mi nem haldoklunk

mi így élünk

Önnek van ZÖLD(!)kártyája?

2018. augusztus 30. - p.a

zold1_3.JPG

Ez nem a Monty Python, ez itt az Európai Unió 2018-ban. 

Az utókor közlekedéstörténészei egészen biztosan hülyének fognak tartani minket. 

A biztosítási zöldkártya lényege, hogy felmutatásával külföldön is igazolni tudjuk az autónk kötelező biztosításának meglétét. Ez egy A/4-es lap (ha kétoldalas, akkor egy hosszában félbehajtott lap), ami természetesen… zöld. 

A kártya az uniós országokban elvileg nem kötelező, de külföldi utakon mégis ajánlott magunknál tartani, mert az a tapasztalat, hogy pl a szlovák rendőrök előszeretettel kérik, sőt néha a horvát határon is ellenőrzik és hiányában visszafordítják az autóst. Ez a gyakorlat megérne egy külön bejegyzést, de a mostani poszt nem erről szól. 

Régebben egyes biztosítók automatikusan postázták az ügyfélnek, másoknál kérvényezni kellett a kiadását. Ez utóbbi esetben a legegyszerűbb talán az volt, ha az ember besétált a legközelebbi kirendeltségre, ahol a kezébe nyomták. 

zold1_1.JPG

Ma már más idők járnak. A zöldkártya a biztosító honlapjáról letölthető és otthon kinyomtatható. Ez így rendben is van, 2018-ba már minden elektronikus, haladunk a korral. Csakhogy! 

A biztosító a letöltéskor nyomatékosan felhívja a figyelmet arra, hogy az igazolás csak akkor érvényes, ha matt zöld papírra nyomtatják. Még egyszer leírom, annyira hihetetlen: otthon nyomtatok egy igazolást a biztosításomról és attól lesz érvényes, hogy zöld papírra nyomtatom. Csak zöld, más színű papír nem jó! 

Ez olyan, mint valami béna ovis vicc, nem?

A családi napközit és magánóvodát működtető háztartásokon kívül általában senkinél nincs zöld A/4-es nyomtatópapír, nyilván. Az ember ilyenkor felkerekedik, elmegy a legközelebbi írószerboltba (az utazás előestéjén, ha még nem zárt be) és kér 1 darab lapot, mert hiába tűnik méretes hülyeségnek a szabály, a szlovák helyi erőknek biztosan nem tudom majd elmagyarázni, hogy nekem van igazam. 

Azaz itt állunk 2018-ban az Európai Unióban és zöld papírra kell nyomtatnom. Nyilván ez egy nagyon hagyománytisztelő, erősen rugalmatlan és részben elmaradott társadalom, de a zöldpapír-szabály még ehhez képest is kiábrándító. És nem, ez nem Magyarország, ahol megszoktuk, hogy hülye az állami adminisztráció. Ez az Unió. 

Utánanéztem, szerencsére a papír súlya, rosttartalma, kora és gyártási helye nem számít. Azért kicsit félek, hogy legközelebb pecsétgyűrűvel készített viasznyomatot kell beszereznem a születési anyakönyvi kivonatomra, amikor igazoltat a rendőr. 

Ha valaki tudja a magyarázatot, igazán elmondhatná. Megnyugtató lenne, hogy van.

zold1_2.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://miigyelunk.blog.hu/api/trackback/id/tr7614212085

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GyMasa 2018.08.31. 11:53:01

Tisztelt posztolo.
Ugyanez a dokumentum Nemetorszagban is letezik (es itt is zold!!!), es bizony az autoban kell tartani kulfoldon, mert ha balesetet okoz/szenved valaki, akkor a rendor el fogja kerni, mert ez igazolja a biztositas megletet.
Szoval jobb lett volna ennek tenyleg eloszor utananezni.

Szaktanár 2018.08.31. 12:00:23

@GyMasa: nem találtam meg a kommentedben azt a részt, ami megmagyarázza, miért MUSZÁJ ennek a papírlapnak zöld színűnek lennie, de átolvasom még egyszer, hátha csak az én figyelmemet kerülte el.

