mi nem haldoklunk

mi így élünk

mi így élünk

Most jön a kormány legnehezebb döntése

2020. május 13. - p.a

orban.jpg

Kíváncsian várjuk, mikor hozza meg. 

A vírus, ami ott sem volt. Legalábbis nem annyira, mint amennyire gondoltuk. Hogy tényleg a magyar lakosság fegyelmezettsége és az időben megtett kontaktuscsökkentő lépések miatt (esetleg a kormány kimagasló teljesítményének köszönhetően) kerültük el a nagy bajt vagy más oka van (BCG vagy egyéb oltás, pálinka gyógyító hatása, stb), az nem tudjuk. 

A magyarázatok még messze vannak, de tény, hogy a legoptimistább előrejelzéseknél is kevesebb a beteg, lassabb a terjedés és kevesebb a halálos áldozat. A nagy egyetemi felmérés tegnapi előzetes adatai alapján a fertőzöttség minimális. A vidék másfél hete jórészt újraindult és kb egy hete Budapesten is működik, ami a szabályok szerint működhet. Csökkent a félelem, csökkent a kitettség és minden jel szerint csökkent a koronavírus jelenléte. Óvatosnak kell lenni, de lehet élni.

orban4.jpg

Járvány nincs, de járványveszély van – hangzott el tegnap és ez azt jelentheti, hogy egy nehéz csatát megnyertünk. Nem értjük, hogyan, de megnyertük. Első csata volt, lesz még több is, de mégiscsak lezajlott az első és jól jöttünk ki belőle.

Viszont a kormány számára a legnehezebb még csak most jön. Le kell mondani a rendeleti kormányzásról. A vészhelyzetnek vége. Mikor fog ez megtörténni? Miért csak holnap? 

Értjük, hogy most jön a húzd meg – ereszd meg. Azt is, hogy a fenyegetettség még fennáll. Lehet, hogy hamarosan szigorításra lesz szükség. A felhatalmazás újra megadható. Ma nincs szükség a különleges jogokra. Örülünk, hogy a katonák ott voltak a vízműveknél. Köszönjük nekik. Tényleg. Viszont most van az, hogy hazamehetnek. Már ma. 

Nem arról van szó, hogy a nagy melónak vége. Egyszerűen csak normál jogi környezetben kell tovább csinálni, látszik, hogy nem lehetetlen.

Reméljük, nem mellébeszélés és nem igazoló álintézkedések meghozatala következik, hanem elegáns visszalépés (némi öndicsérettel) és így az elmúlt két hónap hazai és külföldi károgóinak nem lesz igaza.

Az emberek fegyelmezettek voltak. A kormány is az lesz?

A bejegyzés trackback címe:

https://miigyelunk.blog.hu/api/trackback/id/tr2615688012

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sir Galahad 2020.05.13. 13:27:54

Igazából ennek nagy jelentősége nincs: a Fidesznek megvan a 2/3-a, normál kormányzással is azt csinál, amit akar, csak lassabban.

Az EU a népek börtöne 2020.05.13. 13:44:21

Nem kell folyton a ló egyik oldaláról a másikra pattogni. Egyik nap még szörnyű nagy, ám eltitkolt járvány, a másikon meg már álprobléma volt az egész

Csak szólok, hogy a korlátozások fokozatos feloldásához is kormányzati döntések kellenek. Ausztriában június 15-re tervezik a feloldást, de ez még módosulhat

Billy Hill 2020.05.13. 13:50:01

@Sir Galahad: Na de izgibb 200-zal tépni a pályán, mint 130-cal...

nu pagagyí 2020.05.13. 13:50:47

Foglaljuk össze a tapasztalatokat!

Minimális fertőzöttség mellett kimagasló, több mint 12%-os halálozási arány. Azt hiszem, ez európa csúcs és az következik belőle, hogy az egészségügy alulteljesített. Utóbbi a tíz évnyi forráskivonás, kinevezési gyakorla és elhanyagolás mellet egyáltalán nem meglepő.

Az egészségügy csődjéhez jelentősen hozzájárult a járvány kormányzati kezelése is. Mint kiderült a fertőzés góca maga a kórház és az idősotthonok. Az idősotthonokba a fertőzést tulajdonképpen a kórházból kipaterolt öregek vitték be, köszönhetően Kásler úr zseniális ágyfelszabadító iniciatívájának, valamint a tesztelés elsumákolásának köszönhetően.

A kórházi fertőzés elszaporodásáért az impotens operatív törzs felel, amely még a járvány kezdetén arrogánsan visszautasította a védőfelszerelést kérő orvosi kamarát. Az operatív törzs egyébként semmiféle releváns adatra nem támaszkodhatott, mivel nem tett semmit azért, hogy teszteléssel adatokhoz juthasson, semmit nem tudott a veszélyforrásokról, nem látta előre mit kéne tenni.

Az egész járványkezelésre rányomta bélyegét, hogy a nemzetvezető elvtárs ürügyként használta személyes hatalmának növelésére, melynek kapcsán mindennel foglalkozott, csak a járvánnyal nem. Egy csokor az intézkedésekből: a transzneműek születési nemének rögzítése a hivatalos okmányokban, Göd iparűzési adójának sunyi módon történő megcsonkítása, úgy általában az önkormányzatok pénzének elvétele (gépjármű adó, parkolás ingyenesítése). A járványra hivatkozva, a haveri kézben levő gazdasági ágazatok többszörös közpénzzel való kitömése (már adót sem fizetnek, de még pénzt is kapnak), óriásplakátl, műfelháborodás (európázás, sorosozás, északizás), no és végül a szegény szerencsi ember meghurcolása a véleménye miatt.

ulpius66 2020.05.13. 14:03:53

"Most jön a kormány legnehezebb döntése"

Azt leszámítva, hogy a "különleges jogrendről szóló" törvényt csak a magyar Parlament vonhatja vissza, kibaszott nagy egérfogóba kerülnének a ballibsik Brüsszelben!

Holnap (csütörtökön) lesz a magyar "felhatalmazási törvényről" (HAHAAAHAAAAAAAA....) szóló vita az Európai Parlamentben.

Miről vitatkoznának, ha ma azt a "magyar kormány" visszavonná???????

ulpius66 2020.05.13. 14:05:17

@nu pagagyí:

SZÉPEN FELMONDTAD AZ ÖSSZES BALLIBSI MANTRÁT!

LEÜLHETSZ!

ÖTÖS!

Boar. 2020.05.13. 14:07:00

@ulpius66: Szerintem azon vitatkoznának, hogy az anyád ritkánmosott picsája megér-e két forintot?
Aztán valószínűleg arra a konszenzusos döntésre jutnának, hogy nem...

ulpius66 2020.05.13. 14:12:51

@Boar.: "Szerintem azon vitatkoznának, hogy az anyád ritkánmosott picsája megér-e két forintot?"

TELITALÁLAT!

Kb. eddig is ilyen, és ehhez hasonló dolgokról vitatkoztak ottan fenn, a NAGY MAGAS EU PARLAMENTBEN!!!!!!!!

