mi nem haldoklunk

mi így élünk

mi így élünk

Azt mondják, az élet már nem lesz olyan, mint régen

2020. április 05. - p.a

neo1.jpg

Én pedig attól félek, hogy pont ugyanolyan lesz vírus után is. Vigyázat, lendületes írás jön.

Most, hogy nekünk kell tanulni a gyerekekkel, sőt 24 órában nekünk kell nevelni őket, szóval most látjuk igazán, hogy a tanárok milyen fontosak. Tényleg hagyjuk, hogy továbbra is a társadalom legkevésbé megbecsült (anyagi és erkölcsi értelembe véve is) tagjai legyenek ők? Pontosabban: Tényleg hagyjuk, hogy általában a futottak még emberek menjenek pedagógusnak? Tényleg tovább folytatjuk az oktatás lezüllesztését csak azért, mert az ezt elszenvedő eljövendő generáció nem tud saját sorsáról szavazni?

neo7.jpg

Ennél is evidensebb, hogy mennyire életbevágó a nagy tudású, elhivatott, áldozathozatalra képes egészségügyi dolgozó (értve ez alatt az orvosokat, az ápolókat és a háttérszemélyzetet is). Tényleg engedjük, hogy Angliában, az USA-ban, Németországban, Svájcban dolgozzanak az egészségügyi szakembereink? Tényleg tovább folytatjuk az egészségügy oktatáshoz hasonló lezüllesztését is? 

Bár a pánikvásárlás egyes termékek bespájzolását és így felpörgő kisker forgalmat jelentett, mostanra látszik, hogy az összfogyasztásunk inkább csökkent, sőt a következő hónapokban tovább fog csökkenni, drasztikusan. Sok oka van ennek, a lényeg, hogy kevesebb dolgot veszünk. Nem utazunk, nem éttermezünk, nem veszünk új autót és új tévét, eleve jobban meggondoljuk, hogy leugorjunk-e valamiért a boltba. Tényleg akarjuk-e, hogy a cél megint a végtelen fogyasztás, minden tárgy és minden élmény megvásárlása legyen? Amikor a politikusok és a szakemberek a küszöbön álló gazdasági hiperválságról beszélnek, attól is félnek, hogy az emberek kevesebbet fognak fogyasztani. Olyan nagy baj lenne ez? 

neo4.jpg

Kiürültek a nagyvárosok, Budapest kifejezetten jól autózható, a városon belüli utazási idő negyedére-hatodára csökkent. Tényleg szeretnénk megint dugóban ülni? Tényleg szeretnénk rosszabb levegőt és kevesebb csillagot az égen?

Az emberek jó része (főleg az irodai melós) átállt otthoni munkavégzésre. Általánosan elfogadott, hogy az otthoni munka kevésbé hatékony forma, pedig ez nem evidens. Vannak emberek, akik otthon képtelenek működni. Vannak emberek, akiknek a főnökük alkalmatlan és ezért lassulnak be ők is. Mások pedig megtáltosodnak, mert napi 2-4 órát spórolnak az utazás, készülődés és egyebek megspórolásával. Ha alkalmazottak vagyunk, tényleg szeretnénk megint X órát ücsörögni az irodában akkor is, ha nincs értelme?  Ha menedzserek vagyunk, tényleg szeretnénk, hogy az embereink megint X órát ücsörögjenek az irodában akkor is, ha nincs értelme?

A családok összezártsága manapság egészen furcsának tűnő, mégis töknormális szokásokat hoz elő. Ha szeretünk a gyerekünkkel és házastársunkkal lenni, akkor tényleg úgy tekintünk a mostani állapotra, mint egy egyszeri, elmúló lehetőség vagy a vírus elmúltával is ehhez hasonlóan akarunk élni?  És fordítva: Ha nem szeretünk a gyerekünkkel és házastársunkkal lenni, akkor tényleg velük akarunk élni továbbra is? 

neo6.JPG

A lakásunkba csak aludni járunk. Jó lesz a kicsi is, úgyis megfizethetetlen a nagyobb – ezt gondoltuk eddig. Tényleg ekkora lakásban akarunk élni? Tényleg hagyni fogjuk, hogy a lakásárak újra az egekbe szökjenek? Tényleg annyira megéri a minilakás, hogy ott kell laknuk, ahol megfizethetetlennek tűnnek az ingatlanok?  

Elkezdtünk kicsit egészségesebben élni. Nem csak a levegő tisztább, de jobban odafigyelünk az étkezésre, kevesebb alkoholt iszunk, megpróbálunk leszokni a dohányzásról, megpróbálunk rendszert tenni a napirendünkbe (pl kiegyensúlyozottabban aludni) és megpróbálunk többet mozogni. Úgy tűnik, a igen sok embernek ez sikerül is. Tényleg vissza akarunk állni az egészségtelenebb életre, amikor újra beindul a világ? 

neo8.jpg

Ha már a katonaság jelenléte tudatosította bennünk, hogy vannak stratégiai vállalatok, továbbá a kiskereskedelmi pánikvásárlás a határzárakkal kombinálva a folyamatos áruellátás megszakadásának rémét vetítette elénk, tényleg hagyjuk, hogy az ország a Ricardo-féle komparatív előnyök miatt lemondjon az alapvető önellátás lehetőségéről? 

neo9.jpg

A koronavírus háborús körülményeket teremtett. Végső mentőövként a katonaságra számít a kormányzat, legalábbis azt gondolja, hogy a katonaság tettrekészsége megnyugtatja az embereket, illetve akiket nem, azokat pont ez a katonaság tud majd rendre szorítani. Tényleg olyan honvédséget akarunk, ami a fentebb említett egészségügy és oktatás összes stratégiai problémáját egyesíti? Kontraszelektált munkaerő, tőkehiány, elmaradottság és legfőképpen a társadalmi megbecsülés hiánya. 

neo3.jpgSorolhatnánk tovább, mindenki ki tudja egészíteni a listát a saját életéből merítve. A világ bonyolult, minden-mindennel összefügg. A fentiek közül könnyű átlátni a levegőtisztaság, a lakásméretek és -árak, az irodában ücsörgés és az egészségesebb életmód összefüggéseit.

Apró dolgok rajtunk múlnak, de úgy tűnhet, a rendszer egésze messze nagyobb, mint amit akár csak át tudnánk látni, nemhogy megváltoztatni. 

Ez a bejegyzés nem állítja azt, hogy minden csak rajtunk, az egyes embereken múlik. Ez a blog kifejezetten visszautasítja a parasztbölcsességet, hogy „minden fejben dől el”.  

Persze amit tudunk, tegyünk meg mi magunk. Nem is kevés, nem is egyszerű vagy könnyű ez. És igen, ha nem csináljuk meg a magunk részét, nem lesz eredmény. Csakhogy ez nem elég. 

Azt mondjuk, most az orvosok és nővérek vagy a bolti eladók vannak a frontvonalban. Tapsolunk nekik, reménykedünk bennük, tiszteljük őket. Itt az idő, hogy a közgazdászok és általában véve a társadalomtudósok alakítsák meg a második frontot. Ne csak arról beszéljenek, hogy hogyan lehet a GDP csökkenését minimalizálni vagy a régi gazdasági dinamikát visszahozni. Az sem elég, ha arról beszélnek, hogyan lehet új munkahelyeket teremteni. 

Azt akarjuk hallani, hogy egy ilyen nagy leállás és az utána törvényszerűen elkövetkező újraindulás milyen lehetőségeket teremt a változásra. Nem akarjuk ugyanazt. Jobbat akarunk. 

neo10.jpg

Nagy pofájú bankárok és vezérigazgatók, kényelmes és nagymenő jogászok, depresszióba süllyedt és érthetetlenül beszélő filozófusok, haszonleső, aljanép politikusok, korrupt hivatalvezetők, elfogult, érdekeket kiszolgáló és megfélemlített sajtómunkások! Sőt, még az egyházak  is. Várjuk a ti frontvonalatokat. Ne csak tapsoljatok az ablakban. Tegyetek valamit, találjatok ki valamit, azért vagytok azok, amik vagytok. 

A Wachowski testvérek Mátrixa rendszeresen összedől és mindig ugyanúgy épül újra. A reboot után a program nulláról felépíti magát, nem is tehet más, ezért program. Nem tudom, mi többek vagyunk-e ennél. Most majd kiderül.

A bejegyzés trackback címe:

https://miigyelunk.blog.hu/api/trackback/id/tr2015592922

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

232323 2020.04.06. 11:49:05

Az egyénnek semmire nincs ráhatása szóval tökmindegy mit gondol.

