőségi viszonyok. Azt állítottuk, hogy „Magyarország nem (nagyon nem) nyugati típusú demokrácia, hanem inkább egy monarchiához hasonlít, ahol erős, de nem kizárólagos hűbéresi rendszer alapján működik az érdekérvényesítés és a döntéshozás”. 

szi4.JPG

Magyarországon a külügyminiszter (külgazdasági és külügyminiszter) nem közszolga. Nem egy nyugati értelemben vett választott, országot alázattal szolgáló, választók által számonkérhető, bármikor eldobható politikus. Magyarországon a külügyminiszter a hatalmi elit egyik legelső embere, az újfeudalista berendezkedés hierarchiájának legteteje körül. Kiskirály. Függőségben van ő is, de igencsak felül. 

 

szi3.png

A külügyminiszter az ország egyik legnagyobb ura, az ország egyik tulajdonosa, pontosabban olyan, aki a tulajdonosi jogokból részt kaphat. A legtermészetesebb és legkevesebb, hogy jachtozhat. Szijjártó nem lebukott, hanem csak élt a jogaival.

Ha nem értünk ezzel egyet, ha ez zavar minket, akkor nem azt kell kérdezni, hogy miből jachtozik vagy hogyan jachtozik. Azt kell kérdezni, hogy miért ilyen a rendszer, hogyan lett ilyen és mitől lesz más. Azt sem árt átgondolni, hogy milyen legyen és úgy tényleg jobb lesz-e. A mostani, bejegyzést indító kérdések huszadrangú pletykalapokba valók.

szi1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://miigyelunk.blog.hu/api/trackback/id/tr3816176660

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Drizari 2020.08.26. 07:54:09

Az a jacht a kormánytagok szakszervezeti üdülőhajója. A kormányrepülőgép mellé jár ez is, ráadásul pénzt spórolnak, mert az üzemeltetésére és fenntartására közpénzt nem költenek. Csak üdültetésre, és ehhez felhasználható az Erzsébet-utalvány is, ami szintén jár a kormánytagoknak.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.26. 08:31:52

Nincs probléma eleve. Ballib uborkaszezon van, ennyi az egész.

Rodney_2 2020.08.26. 10:31:37

Fel kellene kicsit ébredni, valóban.

Az USA-ban gazdag vállalkozók legálisan támogathatnak politikusokat millió dollárokkal. Cserébe kapnak állami megbízásokat, vagy elmennek valahova nagykövetnek ahol jó bizniszeket csinálhatnak mellesleg, vagy a Biden fiú lehet az ukrán oligarcha (= bűnöző, pénzmosásért elitélték a UK-ban) cégbirodalmában FB tag havi 50 ezer USD szerény díjazásért.

Kohl kancellár 1 millió DM kampánypénzzel nem tudott elszámolni, de megúszta a börtönt érdemeire való tekintettel.
A német EU biztos aki kivizsgálta Paksot az építésben érdekelt orosz oligarcha magángépén jött Magyarországra és mindent rendben talált :))) Fizetett a repcsiért??
Az SPD elnöke egyik nap "minden előzmény nélkül" hopp, a Deutsche Bank felügyelő bizottságában találja magát egy talicska pénzért, de ez rendben van mondja a pártja.
Von der Leyen éppen megbukott hadügyminiszterként mindenféle félremenedzselés és erős korrupciógyanú miatt, patrónusa, Németország hóhéra, a Migráncsmutti gyorsan bedugta EU vezetőnek. Ott jól elfér a hatalmával visszaélő, korrupt, le sem érettségizett Martin Schulz után és úgyis a fél EU parlament kap pénzeket a Soros birodalomtól. Ezek mind fasza dolgok, közös európai értékek.

A jobboldali spanyol kormányról, amelyik rendbetette az országot 2008 után, kiderült hogy MINDEN TAGJA fizetéskiegészítést kap egy feketekasszából. Korábban a szoci kormány bukott meg azon hogy sokat loptak, most visszajöttek és éppen népirtanak COVID-dal és migráncsolnak (és közben gondolom tovább lopnak)

Olaszok. Bazmeg ott még a csecsemők is közpénzek ellopásával foglalkoznak.

Nyugaton is mindenki lop csal hazudik összevissza. Cserébe ha zsidó akkor támadhatatlan mert ha valaki megkérdőjelezi a tevékenységét, akkor azonnal le lesz antiszemitázva és összeül a Zsidó Világtanács hogy elitélje.

Annyira vonzó ez a nyugati modell hogy tényleg jobb volna ha azt követnénk a magyar feudalizmus helyett :))) De még a lengyeleknél is a Tusk pártja azért bukott ki a kormányzati pozicióból, mert túl sokat loptak és korrupcióval befolyásolták a bíróságokat. Tusk volt a miniszterelnök. Most ez a szardarab sikoltozik jogállamiság ügyben mint EU vezető politikus és Merkell báb. Haza nem mehet mert ott annyira népszerűtlen hogy sehova nem választanák meg, azt csinálja amit mondank neki a tartói.

Románia, Bulgária?? Inkább hagyjuk, sima maffia államok. Ez van.

Halohalo. Jó reggelt!

frikazojd · http://kocs.ma 2020.08.26. 12:29:48

bezzeg mikor bármilyen nemfideszes kormány flottában vett valami új autókat a minisztériumokank, az összes magyargyűlölő kommunista fideszes szar évekig amiatt sivalkodott :D

most meg a komcsik kilopják a szemüket ÉS hülyének nézik őket, ahhoz meg tapsolnak.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.26. 12:35:08

@frikazojd:

A ballibek nem azért buktak meg, mert korruptak. Ezt elnézte volna a nép, ha közben az ország étdekét nézik és képesek kormányozni. De ők egyiket se tették: a Gyurcsány-Bajnai országrontó szakértői kormányat az alkalmatlansága miatt bukott meg.

felső határ nincs 2020.08.26. 12:51:29

teljes mellszelesseggel tamogatom szijjarto nyaralasat (es a tobbi kormanytaget) a legsikeresebb magyar oligarchak yachtjan

a libernyakok majd mennek fajkashazy retyojaba, vagy ahova tetszik

Cinkes 2020.08.26. 13:03:00

Komolyan képesek emberek azt mondani erre, hogy ok mert máshol is van rá példa? Azokat már nem is nevezném embernek akinek azért ok mert rájuk szavaz... Istenem, micsoda lúzerek lehettek ilyen mentalitással.

felső határ nincs 2020.08.26. 13:10:12

@Cinkes: Hat igen, szinte hihetetlen h a kakadu yachtozasa ellenere sem szavaznak a nepek Eqro fele osszefosasra.

nemecsekerno_007 2020.08.26. 13:10:17

@Rodney_2: Touché! Ezek még a Mikulásban is hisznek. Persze ha nem korrupt :)))

nemecsekerno_007 2020.08.26. 13:15:49

Monarchiára hasonlít?!?!

Az elvtársak a rendszerváltáskor eredeti tőkefelhalmoztak, a gyerekeik külföldön tanulhattak, utána ők lettek az európai demokraták. Mi ez ha nem örökösödési rendszer. Körmös Bauer és társai.

Cinkes 2020.08.26. 13:26:05

@felső határ nincs: Nem kis birka vagy ha ezt hoztad ki belőle. Az ilyenek tartják fent a saját nyomorukat büszkeségből, csak azt nem tudom mire vagy büszke agyatlan lúzer...

felső határ nincs 2020.08.26. 13:30:21

@Cinkes: A huncut feri mar 2018ban is azt hitte senkinek nem tunik fel, hogy o az ellenzek

Hulye is maradt, mint a szavazoi

Cinkes 2020.08.26. 13:43:21

@felső határ nincs: Szerintem is pöcs a Gyurcsány. De te is mert ennyi az érved arra miért nyalod a seggét a fidesz maffiának.

felső határ nincs 2020.08.26. 13:50:17

@Cinkes: Nem ennyi, de ez az egy boven eleg lenne h a Fideszre szavazzak

Cinkes 2020.08.26. 13:54:20

@felső határ nincs: Szóval csak az számít mekkora faszt kaphatsz be és te a nagyobbhoz húzol.

birkamenet 2020.08.26. 14:07:26

@Rodney_2:

persze te fake news gyáros, Chirac felfüggesztett börtönt kapott, Juan Carlos menekülésben van, az orbán náci haver Strache megbukott és még folytathatnánk visszamenőleg egy teljes politikusi generáció bukásával Olaszban a Tiszta Kezek munkájának köszönhetően, stb.

Az amerikai lobby törvénynek meg pont az a célja, hogy nyilvános, ellenörizhető és korlátos legyen, hogy ki kit akar befolyásolni a törvényhozási ügyekben.