Galerida 2020.05.13. 14:14:38

@nu pagagyí: Андрей Януарьевич Вышинский csak jelenthetne neked! Ezt a csillogó, kristálytiszta logikát!

ulpius66 2020.05.13. 14:19:16

@Galerida:

Hagyjad azt a szerencsétlen TŐRŐL METSZETT KOMMUNISTÁT, AKI MÁRA LIBERÁLISSÁ LETT!!!!

Könnyű dolga volt, a KOMMUNISTÁK = LIBERÁLISOK.

100 éve a kommunisták az INTERNACIONÁLÉT KÖVETELTÉK, MA AZ UNOKÁIK A GLOBALIZMUST!!!!!!!!

MINDEGY IS, HOGY MI VAN, A LÉNYEG, HOGY A BOLSEVISTÁK LEGYENEK HATALMON!

nu pagagyí 2020.05.13. 14:26:28

@ulpius66:
A tényeknek nincs politikai irányultsága.
Eddig ugyebár azt is lehetett hinni, hogy a kevés tesztelés miatt tűnik úgy, hogy sok a halott a detektált fertőzöttek számához képest. Mint kiderült, mégsem. Sok a halott. Ehhez lenne valami hozzátenni valód, vagy csak gramofonként vagy használható. Utóbbi esetben, időnként cserélj lemezt!

midnightcoder2 2020.05.13. 14:31:12

@ulpius66: Lófaszt lett liberális. Az ami kis hazánkban liberális néven fut, valójában selyempapírba csomagolt vörösnácizmus. Valójában a liberális és a baloldali tűz és víz, egymással összeegyeztethetetlen fogalom. Nálunk olyan, hogy liberális párt, max. a Birca agyában létezik.

nu pagagyí 2020.05.13. 14:31:31

@ulpius66: Látom, bekumiszoztál a kipcsakboltban.

ulpius66 2020.05.13. 14:32:20

@nu pagagyí: "Eddig ugyebár azt is lehetett hinni, hogy a kevés tesztelés miatt tűnik úgy, hogy sok a halott a detektált fertőzöttek számához képest. Mint kiderült, mégsem. Sok a halott."

KEDVENC KOMMUNISTA ELVTÁRSAM!

PICIT MÉLYEDJÉL EL, A SPANYOL, ANGOL, SVÉD, OLASZ, BELGA, SVÁJCI, STB, STB......HALOTTAK SZÁMÁBAN IS......

KÖSZÖNÖM!

NA, EBBŐL MILYEN KÖVETKEZTETÉST TUDSZ LEVONNI?????????????
(mán azon kívül, hogy a Patás a hibás.....)

ulpius66 2020.05.13. 14:34:32

@nu pagagyí: "Látom, bekumiszoztál a kipcsakboltban."

Kedvenc kommunista elvtársam!

Ezt az élvezetet meghagyom neked!!!

Nekem tökéletesen megfelel a jó kis magyar borocska is........

midnightcoder2 2020.05.13. 14:38:12

@nu pagagyí: Ezeket az adatokat millió módon lehet manipulálni jobbra és balra. És szerintem nem csak nálunk manipulálják hanem kb. mindenhol. A halálozást is: a tuti biztos koronavírusos halott az koronavírusos halott, de lehet mellette még ezer másik halott akit szintén, de ezt senki sem tudja, mert minden halottat nem feltétlenül tesztelnek. De mivel minden polgár nincs, és nem is lesz letesztelve így a fertőzöttek aránya is nagyban függ attól, hogy milyen környezetből merítesz. Nem hiába a mondás, hogy annak a statisztikának hiszek, amit magam hamisítottam.

Most Viktorék épp ki szeretnének nyitni, ehhez pedig olyan statisztika kell, amiben kevés a fertőzött. Ami egyébként válasz a post felvetésére is.

ulpius66 2020.05.13. 14:41:40

Ugyan a kedves blogíró is belement különböző találgatásokba, hogy Magyarország mért győzte le a koronavírus járványt...
"A magyarázatok még messze vannak, de tény, hogy a legoptimistább előrejelzéseknél is kevesebb a beteg, lassabb a terjedés és kevesebb a halálos áldozat. A nagy egyetemi felmérés tegnapi előzetes adatai alapján a fertőzöttség minimális. A vidék másfél hete jórészt újraindult és kb egy hete Budapesten is működik, ami a szabályok szerint működhet. Csökkent a félelem, csökkent a kitettség és minden jel szerint csökkent a koronavírus jelenléte. Óvatosnak kell lenni, de lehet élni."

AZT AZÉRT MÉGISCSAK KIHAGYTA, HOGY A KÜLÖNLEGES JOGRENDRŐL SZÓLÓ TÖRVÉNYNEK" VOLT EKKORA HATÁSA A VÍRUS LEKÜZDÉSÉBEN!!!!!!

HA NINCS A KÜLÖNLEGES JOGREND, ÉS AZ EBBŐL SZÁRMAZÓ SZIGORÍTÁSOK, AKKOR A VÍRUS UGYANÚGY PUSZTÍTOTT VOLNA, MINT PL. SVÁJCBAN!!!!

Boar. 2020.05.13. 14:47:27

@ulpius66: A szigorításokat simán meg lehetett volna hozni a korlátlan idejű felhatalmazás nélkül is, erre semmi szükség nem volt. Még a kétharmadra sem mert az ellenzék is partner volt a szigorításokban.
Úgyhogy ne hazudozz kisgyerek és pláne ne kiabálj, kis betűkkel is látszik, mekkora hülye vagy...

nu pagagyí 2020.05.13. 14:48:35

@ulpius66:
Elmélyedtem. Például ebben:
www.portfolio.hu/gazdasag/20200507/koronavirus-magyarorszagon-a-legmagasabb-a-halalozasi-rata-a-regioban-mi-varhato-430534

Ha megnézed, te is elmélyedhetsz. Mondjuk észreveheted azt a sötétzöld szigetet a környező országok világoszöld tengerében.

Scott Tenorman Must Die 2020.05.13. 14:49:07

@nu pagagyí: ezekszerint te tudod, h mit lehetett volna tenni az elhunyt emberek érdekében. elmondanád?

ulpius66 2020.05.13. 14:52:55

@nu pagagyí:

KEDVENC KOMMUNISTA ELVTÁRSAM!

ANNYIRA, DE ANNYIRA ÉDES, AMIKOR A BALLIBSIK EGYMÁS BAROMSÁGAIT HIVATKOZZÁK MEG HIVATKOZÁSI ALAPUL!

nu pagagyí 2020.05.13. 14:56:33

@Scott Tenorman Must Die: Leírtam, hogy szerintem mi volt az ok, nem ismétlem magam. Keresd feljebb!

ulpius66 2020.05.13. 14:58:21

Kedves kommunista elvtársam!

TE MENNYI HALOTTAL VOLNÁL ELÉGEDETT?????

Annyi amennyi a belgáknál, svédeknél, svájciaknál, spanyoloknál van???

ulpius66 2020.05.13. 15:03:54

Kedvenc kommunista elvtársam!