Ha nem tetszik a rendszer, akkor lyukassz egy jegyet valami nyugati (keleti, déli, északi) országba, ami jobban megfelel az igényeidnek - vagy épp a legkevésbé rossz.

Ennyit tudsz tenni.
Én és jórésze is ezt tette.

232323 2020.04.06. 11:49:52

+1
ócska managerek meg politikusok meg cégvezetők lesznek mindenütt. Meg idióta emberek. Itt-ott van fokozati eltérés, de ugy altalaban veve agyhalottak.

felucca02 2020.04.06. 12:36:26

Kiütést kapok ettől a hülyeségtől. A csapból is az folyik, hogy már semmi nem olyan lesz, mint régen.

Természetesen nem, hiszen nincsen két egyforma nap. Nem tudom, mire tetszik gondolni. A világ azért lett ilyen, amilyen, mert a nagy kollektív akarat ennek irányába hatott. Most is abba az irányba hat, és a jövőben is abba az irányba fog hatni.

Túl van hiszterizálva ez a dolog. A világ ugyanolyan, lesz, két hét múlva pedig mindenki el fogja felejteni ezt az úgynevezett mindmeghalunkot.

apro_marosan_petergabor 2020.04.06. 12:50:01

- Igen szeretnénk, ha az utcákon több autó szaladgálna (s nem süllyednénk vissza az ötvenes évek szintjére).
- Hozzá teszem, még több EURO-6-os környezetvédelmi szintü gépjármű kell, s elektromos autó - bár az előbbiből van már igen sok, ezért alevegő is sokkal jobb, mint a trabantok, wartburgok, zsigulik idején
- A sok újabb autóhoz még sokat kell dolgozni, ehhez, még hosszú polgári berendezkedés kell
- igen, szeretnénk több időt eltölteni a lakáson kívül, mindenfelé, sportpályákon, autópályákon, repülőkön, vendéglőben, moziban
- nem, a piac törvényei nem változnak, ha csak újra be nem szeretnéd vezetni a kommunizmust, ezek határozzák meg a lakáspk, s a lakábérletek árát
- nem, nem gondolom, hogy az oktatók a legkevésbé megbecsült tagjai a társadalomnak
- nem, azt sem gondolom, hogy az elmúlt 10 éveben züllesztették az egészségügyet, inkább emelték, s egyre jobban fizetik őket - s mint látható, elég jól kezeli a helyzetet
- valóban nem avégtelen fogyasztás a cél, de szeretünk jól élni, sőt, még jobban
- Azt hozzá teszem, Mo-on az emberek ÓRIÁSI többsége saját lakásban él, ellentétben Nyugat Európával, Amerikával
- Az sem véletlen, hoyg a külföldön hosszabb-rövidebb ideig szerencsétpróbálók eg yidő után hazajönnek - mert Mo élhető ország - s megszerzett tudásukat, anyagiaikat itthon kamatoztatják
Nem véletlen, rend és nyugalom van, s tolerancia, de nem több a kelleténél - szabadon mindenki úgy él, ahogy tud, bizonyos értelmes keretek között, és a véleményét is elmondhatja számtalan formában. Íme.

Kempesbaba 2020.04.06. 13:54:25

@apro_marosan_petergabor:
,, nem, nem gondolom, hogy az oktatók a legkevésbé megbecsült tagjai a társadalomnak" De biztosan dobogósak ebben a ,,versenyben"
,, nem, azt sem gondolom, hogy az elmúlt 10 éveben züllesztették az egészségügyet, inkább emelték, s egyre jobban fizetik őket - s mint látható, elég jól kezeli a helyzetet" A gondolatod első fele igaz,a második nagyon nem.
,,Az sem véletlen, hogy a külföldön hosszabb-rövidebb ideig szerencsét
próbálók egy idő után hazajönnek - mert Mo élhető ország - s megszerzett tudásukat, anyagiakat itthon kamatoztatják" Ez meg egy ordas nagy kamu,már-már kormány propaganda szintű

Andy73 2020.04.06. 13:56:08

"És fordítva: Ha nem szeretünk a gyerekünkkel és házastársunkkal lenni, akkor tényleg velük akarunk élni továbbra is?"

Érdekes kérdés. Én azért bízom benne, hogy ez a helyzet inkább összekovácsolja a családokat, nem szétválasztja őket. A válások aránya már eddig is túl magas volt, az pedig még szomorúbb, ha egy gyerekről lemondanak a szülei és állami gondozásba adják. Elég felelőtlen viselkedés, és már maga a kérdés is, ha ez egyáltalán felmerül valakiben.

A nagyvárosok egyébként mindenhol zsúfoltak és forgalmasak a világon, mert előbb-utóbb kinövik azt az infrastrukturát, amit eredetileg még egy jóval kisebb népességre terveztek. Bp. pedig még az elég jól élhetőek közé tartozik, részben talán azért is, mert jó ideje nem nő a népessége, inkább csökken. Szépsége miatt pedig nagyon népszerű turisztikai célpont volt eddig, a járvány előtt.
De egyáltalán nem kötelező ilyen településen élni, Magyarország lakosságának több mint 80 százaléka nem is él ott.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.04.06. 13:58:52

Sokkal több ember fog most rádöbbenni: a liberális demokráciát el kell takarítani a történelem szemétdombjára.

kocsisj 2020.04.06. 14:00:12

Nagyon jó cikk, csak már megint megjelentek a bérkommentelők. Nekik nem a Zorbán hazugság cunamiját kellene hallgatniuk? Ejnye-ejnye!

Dee_ 2020.04.06. 14:14:50

@apro_marosan_petergabor:
Nocsak, megtáltosodott volna az egészségügy? Eltűntek a hónapos várólisták (szemészhez! nőgyógyászhoz! reumára! fül-orr-gégészetre! MR-re! gyerekgasztróra! mit is beszélek, most tényleg eltűntek. megállt az élet az eü-ben, pedig elvileg még alig van pár betegünk, ugye...), a kórházi szuperbaktériumok, a kifizetetlen számlák a beszállítóknak, a hihetetlen orvoshiány, amitől még hetekkel ezelőtt is zengett a sajtó, ezek most egyszerre megszűntek, megoldódtak? Nem olyan alapról indulunk most a járvány berobbanása előtt, mint a németek, kicsit sem...

Andy73 2020.04.06. 14:58:44

@Dee_: Németország valóban követendő példa lehet, de nem csak nekünk. Az USA a világ egyik nagyhatalma, nálunk sokkal gazdagabbak és sok tekintetben fejlettebbek, ott most mégis sokkal jobban arat a halál. Reméljük, nálunk nem fog ezután se, de sajnos még a világ nagy részén csak súlyosbodni fog a helyzet. Elég naivak azok az írások és kommentek, amelyek csak a jó oldalát látják ennek a helyzetnek, de azok is, akik azt hiszik, hogy nálunk a legrosszabb.

031052 2020.04.06. 15:34:09

Pedig ez a home office dolog sokkal kevésbé hatékony. Amit eddig el lehetett intézni 5 perc alatt, az most órákig tart + 20 email váltással.

midnightcoder2 2020.04.06. 17:05:38

@031052: Lehet, hogy valami dinoszaurusz magyar céggel volt dolgod, ahol eddig ha valaki homeoffice-t emlegetett akkor a dínófőnök kihívta ördögűzőt hívatott, elzavarni a XXI. század szellemét. Én egy multinál dolgozok, ahol eddig is volt heti egy nap homeoffice lehetőség, itt kb. annyi változott, hogy most heti öt van. Persze akinek gyereke van, annál ez azért szívás, de akinek nincs annak aranyélet, elvégre nem kell napi két órát utazni az otthoni és a benti számítógép között.

Gy.Takács 2020.04.06. 17:17:37

Demagóg írás.... Es mi az h "engedjük-e az orvosokat"? Tiltsuk meg? És hogy fogjuk vissza a fogyasztást? Hallottál már olyanról hogy kapitalizmus?
Na jó, lapozzunk!

HaCS 2020.04.06. 18:34:25

Csak szólok, hogy a jelenlegi berendezkedés nem a kooperáció, hanem a verseny terepe.
Az eltérő szempontok (is) versenyeznek. Ami a (legtöbb) társadalomtudós számára a kutatások legfőbb témája, és célja, az a közgazdász számára alapanyag, erőforrás, hibalehetőség. Szempontjaik egymással versengenek, és épp a közgazdasági szempontok állnak (általában) nyerésre. Nem hiszem, hogy ők hoznák el a nagy változást. A 70-es évek óta a pénzügyi dereguláció a sláger, és lassan (ebből a szempontból) tényleg sikerül is elérkeznünk újra az 1929-es állapotokhoz.