Szaktanár 2018.08.31. 12:03:41

nem, másodszorra sem lett meg

pulsarito 2018.08.31. 12:04:31

Igen ez olyan béna ovis vicc mint a legtöbb nemzetközi egyezmény!
Ugyanis ez, mint már fentebb is írták nem magyar találmány hanem nemzetközi egyezményrendszer szabályozza, és ennek egyik eleme a "zöldkártya" formai meghatározása.
Ha hallgattál volna bölcs maradtál volna!

GyMasa 2018.08.31. 12:07:39

@Szaktanár:
Azt nem ertem, mi tulajdonkeppen a problema?
Ha felhivod a biztositodat, akkor csak kerni kell, es kuldik ingyen.
Akkor minek szarakodni a zold papir beszerzesevel, meg az otthoni nyomtatassal?
Azer' irigyellek, hogy ez a legnagyobb problemad!

Szaktanár 2018.08.31. 12:08:40

@GyMasa: úgy tűnik, nem teljesen világos számodra (bonyolult dolog ez az internet, én tudom), ezért segítek: nem én írtam a posztot. én csak hozzászóltam.

GyMasa 2018.08.31. 12:13:42

@Szaktanár:
"úgy tűnik, nem teljesen világos számodra (bonyolult dolog ez az internet, én tudom), ezért segítek: nem én írtam a posztot. én csak hozzászóltam."
Jol van!
Leülhetsz!
Egyes.
Ezert teljesen feleslegesvolt hozzaszolni.

GyMasa 2018.08.31. 12:19:38

@Szaktanár:
Mivan, zavar, ha visszanyal a fagyi, tanar ur?

Hivatásos Beszólóművész 2018.08.31. 12:20:09

Szerintem vmi olyasmi lehet, hogy a biztosítónak ne kerüljön pénzébe, te meg old meg, hogy a rémtufa szerb/román/tadzsik/üzbég/tuareg rendőr is tudja, hogy mit is lobogtatsz neki.
Mert ha valami általános nyelven lenne, akkor nem biztos hogy 100% balesetnél helyszínelő rendőr tudná értelmezni.

De amúgy a probléma tipikusan olyan mint, amikor találkozik 2 hülye egy keskeny járdán. Az egyik hülyézi a másikat, hogy miért nem áll félre, és a másik is hülyézi az egyiket, hogy miért nem áll félre. De közben mindkettő pontosan ugyanolyan hülye.

Itt is, a szabályalkotó egy gyökér, de aki ezen csak 1 percig is fennakad, az is pont akkora barom.

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2018.08.31. 12:32:18

@GyMasa:
Kedves GyMasa,
A bejegyzésből egyértelműen kiderül, hogy ez nemzetközi, Uniós szabály.
Másrészt abból mi következne, hogy "Németországban is létezik"? Ami ott van, az kapásból jó?

GyMasa 2018.08.31. 12:41:18

@p.a:
Kedves P.A.
"A bejegyzésből egyértelműen kiderül, hogy ez nemzetközi, Uniós szabály."
Igen, es ezert nem ertem, miert problema, ha egy "zold" kartyanak akkor is zoldnek kell lennie, ha az ember otthon nyomtatja ki?
Egyebkent ez a szabalyozas meg azokbol az idokbol szarmazik, amikor nem volt ennyire elterjedt az otthoni nyomtato birtoklasa, es ezt a dokumentumot csak a biztositotol lehetett beszerezni.
Kozben fejlodott a technika, es ugy latszik a szabalyozas nem ment vele egyutt.
Mint fentebb is irtam, egy telefonba kerul, es a biztosito ingyen kikuldi a lapot.
Akkor minek ekkora problemat csinalni belole?
En egeszen biztosan nem vacakolnek az otthoni nyomtatassal.
"Másrészt abból mi következne, hogy "Németországban is létezik"?"
Peldaul az, hogy ez nem csak egy "Idiota magyar burokratikus szarsag", hanem egy egesz EU-ra kiterjedo ervenyessegu szabaly.
Es emiatt teljesen felesleges volt ekezni a biztositot, amiatt, hogy csak matt zold papirra kinyomtatva ervenyes.
"Ami ott van, az kapásból jó?"
Lo.aszt jo!
Ennek az orszagnak is megvannak a sajat - khm - erdekessegei.
A ketsegtelen elonyei mellett.
Ugy is mondhatnam, hogy nem rosszabb, csak maskeppen szar...