Lehet, hogy újat mondok, de most itten arról vóna szó, hogy bármennyire is szar a magyar egészségügy, és bármennyire is szarul kezelte a magyar kormány a koronavírus járványt, azért MAGYARORSZÁG, A MAGYAR KORMÁNY, KONKRÉTAN ORBÁN VIKTOR LEGYŐZTE A KORONAVÍRUS JÁRVÁNYT!

MAGYARORSZÁGON LEGYŐZTÜK A JÁRVÁNYT, NINCS JÁRVÁNY!!!!!!
(maximum járvány-veszély van....)

ulpius66 2020.05.13. 15:07:45

Megértem, persze, hogy megértem a ballibsik hevületét....

Hiszen ők abban voltak érdekeltek, HOGY MINÉL TÖBB MAGYAR HALOTT LEGYEN, OMOLJON ÖSSZE A MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY, NE TUGGYUK LEGYŐZNI A JÁRVÁNYT!!!!!!!

MOST, HOGY ENNYIRE POFÁRA ESTEK, ÉS SEMMILYEN VÁGYUK NEM TELJESÜLT, A SAJÁT VÁGYÁLMAIKBAN ÉLIK KI MAGUKAT, HOGY ITTEN MINDEN IS SZAR......

EGÉSZSÉGÜKRE!

ulpius66 2020.05.13. 15:13:24

Persze azt is mindannyian jól tuggyuk, ha a ballibsik vónának hatalmon, akkor Magyarországon EGYETLEN EGY HALOTT SEM LENNE, SŐT JÁRVÁNY SEM LENNE!!!!!

tireless treehugger 2020.05.13. 15:17:57

Szerintem az eddigi eredmény azt mutatja hogy kb annyi fertőzött van amennyi a kórházakkal kapcsolatba került plusz kb néhánytucat hazatért szuperfertőző és minimális környezetük. (az európai vírusvariánst már bevallották, mondjuk hallgat is a trollsereg róla hogy hazugság az iráni kapcsolat)

A megtalált pozitívoknak lesz kapcsolat kutása?, és nyilvánosságra hozzák a földrajzi adatokat?. Nyugi nem hiszem, akkora blamát nem vállalnának be, hogy a saját hibáikat igazolják.

Mit is jelent hogy az átfertőzöttség ilyen alacsony?
Hogyan lehet ebből a zsákutcából kijutni?
Mikor lesz nyilvános az összes halottról levett covid minták adata?, szintén földrajzi bontásban.

Galerida 2020.05.13. 15:20:38

@nu pagagyí: "Magyarországon a koronavírussal kapcsolatban nem a fertőzések vagy a halálozás abszolút száma a magas a többi országhoz képest, hanem a halottak/fertőzöttek aránya. Ez akkor is így alakul, ha a nevező alacsony, mert a fiatalok nem fertőződtek. Eszerint nem több idős ember fertőződött meg, mint az európai átlag, hanem sokkal kevesebb fiatal, ami megmagyarázza a magas halálozási arányt. Az időben meghozott karanténintézkedések megakadályozták a vírus elterjedését a társadalom nagy részében, a fiatalabb generációkban. A legveszélyeztetettebb csoport, az idősek fertőzését ugyanakkor Magyarországon sem sikerült megakadályozni, az idősotthonokba és a kórházakba bekerült a vírus, és egyes intézményekben el is terjedt."

nu pagagyí 2020.05.13. 15:20:43

@ulpius66: Érdekes, hogy a környező országok, még Románia is nálunk sokkal hatékonyabban kezelte a járványhelyzetet, különleges jogrend nélkül is, lásd az általad nem méltányolt, tényadatokat közlő linket. De szívesen veszem, ha a prostisrácok hasonló linkjét idemásolod.

Nálunk a különleges jogrend rendeleti kormányzást jelent, tulajdonképpen a parlament (a választott képviselők és általuk a nép jogának) likvidálását. Mint kiderült, fertőzöttek hiányában sikerült ráerőltetni ezt az országra. Az is érthető, miért csak nyögvenyelősen teszteltek eddig hivatalosan: még kiderült volna, hogy nincs hivatkozási alap.

A rendeleti kormányzás rákfenéje a jogbiztonság teljes hiánya. Ugyanarról a témáról, például a nagy kádersűrűségű ágazatok megsegítéséről rögtön két rendelet kellett, mire egyszer érthető lett. De ugyanezt elkövették a kevésbé kedves ágazatoknak szánt munkaidő csökkentés kompenzálására szánt támogatással is: elsőre egy sunyi rendelet jött (mindenféle szubjektív döntésre lehetőséget adó kitétel, pl. népgazdasági érdek bizonyítása), majd Parragh elvtárs lázadása után egy érthetetlen verzió, amit az NFSZ is jó egy hétig próbáld megérteni. Utóbbi eredménye, hogy az elvileg megsegítendők nagy része addigra csődbe ment, mire támogatást igényelhett volna. Körülbelül ez a két rendeletcsokor szólt a járvánnyal kapcsolatos dolgokról, a többi néhány száz rendelet a pofára való pénzosztásról (NER bankok kisegítése), vagy a rezsimnek nem tetsző dolgok ellehetetlenítéséről (TESCO, Auchan stb megnyúzásáról), az ellenzék szívatásáról.

A különleges jogrend szerintem elsősorban azért kellett, mert az EU felfüggesztette az EU-s pénzek ellenőrzését, nem kell szabályos tendereket kiírni. A pénz eltüntetése magánzsebekbe nyilván sokkal gyorsabban megy rendeleti úton, mint szarakodni a parlamenti színjátékkal. De persze másra is jó ez, látjuk is a rezsim elpofátlanodását.

ulpius66 2020.05.13. 15:24:30

Kedves ballibsi elvtársak!

Én mán csak azt nem értem, ha Magyarországon minden is ennyire szar, és minden, de minden sokkal, de sokkal jobb a FEJLETT NYUGATON (AUSZTRIA, SVÁJC, NÉMETORSZÁG, STB) AKKOR TI A MI A FASZT KERESTEK MÉG MINDIG ITTHON MAGYARORSZÁGON?????

IRÁNY A FEJLETT NYUGAT!!!!!!
(senki sem fog hiányolni benneteket......)

nu pagagyí 2020.05.13. 15:28:48

@Scott Tenorman Must Die: Látom lusta vagy. Segítek: @nu pagagyí:
Ebből kihámozhatod, szerintem mi volt az ok.

ulpius66 2020.05.13. 15:30:27

Mán előre megírom!
(csak azért, hogy a ballibsiknek legyen mit mondaniuk....)

