mi nem haldoklunk

mi így élünk

Adatvédelem-mánia

2018. augusztus 10. - p.a

d1.jpg

Addig sulykolták belénk az adatvédelmet, amíg mániákussá váltunk 

Csörög a telefon, jönne a szakember megjavítani valamit a bejelentésünk alapján. Nagy szerencse, hogy fel tudom venni (mert épp nem beszélek mással és nem olyan helyen vagyok, ahol nem lehet), mert a szerelőt visszahívni lehetetlen. Ugyanis nincs kijelezve a hívószáma. Ha nem venném fel, még azt sem tudnám, hogy ő volt. Az egyeztetés végén az „egyébként tudja, hogy nem írja ki a számot?” kérdésre „igen, ez direkt van” válasz érkezik.

d3.jpgMi értelme van, hogy valaki keres és nem lehet visszahívni? Miért gondolja valaki, hogy a munkájával kapcsolatos telefonszámot titkosan kellene kezelni? Miért várja el bárki, aki tudja az én számomat, hogy az övé rejtett maradjon? Magyarázat biztos van rá, de ez az apró eset valami sokkal nagyobb dolgot juttat eszembe: adatvédelem-mániások lettünk. Mániákus adatvédők. 

Annyit hallottunk a sajtóban az adatvédelem fontosságáról, hogy beleőrültünk. Azt hisszük, tényleg kár ér minket, ha bármilyen adatot megtudnak rólunk. Hiszen mindenféle adattal vissza lehet élni. Csakhogy ez nem igaz. Van, amivel igen és van, amivel nem (illetve nem valószínű). Az előbbieket védeni kell, az utóbbiakért pedig nem szabad izgulni. 

Az ember sokminden miatt hajlamos az adatvédelmi őrületre.
Hajlamos, mert alapvetően őszintétlen  lény (a férj nem akarja, hogy a felesége tudja, hogy kocsmába ment edzőterem helyett). Szégyenlős (a feleség nem akarja, hogy mások tudják, hány kiló). Többnek akarja mutatni magát, mint ami valójában (jobb kocsit vesz, mint amit a bankszámlája alapján megengedhetne). A hajlamra a sajtó ráerősít és mánia lesz belőle. 

d5.jpg

A mániákusság eredménye a következő: 

1. Minden létező adatunkat védjük, ezért amit igazán kéne, azt alig. A bankkártyánk pinkódja 1234.

2.  Ellehetetlenül, de legalábbis megnehezedik az élet. Letiltjuk a telefonszámunk kijelzését.

3. Elveszítjük a jogainkat. Mert ki a fene olvassa el az általános szerződési feltételeket a bank- vagy közműszerződésnél és ki olvassa el az adatvédelmi szabályzatot a felugró ablakban a webshop-vásárláskor? Okézunk, aláírunk, jóváhagyunk mindet, beleegyezünk mindenbe, pedig nem is.

4. Hülyeségek miatt rettegünk és felháborodunk. Mert felvett minket a kamera, mert elkérték az igazolványszámunkat, mert a mellettem várakozó látta, milyen gyógyszert váltok ki, mert a google többet tud rólunk, mint önmagunk. 

d6.jpg

Nemrég még jót röhögtünk a hülye amerikai fogyasztón, aki azért reklamált, mert nem volt ráírva a mikrohullámú sütőjére, hogy „macska szárítására nem alkalmas”. Mostanra ilyenek lettünk mi is, minden úgy kezdődik, hogy jóváhagyjuk az adatkezelésünket és egy csomó más dolgot, amit el sem olvasunk, hogy ne mehessünk vissza reklamálni. 

Ez a bejegyzés nem arról szól, hogy az adatvédelem nem fontos. Arról szól, hogy túlreagáljuk.

d4.jpg

Végezetül, részben kapcsolódóan:

Jópofa program a Find My Friends (magyarul: Barátok). Akivel összekötöm magam benne, azt látom a térképen, azaz mindig tudhatom, hogy éppen hol van és persze ő is tudja, hogy én éppen hol vagyok. Praktikus, ha a gyereket kell követni. Nyilván működik/működne egyéb családtagokkal és barátokkal is. Ettől a felvetéstől persze a legtöbben megborzonganak. Mi köze másnak ahhoz, hogy hol vagyok?

Ha valaki félrejár otthonról és nem akarja, hogy férje/felesége megtudja, akkor érthető a félelem. Akkor is, ha valaki lóg a munkahelyéről és elkerülné, hogy a főnök erre rájöjjön (úgyis rájön, egyébként). Különösen indokolt, ha az ember titkosügynök és így mindig nagyon-nagyon titkos, hogy  mikor-hol van. 

Nekem nincs olyan, hogy a családtagok és barátok (vagy akár kollégák) ne tudhatnák, hogy hol vagyok. Soha nincs ilyen. Gondolom a többi ember sem él más életet, csak azt hiszik, hogy a mindenkori tartózkodási helyüknek a szűk környezetük előtt is titoknak kell lenni. Titkos adatnak, amit védeni kell. Pedig milyen jó tudni, hogy a szeretteink, barátaink épp hol vannak. Ilyenkor az ember rájuk gondol. Azt hihetnénk, örülnek ennek („sokat gondoltam rád/rátok”). De nem, inkább védik az adataikat.

A bejegyzés trackback címe:

https://miigyelunk.blog.hu/api/trackback/id/tr8914173919

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.