De versenghetnek, vitázhatnak amíg csak akarnak, mihelyst a természettudományok törvényei kerülnek elő, a saját szánalmas kis rendszereiket az összes törvényszerűségével együtt lefújja az asztalról.

MEDVE1978 2020.04.06. 19:05:36

Ez így nem nagyon visz sehova. Alapvetően az ember nem változik, a rendszert emberek alakítják. Ez nem a pestis, ami a XIV. században kiírtotta fél Európát és ezzel jelentős változásokat okozott. Egy olyan áldozat valóban képes tartósan megváltoztatni a hatalmi / társadalmi / gazdasági szerkezeteket. Szerencsére a koronavírus várhatóan népességek töredékét fogja elpusztítani (mondjuk egy ezreléket legfeljebb) a többit csak "lefagyasztja". Természetesen, ha nem koordinálnák társadalmilag a vírust, akkor el is pusztítaná ténylegesen a társadalom 1-2%-át, de erre sehol nem kerül majd sor.
Az emberiség pont ugyanott fogja folytatni, ahol abbahagyta, néhány jelentős különbséggel:
1. Kialakul egy újabb védekezési rutin. A következő ilyen vírus, járvány már nem fog ilyen "könnyen" elterjedni. Vélhetően lesz nemzeti és EU rutin is az ilyesmire. Hamarabb fogják értékelni a helyzetet és elrendelni a megfelelő intézkedéseket.
2. Kicsit felgyorsul a szellemi munkavégzés / oktatás digitalizációja. Ezt elsősorban az okozza, hogy kényszerűségből jelenleg erre állt át a rendszer. Vélhetően a jövőben ez ki lesz mazsolázva, tehát a cégekből sokan erre fognak átállni költséghatékonysági okokból, az oktatásban pedig kiegészítés lesz a hagyományos módszerek mellé.
3. Átmenetileg megzuhan a turizmus - vendéglátóipar - repülés, hajózás, távolsági busz stb.
De ez is fel tud állni 2-3 év alatt, ami most nagyon hosszú időnek tűnik és a szférában dolgozók számára egy örökkévalóság is lesz, de történelmi mértékben nem hosszú.

tatárfejű kutya 2020.04.06. 19:56:12

@apro_marosan_petergabor: hány trafikod van öreg, hogy ilyen rózsaszínben látod a felső-balkánt?:)))))))

apro_marosan_petergabor 2020.04.06. 20:06:57

@Dee_:
A sajtó zengése olyan libero-anarchista zengés. Magam is voltam ügyfele az egészségügynek, meg voltam velük elégedve. Normálisak voltak, udvariasak, a szakmai színvonal némi orvos keresgéléssel megoldható volt (ez másutt is így van), a felszerelés pedig megfelelő. Amikor privát gyorsítani akartam, a vége az lett, hogy komolyabb dologban a jól felszerelt államihoz kellett fordulni. Biztosan van orvoshiány is, de majd elmúlik - ha még sokáig élvezzük a polgári kormányt.

apro_marosan_petergabor 2020.04.06. 20:21:24

@tatárfejű kutya:
Nézd, elég sokfelé megfordultam a világon, keleten, távolkeleten, nyugatabbra, s Európában mindenütt szinte - hónapokig dolgoztam külföldön (összeségében éveket), Magyarország nem balkán, s Budapest nem Bukarest, sem Párizs és nem is Havanna, nagyon jól élhető, kellemes, szép, biztonságos.
Aki Párizst a Champs Elysee-vel, Bécset a Kärtnerrel, Münhcent a Marienplatzal, Milánót a dómtér környékével,Londont a downtownnal azonosítja, az erősen téved, mint ahogy Florida se Miami Beach, s Tokyo sem a Roppongi...
Ha sokat és hosszan időzöl ezeken a helyeken, rájössz, jó helyre születtél.

feribácsi 2020.04.06. 20:47:39

@apro_marosan_petergabor: "Aki Párizst a Champs Elysee-vel, Bécset a Kärtnerrel, Münhcent a Marienplatzal, Milánót a dómtér környékével,Londont a downtownnal azonosítja, az erősen téved, mint ahogy Florida se Miami Beach, s Tokyo sem a Roppongi...
Ha sokat és hosszan időzöl ezeken a helyeken, rájössz, jó helyre születtél." Persze csak akkor, ha Budapestet a Duna-korzóval, vagy a Vár-negyeddel azonosítod, nem pedig mondjuk a 28-as villamos vonalával.

gigabursch 2020.04.06. 20:52:28

Érdekes felvetés, főleg az utolsó bekezdéssel.
A kérdés, hogy a maradékfüggvény milyen eredményt hoz.

tatárfejű kutya 2020.04.06. 21:23:51

@apro_marosan_petergabor:

"Magyarország nem balkán"

Ha jártál már ausztriában vagy németországban és egy kicsit figyeltél, hogy kik a vezetők, kinek van boltja, kik a főnökök, akkor rájössz, hogy habár sok problémával néznek szembe ők is, de ott az boldogul nagyrészt, aki tehetséges és szorgalmas.

Itt Magyarországon pedig az boldogul, akinek politikai kapcsolata van és lojális...tehát uram-bátyám világ van, és a tehetség és szorgalom csak sokadlagos szempont az előrejutást tekintve.
Itt nem az kap pl: trafikot, aki szorgalmas , hanem aki jóban van a helyi polgármesterrel vagy országgyűlési képviselővel és választáskor kampányol neki stb...

Tehát hazánk egy balkáni mentalitású perifériás ország.

Magyarország szuper hely, ha az embernek nincsenek gátlásai és van gyomra a jelenlegi hatalmat szolgálni.

apro_marosan_petergabor 2020.04.06. 21:54:29

@tatárfejű kutya:
Erősen évedsz, asszem komplexusaid vannak (de nevezhetjük előítéletnek is).

Pedgyessy Méter 2020.04.06. 22:41:53

Jajaj a szegény tanárok mindig az a szerencsétek h kurva sokan vagytok igy mindig nagy egyetértés lesz. A demokrácia már nagyon rég megbukott, ezt pillanatnyilag már tényleg a legbutább embernek is észre kell vennie. Sajnos ebböl is a bürokraták fognak jol kijönni mert már nem tudták tovább titkolni h Földszerte tele vannak lével majd most lesz mit megvenni. Dehogy tanításnál maradjunk középiskolát egy az egyben kéne eltörölni mert félév mulva semmire nem emlékszel a sok haszontalan szarbol, bulizol, dolgozol, játszol vagy haverekkel vagy gyakorlatlag bármi hasznosabb tőle. Ezt tovább gondolva most jött el az idö végérvényesen h az állam szerepe megszünjön se követelés se kötelezettség, mindenki tartsa el magát de hát valoban nem ez fog történni.

apro_marosan_petergabor 2020.04.06. 22:41:58

@math0: Na, a nap végére eljutottál idáig? De ez a fáradt megjegyzés nem fogja kiváltai munkaadóid osztatlan örömét. Valószínüleg leharmadolják az alamizsnádat. Aztán elmehetsz közmunkára, füvet nyírni. Na, de ahhoz is érteni kellene...

Balogh Zsolt · http://vonattal-termeszetesen.blog.hu/ 2020.04.06. 23:53:10

Ha a home office olyan marha hatékony, hogy hogy nem álltak át a égek maguktól? Lehet annyira mégse hatékony?