Van tehát a világon olyan, hogy jogállam, ami bünteti a korrupt disznókat. Ja, az se Orbanisztán-Putyinisztánban van.

Cinkes 2020.08.26. 14:09:00

@felső határ nincs: Ezt birkaalázásnak hívják és sosem függtem a politikától. Ha nem tűnt volna fel az olcsó kurva hozzáállásodat fikázom.

birkamenet 2020.08.26. 14:10:05

@felső határ nincs: "teljes mellszelesseggel tamogatom szijjarto nyaralasat (es a tobbi kormanytaget) a legsikeresebb magyar oligarchak yachtjan"

Pontosabban nem teljes mellszelsseggel tamogatod te külföldi, ékezet nélküli bértroll, hanem az ÖSSZES EGYETLENEGY AGYSEJTEDDEEL támogatod a fidióta gazdáid minden lépését, amivel hülyét csinálnak belőletek, a felszopó cselédjeikből.

laci_52 2020.08.26. 14:36:45

Az oligarcha haverja a saját jachtjára meghívta Szíjjártót nyaralni. Tehát nem állampénzből nyaralt. Menjünk tovább, nincs itt semmi látnivaló!

Etniez 2020.08.26. 15:04:29

Amíg a fidesz szavazóit nem zavarja ez, addig nem lesz változás.

Nekik jó ez egyelőre.

Orbán Viktor kivégezte a magyar demokráciát és a kutyát nem izgatja.
A magyar sajnos ilyen.

nemecsekerno_007 2020.08.26. 15:21:55

@Etniez: Az ellenzék végezte ki saját magát amit mindenre és mindenkire próbál rákenni. Közben meg európai szinten élnek Orbánból és közben üveggyönggyöngyökkel hülyítik a választóikat ha már nekik nem sikerült európai szintű életszínvonalat biztosítani.

sas70 2020.08.26. 15:25:05

Amíg az emberek ezt hagyják, addig nincs ezzel semmi baj! Amikor meg a hülye birkáknak is elegük lesz belőle, akkor leváltják az egész korrupt bagázst! Csak, ha aztán fejek hullanak, akkor meg ne siránkozzon senki, hogy de eddig ez rendben volt!
Olyan ez, mint amikor az apa 5-ször szól rá a gyerekre, hogy ne szórja a homokot, aztán a hatodik alkalommal nem szól, csak lekever neki egy akkora fülest, hogy a takony menetet vág a hülye gyerek nyakára!

Ekrü 2020.08.26. 15:28:21

Ha anno a balliberális oldalnak is az lett volna a legnagyobb bűne,hogy az Adriára!!! mennek jachtozni a szabadságuk alatt,akkor senki sem akarta volna elküldeni őket a fenébe.Eten cikksorozatok pedig csak arra jók ,hogy lássa mindenki mennyi pitiáner kis lúzer blogíró található a baloldalon,akik képesek már egy Horvátországi nyaralásra is irigykedni.

sas70 2020.08.26. 15:38:09

@Ekrü: Te is megteheted, hogy magángéppel utazva, magán-yachton nyaralgass! Ezt bárki megteheti, az erősödésesjobbanteljesítésben lévő országban!

Philadelphia 2020.08.26. 15:49:53

A Nyugat is érdekszférák megvásárlása/lehatárolása és kenőpénzek szerint működik. Orbán kiismerte ezt a világot, és vesz német tankot és tarackot meg NORVÉG rakétarendszert amerikai rakétákhoz számolatlanul. Más kérdés, hogy Nyugaton még működik a "látszat" nevű képződmény. Vagyis óriási pénzek forognak, de elvárják a politikusoktól, hogy vagyoni viszonyaik mentén költekezzenek. Ez ide nem gyűrűzött be, és nem is fog, bármennyire is szeretnék a keresztény puritanizmust szajkózni. Ez is csak egy politikai marketing-termék, amit unásig szajkóznak.

Philadelphia 2020.08.26. 16:00:12

Magyarország is komp-ország, mint Kelet-Közép Európában mindenki. Túlzott orosz befolyásnál Nyugat fele húzunk, túlzott nyugati/transzatlanti befolyást orosz/török/kínai kártyával hessegetünk. Lukasenkónak eddig ment ez a játék, de a néppel nem törődött, most lett elég. Mindegy, hogy a zavarosban a lengyel, a német, az orosz, vagy az amerikai titkosszolgálatok játszanak -vagy mindegyik egyszerre- patthelyzet van. A mi rezsimünk mindenesetre figyeljen és tanuljon, ha 2030-ig maradni akar.

arckönyv 2020.08.26. 16:03:10

@Ekrü: szerintem nem az adriai nyaralásra irigykedik hanem talán a kicsit túl szoros kapcsolat az állami vezetők és oligarchák között nem egy jó faktor a befizetett adód elköltésében. szomorú, hogy ezt magyarázni kell vagy, hogy nem zavar...

felső határ nincs 2020.08.26. 16:26:07

@arckönyv: az oligarchak es az allami vezetok kozotti jo kapcsolat alapveto a NERben

liberalis demokracia is volt 16 evig, nem hozott az atlag parasznak semmit, csak adossagot, tovapplepett az orszag

lipcsyk a multban ragadtak

grafoguru 2020.08.26. 16:42:38

"Hogy engedheti meg magának egy közszolga (még ha miniszter is), hogy sokmilliárdos jachton vakációzzon a családdal? Honnan van ilyenre pénze? Ha ajándékot fogadott el, akkor bekerül-e a vagyonnyilatkozatába és az ajándéknak vannak-e adóvonzatai? Ajándék esetén nem merül-e fel a korrupció gyanúja?"

Nem ezeket a kérdéseket kell feltenni?...
Rendben. Az én kérdésem: Elkezdődött az index NER simulása?

grafoguru 2020.08.26. 16:49:17

@Ekrü:

"Ha anno a balliberális oldalnak is az lett volna a legnagyobb bűne,hogy az Adriára!!! mennek jachtozni a szabadságuk alatt,akkor senki sem akarta volna elküldeni őket a fenébe"
Tehát szerinted a most regnálóknak ez a legnagyobb bűne. Az a sok ezer ellopott milliárd (ami naponta több, mint amire a kispályás szocik összesen rá merték tenni a kezüket), vagy akár a kontraszelekció (ha ugyan érted ezt a szót) nyilván nem zavar.
Irigylem a széles látókörödet. Biztos boldogan élsz. Olyan sok behatás nem ér.

felső határ nincs 2020.08.26. 16:55:13

@grafoguru: Senkit nem az erdekel mennyit lopnak, az erdekel, mennyi marad nekunk

Annyit lopnak, amennyit csak akarnak

grafoguru 2020.08.26. 16:57:46

@laci_52:
"Az oligarcha haverja a saját jachtjára meghívta Szíjjártót nyaralni. Tehát nem állampénzből nyaralt. Menjünk tovább, nincs itt semmi látnivaló!"

Háát, ha csak az nem, hogy a törvény ezt tiltja, és büntetni rendeli. De ilyen aprósággal nyilván nem kell törődni - most sem. (Már ha NERtársról van szó, ugyebár...).

Amúgy valóban nem állampénzből nyaralt, hanem a te és az EU polgárok ellopott adóforintjaiból, amit a többszörös túlárazás módszerével sikerült lenyúlni tőled is. De ez már olyan bonyolult, hogy nem várható el, hogy megértsd.

grafoguru 2020.08.26. 17:01:30

@felső határ nincs:
"Senkit nem az erdekel mennyit lopnak, az erdekel, mennyi marad nekunk
Annyit lopnak, amennyit csak akarnak"

Csak a magad nevében beszélj.
Engem például érdekel és zavar. Tocsik Márta 800 M-jáért (aminek felfújásával akkor megnyerték a választást) már le sem hajolnának.