Ha a magyar Parlament visszavonja a különleges jogrendről szóló törvényt, azt nem azért vonja vissza, mert visszavonja, HANEM AZÉRT MERT AZ EU BALLIBSIJEI ÉS A HAZAI BALLIBSIK MINDEZT KIKÉNYSZERÍTETTÉK!!!

nu pagagyí 2020.05.13. 15:33:40

@ulpius66: Én meg azt nem értem, hogy te miért akarsz Magyarországból egy szar országot csinálni. Te is itt élsz, nem? Miért kell tönkrebaszni mindent? Miért örülsz annak, hogy tulajdonképpen neked sincs már jogod semmihez? Ha elfogy a kegy, ott maradsz pucéran a semmiben, jog már nem véd.

nu pagagyí 2020.05.13. 15:43:41

@ulpius66: Az a kérdés, miért mondott le a Parlament határozatlan időre a kizárólagos törvényalkotási jogáról. A határozatlan idő a gáz, elárulja, hogy semmilyen valódi szerepe nincs a Parlamentnek nálunk. Az állampárti képviselő nincs tudatában annak, hogy papíron ő a legfőbb hatalom, a választópolgárok (nép) képviselője.Nem is értheti, hiszen ő Orbán kegyeltje, valójában erővel nyomták le a választók torkán, sokmilliárdos közpénzégetéssel, megfélemlítéssel, megbuherált törvényekkel, csalással.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.05.13. 15:55:55

Érthető, Soros és hálózatának kétségbeesett tombolása a sikeres járványkezelés miatt.

Az egyik kulcsnarratívájuk, a szörnyú magyar egészségügyről, most omlott össze.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.05.13. 16:02:28

@ulpius66:

Zorbán biztosan nem európai, nem jogállami úton fogja visszavonni a felhatalmazási tv-t. Pl. előkészítés és háttértanulmány nélkül, nem konzultálva a civilekkel, a nemváltó gyíkemberekkel, s az elnyomott homokpedókkal.

ulpius66 2020.05.13. 16:03:50

@nu pagagyí:

Kedvenc ballibsi elvtársam!

60 nappal ezelőtt a ballibsi ellenzék tombolt, hogy minek a határozatlan idejű különleges jogalkalmazási törvény!!!!!

LEGYEN INKÁBB HATÁROZOTT, 90 NAPOS A KÜLÖNLEGES JOGREND!!!!!!
(azt még ők is megsavazták volna......)

AZTÁN MÁRA KIDERÜLT, HOGY A KORMÁNY HATHATÓS INTÉZKEDÉSEINEK ÉS A KÜLÖNLEGES JOGREND ÁLTALI SZIGORÍTÁSOKNAK KÖSZÖNHETŐEN IMMÁRON NAPOKON BELÜL FELOLDHATÓ A KÜLÖNLEGES JOGREND!!!!!

KENEK VOLT IGAZA A KÜLÖNLEGES JOGREND HATÁRIDEJÉNEK MEGFOGALMAZÁSAKOR???????????

ulpius66 2020.05.13. 16:07:36

@MAXVAL bircaman közíró:

Szerintem meg azért vonja vissza az a gaz Patás a különleges jogrendről szóló törvényt, mert az EU Parlament erre kötelezte!!!!!!
(sőt, a liberál-fasiszta SoroSS-elvtárs hazai ballibsijei ezt kikényszerítették...)

nu pagagyí 2020.05.13. 16:07:48

@MAXVAL bircaman közíró: Na megjött a valóságra fittyet hányó monomániás blogger. Szóval, az egészségügy teljesítménye a halálozási rátában mérhető. Nálunk kevés fertőzöttből sikerült minden környező országot lepipáló arányban halottat produkálni. Egyébként nem az orvosokkal van baj, hanem a rendszerrel, de ez már meghaladná a három fogalomból összetákolt (jó Orbán, rossz ballibsi, sátánsoros) világnézetedet.

nu pagagyí 2020.05.13. 16:13:44

@ulpius66: Se határozott, se határozatlan idejű jogrend sem kellett volna. A járvány miatt semmiképp, mivel fertőzött is pont annyi van, mint migráns. Ugyebár migránsok nélkül is már évek óta életben van a válsághelyzet. A Parlament azt is elfelejtette leszavazni.

Scott Tenorman Must Die 2020.05.13. 16:25:13

@nu pagagyí: ebben hol vannak a megoldási javaslataid? ezek csak a szokásos panelek. kérlek, megoldási javaslatokat írj.

n3spr3ss0 2020.05.13. 16:28:38

@ulpius66: fel bizony, és minden szava igaz.

n3spr3ss0 2020.05.13. 16:35:53

@MAXVAL bircaman közíró: Mesélj, mit kezeltek sikeresen? Megvették az otthonra való lélegeztető gépeket kórházi használatra, melyek csak kínai nyelven tudnak, a járvány címén kiürítettek 39 ezer ágyat, amit sosem fognak vissza adni, nem teszteltek, hisz akkor nincs beteg, de nálunk a legmagasabb a halálozási arány, egy rém buta, gyakorlatban 4 évig ténykedő,orvosló, csak a politikai mantrát felolvasó némber vezényli az operatív rendőr bagázst. Mi itt a siker? Szánalmas az egész, a koszos körmű Kásler miniszter úrral az élen.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.05.13. 16:41:53

@ulpius66:

Megijedt a készülő egymilliós tüntitől. S most Grácban kezelik.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.05.13. 16:45:38

@n3spr3ss0:

Új, ismeretlen helyzetben helyt állt az egészégügy, a kormányzat irányítása alatt. Az eredmények maguktól beszélnek.

ulpius66 2020.05.13. 16:48:44

@MAXVAL bircaman közíró: "Megijedt a készülő egymilliós tüntitől. S most Grácban kezelik."

Rosszul tudod!

Ha lenne tüncike, az nem egymilliós lenne, hanem kétmilliós lenne, akkora a népharag, és mint ilyen elől azonnal Grácba menekülne!

ulpius66 2020.05.13. 16:51:28

Egyebekben meg, ha a blogíró kívánságának megfelelően Orbán (vagy bárki más) kezdeményezné ma éjjel a különleges jogrendről szóló törvény visszavonását, akkor miről szólna a holnapi EU Parlamenti vitya????

nemecsekerno_007 2020.05.13. 16:58:44

A kormány majd dönt, ti meg morfondíroztok rajta pár napig. Ahogy eddig. Amúgy mér’ nem KariBabával foglalkoztok, mint élő ellenpélda.

Jenő Ferenc Szabó 2020.05.13. 16:59:30

@ulpius66: Az EU Parlament erre nem kötelezhet senkit. A visszavonás, ha az adatok ilyen határozottan lefelé mutatnak, akkor 30 napon belül meglesz.Politikailag hatalmas bukás lenne most visszavonni a rendkívüli jogrendet, mert akkor mindenki azt hinné, hogy az EU kényszerítette ki. Az ellenzék csak álmában tud ilyeneket gondolni, mert olyan gyenge, hogy saját lábán is alig tud megállni, de arról, hogy valamit kikényszerítsen magából, az abszolút téves feltételezés.

nemecsekerno_007 2020.05.13. 17:01:25

@nu pagagyí: A Ballib Bibliából idéztél?!

háromperhármas 2020.05.13. 17:10:37

@nu pagagyí:
"De persze másra is jó ez, látjuk is a rezsim elpofátlanodását."

Pont ez az, amit nem értek.. Teljesen nyilvánvaló, hogy egyre pofátlanabbak, agresszívebbek, már semmi nem elég nekik. És ezt úgy nézik végig a "magyaremberek", mintha cirkuszi előadás volna! No jó, nem biztos, hogy tapsolnak hozzá.