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2018.08.31. 12:49:05

@GyMasa:
Senki nem ekézte a biztosítót (nyilván csak teszik a dolgukat), ellentétben a nemzetközi szabállyal, amit igen. Sőt, ők azok, akik haladnak a korral, mert online letölthetővé tették az igazolást.

A bejegyzés lényege pont az, amit te is írsz: "Kozben fejlodott a technika, es ugy latszik a szabalyozas nem ment vele egyutt"

"ez nem csak egy "Idiota magyar burokratikus szarsag", hanem egy egesz EU-ra kiterjedo ervenyessegu szabaly."
Ez szinte szó szerint van benne a szövegben.

Még annyit, hogy valakinek otthon nyomtatni az egyszerűbb, valakinek ez "vacakolás". Nekem egyszerűbb otthon kinyomtatni, biztos vagyok benne, hogy sokak vannak vele ugyanígy.

GyMasa 2018.08.31. 12:54:44

@p.a:
"Még annyit, hogy valakinek otthon nyomtatni az egyszerűbb, valakinek ez "vacakolás". Nekem egyszerűbb otthon kinyomtatni, biztos vagyok benne, hogy sokak vannak vele ugyanígy."
OK, ahogy gondolod.
Nekem egyszerubb telefonalni egyet.
Nem vagyunk egyformak.
Amugy, ha tenni szeretnel ellene, akkor javaslom, hogy vedd fel a kapcsolatot az EU-s kepviseloddel, es irj neki egy email-t, hogy valtoztassak meg a szabalyt.

kommentes nikk 2018.08.31. 12:57:17

A zöld szín gondolom az egyezményesség miatt jó, hogy mindenhol vágja a helyi yard, hogy ez az, ami. Mondjuk ennyi erővel lehetett volna úgy csinálni, hogy a hátoldalán van egy 24 nyelven leírt mondat, hogy ez a sajtpapír mi a túró, és akkor problem solved, mehet a minden háztartásban előforduló fehér lapra is. Amúgy a zöld nyomtatópapír tényleg szivatás, a copygeneralban van, de egy vidéki sarki netkávézó nyomtatójában szerintem felejtő.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.08.31. 14:44:38

@kommentes nikk: biztosítója válogatja, de a K&H pl alapból küldi, se kérni nem kell, se nyomtatgatni. A többi helyen meg kipostázzák ingyen vagy ha bemész nyomtatnak neked helyben, szintén ingyen és bérmentve. Amúgy meg rajta van talán 3 nyelven minden: magyarul, angolul és franciául, nyilván elég béna lenne, ha az döntene el bármit is, hogy milyen a színe. Némileg túl van fújva itt a kérdés, ha az ember akarja, a kisujját sem kell mozdítani és lesz egy minden követelménynek megfelelő dokumentuma, de persze lehet belőle posztot is írni.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2018.08.31. 14:45:51

@p.a: ööö, a szövegben ez áll, de szerinem ez nem uniós rendszer.

Amúgy a képlet egyszerű: ez a biztosító feladata lenne, nálunk a biztosítók megpróbálnak spórolni.

A hunyó itt a fillérxxxó magyar biztosító.

Én eddig mindig kaptam alapból minden nyugat európai biztosaítótól, de régebben otthon is.

@kommentes nikk: ez egy szabványos dokumentum amit minden rendrőr kezelni tud, akkor is ha nem beszéli a kiállított dokumentum nyelvét, mert a legfontosabb dolgok számokkal vannal leírva (leginkább az érvényesség és a biztosító adatai a lényeg).