Ekrü 2020.08.26. 17:10:08

@sas70:
"Te is megteheted, hogy magángéppel utazva, magán-yachton nyaralgass! "-Szerintem ezt bármelyik jól menő üzletember/üzletasszony megteheti.De akár egy Győzike vagy bármelyik celeb is.Őket is irigyled?
@arckönyv:
"szerintem nem az adriai nyaralásra irigykedik "-Ja,kicsit sem.Érdekes ezekben a cikkekben mégis kizárólag az Adria meg a jacht van kihangsúlyozva...
"túl szoros kapcsolat az állami vezetők és oligarchák "-Van valami bizonyítékod arra nézve,hogy Szíjjártó nem megérdemelt előnyökhöz juttatta volna ezt az ismerősét/barátját?Vagy létezik olyan törvény,hogy csakis kizárólag náluk szegényebbel barátkozhatnak?Vagy ,hogy tilos nekik baráti kőrben nyaralni?Mert ha nem ,akkor szimplán csak megpróbálsz burkoltan rágalmazni.
@grafoguru:
"Tehát szerinted a most regnálóknak ez a legnagyobb bűne. "-Nem,ez szerintetek a legnagyobb bűn,hisz napok óa azon csámcsogtok,hogy Szijjátó nem általlott jachton nyaralni.Ráadásul az Adrián!!!!! Húúú,tényleg mekkora nagy dolog....
"Az a sok ezer ellopott milliárd (ami naponta több, mint amire a kispályás szocik összesen rá merték tenni a kezüket),"-Valami bizonyíték?Mert ugye anélkül ez csak szimpla rágalmazás....

Runner42 2020.08.26. 17:16:48

Nem szeretem Gyurcsányt, soha nem is szavaztam rá. Messze áll tőlem a baloldaliság, de ez a feudalizmus, hűbéres rendszer, amit az agyilag beteg trottyos gatyakorc kiépített elszomorító. Eladta az országot az oroszoknak, a pénzből megvette a média 90%-át. Fidesz orosz módra mossa az agyatokatés a sok birka csak béget hozzá.

Visszasírjuk Gyurcsányt, mert ő legalább nem verte szét a magyar demokráciát. Le lehetett váltani. Trottyos gatyakorcot nem lehet leváltani, maximum elüldözni, mint Lukasenkót. Ez már elég ahhoz, hogy Gyurcsány az összes hibájával együtt vonzóbb legyen trottyos gatyakorcnál.

Ne is álmodjatok jólétről széles körben, amíg az ország nem költ oktatásra és egészségügyre. E nélkül nem lesz jövőnk. Buta, sötét emberekkel, a fidesszel ennek esélye sincs. A fiataloknak egy tanácsom van, menjenek külföldre tanulni, dolgozni.

Szomorú, mit tett trottyos gatyakorc ezzel az országgal. A többség nem akar orosz mintájú diktatúrában élni, nincs alternatívája a nyugati demokráciának, hiába üvölti a fidesz.

laci_52 2020.08.26. 17:34:46

@grafoguru: A Btk. melyik paragrafusa rendeli ezt büntetni?

Miféle törvénybe ütköző dolgot követett el Szíjjártó? Ő csak elfogadta a meghívást a jachtra.

felső határ nincs 2020.08.26. 17:39:31

@grafoguru: Tocsik ellen ha jol tudom buntetoeljaras indult

Ha csak egyetlen Fideszes is elkovetett bcs-t, azt felelossegre kell vonni

Amit az ellenzek lopasnak nevez, az nem lopas, hanem nyugati demokracia. Lehet zajongani a sajtoban, amig fel nem vasarolja Zorban.

Nem art ismerni a szabalyokat annak, aki a nagyfiukkal akar jatszani

Indriq 2020.08.26. 18:01:44

@Rodney_2: csak szólok, azért mert az usában olyan a lobbi/korrupció/stb... nem jelenti, hogy a magyar törvényeket megszegheti a szíjgyártó

Indriq 2020.08.26. 18:03:10

@felső határ nincs:
"Amit az ellenzek lopasnak nevez, az nem lopas, hanem nyugati demokracia."
ez azt jelenti, hogy az ovi szerint leáldózó nyugatot utánozzák? érzel valami disszonanciát?

Ekrü 2020.08.26. 18:21:27

@Runner42:
"Le lehetett váltani. Trottyos gatyakorcot nem lehet leváltani, maximum elüldözni, "-Miért is ne lehetne leváltani.Az,hogy az ország nagyobbik fele nem kér az összefogásnak nevezett szánalmas társulásból ,az nem azt jelenti,hogy ne lehetne a Fideszt egy választáson legyőzni.Az csak egyetlen dolgot jelent,hogy a másik oldalon silány a felhozatal.Tessék szépen baloldalon ezeket elküldeni oda ahová valók,hogy létrejöhessen egy normális ellenzék,mert amíg ezeket hagyjátok garázdálkodni,addig bizony nem fogtok nyerni.

Mankel 2020.08.26. 19:08:01

@Ekrü: Ehhez túl nagy az eggyetértés orbán és gyurcsány között.

Mankel 2020.08.26. 19:11:36

@laci_52: ha ez igaz akkor Gyurcsány is egy talpig becsületes minden törvény betartó legitim vezető volt.
Illetve a ballibsik se nagyobb tolvajok mint a jobblibsik. Kb ugyan ennyit ítéltek el. Nincs itt semmi látnivaló.

ez is egy vélemény 2020.08.26. 19:12:41

Az az igazság hogy én is üdültem már yachton. Kijött 200 ezerből 4 napra. Szóval nem hiszem hogy olyan nagy csoda kifizetni.
Megjegyzem bizonyos hogy ellenzéki politikusok valamelyike is nyaralt már yachton. Szerintem Gyurcsány is, bár erre nem vennék mérget.

ez is egy vélemény 2020.08.26. 19:15:18

@Runner42: Óriási tévedés. Gyurcsányék nemcsak ugyanolyan hűbérúri rendszert tartanak fenn, mint a Fidesz, hanem közben el is kúrják, és kúrták.
Kiárusítják bagóért az országot, eladósítják eközben az embereket, és államot. Szóval Gyurcsányék ezerszer szarabbak. És ezt már bizonyították.

ez is egy vélemény 2020.08.26. 19:18:13

Az viszont érdekes kérdés, hogy kinek a megbízásából figyeltetik és milyen szolgálattal a Fideszes képviselőket és micélból ?

Mankel 2020.08.26. 19:21:08

@ez is egy vélemény: khm az emberek magukat adósították el. Nem állt mindeki melett egy feri klón pisztollyal, hogy most aztán a 2 milliódhoz vegyél fel 12 milliót devizehitelben és úgy vegyél lakást. A devizahitelt pedig a fidesz foglalta törvénybe csak fleto alatt futott fel.
Azt meg hogy hogy vezeti az országot ez a jobblibsi bagázs az a most következő vállság alatt mérettetik majd meg.

Mankel 2020.08.26. 19:22:10

@ez is egy vélemény: Nem ez még unalmasabb mint a jachtozás

arckönyv 2020.08.26. 19:27:51

@felső határ nincs: nagyjából minden amit írtál baromság és kurva nagy aránytévesztésben vagy.

Ekrü 2020.08.26. 20:12:40

@Batu Kán:
"Az ország nagyobbik fele a Fideszből nem kért legutóbb,"-Aha.Tudod,ha tényleg úgy lenne akkor az meglátszana a választási eredményeken. :)))))))) De valahogy az emberek annyira nem szeretnék a Fideszt leváltani,mert ha olyan nagyon akarnák akkor elmennének és ellene szavaznának...

Ekrü 2020.08.26. 20:15:13

@ez is egy vélemény: Igen,az engem is érdekelne,hogy mennyire törvényes egy családot megfigyelni,róluk képeket készíteni.Mert az ok.hogy Szijjártó közszereplő,de a kiskorú gyermekei nem azok.

nick papagiorgo 2020.08.26. 20:16:58

Egyfelől egy tök hülyeség, hogy valaki pl. azt hiszi, hogy ez valami magyar specialitás, "nyugaton" nincs korrupció, nálunk meg "ménkű nagy". Gondoljunk itt pl. Heinz-Kristian Strache (azért mondom, mert talán ez még esetleg mond valakinek valamit....) bukására. Mindenhol a világon megvan ez, ugyanígy érinti a bal- mint a jobboldali politikusokat, aztán, van, aki "kimozogja" meg van, aki nem.

Másfelől, tökjól hangazanak ezek a szavak, hogy "újfedualista berendezkedés", de értelmes embernek csak azt bizonyítja, hogy az illető elaludt töriórán + túl sokat kontaktol aszomszédos, 70 éves, MSZP-s Marika nénivel, mert ez a szófordulat biztos tőle jött (ő meg hallotta az agitprop ülésen, a hova szintén kb 70 éve jár, már az anyatejjel szívta magába).

Haramdrészt, tekintsük át röviden. Van itt Orbán, aki egy "diktátor" ugyebár, egy csomó párt, akik a parlamenti köszöböt próbálják átlépni (és ezért próbálják észrevetetni magukat), meg Gyurcsány, a fődemokrata, aki épp most Vidnyánszkyt (és bárki mást, aki nem ért vele egyet) szeretné elintézni, belét kitépni, föld alá elásni, sóskútba vetni onnan is kivenni.De rá kell szavazni, mert ő a "reménység" - nem, nem a Momentum, mert voltaképp ők is vagy csicskák, vagy nekik is jön a sóskútba vetés stb. Ennyire "demokrata" is ő- de szavazzunk csak rá. Az a borzasztó, hogy az ellenzék még mindig nem tud senkit se felállítani, aki nem Gyurcsány, még 10 éve elteltével se.