VT Man 2020.05.13. 17:14:27

@nu pagagyí:
"Eddig ugyebár azt is lehetett hinni, hogy a kevés tesztelés miatt tűnik úgy, hogy sok a halott a detektált fertőzöttek számához képest. Mint kiderült, mégsem. Sok a halott."

430 halott egy tízmilliós országban nagyon alacsony szám.
A fertőzöttek számát 22-90 ezerre becsülik az egyetemi kutatók.
Ha csak 50000 fertőzöttet feltételezünk, akkor ez 0.8%-os arány, ami nagyon jó eredmény.

Szánalmas, hogy vannak akiknek semmi se jó.

Ha a Fidesz nem teszi kötelezővé a maszkot, akkor az a baj. Ha kötelezővé teszi, az a baj.
Ha nem korlátoz, az a baj. Ha korlátoz, az is baj.

ORSZÁGOS HISZTI FŐORVOS 2020.05.13. 17:22:21

LIBERALIS == DIPLOMAS KOMMUNISTA

VT Man 2020.05.13. 17:23:49

@n3spr3ss0:
"gépeket kórházi használatra, melyek csak kínai nyelven tudnak"

Ja, a bunkó magyarok meg csak magyarul.... Talán nyelveket kellene tanulni (vagy megtanulni megnyomni a menüben pár gombot, hogy álljon át).

Elvileg ez a leiras:
www.resmed.com/us/dam/documents/products/machine/lumis-series/user-guide/lumis-s-st_user-guide_row_eng.pdf

nu pagagyí 2020.05.13. 17:35:41

@VT Man: Kellene még hazudni néhány százezer fertőzöttet, hogy szalonképes legyen a halálozási arány. Krumpliért te is jelentkezhetsz rá.

Azért neked is idelinkelem, hogy mit kéne nézni ez ügyben:
www.portfolio.hu/gazdasag/20200507/koronavirus-magyarorszagon-a-legmagasabb-a-halalozasi-rata-a-regioban-mi-varhato-430534

Van ott az zöldes térkép.

Ebből vonj le következtetéseket, immár annak figyelembe vételével, hogy kiderült, a tömeges tesztelés sem dobja meg túlzottan a fertőzöttek számát. Gondolom a fityesz rektor egyetemeinek már hiszel.

Ha a térkép számainak sem hiszel, ellenőrizd például az adott ország kormányzati honlapján. Itt van pl. a szlovákoké: korona.gov.sk/hu/

Jó munkát! Aztán majd dumcsizunk.

nu pagagyí 2020.05.13. 17:38:05

@VT Man: Ez a Szargyártó által bevásárolt alvássegítőgép leírása, amit légzőkészülék helyett sikerült nagy tételben beszerezni a haver cégén keresztül?

háromperhármas 2020.05.13. 17:46:17

@nu pagagyí:
Igen, szerintem pontosan az.
(És ezt is benyeli mindenki. Ismét kerestek a haveroknak pár milliárdot.)

ulpius66 2020.05.13. 18:03:22

@nu pagagyí:

Nyugodjál le!

Amit a kormány csinál az CSAK SZAR LEHET!

EDDIG AZ VOLT A BAJ, HOGY KEVÉS A MASZK ÉS A LÉLEGEZTETŐGÉP, MOST HOGY VAN ELÉG MASZK ÉS LÉLEGEZTETŐGÉP, MOST KITALÁLTÁK A BALLIBSIK, HOGY EZ SEM JÓ, MERT SZAROK A MASZKOK ÉS A LÉLEGEZTETŐGÉPEK!!!
(még szerencse, hogy nincs rájuk szükség....)

HASONLÓ A HELYZET A TESZTEKKEL, EDDIG TELEKIABÁLTÁK A BALLIBSIK, HOGY KEVÉS A TESZT, SEGÍTSÉG KEVÉS A TESZT, .... MOST, HOGY VAN ELÉG TESZT, MOST AZ A BAJ, HOGY HIBÁS A TESZT!!!!!!!!!

HA MEG JÓ A TESZT AKKOR, AKKOR AZ A BAJ, HOGY TÚL KEVÉS A FERTŐZÖTT!!!

KEDVES BALLIBSI ELVTÁRSAK!

NEKTEK MI A FASZOM LENNE JÓ?????
(gondolom a magyar halottak ezreivel és fertőzöttek százezreivel elégedettek lennétek!!!!!)

nu pagagyí 2020.05.13. 18:18:22

@háromperhármas: Azért elképesztő az az arrogancia és felelőtlenség, ahogy viselkedik az állampárt. A járványt is pont úgy kezelik, ahogy kormányoznak. Utolsó szempont, hogy mi lesz az emberekkel.Az önkormányzatokat kifosztják, aztán jár a pofájuk, hogy miért nem költenek eleget. Érdemben csak azokat az ágazatokat segítik, ahol eddig is közpénz milliárdokat égettek el és már kompletten a haveri kör birtokol (turizmus, vendéglátás, szerencsejáték). Nem érdekli őket a munkájukat elvesztett emberek sorsa, sőt még beléjük rúgnak (munkaalapú társadalom, ja közmunka). A nagy csinnadrattával beharangozott bértámogatás is elég szűkmarkú és addig húzták, hogy a cégek nagy része csődbe menjen, így azt is a haveri kör veszi majd igénybe, mert ők mindkét formába benevezhetnek, így már közterhet sem fizetnek, egyéni járulékot sem és meg még pénzt is kapnak "bértámogatásra". És persze az őket finanszírozó Mészáros-bankokat is ki kellett tömni pénzzel, mert máris csődbe mentek volna.

nu pagagyí 2020.05.13. 18:24:46

@ulpius66: Neked ez egy bonyolult feladvány, pedig egyszerű. Olyan kormány kellene, amiben meg lehet bízni.

Mert:
- tudod, hogy nem hazudnak,
- tudod, hogy nem lopnak,
- tudod, hogy nem titkolóznak,
- tudod hogy az emberek sorsa fontosabb nekik, mint akármilyen fétis.

Mickey Pearce 2020.05.13. 18:47:44

@nu pagagyí: Ha nem lennél egy orbánfóbiás debil fasz, akkor tudnád hogy minden országban más más módszerek és intézkedések generálják a portfolió cikkben összehasonlított adatokat. Az olaszoknál van pl 2 féle halálozási adat és az egyik NYOLCSZOR akkora mint a másik.Mivel debil vagy, egy számpéldával szemláltetem: ugyanannyi beteg mellett az egyik halálozási adat mondjuk 10 000 a másik meg 80 000. Próbálj valami saját agytevékenységet generálni és felfogni hogy ez mit is jelent az ilyen adatok összehasonlíthatóságát illetően.
Ha ezen túl vagy, akkor még ezt olvasd el

index.hu/gazdasag/2020/05/13/koronavirus_halalozasi_szamok_heti_lebontas_ksh/

aztán nyugodtan hugyozzál bele a konnektorba :) Ja ezt sem leszel képes értemezni mert nincsen a cikkben a fasiszta diktatúra kifejezés. Ez azt jelent B+ hogy kb azok halnak meg akik amúgy is meghalnának mert már több krónikus betegségtől (pl tüdőrák) amúgy is dögrováson vannak. Orbán a népirtó, mi? Te idióta, te :)