Örömhernyó 2020.04.07. 00:15:31

A piac mindenhatóságában hívők a hajukra kenhetik az elméletüket. Az állam szerepe nőni fog, de azért a fogyasztásról nem fog lemondani az emberiség. Lesznek hangzatos ígéretek, hogy megváltozunk, ezt beépítik a marketingjükbe, PR-jukba a cégek és imidzsük részévé teszik ezt. De a profitorientáltság marad.
Magyarországról ugyanúgy el fog vándorolni a munkaerő a négyszeres osztrák és német bér reményében, de most már fel lesznek készülve arra az emberek, hogy hazatérjenek, ha beüt a válság. Beülnek az autójukba és hazahajtanak Magyarországra. Ahogy most is tették.
A forintban tartott megtakarítások elolvadtak az utóbbi hetekben, az infláció felpörgött. A magyar állampapír kínálhat bármilyen hozamot ha ilyen szar a forint, nem éri meg állampapírt venni. 360 forint felett jár az euró. Még többen fogják euróban tartani a megtakarításaikat. Az ingatlanpiac magához fog térni, újra brutális drágulás jöhet, a kínaiak is veszik a budapesti lakásokat, mert a megtakarításaikat ki akarják menekíteni az országukból.
Amerikában talán végre lehet egy európaihoz hasonló általános egészségbiztosítási rendszer, végre költhetnének a saját polgáraikra is pénzt, nem csak a hadseregükre és fegyveres demokráciaexportra, külföldi katonai akciókra. Jó dolog a dróncsapás afgán esküvői menetek ellen, de a lélegeztetőgép jobban kell az átlag amerikaiaknak most.
A migrációt korlátozni kell, a schengeni határok átjárhatóságát meg kell szüntetni. Deportálni kell a külföldieket Európából. Láthatólag a tisztafajú ázsiai államok kezelték jól a járványt, ahol egyfajta ember él (Japán, Dél-Korea) vagy ha többfajta is él, akkor egy erős fasiszta politikai vezetés alatt (Szingapúr). Az emberek hajlandóak feladni a szabadságjogaik egy részét a közösség érdekében, félfasiszta állam gyakorolja a hatalmat. Ezt persze fegyelmezett néppel lehet jól végrehajtani, a magyaroknál a félfasiszta állam is csak arra jóhogy a korrupciót fedezze, a politikusok és talpnyalóik gazdagodjanak. Szóval én maradok Ázsiában.
Az olajár esése hatalmas csapás az olajtermelő országoknak. Ez felerősítheti a változás iránti igényt náluk illetve destabilizálhat rendszereket, nőhet a nyomor, amire háborús uszítás lehet a politika válasza. Szaúd-Arábia, Oroszország, Irán.

Örömhernyó 2020.04.07. 00:21:42

@Pedgyessy Méter: A középiskolákban el kellene törölni a magyar nyelv és irodalom, történelem, ének-zene és más tölteléktárgyakat. Helyette csak matematika, programozás, idegennyelv, kémia, fizika, jogi ismeretek és gazdaságföldrajz közgazdaságtannal vegyítve, jogosítvány megszerzése plusz egy szakma megszerzése.

BiG74 Bodri 2020.04.07. 00:25:43

Érthető a post. Kényszerből sok olyan dologgal is találkozunk most ami nem is rossz, sőt..
Ettől függetlenül minden vissza fog térni, oda ahonnan három hónapja indultunk.

Larrikin 2020.04.07. 03:54:03

Rendkívül "eredeti". Az élet amúgy egyhamar nem lesz olyan, amilyen volt, leginkább mert amíg nincs se oltás, se hatékony gyógymód, se biztonságos védelem, se nyájimmunitás, addig nincs mód a megszokott életünk folytatására - hacsak be nem vállaljuk a hullahegyeket (egy idő után lehet, hogy az fog kisebb problémának tűnni). Utána meg a fő kérdes a gazdasági csőd elkerülése lesz, ha addig nem következne be, szóval béremelésről értekezni nem tűnik értelmes időtöltésnek.

2020.04.07. 09:18:07

A mi volt, ugyanaz, a mi ezután is lesz, és a mi történt, ugyanaz, a mi ezután is történik; és semmi nincs új dolog a nap alatt. /Prédikátor könyve: 1,9./

sterimar 2020.04.07. 09:21:38

@Dee_: "Nocsak, megtáltosodott volna az egészségügy? Eltűntek a hónapos várólisták"

Légy erős, vannak olyan nyugat európai országok, ahol sokkal hosszabb várólisták vannak.

sterimar 2020.04.07. 09:29:12

@Kempesbaba: "Ez meg egy ordas nagy kamu,már-már kormány propaganda szintű"

Annak aki képzett, van normális munkálya és akar dolgozni, normálisan tud élni. Mindenki másnak ott a sírás-rívás, de ti a vesztesek táborát gyarapítjátok. Akármilyen rendszer lenne az országban folyamatosan vonyítanátok, de ezzel főleg a saját lelketeket mérgezitek.

midnightcoder2 2020.04.07. 09:52:18

@sterimar: Akinek munkálya van az annyira nagyon nem lehet képzett. Viszont tárt karokkal várja az MSZP, náluk pont ilyen helyesírás kell ahhoz, hogy képviselő legyen valaki.

midnightcoder2 2020.04.07. 09:57:03

@Balogh Zsolt: "Ha a home office olyan marha hatékony, hogy hogy nem álltak át a égek maguktól?"

Leginkább azért, mert a cégek élén menedzserek állnak. Azoknak pedig kell egy fizikai cég ahhoz, hogy jól érezzék magukat: kell az üvegpalota, a titkárnéni, a palotában kucorgó rabszolgák. Az alacsonyabb szintű menedzsereknek meg pláne.

moonclown 2020.04.07. 09:58:06

@midnightcoder2: igazából a Fidesz is, csak menjen szavazni

midnightcoder2 2020.04.07. 10:00:10

@math0: Kivételesen kb. egyetértek veled, annyi kiegészítővel, hogy a kormányok nem csak akkor fognak lezárni ha Kínában lesz járvány, hanem ha bárhol. Ez a korona sem piskóta, de ha egy Ebola szintű bubó jutna el Európába az sokkal-sokkal jobban fájna.

midnightcoder2 2020.04.07. 10:01:17

@moonclown: Minden Fidesz szavazóból képviselő lesz ? Nosza, kedvet csináltál! Legközelebb kipróbálom!

Andy73 2020.04.07. 10:52:15

@math0: "nagyjából minden maradni fog a régiben. A kormányok majd felkészülnek, hogy ha legközelebb járvány van Kínában, akkor azonnal lezárni a határokat, azonnal kijárási tilalom, azonnal kutatni az oltást és a gyógyszert. Ennyi. És ez így is van jól."

Ahogy azt Móricka elképzeli. Először ezt a járványt kellene lekűzdeni valahogy, ami még egyáltalán nem tetőzött, majd a gazdasági válságot, ami még sokáig csak súlyosbodni fog. És lehetőleg addig kellene legyűrni ezt a járványt, amíg nem tör ki a következő, vagy ez nem indul be újra. Az oltást és a gyógyszert meg persze kutatják már gőzerővel, csak az évekig tart, a járvány meg most tombol, a gazdasági válság pedig még csak ezután fog igazán.

És ha egyszer újraindul az élet és a gazdaság, akkor egyáltalán nem biztos, hogy ugyanígy le fognak állítani még egyszer mindent egy hasonló járvány miatt. Már most is azt mérlegelik, hogy mi éri meg jobban, vagy inkább mi jelenti a kisebb áldozatot. A közgazdászok most éppen azon gondolkoznak, hogy hány élet ér meg egy hasonló teljes leállást.

Kempesbaba 2020.04.07. 11:02:35

@sterimar: Nekünk képzetteknek tényleg van munkánk. Nem is rohantunk haza Magyarországra,hanem maradtunk itt Németországban,vállalva az esetleges bizonytalanságot és a karantént, mert ha jobb lesz,az tuti itt sokkal hamarabb fog bekövetkezni mint otthon.
Arról nem is beszélve,hogy sokkal jobb ilyen messziről nézni az otthoni politikai acsarkodást.
A rendszerről annyit,hogy a normális,GONDOLKODÓ ember kormányoktól függetlenül valamilyen szinten mindig kritikus és ellenzéki marad.
Végezetül neked meg csak annyit kívánok hogy mindig állj olyan jól anyagilag hogy meg tudd fizetni magadnak a magán egészségügyet,a gyerekeidnek pedig az alapítványi iskolát,mert ha az államilag finanszírozottra hagyatkozol nem sok jót jósolok neked,meg a többi Orbán hívőnek...

AngeI 2020.04.07. 11:07:29

Már nem divat borotválkozni a seregben?

Andy73 2020.04.07. 11:12:38

@Kempesbaba: a kommented alapján a haza és az otthon még neked is Magyarország. Ha jó neked külföldről nézni az itthoni politikai acsarkodást, az elég szomorú, szerintem az acsarkodás senkinek sem jó sehonnan. És persze Németországban nyilván magasabb az életszinvonal, mint itthon és még vagy 200 másik országban, de te ott akkor is külfüldi, idegen, Auslander maradsz, egy válság idején még inkább. Egyelőre csak remélhetjük, hogy ennek a válságnak nem lesznek hasonló következményei, mint a nagy világválságnak, ami tudjuk, hogy mit okozott Németországban és világszerte.