Aztán csodálkozunk, hogy itt tartunk :)

lobaszopiatej 2020.08.26. 20:18:42

egyáltalán, mi jót lehet csinálni egy jachton? (kurvák meg narkó nélkül)

Ekrü 2020.08.26. 20:18:49

@Batu Kán: Szijjártó az Elios tulajdonosa?Mert ha nem akkor rágalmazol.
Simicskával meg ti voltatok jóba nem?Tőle vártátok az "atombombát",ő volt a baloldal nagy reménysége,nem igaz? :)))))))))

nick papagiorgo 2020.08.26. 20:49:22

@Batu Kán:
A Fidesz meg küldi az Indexre a trollokat :)
Nem akarok beleszólni, de "eligazításon" a pártközpontban nem mondták, hogy NE csak a katttintás/forintra figyelj, és ne buktasd le magad? Mondjuk a "mongolFidióta" Ctr+c /Ctrl+V használatával?

Nem vagyok Fideszes, de amit Te csinálsz, az csodálatos példája annak, amikor a pártközpont ráküld egy trollt egy amúgy tök ártalmatatlan beszélgetésre. Tananyag lehetne. Mindenki lekussolás, egy perc alatt 15 hozzászólás, ugyanazon szavak ismételgetése stb.

enrikokaruszo 2020.08.26. 21:51:08

valami mongoloid itten azt hiszi, de nem

GyMasa 2020.08.26. 21:51:31

@Ekrü:
Nem, az az "atombombázás" Simicska, nyugdíj előtti utolsó fedett munkája volt a párt szolgálatában.
És, vegyük észre, hogy a jobbik csontig benyelte a csalit, és hagyta magát leszalámizni.

Rodney_2 2020.08.26. 22:14:52

@Batu Kán: te vagy a blogszféra idiótája :) vedd be a gyógyszereidet aztán nem fog fájni hogy mindneki utál téged az életben

P1sty 2020.08.27. 00:07:03

Nagyon kínos lehet a fiúknak ez az ügy, ha már kubatov-kommandót is beizzították egy ilyen poszt alatt. Mert hogy élő, valódi ember olyan hülye nem lehet, mint az itteni fidesztrollok, az hétszentség.
Illúzióim nincsenek, ezen a szinten érinthetetlenek és a törvények felett állnak, úgyhogy belebukni nem fog a kakadu. A nerben max azzal lehet fent bukni, ha viktor ellen szervezkedik valaki, lásd lézerjani. A maximum egy fejcsóválás lesz a dontól, hogy hát janikám, ne hergeld má' az alattvalókat, csinád má' kicsit diszkrétebben, na.

sync 2020.08.27. 08:40:58

@MAXVAL bircaman közíró: Dehogy uborkaszezon, diktatúra van.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.27. 09:11:10

@sync:

A jövő héten fogja Zorbán századszorra is kikiáltani a diktatúrát.

cleanwater 2020.08.27. 09:44:11

A Fidesz hivok szellemi szinvonalát és erköcsi nivóját hűen tükrözik a hozzászólások...

sync 2020.08.27. 10:02:12

@MAXVAL bircaman közíró: Azt nem szokták kikiáltani, hanem csinálják.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.27. 10:32:08

@sync:

Ami meglátszik a ballib agyak fantáziavilágon kívül is. S mivel nem látszik meg, így nincs.

30-06 2020.08.27. 10:32:17

Jelzem hogy volt Magyarországon lobbi törvény ( 2006 évi XLIX) melynek az volt a feladata, hogy nyíltan átláthatóan lehessen támogatni a törvényhozókat a munkájukban. Aztán ezt gyorsan 2010-ben hatályon kívül helyezték, hogy minden svarcba menjen, de hát ha minden Átlátszó, akkor nem marad úgy

Roan 2020.08.27. 10:33:33

@laci_52: Segítek, a szó, amit keresel: összeférhetetlenség.

_Wasp_ 2020.08.27. 10:43:01

Az érdekes volt, a hozzászólásokat átböngészve, hogy a fizetett/érdekből/hülyeségből rendszertámogató kommentelők egyáltalán nem próbálják tagadni már az összefonódást a beruházásokról döntéseket hozó vezetőink és a beruházásokon nagyokat nyerők között, és természetesnek veszik, hogy ez így rendben van. Amúgy én úgy látom, hogy ennél sokkal kisebb mértékben is necces, ha tehát egy cég pénzügyeiről döntök, akkor egy nagyobb szerződés nyertesétől véletlenül sem próbálok ajándékot elfogadni, bármilyen kis értékben sem, mert ez felveti annak a gyanúját, hogy nem objektíven döntöttem. (ha például "családi ajándék", akkor a családomat részesítettem előnyben?) Természetesen lehetek annyira magabiztos, hogy ez már nem érdekel, például, ha valójában én vagyok a főnök illetve a cég tulajdonosa, tehát nincs akinek a véleményétől félnem kellene.

Alick 2020.08.27. 11:00:35

@birkamenet: "Az amerikai lobby törvénynek meg pont az a célja, hogy nyilvános, ellenörizhető és korlátos legyen, hogy ki kit akar befolyásolni a törvényhozási ügyekben."

Tehát ha törvényt hozunk róla, akkor az már nem korrupció. :) :) :)

Mellesleg a sok tekintetben lebecsült Trump egyik első rendelete éppen a lobbizást nyirbálta meg. Nem csoda, hogy az USA elit üti-vágja őt...

sync 2020.08.27. 11:10:54

@MAXVAL bircaman közíró: Felfal mindent a kisgömböc, majd kipukkad.

sync 2020.08.27. 11:19:43

@MAXVAL bircaman közíró: Utána meg saját zsebre vágása

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.27. 11:26:09

@sync:

A kisember erre azt mondja: ha zsebre vágja, s képes mégis növelni az emberek szintjét, akkor inkább vágja zsebre, mint a ballib Gyurcsány-Bajnai országrontó szakértői kormányzás, mely nem vágja zsebre, de mégse marad pénz az embereknek.

Popeye76 · http://zugloihazelado.atw.hu 2020.08.27. 11:26:20

@MAXVAL bircaman közíró:
Ez alapvető tévedés. A Gyurcsány-Bajnai csapat alapvetően a 2008-as világgazdasági válságba bukott bele. Lehet, hogy nem jól kezelték, vitatkozhatunk róla, hogy alkalmatlanok voltak-e a kormányzásra, ,vagy a gazdaságpolitika irányítására, és ha igen, az rosszabb-e, mint az állam és intézményeinek teljes kisajátítása egy másik csoport által, de a lényeg - szerintem - ez:
Jött egy válság, az emberek rosszabbul éltek, ezért mást választottak. A többi indok és politikai manőver befolyásol némileg, de kisebb jelentőséggel bír.

Ezért lesz most "útelágazódás" megint: ha lesz komoly válság a Covid miatt (persze már van, csak nem tudjuk meddig tart és mennyire komoly), akkor újra felmerül az emberekben, hogy OK-e, ha a király mindent elvesz, nekik meg nem jut semmi. Persze a függőségek rendszerét meg lehet erősíteni, és dolgoznak is rajta keményen, de a kérdés akkor is felmerül és szerintem érdekes és jelentős lesz.

sync 2020.08.27. 11:31:06

@MAXVAL bircaman közíró: Ha neked ez jó, akkor meg is érdemled.

konrada 2020.08.27. 11:31:30

@Popeye76:
...de azért a rosszabbul éléshez sokat tett hozzá gyurcsányék katasztrofális gazdaság irányítása, mely miatt lemaradtunk a versenyben és csupasz fenékkel ért minket a válság.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.27. 11:35:49

@Popeye76:

Orbán nem fog belekukni a koronavírusba se, pedig az nagyobb a 2008-as hisztinél, mert képes jobban kezelni.

sas70 2020.08.27. 11:37:19

@ez is egy vélemény: Csak ennél a "kis hajónál" 200 ezer, csak az üzemanyag, óránként!
A magángép meg nagyjából 1 millió fejenként csak oda. Ez a kis nyaralás alaphangon 30-40 milliócskába került. Persze bárki kifizeti!