Ződ2000 · http://egzostive.com 2018.08.31. 15:18:17

@Ződ2000: itt egy jó összefoglaló a biztosító szemszögéből:
www.vanbreda.be/en/news/car-insurance-why-your-green-card-cannot-be-white/

Speciel én sem gondoltam volna hogy a papír színe ennyire fonftos, már csak ezért sem posztolt a szerző hiába :)

Viszont továbbra sem értem az egészet, a biztosítónak értesítenie kell a biztosítás meghosszabbításáról, a már úgyis postáz valamilyen igazolást, miért nem a zöld doksit küldi?

Viszont a fehér papírra történt reprint érvénytelensége hasznos info, én is egy ideig színes fénymásolattal közlekedtem, ezek szerint szabálytalanul?

fda 2018.08.31. 15:27:36

@kommentes nikk: "A zöld szín gondolom az egyezményesség miatt jó, hogy mindenhol vágja a helyi yard, hogy ez az, ami"
Szuper, innentől kezdve az sem számít hogy el tudja-e olvasni, vagy ha el tudja, akkor helyes dolgok vannak-e a papírra nyomtatva. Lényeg, hogy legyen nálad zöld cetli!

GyMasa 2018.08.31. 15:45:34

@Ződ2000:
"Viszont továbbra sem értem az egészet, a biztosítónak értesítenie kell a biztosítás meghosszabbításáról, a már úgyis postáz valamilyen igazolást, miért nem a zöld doksit küldi?"
Nekem, bar evente valtok biztositot, (mert, bizony, itt Nemetorszagban is huncutok a szolagtatok, es igazan az uj ugyfelek kapnak kedvezmenyeket.) mindig jon az uj szerzodeshez egy zold kartya, ami altalaban tobb evig ervenyes, holott csak 1 evet fizetek be elore.
"Viszont a fehér papírra történt reprint érvénytelensége hasznos info, én is egy ideig színes fénymásolattal közlekedtem, ezek szerint szabálytalanul?"
ELvileg szabalytalan. Tavaly volt egy baleset Magyarorszagon, amiben erintett volt az autom. A rendor kerte a zoldkartyat, de semmi nem volt nalunk. Bediktaltuk neki az adatokat. Azt' az is eleg volt. Igaz, mondta, hoyg meg leszek buntetve, mert nem volt nalam a papir, de tavaly aprilis ota nem erkezett meg az a buntetes, szoval gyanus, hogy mar nem is fog.
Mindenesetre akkor azonnal kertem mind a ket autora egy ujat, amit 3 napon belul meg is kaptam tok ingyen, es azota a kocsiban vannak.

telkoe 2018.08.31. 16:07:10

@kommentes nikk: Harom nyelven ra van irva hogy mire jo (kibocsato orszag, angol, francia).

Bloggerke a nyafogas helyett akar utana is nezhetett volna (bar indexertelmisegi korokben ez nem divat), hogy mik a szabolyzoi hatter, cobx.org/content/default.asp?PageID=24 es azt is megtalalja hogy Szlovakiara mi vonatkozik.

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2018.08.31. 16:16:04

@telkoe:
A fölényesnek tűnő hangnem miatt hadd kérdezzem meg, miből gondolod, hogy nem néztem utána?

Bodza99 2018.08.31. 16:46:44

Szlovákba tőlem is kérték. En sima feher papírra nyomtattam es elmagyaráztam a szemrevaló rendőrnődnek, hogy mar nem postan küldik (mert neki ez letoltos dolog uj volt, valszeg kint még nem ez van) hanem nekem kell letolteni. De abszolut nem kötött bele. Bent volt még a kocsiba a régi zold kartya is elkerte tőlem es az előttem levő magyarnak mutogatta mindkettőt, hogy ezzel kellene elhagyni az országot. szóval szerintem tovabbra is ervenyes ha nem vagy egy bekepzelt pocs hanem normalisan állsz a dolgokhoz nem baszogatnak. Szo nélkül tovabb engedett.