Szalay Miklós 2020.04.07. 11:19:14

Arról, hogy ez most egy vissza nem térő (?) lehetőség a klímaprobléma kezelésére, az érdemi változtatásra:

egyvilag.hu/index.shtml#virusklima

Kempesbaba 2020.04.07. 12:15:29

@Andy73: Nagy szavak...
Inkább vagyok ,,Auslander",és fizessenek a tudásomért 3-4 szeres pénzt,mint otthon kínlódjak és mérlegeljek hogy a hónapban melyik sárga csekket nem fizetem be.(a kívülről jövők helyzetét a két országban inkább össze se vessük)
A történelmi kitekintést külön köszönöm. Erről csak annyit,hogy előbb lesz Magyarországon új Horthy-rendszer,mint itt újra führer.

midnightcoder2 2020.04.07. 12:23:36

@Andy73: A gyógyszer nem fog évekig tartani. Most az egyszer kivételesen a gyógyszergyárak eléggé érdekeltek abban, hogy meglegyen a gyógyszer, így aztán záros határidőn belül meg is lesz. Nagyon csodálkoznék rajta, ha szeptemberig nem lenne megoldás.

Almandin 2020.04.07. 13:48:39

A távmunka lehet, hogy jobban el fog terjedni. Én azonban nem szívesen dolgoznék így. Annak ellenére, hogy sok előnye is van, kapásból fel tudok több súlyos hátrányt sorolni:
1.: A távmunkát végzők kevesebbet fognak mozogni. Több lesz a szív-érrendszeri és mozgásszervi betegség, mert sokan még annyit se fognak mozogni, amennyi a munkába jövés-menéssel jár, otthon ülve hajlamosak lesznek a bevásárlást is házhozszállítással megoldani. Az immunrendszerük is leromlik a friss levegő hiánya miatt.
2.: Elmagányosodnak sokan. A bezártság hosszú távon deprimáló állapot. Más kérdés, hogy egy járvány idején alkalmazkodik hozzá az ember, én se vagyok depis, de normál életformaként csak a szélsőségesen introvertáltaknak való. Ez különösen az egyedül élőkre lenne rossz hatással.
3.:Sérül a privát szféra. Engem zavarna, ha a főnököm, a munkatársaim, vagy a cég esetleges ügyfelei benéznének a lakásomba. Hadd döntsem el én, kit engedek be a lakásomba akár virtuálisan is.
Ennek ellenére sok cég át fog állni végleg a távmunkára, mert a cégnek olcsóbb, mint irodát üzemeltetni.

Almandin 2020.04.07. 13:55:47

@Örömhernyó: Hajrá, neveljünk olyan generációkat, akik lógnak a levegőben és időben teljesen tájékozatlanok. A saját nyelv ismerete se fontos, elég egy 100 szavas szókincs, aminek a fele töltelékszó, trágár szó, a lényeg a gyors kifejezés.
Fontosak a gazdasági és természettudományos ismeretek is, de ne legyen egysíkú a műveltség és a gondolkodás. Tipikus szakbarbár gondolkodásod van.

Andy73 2020.04.07. 16:14:02

@midnightcoder2: Legyen igazad, de a szeptember is késő, amikor most közeledik a csúcs - addig remélhetően már túl leszünk rajta gyógyszer nélkül is, sajnos sok áldozattal.
A gyógyszerek kifejlesztése azonban akkor is időigényes, ha megvan rá igény és az érdekeltség - nem azért tart évekig, mert nem akarják gyorsabban csinálni.

Andy73 2020.04.07. 16:19:00

@math0: Trumpnak és Bolsanarónak lövése sem volt az egészről, ők el akarták bagatellizálni, hogy csak hoax az egész. Ma már Trump is látja, hogy százezrek is meghalhatnak az USA-ban, mégsem biztos, hogy egy hasonló járvány idején megint mindent leállítanak. Rossz esetben akár az is előfordulhat, hogy a következő járvány azelőtt kitör, mielőtt ebből kilábalunk, és akkor szinte folyamatosan állni kellene mindennek.

NekemNemEzKell 2020.04.07. 17:10:39

@kocsisj: Nocsak " megjelentek a bérkommentelők" írja a bérkommentelő, aki libsisztánból kapja a fizetést! :D

Andy73 2020.04.07. 18:07:57

@math0: Mert az már egy teljesen más világ lesz, mint a mostani. Próbáld meg megérteni, hogy még csak a válság legelején vagyunk, és ennél még sokkal rosszab lesz a helyzet.
Ez a járvány most még egy elég jó helyzetben levő világgazdaságot ért el, ami egy ideig még elbírja a leállást, de csak nagyon súlyos következményekkel, amit te még nyilván el sem tudsz képzelni.

szánmonoxid 2020.04.08. 00:14:09

Nem lendületes ez az írás, hanem baromságok összehordása hűvös halomba. Ne keverjük a lendületest az elmebeteggel.
Azt mutatja, hogy néhány hülyének túl sok lett a vírus miatt a szabad ideje.
A feltett kérdések nagyobbnál nagyobb demagóg faszságok, egytől egyig, ilyeneket csak egy seggostoba barom kérdez.

"Tényleg engedjük, hogy Angliában, az USA-ban, Németországban, Svájcban dolgozzanak az egészségügyi szakembereink?"
Jaja, szerintem se kéne. A határon lelőni mindet, amelyik ki akar menni.

"A Wachowski testvérek Mátrixa"
Mondjuk ki nyíltan: a mára Wachowski-nővérekké herélt egykori Wachowski-fivérek. A filmnek egyébként az első rész még élvezhető volt a maga idejében az újszerűsége miatt, a másik kettő együtt nem ér egy kalap szart.

"a városon belüli utazási idő negyedére-hatodára csökkent"
Ez konkrétan baromság, legalábbis ha nem kizárólag a legnagyobb dugóban szoktál megtenni max. 500 m-t.

Andy73 2020.04.08. 09:47:19

@math0: A globalizáció nem áll meg, de ha kevesebb pénzük lesz az embereknek a válság miatt, akkor kevesebbet fognak utazni. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy ha a következő járvány még azelőtt jönne, mielőtt talpraállna a gazdaság, akkor egyszerűen nem lesz pénz a leállás hasonló finanszírozására, pl. az otthon maradók fizetésének (részleges) átvállalására, stb. És akkor még inkább felmerül az a kérdés, amit már most is feszegetnek, hogy megéri-e leállítani szinte mindent. Nyugaton már most is enyhíteni akarnak a korlátozásokon, pedig még nem ért véget a járvány.

Andy73 2020.04.08. 09:48:58

@math0: A globalizáció nem áll meg, de ha kevesebb pénzük lesz az embereknek a válság miatt, akkor kevesebbet fognak utazni. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy ha a következő járvány még azelőtt jönne, mielőtt talpraállna a gazdaság, akkor egyszerűen nem lesz pénz a leállás hasonló finanszírozására, pl. az otthon maradók fizetésének (részleges) átvállalására, stb. És akkor még inkább felmerül az a kérdés, amit már most is feszegetnek, hogy megéri-e leállítani szinte mindent. Nyugaton már most is enyhíteni akarnak a korlátozásokon, pedig még nem ért véget a járvány.

AngeI 2020.04.09. 14:33:07

@Andy73: De Conteéknek meg Pedro Sanchezéknek voltl lövése a helyzetről.(Ja, nem..)

Örömhernyó 2020.04.09. 16:47:49

@Almandin: Kiváló tanuló voltam. Nagyon széleskörű az általános műveltségem. Ez esetleg a csajozásnál jött jól, amúgy három-négy fontos tantárggyal szerzett alapok és az azokra épülő egyetemi képzés jelenti a megélhetésemet. Akinek az irodalom a hobbija, az olvasson, aki a történelem iránt érdeklődik, az ássa bele magát. Engem az irodalom hidegen hagyott (bár kitűnő voltam abból is), inkább a földrajzi, gazdasagföldrajzi, történelmi témák iránt érdeklődtem. De a mai fiatalok többségét ezek ma már hidegen hagyják. Én nem erőltetném rájuk, ha nem muszáj. Választható tárgyként kellene oktatni ezeket.
Pont a humán tárgyak azok, amikből önképzéssel is nagyon szépen lehet tanulni.
Átlagemberek függvényeket nem fog magától tanulni, történelmi blogokat azért elolvasnak. A súlypontokat kellene áthelyezni.