Popeye76 · http://zugloihazelado.atw.hu 2020.08.27. 11:38:45

@MAXVAL bircaman közíró: Ezt próbálom mondani: igazad van, az emberek a saját zsebük alapján döntenek a politikáról (is), DE alapvetően nem attól függ a magyar gazdaság helyzete, hogy a Matolcsy ügyesebb-e a Bod Péter Ákosnál, vagy Varga Mihály okosabb-e, mint Veres János, esetleg Szíjjártó Péter (vagy hová tartozik most a gazdaságfejlesztés????) Kóka János/Kákossy Csaba ellen. Sokkal inkább attól, hogy a német autóipar megfelelően növekszik-e és a világgazdaságban van-e félelem a visszaeséstől, mert, ha igen akkor kivonjánk a pénzt a perifériáról, ahová Magyarország is tartozik és hazaviszik szépen. Így se tőke se megrendelés nem marad itt és beleáll a gazdaság a földbe, az emberek meg éheznek majd és első körben a vezetőiket (a kormányt) hibáztatják -> politikai változást akarnak.
És még mielőtt szóba kerülne: az 1500Mrd forintos kínai vasút Belgrádba és a 3000Mrd forintos Paks, amiket kínai és orosz hitelből építünk, nem ad megoldást ezekre a problémákra! Rövid távon adhat valami stimulust a gazdaság közvetlen kapcsolódó részánek, de hosszú (sőt KÖZÉP!) távon baromira káros. Ugyanúgy szivattyúzza kifelés a pénzt és ezzel a gazdasági lehetőséget az országunkból, mint a törtök Polat 60MW-os vagy a kínaiak 100MW-os nagyságú naperőműve! Külföldi eszközök vásárlásával, külföldi hitelből épülő dolgok ezek, amikre azért van megtérülés, mert a magyar állam támogatást fizet ki rá évi több (10) Mrd Ft értékben mindegyikre! Amint működni kezdenek ezek, a küldföldiek a megtermelt hasznot is kiviszik az országból és az építés hasznait is. Tényleg ez a közérdek?

Egy német autógyár legalább nyereségesen működik hosszú távú állami támogatás nélkül is + igényli a működéshez (is) a helyi beszállítói hálózatot! A profitot elviszik ők is, de legalább csak egyszeri állami támogatással húzzák a költségvetést, nem folyamatos létfenntartáshoz van szükség erre.

Vén motoros 2020.08.27. 11:39:10

@_Wasp_: Te is rosszul közelíted meg a történéseket. Nálunk kijelölt kapitalizmus van. bevallottan! A Fidesz nemegyszer kinyilvánította, hogy a célja a nemzeti nagytőkés osztály létrehozása. A korai kapitalizmusban (marxi kargóriát használva: az "eredeti tőkefelhalmozás" korában) ez véres harcok útján történt, kereskedelmi háborúkkal, gyarmatosítással, a nagyhal felfalja a kishalat módszerével, etcetera. Ma ez úgy történik, hogy a Fidesz KIJELÖLI, kiből lesz nemzeti nagytőkés, és gondoskodik róla, hogy - megfelelő törvények meghozartalával - ez a kijelölés tartalmilag is megvalósuljon. teljesen törvényesen. Ha valami gikszer becsúszik, és egy-két dolog nem törvényesen valósul meg, az csak azt jelenti, hogy törvénykezési hiba történt, nem elég gondosan, mindenre kiterjedően hozták meg a törvényt. Ilyenkor a Törvény módosításával gondoskpodnak a hiba kijavításáról.
Teljesen téves az a feltételezés, hogy az így kijelölt új nemzeti tőkések AJÁNDÉKOKKAL próbálnak meg állami üzeleteket kisajtolni. ha ezt hiszed, egyáltalán nem isreted fel a rendszer működést. A király és helytartói hűbérbirtokot osztanak a hűbéruraknak, OSZTANAK!! Ez a lényeg. Itt azért nincs korrupció, mert egy királyt nem lehet korrumpálni, hiszen övé MINDEN (ill. a Szent Korona-tan szerint valójában a Szent Koronáé, ha már visszanézünk a történelembe...). Ad és elvesz, mint hogy Simicska esete is bizonyítja. A kijelölt kegyenc nem vesztegethet, legfeljebb HÁLÁBÓL átengedheti lányát vagy feleségét...

sas70 2020.08.27. 11:40:56

@Ekrü: Biztos telik neked is, 30-40 milliós nyaralásra! Fel sem fogod, hogy mi ezzel baj!?
1,5 millás fizetésből nem jön ki a matek! Az a baj!

konrada 2020.08.27. 11:45:07

@sas70: 500 lityót bezabál egy ilyen hajó kruzoláskor? Az mán döfi!;)

Popeye76 · http://zugloihazelado.atw.hu 2020.08.27. 11:47:20

@konrada:
Meglehet, de 2020-ban, 10év Fidesz kormányzás után az a helyzet, hogy kezdünk sereghajtóvá válni abban a közép-európai régióban, ahová vezető országként fordultunk rá 1990-ben.
Kormányaink 30év alatt úgy ledolgozták az akkori gazdasági előnyt, hogy ide jutottunk.
Igen: minden magyar kormány, de lássuk be, hogy a 30 évből 14év Fidesz kormányzás volt. A maradék vegyes, de nem feltétlenül és 100%-ban balfék, vagy hozzá nem értő vagy kártékony. Gyurcsány (2006-os!) és Bajnai 2008-as ténykedését hibáztatni 2020-ban, 10 év Fidesz kormányzás után szintén elég álságosnak tűnik.
Összefoglalva: az a helyzet, hogy minden kormányunk kártékony volt, a mostani pedig profin kommunikál és profin csoportosítja át a közpénzeket saját érdekköreihez.
A kérdés ismét az, hogy mi a jobb: közepesen rossz, de átláthatóbb és kevésbé profi tolvaj csapat vagy esetleg kicsit jobb (ezt mondjuk vitatom: szerintem a fellendülés inkább világgazdasági természetű, de van aki mást gondol), de profi tolvaj banda?
Nem mellesleg az utóbbi 10 évben Magyarország egyértelműen demokratikus államból átcsúszott a finoman-puhán diktatórikus államok közé. (Lehetne ez liberális világösszeesküvés véleménye is, de az emberek a saját bőrükön is érzik a változást, ha lassan is, azt meg azért elég nehéz eltagadni)

Esetleg érdemes lenne megpróbálni valami 3. (4.) utat/csapatot is?

Popeye76 · http://zugloihazelado.atw.hu 2020.08.27. 11:48:46

@Vén motoros:
Igen, de a Szent Korona meg a királyé, így akör bezárult.

konrada 2020.08.27. 11:55:42

@Vén motoros:
nagyon pontos leírás.

...és a legszörnyűbb az, hogy mindez szükségszerű folyamat, valakiknek ezt meg kell csinálni.
...mert ha nincs nemzeti nagytőkésosztály, akkor gyarmatosítók vannak helyette, és ők teszik meg mindazt, ami a tőke felhalmozásával együtt jár - kilóra megvett tisztségviselőkkel, stb... - azzal a különbséggel, hogy nincs rájuk akkora rálátás, így nem lesz abból botrány, hogy egy magyar főtisztviselő egy magyar nagytőkés hajóján nyaral, és nem azért, mert a főtisztviselők ez esetben maradnak a délegyházi kempingben, mer nem.
...voltak érdekes útjai megyóéknak is, csak hát senki nem ment utána, hogy tulajdonképpen kinek a valamilyén pihent meg, vagy hogyan kaptak állami kitüntetést olyan országtól, melynek látványosan jó kondíciókkal adták el a vagyont...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.27. 11:59:46

@Popeye76:

Az 1990-2010 közti liberális görénykurzus meghaladása a fontos. Mára kiderült: az idegen tőkére alapozott kapitalizmus modell nem működik, senki se zárkózott fel aki ezt a modellt követte.

2010 óra a cél az idegen tőke életterének csökkentése, hazai nagytőke felhízlalása.

Hosszú távon csak ez a megoldás. Ezért is nem szabad megengedni aballibantak visszatérését a hatalomba, mert az ő cáéljuk a 2010 előtti modell visszahozása, ahol minden pénzt az idegen tőke kap, a kormányzat pedig ájult tisztelettel hajbókol a nyugat előtt, annak minden vágyát teljesítve, közben arról szövegelve, hogy a magyar ember nem hatékonyak, ezért csökkentni kell a bérüket.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.27. 12:01:40

@Vén motoros:

Ez így igaz. Ezért is abszurd, hogy a ballib médiák "oligarchákról" halandzsáznak, miközben Mo-on egy sincs. A magyar nagytőkések kliensek, s ez így van jól. Ez a kelet-ázsiai modell.

konrada 2020.08.27. 12:07:49

@Popeye76:
...mostanra inkább csak stagnálunk a helyünkön, a nagy lemaradásokat alapvetően az mszpszdsz időszakban (illetve az azt követő talpra állítás idején) szedtük össze (Ti. a különbségek 2015 óta már visszafelé csökkentek - szlovákok visszaelőzve - kivéve a románokat, akik közelítenek, de most vannak abban az elqró időszakban - hitelből fogyasztanak - amiből csak vissza pattani lehet.)

