Ha tenni akarunk ellene, nem árt megérteni. Egyszerű, közérthető összefüggések jönnek.
Koronavírus van, senki nem dolgozik, mindenki otthon van (#maradjotthon, nem érted?), a gyárak leálltak, mert félnek a vírusfertőzéstől, újra kell majd indítani a gazdaságot. Ez maga a válság, amiről mindenki beszél, ugye? Nem, egyáltalán nem.
Ha félreértjük a gazdasági válság lényegét, nem fogunk jó válaszokat adni rá és nemhogy kievickélünk belőle, de a téves intézkedések még jobban belerángathatnak. Nézzük meg a klasszikus folyamatot.
1. Egyes iparágak ellehetetlenültek. Evidensen ilyen a repülés és a szállodaipar, az éttermek-sörözők vagy az edzőtermek. Mások nem szűntek meg ugyan, de erősen visszaestek. Kevesebben járnak kozmetikushoz, kevesebb bőrönd, pezsgő, zakó, építési anyag, bútor, kozmetikum fogy, sőt kevesebb benzint használunk.
2. Az ellehetetlenülő vagy visszaeső iparágakban kevesebb emberre lesz szükség. Sokan vesztik el a munkájukat és ezzel a jövedelmüket. Nem csak a szállodai recepciós, hanem a szobákat értékesítő online shop adatkezelője, az oldalt karbantartó külsős cég informatikusa és később a külsős cég bezárásakor az azt irodaszerrel ellátó társaság alkalmazottja.
3. A munka és így jövedelem nélküli pilóta, pincér, kozmetikumokkal foglalkozó marketig-asszisztens és a csempegyár beszerzője visszafogja a kiadásait. Nem újítják fel a konyhát, nem járatják a gyereket külön angolra (akár online, akár élő), nem vesznek új autót vagy kerti bútort, nem fizetnek elő online szolgáltatásokra, nem üzemelik be a kerti medencét és nem vesznek hozzá klórtablettát, nem vesznek új klímát és nem tisztíttatják ki a régit, nem cserélik ki a gázkazánt és nem vesznek új telefont csak azért, mert idén is van új modell. A fogyasztás-visszaesés elszabadul, mint a vírus a zsúfolt moziban. Hamarosan minden iparág megérzi.
4. Akinek megmarad a jövedelme, az is óvatosabban költi el a pénzét, elkezd jobban tartalékolni, hiába dolgozik olyan területen, ami nem érintett vagy pozitívan érintett. Ők sem vesznek új autót.
5. Az általános óvatosság és pénznélküliség miatt leáll vagy nagyon belassul a lakáspiac és ezzel az építőipar egy nagy része, a gigaberuházásoktól az egyéni mesterember munkájáig. Nem csak a burkolóknak és ingatlanközvetítőknek, hanem a pénzügyeseknek és a jogászoknak is sokkal kevesebb a munkája és így a pénze.
6. Szinte befagy a banki hitelezés. Az előbbiek miatt eleve sokkal kevesebb igény érkezik, a hitelért folyamodók pedig sokszor nem hitelképesek. A bank is óvatosabb, mert nem tudhatja, hogy nem-e egy olyan, látszólag jól kereső informatikusnak ad hitelt, aki egyébként a booking.com-ot karbantartó cégnek dolgozik. Ha valaki pedig valóban hitelképes lenne, az inkább nem vesz fel hitelt ebben a pesszimista hangulatban, a cégek leállnak a fejlesztésekkel. A bank jövedelmezősége, pénztermelő képessége visszaesik.
7. A lefele tartó spirálban egyre több vállalkozás és magánszemély nem tudja törleszteni a bankhitelét. A fedezetül ajánlott ingatlanok már nem érnek annyit, a készfizető kezesek elérésével újabb emberek kerülnek padlóra. A bankok hitelállománya drasztikusan romlik, kinőni pedig nem tudják, mert új hitelt az előzőek miatt nem nyújtanak vagy alig. Bankok mennek csődbe vagy folyamodnak állami segítségért. Bankárok kerülnek az utcára.
8. A tőzsde megáll. Új kibocsátás nincs, a vállalatok nem tudnak és nem is akarnak innen forrást bevonni. A részvényárak bezuhantak és alacsonyan is maradnak. Az ingatlan bérleti díjak hamar beszakadnak, az ingatlanárak már nem olyan gyorsan, de csökkennek. A korábban magukat vagyonosnak gondoló emberek rádöbbennek, hogy sokat veszítettek és hirtelen nem is olyan vagyonosak. Ők is elkezdik visszafogni a fogyasztásukat.
9. Az általános fogyasztás-visszaesés további leépítéseket szül és az további munkanélküliséget. Beindul a spirál. Egyre több ember nem dolgozik, egyre kevesebb pénzük lesz, egyre kevesebb árut és szolgáltatást adnak el. Leállnak a termelések, csökken vagy zuhan a GDP (illetve GDP helyett: bármilyen releváns mérőszám, mindenki gondoljon arra, aminek a használatát helyesnek gondolja).
10. Tessék, előállt a gazdasági hiperválság. Minden úgy indult, hogy #maradjotthon. Ezért hezitáltak több helyen azzal, hogy nem zárják le az országot. Minél kapitalistább egy ország, annál inkább így gondolkodott és annál inkább erőlködnek a mielőbbi újranyitáson.
11. Végül +1: A zsugorodó gazdaság, a visszaeső jövedelem és fogyasztás drasztikusan csökkenő adóbevételt és kötvénykibocsátási lehetőséget jelent az állam számára, pedig most mindenki az államtól vár segítséget. Az állam bajba kerül, felborul a költségvetés, indul a küzdelem, hogy valahogy finanszírozható legyen. Ezt a gondolatot nem visszük most tovább, mert annyira szerteágazó és röviden nem leírható irányok lehetnek.