Almandin 2020.04.09. 19:06:53

@Örömhernyó: Én nem azt látom, hogy az átlagemberek tömegesen érdeklődnének a történelmi blogok iránt. Ha nem tanítanának irodalmat, történelmet, akkor pár évtized múlva az emberek azt se tudnák, ha pl. végigmennek a József Attila utcán, hogy ki volt. Lehet, hogy azt hinnék, hogy a városuk egy régebbi polgármestere volt. Te is írod, hogy a mai fiatalok között keveseket érdekelnek ezek a dolgok. Ha teljesen rájuk bíznák, hogy olvasnak-e ezekről, 10 fiatalból 9 sose kattintana ilyen témákra a neten. A mai fiatal lányok fő érdeklődési köre a szépítkezés, trendi dolgok (popkultúrából is csak az aktuálisan trendi zenék, filmek érdeklik őket), sztárpletykák. A fiúknál ugyanez a sport és a pornó. Ami ezeken kívül van, az a többséget nem érdekli. Az iskola egyik fő célja az, hogy általános műveltséget adjon. Ehhez a humán műveltség is hozzá tartozik. Az embert az is megkülönbözteti az állattól, hogy ismeri a faj kollektív múltját. A történelem egyébként sok tanulsággal is szolgál a jelenre nézve is (más kérdés, hogy az emberiség sokszor nem tanul a rossz példából).
Az, hogy kitűnő tanuló voltál, azt mutatja, hogy a magyar iskolarendszer (főleg a régi) a reproduktív képességet díjazza. Egy jó memóriájú diák simán lehet úgy kitűnő tanuló, hogy a kulturális igény nem, vagy csak alacsony szinten fejlődik ki benne. Az, hogy valaki kitűnő tanuló, az csupán azt mutatja, hogy jó a reproduktív memóriája és a matematikai érzéke, pluszban szorgalmas is. De attól még lehet ilyen furcsa, kifacsarodott szemlélete, mint neked. Aki nem becsüli pl. a műemlékeket és aki szerint a Notre-Dame-ot se kell újjáépíteni.

AngeI 2020.04.09. 22:31:56

@Örömhernyó: Jó, akkor magyarázd el egy amerikainak, hogy holnaptól nem lesz tanítva a suliban a függetlenségi háború, a Függetlenségi Nyilatkozat, a polgárháború, Lincoln és a rabszolga-felszabadítás. Elég hülyén fog nézni.:D

Örömhernyó 2020.04.10. 12:49:54

@Almandin: József Attiláról esetleg tudsz valami keveset, amit beléd vertek (félinformációk), de egy vele egy korszakban élt román költőről semmit.
Ez a nagy irodalombuziság erre jó, hogy a kormányok a saját népüknek gumicsontot dobjanak. Mert az oktatás politikai indoktrináció is egyben.

Ha a Notre-Dame-ot újraépítik, akkor építsék újra a Colosseumot és a Bastille-t is.

Pont a magolós, jó memóriám alapuló tananyagot visszaböfögő tudás ellen szólok itt. Programozni kellene megtanítani a gyerekeket, nem József Attila hülyeségeire.
Akivel elhitetik, hogy a magyar irodalom a tudás csúcsa, az éhen fog halni. Én 4 országban éltem Magyarországon kívül, mindenütt vannak életképtelen bőccsészek, de sehol sincsenek annyira piedesztálra emelve, mint Magyarországon.

@/\ngel: Amerikában sokkal gyakorlatiasabban oktatnak. Eleve az alkotmányukat is tanítják, ami náluk nem változik olyan gyakran, tehát a történelem egyben jelekori jog, politikaoktatás is. Magyarországon meg részletekbe menően tanulnak mondjuk a francia forradalom okairól. Ami megint másfajta tudást ad, ha valaki csak bemagolja, majd elfelejti azt a fejezetet, akkor semmire se jó, de ha el tud vonatkoztatni, akkor látja, hogy minden politikai változás mögött több ok húzódhat meg, hogy a forradalmak hogy tolódnak balra, hogy radikalizálódnak. Gazdasági okok, pénzügyi válság, infláció, hitelek bedőlése, állam eladósodása, háborúk költségei, osztályharc. Ha egy gyerekkel nem csak bemagoltatják a tananyagot, akkor az alkalmazható tudás lehet. Történelemből például a gazdaságtörténeti vonatkozások.

A magyar oktatás olyan erősen nyomja az irodalmat, hogy Müller Cecília, országos tisztifőorvos sikeresen idézett olyan szöveget Wass Alberttől, amit valójában Márai írt. Tanulság: egy orvos, tisztifőorvos számára felesleges az irodalom, neki a saját szakmájában kellene ügyködni. Mert az irodalmi műveltsége, még ha helyesen idézett is volna, semmilyen segítséget nem jelent neki az életében, szakmájában. De beleverték (mint minden magyarba), hogy az irodalom fontos, mert attól tűnsz majd intelligensebbnek, és ezért próbálta beleerőltetni azt az idézetet a mondókájába.

Almandin 2020.04.10. 13:28:56

@/\ngel: Hiába magyarázol neki. Tipikus félművelt egyén az életszemléletét tekintve. A tárgyi tudása megvan, de az igénye nincs.
Mondok példát arra, hogy milyen, amikor egy ember teljesen tudatlan ilyen téren. Egy tanár ismerősöm kb. 20 éve egy szakmunkásképzőben tanított. Mesélte, hogy töriből dogát íratott. A kb. 16 éves tanítványai olyan alapműveltségi hiányokkal rendelkeztek, hogy az egyikük azt írta, hogy a honfoglalás 1896-ban volt. Egy másik pedig tőle hallott arról, hogy Tokió, mint város egyáltalán a világon van.
Egy másik sztori: egy férfi ismerősöm évekkel ezelőtt randizott egy nővel, aki egy főiskolán tanított és állítólag 4 diplomája volt. Az ismerősöm Tatabánya környéki. Nos, a főiskolai többdiplomás tanárnő nem tudta, hogy merre van Tatabánya. Az ismerősöm segített neki, elmondta, Budapesttől hány km. Erre megkérdezte: Milyen irányban? Amikor meghallottam a sztorit, röhögtem, de valójában ez siralmas. Biztos protekciós volt a nő, vagy befeküdt a pozíciójába. Ez azt mutatja, hogy ha Magyarországon jó a kapcsolati tőkéd, ennyire műveletlenül is lehetsz pl. tanár a felsőoktatásban, vagy menedzser, stb, nem számít, mit tudsz.

Almandin 2020.04.10. 13:46:47

@Örömhernyó: Nyilván nem azért tanítanak magyar irodalmat, mert azt tartanák a műveltség csúcsának. De minden magyar embernek valamennyire kell ismernie a saját népe kultúráját. Az irodalomórákon amúgy a világirodalmat is tanítják. Egyébként jól melléfogtál, mert én ismerek román költőket is, József Attila verseit meg szeretem olvasni, az elmúlt hónapokban is megtettem. Nekem nemcsak egy letudandó nyűgös feladat volt a magyar irodalom. A megboldogult Popper Péter írta egyszer, hogy a kultúra a kispolgár számára nem élmény, hanem információ. Na, ez rád illik. Kérkedsz az egykori kitűnő bizonyítványoddal, de az már kábé senkit se érdekel, hogy 10 évesen milyen bizit vittél haza év végén. De közben nincs kulturális igényed, leszólod és lenézed a bölcsészeket, mindent csak aszerint értékelsz, hogy van-e pénzre váltható haszna. Még az emberi életekre is így tekintesz, a járvánnyal kapcsolatos véleményed ezt jól mutatja. Rajtad kívül senki se tartja áldásnak a koronavírust.
Müller Cecília meg csupán tévedett. Tapasztalatom szerint a művelt emberek is elrontanak néha egy-egy idézetet, de ez pont arra utal, hogy olvasnak. Egy műveletlen ember Márait se tudja hova tenni, azt se tudja, ki volt, ezért tévesen idézni se tudja. Szerintem nem kéne ezt neki felróni, nem irodalmár, de időnként még azok is tévednek.

