mi nem haldoklunk

mi így élünk

A játékmester-üzletember 10 tippje kezdőknek - Ian Livingstone Budapesten

2018. november 04. - p.a

img_5207.JPG

Az utolsó pont: Hogyha nem imádod, amit csinálsz, felejtsd el az eddigieket és foglalkozz inkább valami mással

Tegnap este Ian Livingstone, a Kaland-Játék-Kockázat (Fighting Fantasy) könyvek szerzője dedikált az Arcadia vendégeként, miután profi módon felépített, egyórás előadást tartott a rendezvényen.

Livingstone nem csak író, hanem vállalkozó-feltaláló-kreatív géniusz-iparági guru. A ma már londoni tőzsdén jegyzett Games Workshop alapítója, Lara Croft és a Warhammer egyik atyja, aki az üzleti világ lépcsőin klasszikus módon végigmenetelve építette fel önmagát. A hetvenes évek közepén fanzine terjesztésbe kezdett, lakókocsiban lakva D&D disztribútor lett, majd kisker boltot (később hálózatot) hozott létre. Közel 20 millió példányban eladott könyvsorozata mellett számítógépes játékfejlesztő-főnökként őrködött számos naggyá lett márkanév felett és ma, 69 évesen sem csak előadásokat tart, hanem megannyi mobil-app projekt résztvevője, leginkább igazgatósági tagi szerepkörben.

Livingstone előadása mindenkinek tartogatott valamit. Én most egyetlen, kb 1 percen át vetített oldalt emelnék ki az egyórás prezentációból.

img_5217.JPGTop tippek kezdő játékipari vállalkozóknak:

1. Ne félj a kudarctól. Hadd jöjjön minél előbb. A kudarc a sikerhez vezető út része

2. Tartsd meg magadnak az ötleteidhez, szellemi termékeidhez fűződő jogokat. Próbáld meg elkerülni, hogy a pénzügyi befektetők szerezzék meg

3. Azzal foglalkozz, amiben jó vagy. Amivel te nem akarsz foglalkozni, arra keress partnert

4. Készítsd fel magad (és a projektet is) a befektető érkezésére, mielőtt egyáltalán befektető-keresésbe kezdesz

5. Kockáztass, vidd vásárra a saját bőrödet is, hogy lássák, hiszel az ötletedben

6. Az ötlet még nem minden. KÉSZÍTS JÁTÉKOT!

7. Legyél önmagad. A szíved kövesd, ne pedig másokat

8. Építs közösséget

9. Lásd át, értsd meg a játékok üzleti világát és értsd meg az adatok fontosságát

10. Hogyha nem imádod a játékokat, foglalkozz inkább valami mással 

Az a jó a fenti felsorolásban, hogy nem csak játékfejlesztőknek szól. Könnyű átültetni az élet egyéb területeire. Külön öröm, hogy jobban megnézve nem egy sablon-idióta amerikai business-előadás „építsd fel önmagad” pontjaival szembesülünk, hanem egy sokat látott ember (ugyan populárisan megfogalmazott, de mégis) valódi bölcsességével.

Még valami, ami nem kapcsolódik szorosan ide, de rajtam kívül valószínűleg más nem hallotta tegnap este: A dedikálás során feltettem a kérdést, hogy a tavaly, sokéves/évtizedes kihagyás után megjelent Port of Peril lapozgatós könyv után számíthatunk-e folytatásra. „Az igazság az, hogy épp most írom a következőt.”

img_5220.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://miigyelunk.blog.hu/api/trackback/id/tr4214343047

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.