… s bár igazad van, a történelem a világ egyik legveszélyesebb műfaja, mert ismerete megakadályozza a hibák újbóli elkövetését, én mégis csak maradok annál a téves állásfoglalásnál, hogy ismerni kell azt.

...így ha azt látom, hogy a másik oldalon ugyanazok vannak, akik az én tapasztalatom alapján rossz megoldásokat adtak, és azt, hogy azokat nem tagadták meg, sőt ma is jónak találják azokat, akkor felvállalom azt az álságosságot, hogy emlékeztetek: a hibákat nem szabad megismételni.
Ennyi.

GyMasa 2020.08.27. 12:08:31

@Popeye76:
Nem, a GDP növekedés már 2006-ban leállt, Magyarországon, holott a többi V4 országban akkor még egy csoportként tovább nőtt.

birkamenet 2020.08.27. 12:08:49

@Ekrü: "Tessék szépen baloldalon ezeket elküldeni oda ahová valók,hogy létrejöhessen egy normális ellenzék,mert amíg ezeket hagyjátok garázdálkodni,addig bizony nem fogtok nyerni. "

Hehehe, az ellenzékben akár Einstein is lehetne, ti fideSSbirkák akkor is megmagyaráznátok, hogy miért vállalhatatlan, miért szar és az Orbán diktátor még miért mindig jobb. Köszi, de elöször is a ti torzult cselédagyatokat kellene lecserélni, mert ilyen adottságok mellett pont nem arról szól a választás, hogy melyik párt miben jobb vagy rosszabb, hanem a milliónyi ostoba népség egész életre szóló vakhitü felszopásáról.
Ezt használja ki orbán, ezeket gyüjti be magának.

GyMasa 2020.08.27. 12:13:25

@konrada:
"...voltak érdekes útjai megyóéknak is, csak hát senki nem ment utána, hogy tulajdonképpen kinek a valamilyén pihent meg, vagy hogyan kaptak állami kitüntetést olyan országtól, melynek látványosan jó kondíciókkal adták el a vagyont... "
Igen, nem véletlenül kapott francia becsületrendet...
Kérdezz meg egy Szegedit, hogy mi a véleménye a francia tulajdonú közművállalatokról (telefon, víz, szennyvíz)...

GyMasa 2020.08.27. 12:16:28

@birkamenet:
Pedig jól mondja!
Először kell valaki(k), akikre lehet cserélni, majd UTÁNA kell foglalkozni a fidesszel.
Amíg ezt nem fogjátok fel, addig csak a 2/3-os bukások várnak rátok a választásokon.

luis5 2020.08.27. 12:16:49

Tipikus demagóg bolsi balfaszsag.. Mikor nyomor volt akkor is jachtoztak cs n bukott le senki.
Prolihergeles irigysegindukcio

konrada 2020.08.27. 12:17:12

@Popeye76: "Esetleg érdemes lenne megpróbálni valami 3. (4.) utat/csapatot is? "

A kérdésedre - mert nem feledkeztem meg a válaszról, csak új bekezdést érdemel:
De. érdemes volna.

...viszont: nem csak a történelem ismerete, de a matematika tudása sem árt.
Ha adott két tábor cirka fejenként 2 milla szavazóból az 5 millából, úgy a maradék 1 milla hiába akarna -egyik részük 3. -másik részük 4. utat, az fog dönteni, amit valamelyik nagyobb tábor akar.
Én meg már túl vagyok a naivság azon k(ó)rán amiben elhiszem, hogy az én szavazatom fogja ezen kisebbségeket a csúcsra vinni.

...viszont azt továbbra is tudom, mit nem akarok megint, és az mennyivel meghaladja annak az elutasítását, ami szerintem is tök gáz.

birkamenet 2020.08.27. 12:20:48

@GyMasa:

Adod te is a hülyét, de pont erröl írtam, ezek vagytok ti vakhitü fidióták. A világon nincs számotokra olyan, akire orbánt elcserélnétek. Maximum Putyinra. Nektek orbán az életetek, akárcsak az orosz muzsikoknak Sztálin. Aztán amikor a vezír nem lesz többé, ti is hetekig fogtok majd zokogni, hogy most mi lesz veletek.
Mi lenne, kerestek majd magatoknak egy újabb segget.

sas70 2020.08.27. 12:31:44

@konrada: Az elmúlt 10 -évben a világgazdaság átlagosan 3,5%-al növekedett USD-ben. Nekünk eközben sikerült átlagosan 2,3% -al növekedni, miközben támogatásként megkaptuk átlagosan GDP 3%-át! Azaz önerőből nem voltunk képesek növekedni, de még a támogatásokat is elherdáltuk. Ez a "sikeres" gazdaságpolitika!?

sas70 2020.08.27. 12:35:19

"A YachtCharterFleet-en két Benetti Crystal 140-est lehet bérelni, az egyiket heti 180 ezer eurótól (63 millió forinttól), a másikat 188 ezer eurótól (66 millió forinttól) hirdetik. Egy másik oldalon pedig napi 11 millió forintért lehet bérelni ilyen hajót. Ezek a 10 férőhelyes Lady MRD-hez hasonlóan 42 méter hosszú, háromszintes hajók, 7-9 fős legénység üzemelteti őket"
Adjuk hozzá még a magángépet oda-vissza, család+barátok.
Csak egy kérdésem van: Hogy jön ki a matek?

eßemfaßom meg áll 2020.08.27. 12:42:09

Ez már a fideszes index vagy még a független?

konrada 2020.08.27. 12:51:20

@sas70:
...hát sikeresebb, mint 2002-2008 közötti időszak, amikor a világgazdasági átlag 5% felett volt, a magyar meg 3% körül, és ebből évente átlagosan 2% volt az EU-s felzárkóztató, 1,5% a privatizációs bevétel...

sas70 2020.08.27. 12:56:25

@konrada: Akkor a 3% magasabb, mint a 2,3%! A világátlag pedig nem volt 5%.

GyMasa 2020.08.27. 13:01:25

@birkamenet:
"Adod te is a hülyét, de pont erröl írtam, ezek vagytok ti vakhitü fidióták."
Mondja ezt a vakhitú orbánfóbiás, akinek az értő olvasás nem tartozik a szupererejei közé.

" A világon nincs számotokra olyan, akire orbánt elcserélnétek."
Én, pl. szívesen lecserélném orbánt a kétfarkú kutyapártra, sőt rájuk is szavaztam.
Ellenben fletora, és senki olyanra nem cserélném le, akik vele bármiféle közösséget vállalnak.
Nem tudo, ez már eléggé egyértelmű volt neked, vagy továbbra is write only üzemmódban maradsz?

" Maximum Putyinra."
Na, rá aztán nagyon nem!

" Nektek orbán az életetek, akárcsak az orosz muzsikoknak Sztálin."
Nem, neked olyan az életed, hiszen te utálod zsigerből.

" Aztán amikor a vezír nem lesz többé,..."
Akkor pezsgőt fogok majd bontani.
A szivart viszont akkor fogom elszívni, amikor a mszpdk eltűnt a palettáról.
Mert az lesz az első lépése a tényleges rendszerváltásnak.

"Mi lenne, kerestek majd magatoknak egy újabb segget. "
Arra valószínűleg neked lesz szükséged, én élni fogom tovább az eddigi életemet, mintha mi sem történt volna.
Mert orbán eltűnése súlyos elvonási tüneteket fog a hozzád hasonlóknak okozni.

konrada 2020.08.27. 13:11:06

@sas70:
Egyébként persze hogy magasabb.
Nem 0,7%-ról kezdték IMF felügyelet alatt.
Ha kivennénk abból a 3%-ból az EU támogatáson, és a privatizáción felül a hitelből felfutatott fogyasztás, egyensúlyi hiány, államháztartási hiányt, hááát...

BéLóg 2020.08.27. 13:38:43

Ameddig a balf.
Aszok sivalkodnak, pontosan tudhatjuk hogy amit csinálunk az jó.

Egymilliószor elmondtam már, de a VALÓDI agymosott libernyák zombik képtelenek megérteni.
Robinhúd, meg Rúzsasöndör, Savanyújóska, és a többi gyilkos, rabló, akasztófáravaló, tolvaj, gazemberek voltak.
Hasonlóképpen a nottingemi seriff, meg a Döbrögi, meg a földesurak, királyok, hercegek és grófok.