A fenti, nagyon egyszerű láncban az egyik legfontosabb összefüggés, hogy az autógyár nem azért áll le, mert „koronavírus van”. Nem arról van szó, hogy a már kezdetektől félreértelmezett #maradjotthon mozgalom miatt nem tud autót gyártani, hiszen bármennyire is erőszakoskodunk a #maradjotthon mindenre alkalmazásával, bizony a munkába járás ebben soha nem volt benne (blogbejegyzésünk erről itt). Az autógyárak azért állnak le, mert azt gondolják, hogy nem lesz, aki megveszi az autókat (pontosabban sokkal kevesebben lesznek). Azért nem lesznek autóeladások, mert az embereknek nem lesz pénzük, illetve óvatosabban költik el. Azért nem lesz pénzük, mert nem lesz munkájuk és nem kapnak hitelt.
A hiperválság itt van, elkerülni nem lehet. A hatását csökkenteni vagy gyorsítani a visszakapaszkodást, azt igen. Hogyan? Attól függ, mit gondolunk a jövőről. Nem is jó szó a „gondolunk”. Inkább arról van szó, mit hiszünk, mert ez bizony hit kérdése.
a) Az egyik hitbeli kör szerint a vírus utáni gazdaság kb ugyanolyan lesz, mint előtte. Lehet, hogy sok idő kell, de ugyanúgy mennek majd a repülőjáratok, ugyanúgy megy majd a lakáspiac, ugyanúgy működnek az irodák, ugyanúgy átjárhatóak lesznek a határok és ugyanúgy vásárolnak majd az emberek.
Ha minden ugyanúgy megy, akkor a fő cél a vállalatok megsegítése, a nehéz idők túlélésének biztosítása. Alaposan meg kell támogatni a légitársaságokat, a szállodásokat, a belvárosi éttermeket, a bankokat, az építtetőket, az iroda-bérbeadókat. Türelmesnek kell lenni a tanárokkal és adóbehajtókkal, mert hamarosan újra munkába kell állniuk. Azaz be kell fagyasztani a jelenlegi helyzetet, hogy csak fel kelljen olvasztani a mélyhűtött csomagot, amikor már lehet. Ennek egyik módja, hogy ezeknek a rászoruló cégeknek közvetlen juttatást ad az állam vagy például átvállaljuk a bérköltségeket, hogy ne bocsássa el az embereket és startra készen álljon minden. Az emberek bérének fixálása a fogyasztáscsökkenést is tompítja valamennyire.
b) A másik hit úgy gondolja, hogy az új gazdaság bizony nem olyan lesz, mint előtte. A turizmus belátható időn belül nem áll talpra, az irodák iránti igény lecsökken, az online vásárlás nagyban elterjed és szinte mindent házhoz fogunk szállíttatni, a határok nem nyílnak meg egykönnyen, a tanítás nagyban változik. Az emberek ezekben a hónapokban átgondolják, hogy mi fontos nekik igazán és átalakulnak a fogyasztási szokásaik, megváltozik az életmódjuk, az egészségügyhöz való viszonyuk és esetleg a lakhatási igényük is.
Ha az új gazdaság másmilyen lesz, mit eddig, akkor nem jó megoldás a befagyasztás. Ebben az esetben a rugalmasságot kell elősegíteni. Arra kell törekedni, hogy minél gyorsabban minél többen és minél többet dolgozzanak. Dolgozzanak, de nem feltétlenül ugyanazt, mint eddig. Nem szállodai portásra, hanem futárokra lesz szükség. Kevesebb történelemtanár kell és kevesebb bolti eladó. Kevesebb iroda. Ha a cégek összedőlnek, akkor összedőlnek, nem kell őket megmenteni. Ha mindenki dolgozik, akkor nem kár a cégekért, mert létrejönnek újak, az új rendszerhez igazodóak. Természetesen ez a verzió sem zárja ki a cégek közvetlen támogatását (pl legyen az országban wc-papír gyár és életképes mezőgazdaság), de szelektíven alkalmazza azt és a hangsúlyt az új munkahelyek teremtésére helyezi. Lényeg, hogy mindenki dolgozzon, mert munkából élünk, munka termeli a GDP-t (és az egyéb mutatók növekedését).
A valóság nyilván a) és b) között lesz valahol, de a kérdésünket úgy helyes értelmezni, hogy „melyikhez lesz közelebb?”.
Kell-e félnünk attól, hogy nem jó irányba mennek a dolgok? Mint írtam, a két verzió közüli választás pusztán hit kérdése, ezért mindig félhetünk attól, hogy a hitünket nem igazolja vissza a valóság. Objektív módon pedig attól kell félnünk, hogy a magyar politikai rendszer (melyet egy korábbi bejegyzésben újfeudalizmusnak neveztünk) sajátosságai miatt a tágan értelmezett kormány nem klasszikus politikai érdekek (és ezzel valahol az ország és az egyes ember érdekei) mentén hoz döntéseket, hanem a jelenlegi gazdasági elit kizárólagos figyelembevételével cselekszik, lévén nagyrészt azonos vele. Gyorsan el fog dőlni, hogy az e körhöz tartozó, külföldi turizmusra építő szállodák kapnak-e állami segítséget. Érdemes figyelni.
A blognak a koronavírus utáni élettel kapcsolatos, viszonylag szélsőséges kérdésfeltevése ebben a bejegyzésben olvasható.