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.05.13. 18:56:04

@nu pagagyí: Mondjuk inkább azt kellene figyelembe venni, hogy a kórházba kerültek hány százaléka halt meg , és ezt az adatot összehasonlítani más országokkal,. ha már mindenképpen a hazai egészségügyet akarod szapulni

white999 2020.05.13. 19:13:39

Na fityeszes agyhalottak. Szar van a palacsintába? Kevés a fertőzött? A világ legsikeresebb válságkezelőjeként sikerült összehozni egy magas halálozási arányt? Jelenlegi állás szerint a becsült 1% helyett közel 10%-os lehet? Ez már világrekord vagy még beelőzhet valaki? Javítsátok ki légyszi ha nem így van. Ha nincs járvány csak járványhelyzet, akkor meddig kell lehet fenntartani a különleges felhatalmazást? Még egy pár posztoló nyuggert be kellene vinni mert reszket a hatalom tőlük? Az erős és büszke Brüsszelel, migránsokkal, covid 19 küzdő bajnok összefossa bokáját egy fészbukoló nyugdíjastól?

white999 2020.05.13. 19:27:51

@ulpius66: Igazad van sok hülye libsi képtelen felfogni a magasabb szempontokat. Elégedetlenkednek itt a hajfestő kesztyűk miatt,meg a válságkezelés lefolyásában nélkülözhetetlen kínai menüs lélegeztető gépek miatt. Nem értenek ezek a fürkészek portyázok nehézségeihez. Azt hiszik csak úgy leadunk egy rendelést oszt gyün a lélegeztető gép, orvostudományhoz sincs fingjuk se. Bármikor előfordulhat egy komolyabb járvány, addigra remélem majd legalább 600 millió kesztyű és maszk fogja felkészülten várni a rohamokat egy raktárban. Tökéletesen egyetértek a kormánnyal, a libsik meg csak okoskodnak, gondolkodnak ahelyett, hogy elfogadnák amit mondanak nekik. Faszt kell itt okoskodni amikor sokkal okosabbak megmondják a tutit. Egy igazi kormánypárti hívőnek ilyennek kell. Mennyivel boldogabb lenne a világ ha csak ilyenek lennének az országban.

élhetetlen 2020.05.13. 20:00:35

@VT Man: “a bunkó magyarok meg csak magyarul....”. Akkor nézzük a lényeget. Bevágtál egy linket, csak nem nézted meg.
A WARNING 4. pontja: • This device is not suitable for ventilator-dependent patients.
Tanult kommentelőnk, Fricibácsi ezt vágta be tegnap.
www.resmed.com/epn/dam/documents/products/machine/lumis-series/user-guide/lumis-st_user-guide_row_hun.pdf
Ebben van magyar kezelési útmutató is. És a Vigyázat! vonatkozó sora: • A készülék nem alkalmas lélegeztetést igénylő betegeknél való alkalmazásra. Ez a ciki, ha nem értenéd. Átállíthatod magyar menüre, megtanulhat mindenki angolul, attól ebből a készülékből akkor sem lesz lélegeztető gép, pedig azt akartak venni. .
Én nem láttam sem a szerződést, hogy mit rendeltek, sőt egy készüléket sem, de, ha erről a típusról van szó, amire te is hivatkozol, akkor ez bizony durva égés, és az sem segít a helyzeten, hogy Orbán még a repülőtérre is kiment fényképezkedni.
P.s. Egy ilyen után elég nehéz vakon bízni a vezetés szakértelmében. Az aranyos, hogy a tiszti főorvos elmondja, hogy a nyunyukát el kell csenni a gyerektől, hogy ki tudjuk mosni, csak kicsit kevésnek tűnik.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.05.13. 20:05:17

@white999: Nem ismerjük a fertőzöttek valós számát ,te agyhalott. A regisztrált fertőzötteknél jóval többen vannak. Az utóbbi hetekben zajló nagy mintás vizsgálat 20 ezer és 100 ezer közé teszi a hazai fertőzöttek számát. Hiába rugóztok a regisztrált fertőzöttek per a fertőzésben elhalálozottak adaton, ez egy semmilyen jelentőséggel nem bíró mutató.

ulpius66 2020.05.13. 20:10:19

@white999: "Tökéletesen egyetértek a kormánnyal, a libsik meg csak okoskodnak, gondolkodnak ahelyett, hogy elfogadnák amit mondanak nekik."

Tiszta Fehér!

Hát pont ez a baj, hogy a hülyék okoskodnak!
(azt én teljességgel kizárnám, hogy gondolkodnak....)

"Nem mindegy, hogy az okosak hülyéskednek, vagy a hülyék okoskodnak"!

ulpius66 2020.05.13. 20:14:27

A fejlett nyugati országokban 20-60%-al megugrott a koronavírusban elhunytak miatti halálozási szám....

Magyarországon a koronavírusban elhunytakkal is csökkent az elhunytak száma az utóbbi öt év átlagához képest!!!!

Etniez 2020.05.13. 21:12:02

@Sir Galahad: ezért volt teljesen felesleges balhét csinálni.

De kattog az óra mostantól, innentől kezdve minden nap diktatúra.

white999 2020.05.13. 21:19:53

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: "Merkely Béla ismertette: e részeredmény alapján a reprezentatív minta alapját képező 14 éven felüli lakosságból 243 és 7230 között van a fertőzöttek száma."
Ebből neked hogy jön ki a 20-100 ezer közötti eredmény? Tudom agyhalott vagyok ezért várom az ilyen magasan kvalifikált számításokat amiket te fogsz bemutatni, HAJRÁ!

Ha már házhoz jöttél pofonért akkor ezt is magyarázd meg. A te válságkezelő géniuszaid biztos úgy csinálják, hogy nem csak az eszkimók de az univerzum se csinálná jobban.

www.napi.hu/magyar_gazdasag/koronavirus-lelegeztetogep-jarvany-veszelyhelyzet.706067.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

Vagy a kedvencem ebből a cikkből. Kétszer ád ki gyorsan ád.

A közel 4 ezer cég összesen 8,7 milliárd forint értékben hívna le pénzt, a prezentáció szerint a cégek átlagosan a dolgozóik 27,51 százalékára kértek támogatást, ez dolgozónként havonta átlagosan 53 848 forintba kerülne.

A gördülékenységgel itt lehetnek problémák, az előadásból kiderül, hogy május 8-ig a beadott kérvények 6,8 százalékát bírálták el pozitívan, 2,2 százalékát pedig elutasították.