Örömhernyó 2020.04.10. 17:39:12

@Almandin: A tárgyi tudásom megvan. Az igényem is megvolt 24-25 éves koromig. Addig én is olyan kis kultúrsznob voltam, mint te. Aki nem volt olyan művelt, mint én, azt lenéztem, lesajnáltam. Mert én festmények, művészeti albumok, híres életrajzok, nyelvkönyvek, magyar és nemezetközi szépirodalom, politikai éd filozófiai művek és lexikonok közt nőttem fel. És aki nem ilyen környezetből jött, azzal ugyan barátkoztam, de inkább amolyan deviáns, ezért érdekes barátnak tartottam.
Először akkor nyílt fel a szemem, amikor a gimnáziumi irodalomtanárom modorosan előadta, hogy minden műszaki végezettségű ember szakbarbár és a szakkönyvek, nyelvkönyvek, lexikonok értéktelenek. Csak a szépirodalom... Családomban volt pár mérnök, orvos, jogász, akik széleskörű műveltséggel bírtak, tehát nekem pont az volt a tapasztalatom, hogy a bőccsész az, aki hozzá se tud szagolni más értelmiségi szakmák anyagához. Az az irodalomtanárom egy paraszt picsa volt, aki azt hitte, hogy azzal vakarodhat ki a trágyából, hogy modorosan, affektálva beszél kötetekről. Mert a könyvet mindig kötetnek mondta...
Végül huszonévesen láttam be, hogy attól, hogy valaki nem ismeri a magyar történelmet, irodalmat, még lehet jó és értékes ember. Csak ehhez külföldre kellett mennem, ahol szembesültem azzal, hogy minden kelet-európai népnek megvannak az ilyen bevett ikonjai, de egymáséiról semmit se tudnak. Ez a múltba fordulva onanizálás egy kelet-európai dolog. Mert évszázadok óta esélytelen a felemelkedés, ezért nem a kilátástalan jövőbe (amit úgyse mi irányítunk, mert egy kis nép vagyunk), hanem a múltba fordulunk. Máshol a világban meg arra fókuszál az oktatás, ami összeköti az emberiséget, ami a jövőben hasznos lesz.
Matematika, programozás, angol nyelv, anyanyelv (ebben van irodalom is, de mindenki tudja, hogy ez felesleges a jövő szempontjából).

Müller Cecília simán tolhatott volna olyan szöveget, amibe nem sző bele irodalmi utalást. Orvos a végzettsége, neki jó szakembernek, tisztifőorvosnak kell lennie, nem kellene irodalmi idézetekkel villogni. Mert ha jól is idézett volna, akkor se ad semmit a mondandójához. De még rosszul is tudta, hogy kitől idézett, mégis, ezen semmi se múlik, tehát az irodalmi tárgyú tévedése súlytalan, tét nélküli, ahogy az egész irodalom is az.

Örömhernyó 2020.04.10. 17:55:08

@Almandin: Kispolgár vagyok. Diplomás ember, aki a szakmájából él, nem befektetésből, részvényvagyonból, osztalékból, üzletbeli részesedésből, mint a nagypolgár. Popper se nagyon tudta mit beszélt. A nagypolgár tapasztalatom szerint méginkább szarik az irodalomra, művészetre legfeljebb sznobságból gyűjt értékesnek hitt alkotásokat.

A szakmunkának meg bőven elég lenne, ha a szakmáját tudná. Történelem, irodalom? Minek? Egy kárpitos tudja kiszámolni az anyagszükségletet. Amikor Magyarországon kárpitost hívtam, egy öreg mester jelent meg, aki tanított szakiskolában is szakmát. Elbeszélgettünk, elmondta, hogy a mai fiatalok, a tanulói felszínt számolni se tudnak, tehát anyagszükségletet... Ja, az öreg mester se volt képben a német romanitka szimbolikájával vagy Foucault büntetéssel kapcsolatos filozófiai nézeteivel kapcsolatban, de az amerikai elnökválasztás delegálási rendszeréről se tudott volna beszélni. Egy szakmunkásnak erre semmi szüksége. Megkockáztatom az emberek 99%-ának nincs rá szüksége.
Érdekes, hogy Kelet-Európában valaki eldöntötte, hogy az összes tudományterület közül az irodalom legyen az, amihez mindenkinek értenie kell, amit az orra alá lehet dörgölni a szakmunkástanulónak és a jogi egyetemistánam meg a villamosmérnöknek is, hogy miért nem érdekli őket, miért nem olavassák, értékelik.
Én inkább az objektum orientált programozást tenném meg ilyen alapvető követelménynek, közös nevezőnek. Miért? Mert tudom, hogy ahhoz pont a bőccsészek nem tudnának hozzászólni.
Ha valaki matematikából hülye, az rendben van, mert ugye a matek az nehéz... Ha nem gyakorolják. Aki matematikához hülye, arra ráfogják, hogy olyan kis művészlélek, bölcsésznek még jó lesz.

AngeI 2020.04.10. 19:41:49

@Örömhernyó: Az egy dolog, hogy te olyan családi közegből jöttél, ahol egyébként is magadra tudtad volna szedni az alapvető műveltség elemeit, de sok iskolába járóra ez nem feltétlenül igaz. Számukra is biztosítani kell a lehetőséget.

Almandin 2020.04.10. 21:39:35

@Örömhernyó: Elnézést, az idézett Popper mondat nyárspolgárt, nem kispolgárt említ. Valóban van különbség a kettő között. A nyárspolgár szó fejezi ki igazán a szűklátókörű, félművelt ember karakterét. A kispolgár inkább társadalmi kategória, nem életszemléletre utal. Lehet széles látókörű, valódi kulturális igénnyel megáldott ember egy kispolgár is.
Akinek van belső igényre a művészetre, az azért fogyaszt kultúrát, mert élményt jelent neki. A művészettörténet iránt érdeklődő emberben egyszerre van jelen a művészet élvezeti faktorára való fogékonyság, valamint az érdeklődés egyes korok, népek kultúrája iránt, tehát az információéhség. Akik csak kitűnő tanulók voltak, sokszor, miután kijárták az iskoláikat, szinte sose olvasnak, nem hallgatnak zenét (vagy csak az aktuális slágereket), csak esznek, dolgoznak, szexelnek, pletykálnak, felszínes dolgokkal foglalkoznak majd meghalnak. Ők azok, akik nem szeretnek utazni se, mert elég nekik egy településen mozogni, nem próbálnak ki új ételeket, nem érdeklődnek a természet jelenségei iránt, ha mégis nyaralni mennek, csak kifekszenek a tengerpartra süttetni a hasukat és nem érdekli őket semmi. Unalmas, szűk látókörű emberek, akik, ha mégis valami izgalomra vágynak, igénytelen horrorfilmekkel borzolják az idegeiket és mértéktelen pornófogyasztással igyekeznek unalmukat elűzni (utóbbival a szexuális életüket is jó eséllyel tönkre vágják). Ők a legfogékonyabbak a soviniszta uszításra is, mert a gyűlölködés is jó unaloműző, ráadásul a sovinizmus elhiteti velük, hogy nulla teljesítménnyel is felsőbbrendűek lehetnek másoknál olyan tulajdonságokkal, amiket veleszületetten kaptak, a véletlen folytán (bőrszín, anyanyelv, vallás).
A matekhoz: attól, hogy valakinek nincs érzéke hozzá, még becsüli a matematikusokat és azokat a tudósokat, akik jók benne. (Persze, ha intelligens ember). Másnak meg lehet magas az IQ-ja, de attól még hétköznapi értelemben véve nem intelligens, ha lenézi a bölcsész tudományokat és a művészeteket. Egy művészeteket nem sokra becsülő ember általában érzelemszegény, ott van a kutya elásva. Az érzelmileg megfelelően intelligens emberre hatnak a műalkotások. Aki érzéketlen, arra meg nem és rossz esetben feleslegesnek is tartja.

Örömhernyó 2020.04.11. 06:56:39

@/\ngel: Az emberek 99%-ának semmi szüksége arra, amit ma az iskolákban irodalomból tanítanak nekik. Amerikában praktikus ismereteket tanítanak angolórán. Fogalmazás, csekk kitöltését, esszéírás, kritikus gondolkodást.

@Almandin: "Akinek van belső igényre a művészetre, az azért fogyaszt kultúrát, mert élményt jelent neki."

Magyarországon azt láttam, hogy a helyi színházba azok járnak, akik sznobok. Mert a gimnazium igazgatója járt (személyesen ismertem, rühellte a színházat, de hát elvárás volt, hogy ott megjelenjen), akkor nekünk is kell bérlet. Így a volt barátnőm szüleinek is volt bérlete. Mert az emberek egymást lesték, hogy ki jelenik meg, ki milyen ruhában jött. Közben a barátnőm szülei végigaludták az előadást, mert annyira nem érdekelte őket az egész. A ginmáziumigazgató is alig várta, hogy vége legyen és végre finghasson egy hangosat, mert a színházban nem lehet. Ezek voltak a bérletesek. Halvány lila fogalmuk se volt, hogy miről szól a Titus Andronicus, de végigülték. Mert mutatni kellett kifelé, hogy ők a művészetet élvezik.
Voltak ismerőseim, akik a könyvet értéknek tekintették. Ezt hangoztatták. Tehát bármit, amit könyv formában kiadtak. Legyen az Júlia romantikus novella vagy a Marx A tőke című műve. Ők voltak azok, akik szín szerint és méterre vették a könyveket, hogy jól mutasson szekrénysoron.