A Nép (régiesch szóval démosz) azonban mégis Robinhúdot, meg Rinaldo Rinaldinit, meg Rúzsasöndört, Savanyújóskát, Vidróczkit meg a többit SZERETTE és szereti.

Amíg ezt nem értik meg (remélem soha nem fogják), addig marad nekik a sivalkodás. Ostobaf.
Aszmind.

naivugyfel 2020.08.27. 13:46:06

@MAXVAL bircaman közíró: nem vagyok ballib, viszont itt komoly problémát látok - ez maffiaállamnak tűnik így.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.27. 13:48:55

@naivugyfel:

Minden kapitalista ország maffiaállam, a kérdés csak az, kap-e a klisember is valamit és mennyit a szajréból.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.27. 13:52:36

@sas70:

Ez olyan mint Putyin vagyona. A "független" médiák szerint 878 billió dollár, s övé London belvárosa is, meg a Hold túlsú fele.

A kisember ásít a ballibek hamisított hajóbérlési számain. S ezt már egyszer eljátszottak a volt győri polgármesternél, ahol ki lett "számolva": egy 5-perces hajóőt 100-évi polgármesteri fizetés.

Ez van, sose tanultok...

sas70 2020.08.27. 14:01:45

@MAXVAL bircaman közíró: Az a helyzet, hogy a korrupt bolgár politikusok pénzelbaszása, nekem nem fáj! Neked meg az ittenieké nem fáj, nekem viszont az igen!
A legszebb, hogy közben azt hazudják, hogy itt minden szuper!

Amúgy meg a Borkaiék- féle hajó még a kurvákkal együtt is a tizede a mostaninak, csak az is közpénzből ment, meg nyilván ez is!
Az én kurvázós partimat nem akarják a magyar adófizetők kifizetni? Pedig kurvára élvezném!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.27. 14:10:33

@sas70:

A világ bonyolultabb, mint ballib agyaddal hiszed. Pl. az egyes országok hatnak egymásra. Lám, Mo. fő baja is az, hogy a nyugat kilopja a magyar emberek által megtermelt profitot.

"Közpénz" ballibául = minden pénz, ami nem a nyugati nagyuraké. Az viszont "tisztességes".

naivugyfel 2020.08.27. 14:14:52

@MAXVAL bircaman közíró: Én őszintén hittem, hogy a fidesz 2010-ben meghaladja a maffiaállamot - tisztességgel, persze nyilván magas hivatalos fizetésért dolgoznak, de azon túl nem fogják hatalmas összegekre lenyúlni a népet - a tőkésosztályt így is létrehozhatták volna, mehetne ez sokkal tisztességesebben is - én ezt állítom. Lehetett volna példamutatás is.
De ezek is csak maffiózók. Még ha sokkal profibbak is és több koncot dobnak a népnek, mint az elődjeik, akkor is. Ezt szomorúnak tartom..

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.27. 14:20:54

@naivugyfel:

Hogyan tudná egy ország egyedül lebontani a kapitalizmust? Ez képtelenség. Leninnek se sikerült, pedig az nagyobb ország.

Tisztességes nagytőke nincs. Csak rosszabb, szabadabb van, s jobb, államilag korlátozott.

Eltiltott Vélemény 2020.08.27. 14:22:13

@Runner42: " ... Visszasírjuk Gyurcsányt, mert ő legalább nem verte szét a magyar demokráciát. Le lehetett váltani. Trottyos gatyakorcot nem lehet leváltani, maximum elüldözni, mint Lukasenkót. ... "

Te szerencsétlen! Szerinted miért nem megy ki az utcára a milliónyi (mostani) ellenzéki tüntető?
Hát, csak azért, mert a TE Kurcsányod megmutatta az országnak, hogy mi várható, ha az ország fel mer lázadni a magyar politikai elit ellen. A magyar ember nem ostoba, politikai indíttatásból nem akarja kilövetni a szemét. Akármilyen rég volt 56, az azt követő megtorlás emlékét felfrissítette Kurcsány elvtárs!!! Ha tetszik, ha nem, a Csuti Vízszintes Napóleont csak a szavazófülkékben lehet leverni, mint vak a poharat, DE ez addig nem fog menni, amíg a maszopiták és a kurcsányiták adják az ellenzéki politikusok javát.
Lehet arra hivatkozni minden elvesztett választás után, hogy elcsalta a Csuti Kissebbségi Alsó és Felső Döbrögi Basi, de elég hitvány nyíkásnak minősül úgy, hogy a választási bizottságok jelentős részébe nem delegálnak tagot, nem kérnek fel nemzetközi ellenőröket stb....

Eltiltott Vélemény 2020.08.27. 14:26:09

@naivugyfel: Lófaszt maffiállam, ez egy szimpla kleptokrácia. Azért annyi előnye van, hogy a pénzt jobbára nem a nyugati cégek talicskázzák ki, így marad egy kis halvány esélye annak, hogy vissza lehet szerezni a honi kleptokrata uraságoktól, míg egy Alstomtól a 4-es metróra elsíbolt pénzeket egész biztos nem lehet visszaszerezni.

konrada 2020.08.27. 14:55:05

@Eltiltott Vélemény:
...egyébként meg: valamiért egyesek komolyan elhiszik, hogy ha valami kerül xmilliárdba, akkor ez xmilliárd ellopott pénz, és nem veszik észre, hogy ott azért produktum is van.

Alapeset: minden vállalkozásnak abból haszna van, ha megbízásokat kap, és vesztesége, ha nem dolgozik.
A legnagyobb megbízó a világ szinte minden részén az állam, így mindenhol az jár jól, aki ahhoz a társasághoz tartozik, amely a regnáló hatalom közelében van, és az van parkolópályán, aki annak ellenzéki köréhez.
Na ezért nem mondott le például Gyurcsány se 2006 után, és nem írtak ki előrehozottat, mert a támogatói kör nem akarta elengedni a húsosfazekat, amivel szerintem helyrehozhatatlan kárt okoztak a magyar demokráciának, de hát a pénz nagyúr!

...no de visszatérve az eredeti gondolathoz: A Strabag most is elég sok tendert nyer, így azok műszaki tartalomban azonos projektjei összehasonlíthatóak árban. (Természetesen most is van azokban "alkotmányos költség", de ez a strabagdemokraták idején is így volt, ezzel ne számoljunk!;)
...szóval ha azok olcsóbbak a mészárosék hasonló projektjeinek árainál, az már színtiszta lopás. Na ezt kell megvizsgálni, mennyivel lopnak többet a mostaniak.
...vagy tudomásul venni, hogy hasonló gazemberek azzal a különbséggel, hogy ők nem Bécsben vásárolnak cukrászdát, hanem itt. Ezzel hazai munkahelyet-terméket-alapanyagot támogatnak, itt adóznak, és mint írták, ezt le is lehet rajtuk verni.

Na itt a különbség, magyarázat arra, hogy miért volt rosszabb az előző kormány gazdasági számai ugyanolyan feltételek mellett...

_Wasp_ 2020.08.27. 15:18:55

@Vén motoros: ugyanezt írtam, kicsit kevésbé vehemens retorikával: akkor nem tart a (korrumpált, vagy esetlegesen kérdőjeles döntéseket hozó) vezető a számonkéréstől, ha amit oszt, az övé, vagy akként tekint rá.

nemecsekerno_007 2020.08.27. 15:27:56

@Popeye76: A szociális rendszerünk (EÜ, nyugdíj) a leginkább nagyvonalú a V4-ek közt, ezért magasak az adók. A külföldön dolgozók is kiesnek a járulékfizetésből ezért bennünket szarabbul érint a szabad munkavállalás. Szóval előbb nagyanyáddal beszélj, hogy mennyit hajlandó engedni az életszínvonalából azért, hogy az unokájának több nettót adhassunk. És nem, nem loptak annyit a politikusok, hogy az elég legyen ezt fedezni, ill. ha nem építünk stadiont az se segít, mert bagyon más a nagyságrend. (szociális kiadások: 5000 Mrd / év)

_Wasp_ 2020.08.27. 15:33:42

Amit még nagyon érdekesnek találtam, az a "hivatalos érvrendszer", ami alapján válaszolni kell a kommentekre a fórum illetve blog kommunikációval foglalkozó szakembereknek. Erőteljesen megjelent benne az utóbbi időben, hogy egyáltalán nem baj, hogy lopnak a jelenlegi vezetőink, mert legalább van mögötte produktum, ami nagyobb, mint azoké lenne, akik nem (vagy kevesebbet) lopnak.