Vagyis 89 százalékkal még nem jutott dűlőre a bürokrácia.

index.hu/gazdasag/2020/05/13/koronavirus_gazdasagvedelmi_akcioterv_reszletek_abrak/

white999 2020.05.13. 21:22:09

@ulpius66: Mert nálunk a koronavírus az élet forrása elvtársak!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.05.13. 21:22:26

Havi 6-7 ezren halnak meg. A 430 eddigi halottak fel kell osztani legalább három hónapra. Az így kb 140 halott simán belül van a havi ingadozásban.

white999 2020.05.13. 21:24:45

@ulpius66: Az okoskodó hülyéknek meg itt a cáfolat!
Amúgy ez tényleg elgondolkodtató. Nálunk nem csak gazdasági csodák de orvosiak is teljesen rendszeresek. Ha kórház se lenne, akkor meg 30%-al beljebb lennénk statisztikailag ugye??

white999 2020.05.13. 21:26:53

@ulpius66: Van még egy megfejtés a hülyék hülyéskednek, az okosak pedig okoskodnak.

white999 2020.05.13. 21:33:18

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: Na mi van nem megy a matek? Segítsek. Jól már nem jössz ki belőle de írhatnád azt hogy a többi 14 év alatti. Nem igaz ugyan de nem lehet cáfolni. Ez olyan fidesz kompatibilis érvelés csekély értelmű medvebocsok számára. Saját táborod hurrázna az értelmes meg fogná a fejét. Ja és libsi komcsi agyhalott nem maradjon le.

white999 2020.05.13. 21:36:35

@élhetetlen: A portyázók fürkészek nem értették a menüt az volt a baj. A vezír meg kiadta parancsba hogy holnapra kell 6000 lélegeztető gép mert be akarja jelenteni sajtótájékoztatón. Most őszintén te is bármit megvettél volna nem?

ember100 2020.05.13. 21:45:04

@nu pagagyí:
Helló !

Vigyázz mert ebből még rémhírterjesztési ügy is lehet :(

kvadrillio 2020.05.13. 21:45:27

HÁÁÁÁÁÁT.....ILYEN GYILKOS VÍRUS MELLETT LAZÍTANI, HATALMAS EGY KÍSÉRLET AZ BIZTOS !!!

Sean Wengerter, aki szintén sebészorvosként dolgozik New York államban, szintén arra hívta fel a figyelmet: a koronavírus olyan mértékű gyulladásokat okoz a szervezetben, hogy a beteg életét veszélyeztető trombózisok alakulnak ki. A CNN megszólaltatta a Los Angelesben lévő Cedars-Sinai kórházközpont egyik patológusát, Oren Friedmant is, aki elmondta, hogy az egészen fiatal, gyermekkorú pácienseknél is vérrögök okozzák a halált.

A héten a Washington Post is riportot közölt arról, hogy az új típusú koronavírus a korábbi ismeretekkel ellentétben az egész szervezetet megtámadhatja. A lapnak David Reich, a New York városában lévő Mount Sinai kórház orvos-igazgatója mondta el, hogy eddigi tapasztalatai szerint a kórokozó megtámadja a szívet és az izmokat, károsítja az idegrendszert, megszüntetve a szaglás és az ízlelés képességét, a vesét pedig oly mértékben tönkre teheti, hogy egyes kórházakban már nem elég a dialízis-berendezés sem. Ő szintén megerősítette, hogy a vírus vérrögképződést és ezzel hirtelen szívhalált vagy stroke-ot okoz.

A megszólaltatott orvosok szerint a betegség nagyon gyakran mindenféle tünet nélkül jelentkezik, és néhány napi tünetmentesség után szinte azonnal összeomlik akár a tüdő, akár a szív működése. Ráadásul a kór megtámadja a kisgyermekeket is.

ember100 2020.05.13. 21:48:19

@ulpius66:
Helló !

Ja ja és melyik állítás HAMIS a felsoroltakból ?
Ja és a dobozgyár állami felügyelet alá vétele ki is maradt :)
Persze értem hogy stratégiai DOBOZOKAT gyártanak :)

élhetetlen 2020.05.13. 23:13:44

@white999: “Most őszintén te is bármit megvettél volna nem?”. Nem. Életem során háromszor kerültem olyan helyzetbe, hogy teljesen sügér főnököt kaptam. Először próbálkoztam a meggyőzéssel. és mikor ez nem ment, eszem ágában sem volt megvalódítani a töketlen elképzeléseit, tovább álltam. Kétszer másik céghez , egyszer cégen belül máshova. Soha nem mentem le kutyába.

élhetetlen 2020.05.14. 00:30:44

@ulpius66: “MI A FASZT KERESTEK MÉG MINDIG ITTHON MAGYARORSZÁGON?????”. Persze, hogy nem érted, mert ahhoz értelem is kéne. Azt kéne megértened, hogy annak is a hazája Magyarország, aki nem ért egyet veled, vagy a hozzád hasonló gondolkodásúakkal. Nem tudom eldönteni, hogy annyira sötét vagy-e, hogy nem veszed észre, hogy, ha Mészáros vagy Tiborcz Orbán utasítására felvásárolja a fél országot, és a Balatont, akkor neked sem marad semmi, vagy azt hiszed, hogy ha ilyen lelkesen véded őket, akkor majd örökös belépőt és ellátást kapsz a Club Aligába? Mi motivál, mert, hogy a józan ész nem, az biztos.

élhetetlen 2020.05.14. 00:51:33

@MAXVAL bircaman közíró: Bár kár beléd a szó, de legyen. “Az egyik kulcsnarratívájuk, a szörnyú magyar egészségügyről, most omlott össze.”. Az agyad omlott össze. A betegellátás sehol, a kórházakban az üres ágyak. Gerincklinika, ahol januárban május 19-re kaptam időpontot, az időpont törölve, és, ha az egész várólista (ami ugye nincs is) csúszik, az idén már nem is lát orvos. Közben az egész intézetben egy beteg sincs, senkit nem látnak el. A csípőműtött beteget pár nap után átküldték egy másik kórházba, ahonnét pár nap után kivágták, mert kötelező ágyszám felszabadítás. Három hétig a barátaim ápolták, amíg eljutott arra a szintre, hogy mankóval már ki tudott menni a wc-re. Szóval az egészségügyi ellátás a topon, dehogy omlott össze, csak a hülye betegek ezt nem látják be. Mi van az arcbőröd helyén?

white999 2020.05.14. 07:19:26

@élhetetlen: Akkor úgy járnál mint Illés Államtitkár úr, aki megrögzött környezetvédő volt.Paks okán nem értett egyet a kedves vezetővel, azután mehetett a baletbe táncolni. Lehet a fürkészők portyázok nem szeretik a balettet.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.05.14. 07:19:53

@élhetetlen:

A végeredmény jó. Ezek után nevetséges a részletekbe belekötni.

Kb. mintha azt mondanád a sikeres tűzoltás után, a tűzoltó miért nem volt udvariasabb.