Olliék 2018.08.31. 16:52:23

Làzadj! Nyomtasd fehérre. Ne dőlj be holmi eus hülye szabàlynak.
Így majd megszületik a következő poszt, ahol elsírod, hogy minden anyagi kàrt neked kell megtéríteni, mert a rohadédok zöldet akarnak.

Csák Morritz AKA Alibiman · http://alibiman.blog.hu 2018.08.31. 17:00:37

Világos, hogy nemzetközi egyezmény rögzíti a formai és tartalmi szabályt. És a formaiba az is beletartozik, hogy a nyomtatvány színe zöld.

Azonban mára ez a zöld papír előírás idejét múlt, a papír színe már nem igazolja annak hitelességét, mert (elméletileg) bárki nyomtathat otthon bármilyen adattartalmú zöld papírt, amit ott a helyszínen majd bemutathat, és csak később derül ki, hogy hamisítvány, az illetőnek nincs is érvényes biztosítása. Igazából az sokkal hitelesebb lenne, ha a rendőrnek megmutatnánk a mobilon a linket a biztosító oldalán. De szerintem 100-ból, ha egy elfogadná ezt, és az is csak akkor, ha elmagyaráznánk a hamisíthatóság - pusztuló esőerdők érveket felhozva. Úgy el tudom képzelni, mit szólna ehhez a BiH - ME határon az emberünk, amikor 2 kilométeres a sor. Egy ilyen sorállásnál úgy engedtek át vagy 20 motorost, hogy csak fel kellett mutatni egy zöld papírt. :D

Amúgy nem nagy dolog zöld papírt beszerezni, ha készül rá az ember. Nekem is van itthon vagy 50 tarcsiba. Azonban szívás, ha az utazást megelőző este 9-kor jut eszébe, hogy nincs zöld kártya.

Érdekes infó, hogy a műszaki vizsgához kérik a kötelező biztosítás fedezeti igazolást. De ehelyett elfogadják a zöldkártyát is.

paráznabillegető 2018.08.31. 17:06:50

két kérdés.
a sárgásbarnás "bio"-papír vajon "zöld"-e?
utólag zöldre színezés is elfogadott?

GyMasa 2018.08.31. 17:27:48

@paráznabillegető:
"utólag zöldre színezés is elfogadott?"
Igen, de kizarolag zsirkretaval!
:-)

telkoe 2018.08.31. 18:14:47

@p.a: Az ostoban picsogos blogposzt eleg egyertelmu jele annak, hogy a kedves blogger lusta es/vagy buta utananezni ehelyett az indexertelmisegi vilagfajdalmas rinyalassal vigasztalja magat a durva valosagtol elszenvedett serelemert.

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2018.08.31. 18:17:59

@telkoe:
Látom konkrétumot nem sikerült a válaszba illeszteni. Nem-indexértelmiségi körökben így szokták? :)

kommentes nikk 2018.08.31. 20:30:17

@onlajnok: én allianzos vagyok, nekem csak küldtek egy mailt, hogy nyomtassam ki zöldben, csá paraszt :) Mondjuk éppenséggel nem érint, mert nem járok külföldre autóval.

Labasmaz 2018.08.31. 22:09:18

Színes nyomtatóval egy világoszöld háttérre nyomtatva a letöltött dokumentumot is megfelelő, vagy kötelező, hogy anyagában legyen zöld színű a papír, amire kinyomtatom?

Az Allianz pl. nem küldi, külön kérésre sem, és ők is nyomatékosan felhívták a figyelmet, hogy zöld papírra kell nyomtatni, különben nem érvényes.

erkölcsi hulla 2018.08.31. 22:39:45

Vegyèl bazmeg egy ív kurva zöld papírt 60ftèrt ès nem kell az embereknek ezt az èrtelmetlen hisztis vergődèst olvasnia. Mikor már azt hinnèm lesz èrtelme az írásnak, de nem....