Szerintem az emberek 1%-ának van valóban igénye irodalomra. És ezzel semmi baj nincs, mert azt az 1%-ot tényleg érdekli. A többit békén kellene hagyni vele. Nekem is volt rá igényem, aztán ez lanyhult. Nem lehet mindig minden iránt ugyanúgy lelkesedni, érdeklődni. Az ember változik, változik az ízlése is. Nagyszüleim több hangszeren játszottak, nagymamám orgonán is, engem ez annyira nem érdekelt. Nagyon szép tevékenység az orgonálás, de én nem fektettem volna bele éveket, hogy megtanuljam.

Te tipikusan az az ember vagy, aki elé ha egy kiállításon odaraknak egy láda félig rohadó almát és elmagyarázza valami szemüveges, savanyú hónaljszagú bölcsész, hogy ez a lét múlandóságának szimbóluma, akkor csettintesz egyet, hogy igen, én is látom a művész erőfeszítését a műben, amivel a buddhista imamalmok körforgásához hasonlóan az elmúlás, újjászületés, a szamszára lényegének megragadása a célja. Aki meg nem érti, az proli.
Mert te elfogyasztod, amit eléd raknak művészet címszóval, kritika nélkül. Válogatni nem tudsz, csak a felülről megmondott tutit tudod szajkózni. Önálló ízlésed nincs, sose mernél kétségbe vonni egy autoritástól eredő értékítéletet, mert félsz attól, hogy műveletlennek, tiszteletlennek, prolinak tart a többi birkalelkű.

Almandin 2020.04.11. 12:23:52

@Örömhernyó: Nagyon vicces vagy, hogy valójában kivetíted a saját szellemi igénytelenséged rám, elképzeled rólam, hogy nincs saját ízlésem, véleményem, stb. Másrészt durva általánosításokkal élsz. Azt hiszed, hogy csak azért, mert magyar vagyok, én is csak sznobizmusból fogyaszthatok magas kultúrát. Azért, mert azt láttad az ismerőseid körében, hogy megfelelési kényszerből vesznek színházi bérletet, nem azért, mert érdekelné őket a darab, az nem azt jelenti, hogy mindenki így tesz, aki színházba megy. Régen az én családomnak is volt hangversenybérlete. Felnőttként én már nem vettem. De teljesen más okból. A bérletelőadások régen gyakran rossz napra jöttek ki, pl. vizsga előtti estén nem biztos, hogy elmész, mert nem érsz rá. Emiatt egy része kárba veszett. Később ezért én csak egy-egy előadásra mentem el, ha időm volt rá, de legalább nem kellett feszengeni amiatt, hogy nem tudok eleget tanulni másnapra. Másrészt én tudtam, hogy attól, hogy ritkán járok ilyen helyre, attól még valóban szeretem a komolyzenét, gyakran hallgatom is, szórakozásból. Nem érdekelt, hogy csak azért járjak gyakrabban élő előadásra, mert a közeg "kipipálási kényszert" diktál. Azok, akik csak kifele mutogatják a nem létező kulturális igényüket, szerintem szánalmasak.
Mindegy, akármit írok, te kihozod belőle, ismeretlenül, hogy én nem élvezhetem a magas kultúrát, mert szerinted nincs ilyen magyar, a magyar csak sznobizmusból tesz ilyet, stb. De ez engem nem érdekel, mert nem a te véleményedtől függ az önértékelésem, másrészt csak a szánalmas belső igénytelenségedet próbálod piedesztálra emelni. Én már régóta csak azért beszélgetek veled, mert érdekesnek talállak. Érdekesnek, de nem szimpatikusnak. Döbbenetes ellentmondások vannak a személyiségedben, és iszonyúan manipulatív vagy. Elég sok nárcisztikus vonást mutatsz, az empátia pedig távol áll tőled, hiába próbálod ezt magadról elhitetni. A való életben lehet, hogy empatikusnak gondolnak, mert ügyesen elhiteted magadról. Akik személyesen ismernek, szerintem nem gondolnák, hogy milyen a valódi véleményed a koronavírusról, a pedofilokról, stb. Mint ahogy fentebb írtad, a humán műveltség (amit nem tartasz sokra) jól jött a csajozásnál. Tehát a nőkkel is elhitettél egy hamis személyiséget (azt, hogy fontos neked a humán műveltség), csupán azért, hogy szexelhess velük. Nem magadat adtad, hanem egy álszemélyiséget.

AngeI 2020.04.11. 13:31:19

@Örömhernyó:

7sistershomeschool.com/high-school-american-literature/

"The topics included: amusing poetry, Native American poetry, early American poetry, poetry that tells a story, African-American poetry."

Almandin 2020.04.11. 13:46:35

@/\ngel: Az amerikai oktatási rendszerről az a véleményem, hogy felemás. Inkább Amerika határain belül marad. A földrajzot pl. olyan gyengén oktatják, hogy pl. amikor tartott az iraki háború, csak az amerikaiak 13 százaléka tudta megmondani, hol van Irak. Európában se nagyon igazodnak el.
A francia oktatás is hasonló állítólag. Franciaországon belül minden bokor helyét megtanítják, de az azon kívüli dolgokról semmit. Emiatt keveri sok francia pl. Budapestet Bukaresttel.

Örömhernyó 2020.04.11. 18:08:35

@Almandin: "Akik személyesen ismernek, szerintem nem gondolnák, hogy milyen a valódi véleményed a koronavírusról, a pedofilokról, stb. Mint ahogy fentebb írtad, a humán műveltség (amit nem tartasz sokra) jól jött a csajozásnál. Tehát a nőkkel is elhitettél egy hamis személyiséget (azt, hogy fontos neked a humán műveltség), csupán azért, hogy szexelhess velük. Nem magadat adtad, hanem egy álszemélyiséget."

Én teljesen őszintén ismerkedem és ez bejött sok nőnek. Elmentünk fotókiállításra (Capa) egy csajjal (pedagógusnak készült, főiskolás), mert engem tényleg érdekelt. Ő halálra unta magát. Már akkor láttam, hogy ebből csak dugás lesz.
Sose rejtettem véka alá a nézeteimet a bölcsészekről, művészekről, irodalomról. Pár hónapja egy festőművésznek készülő ázsiai lánynak mondam meg, hogy ugyan nagyon tehetséges, de ma már nem nagyon fizet senki olajfestményekért. Elővezettem neki az éhező művész toposzát, ami itt Ázsiában nem annyira ismert, mert itt eleve az megy művészeti felsőoktatásba, akinek gazdagok a szülei. Mondtam neki, hogy vagy a szülei fogják eltartani (van pénzük) vagy szerez egy sugar daddy-t. Ezen jót nevettünk, mert egyáltalán nem szép a lány. Tudom, hogy a szülei idősek, nyugdíjas az anyja, 60 feletti, mondtam neki, hogy ez a vírus megtisztítja a gyengéktől, öregektől a társadalmat. Kicsit hápogott, de hát mit csináljak, nekem ez a véleményem. Én már nem alakoskodom, mert rohadt fárasztó. Huszonévesen még elhallgattam azt, ha egy lányt butának tartottam, mert hát a muffhoz hozzájutni így gondoltam egyszerűnek. Bebizonyosodott, hogy nem egyszerűbb, nem is éri meg az idegbajt. Ezt szerintem mindenki így csinálja. Találkozik egy szexi, de elviselhetetlen lánnyal az ember, mérlegel, hogy meddig kell hallgatnia a picsáskodását, hogy bejusson a bugyijába. Ilyenek a fiatalok. Aztán néha elkezdjük nevelni, megváltoztatni a másikat, mert segíteni akarunk neki jobb, értelmesebb emberré válni. De mindkét út zsákutca, hallgatni a butaságot muff reményében és gyógypedagógust/megváltót játszani is felesleges. Csak ennek felismeréséhez meg kell érni.

golbblog 2020.04.14. 20:51:40

@apro_marosan_petergabor: ez fidesz propaganda volt. Az Origo-n lehet ilyeneket olvasni :)
süti beállítások módosítása