Totális PR-vereség a ballibek számára...

nu pagagyí 2020.05.14. 11:07:43

@MAXVAL bircaman közíró: A végeredmény pont annyi mint a svédeké: 12-13% halálozási arány. A svédekről meg tudjuk, hogy direkt nem korlátoztak semmit, bíznak a nyájimmunitásban. Az Orbán rezsim hadiállapot üzemmódja, az emberek felesleges szívatása tehát egyenértékű lett a semmit csinálással. Persze nem teljesen, mert kétszer olyan intenzitással lopnak, mint hadiállapot nélkül. Kár, hogy a lóvét arra kell költeni, amit már kilóra felvásároltak, aztán kiderült, hogy a globalizáció megrekedésével az egész befuccsolt, úgymint a turizmus, szerencsejáték, eu-s pénzt termő mezőgazdaság és az ezek felvásárlásához közpénzt közvetítő mészáros bankok. Szóval, prímán fektetett be a nemzetvezető és köre, csupa olyanba, amit csak a globalizáció tarthat fent. És persze ki kell majd segíteni az autóipari multikat is, különben elhúznak a picsába, nekünk meg marad a karikás ostor és a bő gatya gyártás.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.05.14. 11:39:42

@white999: Fogd más fel te agyhiányos hülye, hogy a regisztrált fertőzöttekre vonatkoztatott halálozási számnak semmi gyakorlati értelme nincsen. Egyszerűen azért, mert a regisztrált fertőzötteknél jóval több ember fertőződött meg az országban. A nagymintás országos vizsgálat alapján 20 és 100 ezer közötti országos szinten a fertőzöttek száma.
Nehéz dolog számodra a gondolkodás, ugye? ?)

white999 2020.05.14. 11:58:52

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: Te barom azért mellékeltem az operatív törzs tanácsadójának a felmérést hogy megértsd. Mi kel még neked te nagyon hülye? Nem én mondom,hanem akiket imádsz azoknak a felmérése, te paraszt.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.05.14. 12:11:54

@white999: Nem tudsz gondolkodni, érvelni, így csak blöffölgetsz, linkelgetsz, beszólogatsz. Vagy nem fogod fel, hogy a regisztrált fertőzöttek számánál jóval nagyobb a fertőzésen átesett emberek valós száma( Merkelyék szerint 20 ás 100 ezer közötti). Vagy hazudozol , terelgetsz.Ősi lippschi szokás.:)

élhetetlen 2020.05.14. 21:27:17

@MAXVAL bircaman közíró: “A végeredmény jó”. A te beteg agyad szerint. Az, hogy az ország nem fertőzött tömegei ellátás nélkül maradtak, az jó, ez a teljes siker. Csak a gerincklinika. Ha egy szárnyat átalakítanak a vírusfertőzötteknek, az is egy megoldás lett volna. Nem, az egész kórház üres , gerincproblémás betegeket nem fogadnak. Már csak ismételtem magamat, de minek, ha ezt felfogni nincs elég eszed. És összehasonlítani azt, hogy egy gerinc beteg szenved még egy évet azzal, hogy a a tűzoltó miért nem volt udvariasabb, ehhez már a te hülyeséged kell.

élhetetlen 2020.05.14. 22:13:28

@white999: “mehetett a baletbe táncolni”. Könnyebb helyzetben voltam. 23 évesem csoportvezető lehettem volna az akkori VIDEOTONnál, nem kértem. 36 évesen ov helyettes lehettem volna az egészségügyi min. intézetében, azért akarta az ig,h., hogy többet tudjon fizetni, mert ugye a bértáblázat. Nem fogadtam el. Hogy miért nem? Mert beosztottként mindenhol megengedhettem magamnak, hogy csak azokkal a kollégákkal foglalkozzak, akikkel érdemes. Akármilyen kis főnökként is minden beosztottaddal foglalkozni kell. Ebből nem kértem, karriervágy meg nem volt bennem. Kedvem szerint éltem le dolgos éveimet a balettben. (mint írtam, háromszor váltottam társulatot). Végig beosztott maradtam, innét már lecsúszni csak a munkanélküliségbe lehet, de ez soha nem fenyegetett. Adalék. 17 éve elgázoltak egy zebrán, és tönkrement a bal térdem. Előtte már kísérleti stádiumban ment a fél távmunka a cégnél, tehát itthon is volt irodai környezetem. Eszébe sem jutott senkinek, hogy kirúgjanak, vagy százalékoltassam le magam, tudomásul vették, hogy, ha csúszik az út, akkor akár két hónapig nem megyek be. Ja, akkor programozóként működtem, és a tennivalókat zömmel e-mail-ban kaptam. És, ha “kézimunkás” javítás kellett , akkor kijött a kolléga, és megcsináltuk, bár bent volt még húsz programozó. Ezt, hogy így kezeljenek, ezt el kellett érni sok jó munkával, és, ha elérted, akkor patkányként is lehetsz elégedett.

cicmen 2020.05.15. 07:04:04

A vírus, ami ott sem volt. Legalábbis nem annyira, mint amennyire gondoltuk. Hogy tényleg a magyar lakosság fegyelmezettsége és az időben megtett kontaktuscsökkentő lépések miatt (esetleg a kormány kimagasló teljesítményének köszönhetően) kerültük el a nagy bajt vagy más oka van (BCG vagy egyéb oltás, pálinka gyógyító hatása, stb), az nem tudjuk. .........................

Szeretem, amikor a trash poszt már az első bekezdésben nyilvánvalóvá teszi, hogy igazából nincsenek is kérdései, csak infantilis stílusban szeretne "ellenzékieskedni" egy kicsit! :D

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.05.15. 07:06:59

@élhetetlen:

Ilyen a vészhelyzet. Nem lehet minden olyan, mintha minden normális lenne. Ha így lehetne, akkor nem lenne vészhelyzet.

Szóval a libbantak ezt a PR-csatát megint csúnyán bebukták...

cicmen 2020.05.15. 07:14:42

@élhetetlen: “A végeredmény jó”. A te beteg agyad szerint. Az, hogy az ország nem fertőzött tömegei ellátás nélkül maradtak, az jó, ez a teljes siker. Csak a gerincklinika. Ha egy szárnyat átalakítanak a vírusfertőzötteknek, az is egy megoldás lett volna. ..................................

Neked könnyű felelősség nélkül osztani az észt, hogy elégséges egy gerincklinika egy szárnyát is lezárni! Az, hogy itt mi fog történni, az megjósolhatatlan volt, máshol meg sátrakban, meg raktárépületekben fektették a rengeteg beteget, szelektálták, hogy kinek jusson lélegeztetőgép és a hullákkal nem tudtak mit kezdeni, ideiglenes tömegtemetőket nyitottak!
Könnyű nyomni a cinikus ballib dumát, ha így nézzük, te még a krémet képviseled, mert nem Lőrinceztél egyet!

cicmen 2020.05.15. 07:14:43

@élhetetlen: “A végeredmény jó”. A te beteg agyad szerint. Az, hogy az ország nem fertőzött tömegei ellátás nélkül maradtak, az jó, ez a teljes siker. Csak a gerincklinika. Ha egy szárnyat átalakítanak a vírusfertőzötteknek, az is egy megoldás lett volna. ..................................

Neked könnyű felelősség nélkül osztani az észt, hogy elégséges egy gerincklinika egy szárnyát is lezárni! Az, hogy itt mi fog történni, az megjósolhatatlan volt, máshol meg sátrakban, meg raktárépületekben fektették a rengeteg beteget, szelektálták, hogy kinek jusson lélegeztetőgép és a hullákkal nem tudtak mit kezdeni, ideiglenes tömegtemetőket nyitottak!
Könnyű nyomni a cinikus ballib dumát, ha így nézzük, te még a krémet képviseled, mert nem Lőrinceztél egyet!
süti beállítások módosítása