mi nem haldoklunk

mi így élünk

Kockás nagyoknak

2018. január 24. - p.a

k.jpg

A nyolcvanas évek képregényfüzete visszatért. Visszatért?

December eleje óta számos híradás és blogbejegyzés foglalkozott a Kockás 25 év utáni újrakiadásával, pontosabban folytatásával. Érthető a lelkesedés, mert egy egész generáció, a mostani 35-45 évesek emlékeznek nosztalgikusan az újságra, ami közel egy évtizedig nemcsak uralta a magyar gyerekképregény-piacot, hanem maga volt „A Képregény”. És most ezeknek az időközben felnőtt embereknek a gyerekei vannak abban a korban, hogy beszippanthassa őket a Kockás-érzés, ezért telitalálat a megjelenés, ugye? A szülő megveszi a gyereknek (akár már a Tescoban vagy a Lidl-ben is!), mert ezzel kicsit átad saját magából a követező generációnak. Vagy csak simán azt gondolja, hogy ami neki tetszett, az a fiának/lányának is fog. Hát nem. 

img_0603.jpgEz a Kockás nem az a Kockás. Ha kicsit figyelve olvassuk végig az oldalakat, egyből látszik, hogy nem véletlenül, hanem nagyonis tudatos döntés következtében. 

A fent említett híradások sorra magyarázták, hogy ebben nem lesz Rahan, Pifu, Vakarcs vagy Dr. Justice. Ilyen-olyan okokból. Szerzői jogok, tisztázatlan tulajdonlás, elérhetetlen árak miatt. Ugyanakkor utalás sincs rá, hogy ez bizony csak féligazság. Valójában a fő ok, hogy más a koncepció és ebbe Placid és Múzo a szerzői jogoktól függetlenül nem fér bele. 

Ahogy írtam, ez a Kockás nem az a Kockás. Vagy úgy is lehet mondani, hogy ez a Kockás annyira az a Kockás, mint a mostani 40 éves ember azonos az akkori 8 évessel. Ez a mostani, 51.-nek számozott újság nem a gyerekeknek szól, hanem azoknak, akik már 85-ben is képregényt olvastak. Hiába van Herkules a borítón, belül egytől egyig felnőtteknek szóló képregények sorakoznak. Nem arról van szó, hogy a gyerek nem érti meg. Egyszerűen nem neki való. 

Nem tudom, van-e olyan szülő, aki helyesnek tartja, hogy a 8 éves gyereke ezeket a képregényeket olvassa. Biztos van. Csak jobb lenne, ha nem lenne. 

Vagyis az új Kockás nem jó? Hát dehogynem! Nagyonis jó. Viszont felnőtteknek szól. Azoknak, akik maguknak vesznek ilyet, akik 35-45 évesen is szeretnek képregényt olvasni. Hogy lesznek-e elegen ahhoz, hogy eltartsanak egy ilyen kiadványt, az nagy kérdés. 

img_0601.jpg

Ez a blogbejegyzés azért született, mert a megjelenésen való nagy örömködés közepette sehol sem láttam megemlíteni, hogy…
...
az új Kockást ne vegyük meg a gyerekünknek, mert nem neki való.
...
mindenképpen vegyük meg magunknak, mert egészen kiváló, szórakoztató, változatos, gondosan összeválogatott képregények vannak benne. És mutassuk meg a sörözésre beugró haveroknak. 

Drukkolok a kiadónak, de kételkedem abban, hogy a Kockás hosszú távon is Tesco-ban és Lidl-ben árult tömegkiadvánnyá válik. Sokkal inkább el tudom képzelni egy csak előfizetőknek szóló magazinként, a tömegterjesztés nyűgét és költségét elkerülve. Reméljük van elég pénz a vállalkozás mögött, hogy túlélje az első 6-8 számot, mert kb ennyi kell ahhoz, hogy eldőljön, életképes-e a konstrukció. Ha nincs, akkor azonnal el kellene kezdeni szervezni a crowdfunding-ot, mert már most érzem, hogy hiányozni fog.

img_0600.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://miigyelunk.blog.hu/api/trackback/id/tr2313601107

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.