Én itt azt tartom egyszerre izgalmasnak és visszataszítónak, hogy ez a gondolatmenet érvként megjelenhet AKÁRHOL. Engem őszintén szólva nem érdekel mit produkál a munkásom, ha ellop egy 20as csomag budipapírt, akkor egy "tolvaj", és efféle tolvajoknak a közelemben (ahova ráhatásom van) nincs helye. Én ugyanis inkább dolgozok együtt egy becsületes, de kevésbé produktív emberrel, mint egy nagyon produktív becstelennel, különösen, ha az utóbbi eredményei leginkább arra fókuszálódnak, ami látványos. A fórumos hangadók megbízói azonban úgy vélik, ez az érv teljesen vállalható, és ez nagyon érdekes változás a kommunikációban, el kell tűnődjek rajta, mi okozhatja.

nemecsekerno_007 2020.08.27. 15:47:33

@_Wasp_: Nem kevésbé produktív hanem konkrétan káros. Csinál mondjuk egy kétmilliós villanyszámlát. Akkor is inkább vele dolgoznál. Érdekes és ijesztő is ez a finom csúsztatás amivel kritizálni próbáltál, ezért se elfogadható.

_Wasp_ 2020.08.27. 15:58:57

@nemecsekerno_007: bizony akkor is inkább dolgoznék egy becsületes emberrel, ha hibázik, ebben semmi csúsztatás nincs, ezek az én személyes preferenciáim, megértettem persze, hogy téged kevésbé zavar a becstelenség, mint a hiba, teljesen oké ez, különbözőek vagyunk, legfeljebb nem leszünk barátok és kész.

A hozzászólásom lényege egyébként nem ez volt, hanem arról szólt, vajon miért jelent meg a kommunikációban ez a - szerintem vállalhatatlan - érvrendszer?

n3spr3ss0 2020.08.27. 16:49:21

@sas70: Igen, ekkora szarban a világválság idején sem volt az ország.Az államadósság 40 ezer milliárd körül kóstál, Bajnai 18 és félezerrel adta át.

Vén motoros 2020.08.27. 17:37:08

@konrada: Nem létezik olyan fogalom, hogy "EU-s támogatás". Csak olyan létezik, hogy kevéske kompenzáció a rabló-privatizáció során elbirtokolt magyar piacért, és az elpusztított, megszüntetett, sóval felhintett magyar vállalatokért. A lenygeleknek nem volt sem Antall Jószefük, sem MASZOP-uk, ezért a lenygel válllatok nem lettek beszántva. Nme véletlenül, hogy a TESCO eliszkolt Lenygelországból, mert "a lenygelek lenygel üzletekben vásárolnak". Mi meg Auchanban, TESCo-ban, Aldiban, Lidl-ben, Spar-ban, Penny-ben.
Megismétlem: az én szememben az "EU-s támogatás" olyan tűrhetetlen fogalom, mintha én elgázoltalak volna, ennek következtében mindkét lábadat amputálják, tolókocsiba kényszerülsz, és a bíróság által neked megítélt járadékot én úgy nevezném, hogy az NEM JÁR NEKED, hanem a MAGÁNVAGYONOMBÓL _TÁMOGATÁST_ NYÚJTOK NEKED!

kewcheg 2020.08.27. 18:32:02

Tehetseges küűlügyminiszter.Ezt kel nézni, nem egy kis bottlást, ami mindenk ivel megeshet.Kidogozza magatt, csapágyasra dolgozza magát, hoty az orszagnák jo legyen.Ugy tuom, Zsuga marcel a barátja, egüt járttak a Pannonhalmi Főapatsagba, mar mint a jezsujta gimnaziomba. Aki illen hejre jár, az mar rosssz ember csakk nem lehet szerinttem.Bizokk benn e, hog becsülletrsek
Mind ő, mind Orbán és mindeki, aki a pártba van.Nema karnnak rosszaz anépnek...Zsuga marccel is jo polgarmeste volt anak idelyén.Nekm jobb az életem most...otvenhat-hét éves koromra meglessz a belvarossi 55 nm panell öroklakassom, kiss csokkos hitelle.Netto 250 is meglesssz. Husszeves opel coroolámat le tudom cserrelni Lada( Kalinkára.vadi ujj. Utánna jöhet a gyerek, a baba...

Indriq 2020.08.27. 20:17:35

most hogy hollik koronavírusos, ha fogazik az egész kormányon végigmehet a vírus :)

nemecsekerno_007 2020.08.27. 20:20:29

@_Wasp_: Persze, semmi csúsztatás nincs :)))))) Csak arra épül az egész érvelésed :)))))

Vén motoros 2020.08.27. 21:48:56

@n3spr3ss0: Te tényleg hülyének nézel mindenkit. A te logikáddal hadd világítsak rá: a jelenlegi nyugdíjam hatvanháromszor nagyobb, mint fiatal mérnökként a mérnöki fizetésem volt. Eo ipso: ma Magyarországon a nyugdíjasoknak gyöngy élete van, kolbászból van a kerítésük, hiszen 63x többet keresnek, mint egy mérnök!!
Amit te csinálsz az államadósság adatok összehasonlításával, az már nem is csúsztatás, az már szemtelenség...

_Wasp_ 2020.08.27. 22:20:07

@nemecsekerno_007: Nem érveltem semmi mellett, hanem egy engem foglalkoztató kérdést tettem fel, illetve kapcsolódó véleményt fogalmaztam meg. Erre lényegében azt a választ kaptam, hogy téged a becstelenség és a lopás nem igazán zavar. Azt hiszem ezek után a véleményed számomra teljesen indifferens, persze megoszthatod másokkal, de engem a továbbiakban megszólítanod felesleges, nyilván ilyen alapokról nem fogunk közös nevezőt találni.

_Wasp_ 2020.08.27. 22:21:49

@diktatúrarettegő: a pénzromlásnak csökkentenie kéne az államadósságot, hiszen a pénzrontás egyfajta adóztatási forma, amivel a pénztartalékkal rendelkezőket adóztatják, a meglevő tőkéjük arányában.

nemecsekerno_007 2020.08.27. 23:08:55

@_Wasp_: Ringasd csak magad a megszokott álmodba :))))

házsárt 2020.08.27. 23:10:29

@Ekrü: Azért, amikor a paparazzi fotókat nézegetik a magazinokban, érdekes módon nem merül fel ez a kérdés. Ilyen ez a közszereplő biznisz. :)

_Wasp_ 2020.08.28. 01:20:07

@nemecsekerno_007: ezt valószínűleg nem nekem szántad, nem értem mihez kapcsolódik, az eredeti kérdésemhez, hogy miért támogatjátok (te és a magadfajták) a becstelenséget, vagy ahhoz, hogy a pénzrontás adóztatási forma

konrada 2020.08.28. 07:28:40

@_Wasp_:
...tudod, ha infláció alatt ad egy bank kölcsön, az nem sokáig lesz bank.
(Persze megteheti, hogy úgy adja, hogy betéteseinek annál jóval kevesebbet ad, de a végeredmény ugyanaz: nem lesz sokáig bank.)

Szóval ha a kölcsön kamatának összege meghaladja a az inflációt, az esetben - amennyiben nem tudja a kölcsönvevő saját erejéből kigazdálkodni a hitel törlesztését, a hátralék összege nő. (Egy állam elég nagy szorításban van, mert mindig van olyan általa kötelezően fenntartott ágazat, ahol - egyébként jogosan - követelik az emelést, hiszen az infláció... Ezért, ha csak nincs olyan jó minőségű, olcsón kibányászható olajtartaléka, amelyből extra bevételei lehetnek, úgy már az is eredmény, ha az adóság nominálisan nő csak, de a terhelés mértéke - a GDP arányos rész - csökken.)

...de abban igazad van, a pénzrontás olyan adózási forma, amely fogyasztást - azaz termelés növekedését - ösztönzi.

_Wasp_ 2020.08.28. 09:58:25

@konrada: (nem tudom, a kölcsön és kamat hogyan kapcsolódik, nyilván ha nem haladja meg a kamat az inflációt, nem nagyon lesznek betétesek (bár negatív kamatok esetén is voltak nemrég!) szóval ez most hogy jön ide? az inflációról pedig olyanformán beszéltetek, mintha valami külső, befolyásolhatatlan folyamat eredménye lenne, aminek pusztán passzív elszenvedői vagyunk, az állam vezetői pedig "megküzdenek vele", ez elég furcsa

_Wasp_ 2020.08.28. 09:59:34

@nemecsekerno_007: figy, szerintem beragadt a billentyűzeted (vagy valami más gond van? Tudunk segíteni?)
süti beállítások módosítása